Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)
1898-05-01 / 18. szám
sztrájkolj az ég ellen bizalom-hiánynyal. Nézd meg, májusban milyen szép és gazdag a természet, milyen ifjú és erős, hogy lüktet benne az élet — a te javadra. Ez a te béred, ez az ég és föld közös adománya. Nézd, most szökken szárba a gabona, mint bontakozik a venyige! s őszre lehet gyümölcs a fán, amelynek van virága. Ez legyen a te édes hited és mosolygó reményeg s bizalom hiányával ne sztrájkolj a te urad és Istened ellen. Munkástársam! Ez legyen a te májusi ünneplésed. Borbély György. Honvéd nevelő- és képző intézetek. Lapunk egyik előző számában részletesen ismertettük a honvéd főreál- és honvéd Ludovika Akadémiának, valamint a honvéd-hadapród iskoláknak célját és szervezetét, melyek közül a főreáliskola Sopronban, a Ludovika Akadémia Budapesten és a hadapródiskola Nagy- Várodon és Pécsett az 1888/9-ik tanévre és pedig mind az első évfolyammal megnyílik. Jelen soraink célja a kiadott „Utasítás" alapján a közönséget a felvétel feltételeire vonatkozólag lehetőleg tájékoztatni. Honvéd főreáliskola és Ludovika Akadémia. Ezen intézetekben a) teljesen díjmentes és féldijmentes államköltséges, b) alapitványos, c) fizetéses helyekre veszik fel a növendékeket. Az ellátási dijat a viszonyokhoz képest időnként állapítják meg. Jelenleg egy fizetéses helyért a főreáliskolában 400 korona, a Ludovika Akadémiában 1.600 korona fizetendő évenként, amely összeg félévenként előie fizetendő. Az általános felvéteti feltételek: a) magyar állampolgárság, b) testi alkalmasság a katonai nevelésre, c) a megkívánt előismeretek, d) kifogástalan erkölcsi magaviselet, c) a betöltött legkisebb és túl nem haladott legmagasabb kor. Az előismereteket bizonyítványokkal, illetőleg értesítőkkel, továbbá legalább „elégséges" eredménynyel letett felvételi vizsgálattal kell igazolni. Legkisedb életkor a főreáliskola I-ső évfolyamánál 14, Ludovika Akadémiánál 17 év, és a legmagasabb kor az elsőnél a túl nem haladott 16, a másodiknál a túl nem haladott 20. életév. Tandíj gyanánt évenként minden tanév kezdetén 28 korona fizetendő. Az államköltséges és fizetéses helyek elnyerését célzó folyamodványokat a m. kir. honvédség, a cs. és kir. közös hadsereg és a hadtengerészet személyei szolgálati uton, az udvari, polgári állami és más hivatalnokok pedig elöljáró hatóságuk utján azon honvéd kerületi parancsnoksághoz terjesztik be, amelynek területén a folyamodó alkalmazva van, illetve lakik. Magán személyek folyamodványaikat a legközelebbi honvéd kerületi, illetőleg honvéd kiegészítő (tér-) parancsnokságnál nyújtják be. Az államköltséges és fizetéses helyek elnyerését, célzó folyamodványokat az előbb emiitett parancsnokságok évenként május hó közepéig fogadják el. Minden felvételi kérvényhez csatolandó: 1) keresztlevél vagy születési bizonyítvány, 2) a honossági bizonyítvány, 3j orvosi vélemény, 4) a beoltásról szóló bizonyítvány az esetben, ha a beoltást az orvosi vélemény nem igazolná, 5) az elmúlt iskolai év bizonyítványa és a folyó iskolai év I. és II. tanidőszakának iskolai értesítője, 6) erkölcsi bizonyítvány (ez csak az esetben, ha az iskolai bizonyitványbán a kifogástalan erkölcsi magaviseletre vonatkozó adat nem foglaltatik, vagy ha a belépés nem közvetlenül valamely nyilvános iskolából történnék). Valamennyi, az intézetben való orvosi megvizsgálásnál, illetőleg a törzsorvosi felülvizsgálatnál alkalmasnak minősített pályázó felvételi vizsgálatot tartozik tenni, amely a főreáliskolában augusztus 27 tői 31-ig, a Ludovika Akadémiában szeptember 16-ától 20-ig tartatik. A felvételi vizsgálatok befejezte után a pályázóknak az eredményt szóval tudtul adják. A felvételi vizsgálatot sikerrel letett pályázókat végleg felveszik az