Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)

1898-05-01 / 18. szám

XVII. évfolyam. Zalaegerszeg, 1898. n)ájhs í. 18. szánj. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, kiimilsí v gazimii hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. UVn egj elenik m inden -v- a s á :n_ a, jd. IMIájuLS. Szép május. Olyan, mint egy tizennyolc esztendős leány. Tele bájjal, duzzadó erővel és mosolygó reménynyel. Már első hajnalliasadása után aranyos jó kedvvel szokott feljőni a nap; megcsókolja a hegyek homlokát; melegséget lehel a völgyekbe s átalöleii a világot. Ebből a szerelemből lesz a természet élete. Megnyílik a föld, kihasad a fa kérge, érezni kezd az „erdő szive, a csalogány", „égbe fúrja énekét a pacsirta" s beszélni kezdenek a hegyek egymással. Zöld fű borítja be a földet, tarka virág nyilik a gyümölcsfán, locsogva fecsegve táncol odább-odább a patak v

;ze, ezrivel támad fel a holtra dermedt bogár s örömtől részegen zümmög szabad nagy birodalmában ; jól élnek és harangoznak az ökrök a domboldalon s a pásztorfiú furulyái. Örömében rájok kacag a kék égbolt s védelmezőleg borul föléjök, mint gyermekeire az édesanya. Szárazon szólva — a szerves életnek évi működése most van a legnagyobb forrongásban. Most indul szárba az „élet." Sőt. Még városokban, a kőfalak között is megérzik az emberek ennek a májusnak varázshatását. Május első reggelén zenés banda szokta körüljárni a várost s a nap feljöttét mozsárágyukkal szokták ülvözölni. Kimegy a gyermeksereg a mezőre, hogy utóiérje a pillangót; kimegy az ifjúság, kimennek még a vének is a zöld erőbe „majálisra," hogy mint elkésett, vagy talán inkább mint előre rohant vándorai az életnek, találkozzanak az örvendező természettel, evvel a nálok mindig vidámabb útitárssal. * * * A természetnek szép ünnepe ez a május. S első napja az ünnep első napja. Az emberek ilyenkor ünnepelnek. S hogyha az emberek között a munkás emberek, a testi munkával foglalkozó emberek is megünnepelik a többi keresztény ünnepnapon kivül még ezt az első napot, ezt az egy napot: nem is olyan nagy bün ez. Hanem ha más hétköznapokon is leteszik a kalapácsot, ezt már sztrájk-nak hívják. Sztrájk a munkabéradó ellen A sztrájk és a május összeköttetésben lehet egymással. Yalószinü, hogy május elseje volt egykor a sztrájk forrása, kiinduló pontja. S mintha az angoloknál közdődött vagy fejlődött volna ki legnagyobb mértékben ez a passiv lázadás, mert az elnevezés (strike) onnan jött világgá. Azonban már a régi rómaiak május elsején áldoztak volt Majá-mk s germán fajta népek szintén május elsején ünnepelték Freyját a szabad ég alatt. Ezek mindaketten az életvidámságának, a szerelemnek és a szabadságnak valának istenasszonyai. Könnyen fejlődhetett ez utóbbiak ünnepéből a munkássztrájk, a tüntetés, a szocialismus. melyek ma már nincsenek május elsejéhez kötve. Akármi a históriája a sztrájknek, a lényege az, hogy a felfogadott munkás egy darab időre félbe hagyja a munkát s evvel kényszeríti a gazdát, hogy vagy ugyanannyi munkáért több bért kapjon, vagy ugyanannyi bérért kevesebbet dolgozzék. A célt részint elérik, részint nem. De akár elérik, akár nem. evvel a semlegességi időközzel teméntelen kárt okoznak önmagoknak is, a munkaadónak is, s általán a közgazdaságnak is. Idejegyzek egy neliány adatot a különböző országok sztrájk-históriájából. Németországban 1893-ban 26 iparágnál 116 sztrájk volt s 9536 ember nem dolgozott. — 189Í-ben 931 sztrájkban 317 ezer 926 munkás kezdett ünnepelni s csak a nyomdász