Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-08-22 / 34. szám

Annak bizonyítására,'hogy helyesen s jogosan hasz nálta az általunk hibáztatott kitételt, nem kevesebb, mint 18 »ha« feltételező kötőszóval szerkesztett mondatocskát sorol fel. Ezek a példák elég alkalmasak lehetnek doktriner előadására annak, hogy vannak különféle feltételes mondatok; sót mivel az i. t. tanár ur ötlétszerüleg idézte ezeket, alkalmasak lehetnek igazolni azt is, hogy a magyar költői müvekben nagyon jártas; de nem bizonyítják a/t, hoi-ív egy iskolai értesítőben helyesen és jogosan használható ily kitétel: »ha igazat mond a szentirás«. f példákkal épp oly keveset bizonyít az i. t. tanár ur elle iii'ink illetőleg az általunk kifogásolt kitételének helyessége mellett, mint amily kevéssé jut nekünk eszünkbe kifogásolni azt, hogy »ha már irótollat vett kezébe, irt vele egy pár sort«, vagv »ha embernek van teremtve, szabadakarattal kell birnia®, vagy azt a gyönyörű költői képletet »ha a föld Isten kalapja, ugy hazánk bokréta rajta« stb I)e egy másik példát, melyet felhoz az i. t. tanár ur, hogy t. i. »iia Isten van, igazságnak is kell Ienni«, épp ugy kifogásolnunk kellene, mint azt a másikat, melyet bizo nyitani akar vele, ha iskolai értesítőben vagy bárhol tanítványokkal szemben használná. Vannak ugyanis, s kell lenni bizonyos li\ igazságoknak, melyeket egy tanár soha sem használhat tanítványaival szemben feltételes alakban. Ilyenek különösen az elvont hitigazságok, melyeket kézzel megmarkolni nem lehet. Mert megtörténhetik, hogy az az itju, ki nem tud még különbséget tenni az igazság eszméje és az igazság ténye, érvényesülése közt, tovább fűzné az i. t. tanár ur feltételes okkötését ily formán: mivel pedig igazság nincs, tehát Isten sincs. Önként érthető tehát, hogy ezzel a példával nemcsak hogy nem bizonyít, sőt ha ily alakban használná tanuló ifjakkal szemben, ujabb hibát követne el. A többi példája jórészben költői művekből van véve. Ezek, még ha tárgyuknak az általunl hibáztatott kitételhez hasonló természeténél fogva bírnának is bizonyító erővel, a szóban levő esetben már csak azért is elvesztik bizonyító erejüket, mert költői müvek. Tudvalevő ugyanis, hogy a poetica licentia sokat megengedhet a költőnek olyant, ami egy tanárnak tanítványaival szemben nincs megengedve s amit egy komoly tárgyú tudományos értekezés már tárgyának természeténél fogva is kizár. — Hogy a dolog világosabb legyen, veszünk magunknak fáradságot leírni az i. t. tanár ur által felhozott néhány példát, és pedig azokat, melyekre az i. t. tanár ur is a legnagyobb súlyt helyezi, amelyeknek legtöbb bizozyító erőt tulajdonit s amelyeket a 8. pont alatt csoportosított: »IJa kötötte (a bokrétát), jól tette... Ha csináltad (az adósságot), lizesd is ki . . . Ila a nyelved öltöd is ki . . . Ha férfi vagy. légy férfi . . . Ha már az irótollat kezembe vettem, hát írok vele . . . Ha embernek vagyok teremtve, van szabadakaratóm . ..« Most leszünk bátrak e példákkal szembe állítani az általunk kifogásolt kitételt: »s aki pedig nem dolgozik, annak Szt. Pál apostol sem ad kenyeret, ha igazat mond a szeutirás«. A figyelmes olvasónak azonnal szembeszökik, hogy e legutolsóban, melyet mi kifogásoltunk, már a mondatok felállítása, elrendezése is más, miirt a felhozott példákban. Tehát már külalakra is különböznek amazok ettől. Azonfelül az i. t. tanár ur által felhozott példák egészen más természetűek, közönyös tárgyúak annyira, hogy ha azokat egy még fejletlen ifjú olvassa is, teljesen érintetlenül hagyják és sem oka, sem érdeke a »ha« leltételes kötőszóhoz kételyt tűzni, vagy ha fűzhetne is — egyet kivéve — semmit sem veszítene vele. Ellenben az általunk kifogásolt kitétel az ifjút és mindenkit legközelebbről érdeklő —• a kereszténység szempontjából absolut igazságot érint. S ha ezt az absolut igazságot egy tanártól feltételes alakban látja az itju a vallási igazságok iránt legalább is az indolenciának látszatával végöl odadobni, az az ifjú könnyen, sőt merjük állítani, valószínűleg igy fog okoskodni: hát lehetséges az, hogy a szentírás nem mond igazat ? És ezzel eljutottunk azon állításunkhoz, bogy az i. t. tanár ur