intézetbe. Honvéd hadapródiskolák. A honvéd hadapródiskolákban valamennyi hely díjmentes és a növendékért csak az évi tandíj fizetendő. E tandíjfizetés kötelezettségének szempontjából vannak: fizetéses növendékek, akiknek tandiját azok hozátartozói kötelesek fizetni és alapitványos növendékek, akiknek tandija az e célra létesített alapítványok jövödelméből fedeztetik. Fizetéses helyre minden magyar állampolgár fiának van igénye. Alapítványi helyekre azon személyeknek van igényük, akik a honvédelmi miniszter és az arri hivatott egyéb hatóságok, testületek és személyek által évenként közzétett pályázati hirdetményekben foglalt feltételeknek megfelelnek. Általános felvételi feltételek: 1) magyar államnolgárság, 2) testi alkalmasság a katonai nevelesre, 3) a szükséges előismeretek, 4) kifogástalan erkölcsi magaviselet, 5) a betöltött legkisebb és túl nem haladott legmagasabb életkor. Az első évfolyamba való felvételnél a betöltött 14 év és a túl nem haladott 16. életév kívántatik, amely életkor a felvételi év szeptember elsejére vonatkozik. A tandíj-, a) m. kir. honvédség, cs. és kir. közös hadsereg és hadi tengerészet tényleges, nyugdíjas és rok kant állományának összes állománycsoportjaiba tartozó tisztek, ev. és gör. kath. katonai lelkészek, katonai tisztviselők, karmesterek, altisztek és nyugosztályba nem so rolt katonai havi dijasok fiai számára 24 korona; b) tartalékos és „szolgálaton kívüli viszonyban" levő tisztek, továbbá udvari és polgári állami tisztviselők és alkalmazottak, valamint törvényhatósági tisztviselők fiai szamara 160 korona; c) minden egyéb magyar állampolgár fia számára 300 korona egy évie. Alapitványos ifjak számára a tandíj 400 korona, melyből 100 korona az illető növendéknek zsebpénzül van szánva. A tandíj két részletben s előre fizetendő. Felruházási cikkek: 6 ing, 6 lábravaló, 6 pár harisnya (kapca), 6 zsebkendő, 6 törülköző, 6 pár fehér bőrkesztyű, 1 pár cipő és 1 tisztitő eszköz. A folyamodványok a fizetéses helyek elnyeréseért legkésőbb augusztus l-ig a legközelebbi honvéd hadapródiskola parancsnokságánál közvetlenül nyújtandók be. A folyamodványhoz csatolandó: 1) a fiu keresztlevele vagy születési bizonyítványa, 2) honossági bizonyítványa, 3) orvosi vélemény, 4) beojtásról szóló bizonyítvány, 5) az elmúlt iskolai év végbizonyítványa és a folyó iskola év I. és II. tanszakáról szóló értesítő, 6) erkölcsi bizonyítvány. ha az iskolai bizonyítványban az erkölcsi magaviseletre vonatkozó adat nem foglaltatnék. Az irásbelileg és szóbelileg megejtendő felvételi vizsgálatokat szeptember 12-től 16-ig tartják. A soproni kereskedelmi- és iparkamara köréből. i. Ujabban ismét több oly eset fordult elő, hogy hazai cégek külföldi s általuk közelebbről nem ismert cégekkel üzleti összeköttetésbe lépték s ily réven megkárosittattak Minthogy legutóbb némely hazai cég az odesszai piaccal létesített uj üzleti összeköttetéseknél szenvedett kárt, ily esetek ismétlését megakadályozandó, értesítjük az Oroszországgal, különösen pedig Odesszával üzleti összeköttetéseket fenntartó cégeket, hogy e kiviteli piacakat illetőleg kamaránknál általános injornációkat nyerhetnek. Sopron, 1898. évi április havában. II. Perpignan város közönsége f. é. május hó 15 és junius hó 15. köztötti időben ipari, borászati, földmivelésiés művészeti nemzetközi kiállítást rendez. Erről az érdekelteket oly megjegyzéssel értesítjük, hogy részvétet ük ezen kisebbszer ti kiállításon nem kívánatos. Sopron, 1898. évi április havában. III. Kimutatása a kamara 1897. év tényleges bevételeinek és kiadásainak. Bevétel: Pénztár maradvánv év végével . . 23885 frt 86 kr. llle'ék fejében befolyt . . . 14202 „ 58 „ A cs. kir. szab. déli vasút kamarai illeték 1392 „ 39 „ Kamat jövödelem időleg elhelyezett tőkék után ..... 