sztrájknak a költsége másfél millió márka volt. Franciaországban 1891-ben 4286 vállalat béA „Zalamegye" tárcája. % gy röVid történet. (Négy kép.) I. Tavasz van . . . Feslenek a bimbók a nedvdús, zöld gályákon . . . A barack-virág már hullatja is testszinü szirmait, s szomorúan hajtja le barnuló, fakó fejét az előbb még vakítóan fehér hóvirág. Megjöttek a szebb hazából, dél felől vándor madaraink is, s oly örömmel, boldogságtól mámoros szívvel üdvözlik a régi, kedves, ismerős helyeket, hova építeni kezdik kis hajlékukat, melyben egy rövid, de boldog életet fognak eltölteni . . . Valami bódító, altató illat áramlik szét a levegőben ! A nyáj éles kolompja messze elhallatszik a munkálkodó természetben. A kis falu öreg harangja oly ellenállhatatlanul hivogatja-csalogatja a hí vöket a földíszített kápolnába, hogy hálát adjanak a mindenek Urának és áldását kérjék ki a jövőre . . . Vasárnap van, tavasz első vasárnapja. Siet hát minden hivő a templomba. Kovács gazda szálas szógalegénye is, a Jóska gyerek, meg a cselédlánya, a takaros Rózsi az istenházába taitanak sietve a többivel. A mint a zöld ösvényen mennek, fel-fel veti szégyenlős tekintetét a lány a szép legényre. A Jóska gyerek is gyakran rajt felejti égő pillantásait Rózsi hajnalpiros orcsácskáján . . . S ekkor mindkettőjük szivébe belopódzik valami abból a mámoros altató illatból, mely forrongásba hozza az ember vérét, heves dobogásba szivét. II. Forrón, szinte ellenállhatatlanul löveli szét fényes arany sugarait a nap . . . A zöld levelek össze töpörödnek, a virágok ezrei szomorúan hajtják alá fejeiket perzselő, öldöklő csókjaira ... Sárga aranykalász hullámzik a mezőkön, a gazda büszkesége, reménysége ; itt-ott már peng is a kasza, s zeng az erdő és mező a munkások víg danájától ... Az idő nyárra jár. A függőlegesen eső napsugarak delet mutatnak . . . Mintha minden kihalt volna, oly csend és nyugalom mindenfelé, igy nyáron, déli 12 óra tájban... Nyugodni tért Jóska is az árnyékot nyújtó boglyamellé, hova elkíséri a pünkösdi rózsánál is pirosabb: takaros Rózsi ... Ott beleült a barna legény ölébe, formás karjaival átkulcsolva nyakát, lezárta szomjas ajkát cseresznyepiros ajkainak forró, szerelmes csókjaival . . Hát — igazán — szeretsz engem, te Rózsi? Hát még mindig nem hisz kigyelmed ? Durcásan, de annál hűségesebben hajtá égő arcát a férfi dobogó keblére e szavakra. Hogyne hinnék, szép vadvirágom, eszem a lelked ! De ha elvisznek katonának, akkor is. az enyém leszel ? Kigyelmedé maradok a koporsóm bezártáig, meg még azután is. E szavakra mindkettőnek könyben csillogtak szemei, majd súgtak, búgtak szerelemről, boldogságtól, úgy hogy a közeli cserje kis éuekese is kedvet kapott tőlük a szerelmeskedésre s melegebben simult párjához, hevesebben csókolgatta hű társát . . . III. Lehullottak a fák levelei ... A halált hozó őszi szél megkuszálja a galyak közé rejtett fészkeket, melyeknek gazdái tudja Isten, mily messze örülnek a déli, forró napsugaraknak. Sűrű, nehéz köd ereszkedik a tájra, melyen ha át is tud törni a napsugár, nincs melege; nincs pacsirta, mely üdvözölje; nincs fülemile, mely szomorú dalával fölverje az erdő és liget csendjét, ha leáldozik . . Búsan szól a nyáj kolompja, s a szomorú hangokra mélyebben hajtják, le otromba fejőket a szegény állatok, mintha csak ezek is bámulnának derék gondozójuk után akit elvisznek katonának ... A falu kocsmájának repedt üveg táblája csak úgy rezegett a berukkolásra készülők szilaj nótájától! Szegény Jóskának is el kellett menni katonának ... Utoljára lement a pajtáskert alsó végibe, hol kisirt szemekkel várta szive szerelme az utolsó — búcsúcsókra... A halvány leány ott csüngött a kedves nyakán, nult meg, 634-szer sztrájkoltak, résztvett 170 ezer ember, 3 millió napszám veszett el s belekerült 4 és fél millió frankba. — 1894-ben 391 sztrájkban 54 ezer 349 munkás pihent. 