a kereszténységnek legsarkalatosabb igazságát, mint probiemát dobta az ifjú elé s ha közvetlenül nem is idézi fel a szkepszist az itju lelkében, de legalább is alkalmas arra, hogy azt táplálja. l)e feltéve, hogy az i. t. tanár urnák e hírlapi magyarázata teljesen sikerült; feltéve, hogy teljesen igazolja és kimenti az általunk hibáztatott kitételét: még akkor is a közgazdaságnak, a kereskedelemnek és iparnak, szóval a nemzeti munkásságnak minden mezejét és mindazokat, akik e mezők egyikén vagy másikán kimagasodtak. Minden egyes cikke nemcsak tanulságos, hanem élvezetes olvasmány is és laikusnak is könnyen érthető. Nem utolsó érdeme, hogy pazarul ellátja, különösen a fontosabb és terjedelmesebb cikkeket magyarázó ábrákkal és képmellékletekkel. Igen szépek pl. a Sirályok, Strucz-madarak, Szarvasmarhák, Szarvasok, Szarvorruak, Szil/a, Szitakötők stb. cikkek képmellékletei. A Színház cikknek két képmelléklete van, az egyik a budapesti operaházat, a másik a I iyszínházat és a külföld több színházát mutatja be. Érdekesek és tanulságosak azok a képmellékletek is, amelyek a Sisak, Sörgyártás. Szerszámok, Serszámgépek, Szilur szisztéma, Szivargyártás, Szivattyúk, Szőlőnemesítés és Szőlőm Ívelés című, terjedelmes és alapos tudással megirt cikkekhez vannak csatolva. Hogy mily gondot fordít a Lexikon a hazai viszonyok ismertetése mellett a külföldre is, azt eléggé bizonyítja, ha felsoroljuk itt e kötetnek külföldi vonatkozású mellékleteit; ezek : Spanyolország és Portugália, Svájcz, Svéd-A orvégország, Szerbia és Montenegró, Szibéria térképei es Szent-Pétervár tervrajza. Tüzetesen és kimerítően targyalja a Lexikon mindezen országok és minden nagyobb kultoidi varos viszonyait és történetét, egész a legújabb eseményekig A XV. kötetben feldolgozott rengeteg anvag e rövid es futolagos ismertetése is igaz és örvendetes tanúságot tesz arról, hogy a Nagy Lexikon egyre izmosodó erővel halad befejezése felé és immár elmondhatjuk róla, hogy busásan beváltotta azokat a reményeket, amelyeket megindulásakor fűztek hozzá. elkövette legalább is azt a mulasztást, hogy e védekező cikkét nem közölte mindjárt jegyzet alatt az értesítőben kifogásolt szavainak kimagyarázására. Mert annyi bizonyos. h

0,,v erre a cikkére szükség volt, hogy az értesítőben közölt értekezése legalább némileg rektitikálva legyen. Egyébként, hogy az i. t. tanár ur nem tulajdonit oly »a priori® bizonyosságot a sztirásnak, mint ezt hírlapi cik kében a maga igazolására vitatja, erre nézve csak egy passzust idézünk az értesítőben közölt értekezéséből. Az 5 oldalon igy ir: »Minket a nagy természet teremtettes ö tart fenn,' tőle tanulunk mindent, ő szerinte élünk® Már engedjen meg az i. t. tanár ur, ha mi bátrak vagy unk kétségbe vonni azt, hogy, aki a szentirással il\ homlokegyenest ellenkező markáns naturalizmust hirdet, az »a priori« bizonyosságot tulajdonítson a sztirásnak. Mert ez az állítása végelemzésben nem egyéb, mint a megakadt s magát lejárt darwinizmus. Semmi kifogásunk az ellen, ha az°i. t. tanár ur még mindig híve Darwin végelgyengülésben szenvedő majomelméletének, csak az ellen van kifogásunk, hogy ilv tanok a tanuló ifjúságnak szóval vagy írásban, nyíltan vagy burkoltan hirdettessenek. — Csak a naturalizmus hibás alapjából kiindulva juthatott el az i. t. tanár ur arra a hibás következtetésre, hogy az embert a munka s a munkával fejlesztett .testi erő teszi jellemessé. A külömbség az i. t. tanár ur és a mi felfogásunk közt a jellemre nézve nem is az induktív és a deduktív következtetés közti külómbségben rejlik, mint azt i. t tanár ur konstatálja, hanem abban, hogy mi a logika természetes rendje szerint az okból fejtjük ki az okozatot, az i. t. tanár ur pedig az okozatot megteszi oknak s viszont. Szerintünk a józan vallásos nevelés adja me jellemet, önti a lélekbe az Isten, felebarátunk s önmagunk iránti kötelességek tudatát s e kötelességeknek — mint magasabb rendelésen alapuló kötelességeknek — teljesítésére :t készséget. A józan vallásos nevelés szüli az emberben azt a hamisithatlan lelkiismeretet, azt a megvesztegethetlen kisbirót, mely a jellemességgel össze nem férő dolgot nem emberi tekintetekből