365 „ 86 „ Ipari védjegy lajstromzási dijakban 90 „ — „ Visszafizetett előlegek . . . 260 „ — „ A nezsideri m. kir. adóhivataltól visszatérittetett . . . . 45 „ — „ Sopron szab. kir. városától az iparos segédek szrajztanfolvam céljaira . 136 „ — „ Karnitscher Henrik utazási ösztöndija (keresk. m. kir. miniszt) . . 300 „ — „' Ilerzsenyák József müszövő részére (keresk. m. kir. miniszt) . . 51 „ 60 „ Gyallay Vince tapolcai cipésznek (keresk. m. kir. miniszt) .... 100 „ —- „ Összesen : 40829 frt 70 kr Kiadás: Lakbér a kamara helyiségéért . 1030 frt — kr Evi tiszti fizetések, szem. pótlékok, lakbérek és napidijakra 8100 » 69 » Irodaszerekre ..... 265 26 Hivatalos helyiség tisztagatására 72 » .—. » Nyomtatványokért .... 1104 » 30 )) Könyvek, hírlapok és könyvkötő munkákra 367 » 01 )) Fűtésre ...... 196 M 23 j) Világításra 66 ?) 06 )) Pósta- és távírda költségekre 150 )) Távbeszélőre ..... 30 )} Adólajstromok másolásáért 349 » 47 }) Vasúti forgalmi adatokért 354 )) — Kereskedelmi- és iparoktatási célokra 922 — A kamara tisztviselők nyugdijalapjára 532 » — » Utazási ösztöndijakra 290 » — )) Utazási költségekre .... 461 J) 70 Hírlap hirdetésekre .... 325 )) — j) Előre nem látható kiadásokra 255 13 Hivatal szolga ruha általánya 50 )) — )) Fizetés előlegekre .... 275 )•) — Gyallay Vince tapolcai cipésznek 100 n — » Herzsenyák József kollátszegi műszövőnek ...... 51 )) 60 Kornitscher Henrik soproni czipésznek 200 » — » Visszatérített kamarai illeték 3 j) 48 )) Az ezredéves kamarai székház építési alapra 10000 » — Pénztár maradvány 1897. év végével 15278 5) 34 » Összesen: 25551 frt 36 kr. Sopron, 1898. évi április havában. A kerületi kereskedelmi- és iparkamaia. IEE±-v atalos rtro-varb. I, A közveszélyes fertőző betegségek bejelentése iránt az 1876. évi XIV. t.-c. 80. §-a azt rendeli, hogy ily betegségeknek előfordulásáról [szóló bejelentés tételére nem csak az elöljáróság, de az orvosok, lelkészek és tanítók, általában pedig mindazok vannak kötelezve, kik ilynemű betegedések eseteiről tudomással bírnak. A nagyméltóságú belügyminiszter urnák 1894-ik évi 91.954. sz. a. kelt rendelete értelmében bejelentendő fertőző betegségek : 1. Roncsoló torok lob (dypthteria) és a torok gyik (croup). 2. Vörheny (scarlatina). 3. Vörös himlő (morbilli). 4. Szamár hurut (peitussis). 5. Hólyagos himlő minden faja (variola, varialosis, varicella). 6. Hasi hagymáz (typhus abdominalis). 7. Kiütéses hagymáz (typhus exánthematus). 8. Vérhas (dissenteria) 9. Ázsiai és honi kolera (cholera asiatica et nostras). 10. Járványos fiiltő mirigy lob (parotifisepidemi). 11. Járványos agy és gerinc agy hártya lob (moringitis cerebros pinális). 12. Trachoma. 13. Gyermekágyi láz (febris puerperalis). A lelkészek, tanítók és szülésznők kötelesek a most felsorolt és tudomásukra jutott megbetegedési eseteket a v. rendőr kapitányának még az nap tudomására hozni. Továbbá minden magán orvos is köteles a gyakorlatában előforduló, fent felsorolt fertőző megbetegedést még az nap bejelenteni. A fertőző és fent elősorolt betegségek bejelentésének elmulasztása kihágást képez és az 1876. évi XIV. t. c. 7-ik §-a illetőleg az 1879 évi 40-ig t. c. 99-ik §-a, alapján 300 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Miről az illetők miheztartás végett értesíttetnek. Zala-Egerszegen, 1898. április 26-án. Botfy Lajos polgármester. II Zala-Egerszeg r. t. város tanácsa részéről közhírré tétetik miszerint Zala-Egerszeg r. t.. városra vonatkozó 1898. évi útadó kivetési lajstrom az 1890. évi I. t. cz. 10. bekezdésének rendelkezése szerint a városi adóhivatalnál 15 napon át, vagyis 1898. évi április hó 29-től május hó 13-ig közszemlére kitéve van, ahol is a hivatalos órák alatt megtekinthető Zala-Egerszeg, 1898. április 