1895-ban 405 sztrájk volt 45 ezer 765 emberrel s 617 ezer napot loptak el. Angliában 1892-ben 700 sztrájk vagy makacsság 356 ezer 799 munkásnak 46 és félmillió forintnyi bérveszteséget okozott. Ausztriában 1893-ban 172 sztrájkban 1207 vállalatnál 28.190 munkás nem dolgozott s félmillió napot vesztett el. Amerikában is kijutott bőven! A magyarországi sztrájk-história szűkebb keretekbe szorul. Nálunk is van feljegyzés már 1525ből, mikor a beszterczebányai bányamunkások tették le a kalapácsot. 1573-ban cs 1576-ban Kolozsvárt sztrájkoltak az ötvös legények. 1606-ban és 1609-ben a délmagyarországi bányászok. — A sztrájk iparát nálunk a nyomdászok fejtették ki leginkább, bár ezek is csak a fővárosban. Igy voltak kisebb nagyobb méretű sztrájkok 1871, 1873-ban, 1885, 1890, 93, 94, 95 ben, utóbbi három hétig tartott s bérfölemelésre célzott. Ebben 2000 nyomdász s több segéd vett részt. Egyszer-másszor dacoltak még. a pékek, bányamunkások, téglagyárosok s legutóbb 1897-ben csak tavaly az aratók. * * Magyar ember! ünnepelj, de ne sztrájkolj, — pihenj, de azután dolgozzál, — ne várj sokat, de bízzák Munkás, földművelő ember! kinek sztrájkod célt érhetne a közönséges gazdánál és vállalatnál, ne sztrájkolj a legelső és legnagyobb bérfizető gazda ellen, ne sztrájkolj a föld ellen. Csak magad lehetsz a vesztes. — Add meg munkáját a földnek s várd el béredet. A föld igazságos és az ég jóságos. Ne, sztrájkolj a föld ellen makacs hanyagsággal és ne mint gyümölcs a fán, zokogva, remegve, mint a fészkéből kizavart madár. Jóska igen meg volt indulva; nem jött szó ajkára, nem is tudott többet mondani, mint „nem a világ az a három esztendő!" Hosszan, s oly fájón tekintett a Szegény leány a távozó után, majd kes-rvesen el kezdett zokogni s talán volt is oka miért ? ? IV. Fehér lepel borítja a nagy mindenséget, mely alatt csendesen pihen, nyugszik a föld. Az erdők és mezők lakói, hacsak nem akarnak elpusztulni. közelebb húzódnak a falvakhoz, városokhoz... Különösen a szegény kis madarak szenvednek sokat . . . Gyakran holdvilágos éjjeleken, midőn milliárdnyi csillag reng az égen, s ezer és ezerjégtű csillog a fákon, hallani halk koppanásokat, a mint a szegény tollasok megfagyva alá buknak . . . Csörgő szánok siklanak tova a kemény fagyon, s vig korezolyázók üzik-hajtják egymást a tükörsima jégpáncélon. Itt egy hóember bámészkodik alá ; amott hólabdával rendeznek csatát a meleg bundába fülig beburkolt ifjak. Mindenki kiveszi a maga részét a tél nyújtotta élvezetekből ... .,,, . „ Csak egy leány szomorú az egesz vidékén, csak o nem örül az életnek. Arca halvány, termete megtört, s nehezen vonszolja fáradt tagjait a ropogós havon; közbe-közbe csitítgatjaaltatgatja keblén melengetett, sivó-rivó árváját . . . Szegény Rózsira ismerhetünk e leányban, ki félve húzódik édes s/.iilői háza falának; nincs ereje, nincs bátorsága benyítani az ajtón. Menj be szegény leány, áldott szive van a szerető édes anyának, megbocsát ő majd, még meleg szobát is ád nem csak neked, hanem annak a kis — Jóska Gyereknek is! Meg ne feledd el : „Nem a világ az a három esztendő" ! Siposs Géza. ÍVIai számunkhoz fél ív melleidet van csatolva.