28. Botfy Lajos. polgármester. Helyi, rnegyei és vegyes hirek. Küldöttség. A zala-egerszegi felső kereskedelmi iskola ügyében Botjy Lajos polgármester vezetése mellett a városi képviselőtestület és a zala-egerszegi kereskedelmi kör együttes küldöttsége — mint lapunk zártakor értesültünk — f. hó 5-én fog dr. Wlassics Gyula vallásés közoktatásügyi miniszternél tisztelegni, hogy a polgári fiú-iskola teljes megszűnése után a felső-kereskedelmi iskolát, mint önálló tanintézetet, a városban meghagyni kegyeskedjék. Előléptetés. A m. kir. igazságügyminiszter ez évi április hó 15-én 19511/1898 I. M. III./A. sz. a. kelt rendeletével az 1893: IV. t. cz. 5 és 13 §-a értelmében a zala-egerszegi kir. törvényszék területén: Strausz Lajos zala-egerszegi kir. tszéki birót és Horváth Ede sümeghi kir. járásbirót a VlII-ik fizetési osztály 1-ső fokozatába, Dr. Eöry Szabó Jenő sümegi, Papp László tapolcai és ifj. Huf József alsó-lendvai kir. jbirósági albirákat, valamint Polgár János zala-egerszegi kir. tszéki irodaigazgatót a IX-ik fizetési osztály 2-ik fokozatába, Tüskés Dezső zala egerszegi kir. tszéki, Hennig Alfréd ós Varga Lajos alsó-lendvai kir. jbirósági aljegyzőket, továbbá Király Gyula zala-egerszegi kir. tszéki, Luir József zala-egerszegi és lliás József tapolcai kir. jbirósági Írnokokat a XI. fizetési osztály 1-ső fokozatába, Fábián Károly és Berkes János zala-egerszegi kir. tszéki, Nagy Antal zala-egerszegi, Havasy József sümegi, Gróf Márkus tapolcai, Rosenberg Mór, Lusztig Samu és Vogrintsits Lajos alsó lendvai kir. jbirósági Írnokokat a Xl-ik fizetési osztály 2 ik fokozatába ; a nagy-kanizsai kir. törvényszék területén : Véber Károly, Kovács Károly, dr. Kiss István, Csesznák Miklós kir. tszéki bírákat, Simon Lajos csáktornyai s Csongor János perlaki kir. jbirót a VIII. fizetési osztály 1-ső fokozatába, Görömbey Balázs keszthelyi kir. járásbíróság! albirót a IX. fizetési osztály 2-ik fokozatába; Rhénes Elek nagy-kanizsai kir. tszéki és Csolosz Jenő nagy-kanizsai kir. jbirósági, továbbá Medvés Mihály letenyei kir. jbirósági aljegyzőt, — valamint Grunner Annin, Huckstadt Gothárd, Vörös József nagy-kanizsai kir. jbirósági, Kapossy Antal s Füzilc László letenyei kir. jbirósági, Megyeresy Géza perlaki, végül Kiss Károly keszthelyi kir. jbirósági Írnokokat aXI. fizetési osztály 1-ső fokozatába; — Vadlya István, Horváth Ferenc nagy-kanizsai kir. törvényszéki, — Kercsmár Dénes nagy-kanizsai kir. jbirósági — Vajda Adolf letenyei, Stegmüller János keszthelyi, Kovács Gyula és Kovácsícs József csáktornyai kir. jbirósági Írnokokat, a XI. fizetési osztály 2-ik fokozatába léptette elő." Nagy-Kanizsa rendezett tanácsú város képviselőtestülete április hó 23-án Vécsey Zsigmond polgármester elnöklete alatt gyűlést tartott, amelyen Weisz Henrich volt. városi pénztárnok tiszti biztositéka ügyében elfogadta a tanács javaslatát, mely szerint az 1000 frt tiszti biztosítékot képező zálogjog iránt való törlési nyilatkozat kiadandó, mivel az elhunyt pénztárnok számadásait teljesen rendben találták. — A képviselőtestület a tanács javaslatát az I—'V. és VI—VII. kerületi temetők megnagyobbításához szükséges eljáiás folyamatba tétele tárgyában — elfogadta s egyúttal a temetőben levő utaknak, valamint a temetőhöz vezető utaknak rendezése tárgyában javaslattétellel a városi tanácsot megbízta. — Ezután Lengyel Lajos főjegyző előterjesztette a tanács javaslatát a községi elemi népiskoláknak államosítása tárgyában Az előadó tüzetesen ismertette az államosítás ügyét, felolvasta a vallásés közoktatásügyi miniszternek ebben az ügyben a vármegye tanfelügyelőjéhez intézett leiratát, mely szerint a miniszter az építkezésre a városnak segélyt nem adhat, azonban jelzi a feltételeket, melyek mellett a községi elemi