perhorreszkálja, vagyis nem azért, mert ha kiderül, kilöketík a tisztességes emberek társaságából s megvetés tárgya lesz, hanem mert az ilyent tiltja neki a vallásos neveléssel kifejlődött lelkiismerete. Azért mondjuk, hogy az igazi jellemnek legszilárdabb alapja a józan vallásosság. Nem esünk azonban szélsőségbe; nem állítjuk azt, hogy aki nem vallásos, annak eo ipso jelleme sincs. Sőt állítjuk, bogy lehet jellemes valaki vallás nél ül ís természetes jóságánál fogva, csakhogy ennek a jellemnek bizonyos passzív természete van s csak addig és annyiban állhat meg, amíg és amennyiben az életnek rá nézve kedvező körülményei a jellemességgel össze nem férő dolog elkövetésére nem szorítják. Hogy ezen állításunkat megerősítsük, a legkézzelfoghatóbb bizonyítékokra, az életből vett példákra hivatkozunk, melyek úgyszólván napi esemény számba mennek. Hányszor látjuk ugyanis megdöbbenve, hogy a rang, tekintély, tisztelet piedesztálán szereplő férfiak mint esnek le titkos manipulációik leleplezése folytán a közönséges gonosztevők közé. Akinek nincs lelkiismerete, illetőleg aki lelkiismeretét el altatta, annak jelleme csak többnyire emberi ellenőrzésre van alapítva, melyet kijátszhatik — legalább ideig-óráig azért ingatag alapon áll; de amely jellem a lelkiismereten alapszik, az szilárd alapon áll, mert a lelkiismeret ki nem játszható, meg nem vesztegethető. Ez a jellem az, mely az élet minden körülményei közt kiállja a tüzpróbát. Éppen igy, az igazi jellem a munkát nem azért teljesiti, mert emberi ellenőrzés alatt áll, hanem mert arra a vallásos neveléssel kifejlődött lelkiismeretben kötelezve érzi magát. Mi tehát olyan ifjúságot óhajtanánk nevelni, melynek a lelkiismeretben való kötelezettség érzete — ami azonban csak vallásos neveléssel oltható bele —- adja az ásztönt, készséget a munkára. Támogathatja ezt a nemes mibició, a szülök gyakori intelme s az érdemes munka jutalmazása. A következőkben olyan formán ir az i. t. tanár ur> mintha mi tanári hivatásának szentségét sértettük volna meg. Ha sértve érzi magát az i. t. tanár ur, bocsánatot kérünk. Nekünk nem volt szándékunk sérteni és azt hiszszük, nem is olvasott ki senki sértést felszólamlásunkból, felszólamlásunkat állásunk kötelessége parancsolta s nem is tettünk mást, mint kértük, hogy vagy ne érintsen valláshoz tartozó dolgot, vagy ne használjon tapintatlanul oly kitételeket, melyek alkalmasak az ifjúban a vallási kétely felkeltésére vagy ápolására s ezzel ne nehezítse hivatásunkat. Mi fejtegetésünk során ezeket irtuk: »És ha a hitoktatás valamely tanintézetnél tanári tekintély által ellensúlyoztatík, az egész iskolai nevelés sikere ellensúlyoztatik, sőt meghiusittatik«. Világosan látható, hogy mi ezt Italánosságban értettük s józanul nem is vádolhattuk az t. tanár urat azzal, hogy egyetlen kitétel vagy értekezés íltal az iskolai nevelés sikerét már eleve meghiúsította. Ezt kizárja már az ellensúlyozás fogalma is, mely folytonos, illetőleg hosszas cselekvést jelent. — Mégis mondja az i. t. tanár ur, hogy mit ért a tanári hivatás szentsége alatt. Érti a polgári erények s a társadalmi erkölcsök Ápolását, amely cél sikeresebb elérésére dicséretes jóakarattal külön tanszék felállítását is óhajtja. Üdvözüljük, hogy ily szépen fogja fel hivatását. Ámde ha általában a tanári íivatás szentségéhez tartozik a polgári erények s a társadalmi erkölcsök ápolása, már ebből is kitűnik, hogv erre külön tanszék felállítása nem szükséges. De nem szükséges főleg azért, mert nincs polgári erény, nincs társadalmi erkölcs, mely benn nem foglaltatnék Jézus Krisztus erkölcstanában. (És megvagyunk győződve, hogy a más valásfelekezetü hitoktatás keretében is van hely, mód és alkalom ezeknek ápolására). — Jézus sírt a szerencsétlen Jeruzsálem pusztulásán, mely az ö szűkebb hazája volt, — ime a hazaszeretet. »Adjátok meg a császárnak, ami császáré . . .« mondja Jézus Krisztus. »Minden lélek engedelmeskedjék a felsőbb hatalmasságoknak, melyek Isten helyettesek — olvassuk Szt. Pálnál. Jézus magáért és 'éterért megfizette az adót, — ime a felsőbbség iránti engedelmesség s a törvénytisztelet. — De nemcsak a polgári erények, hanem a társadalmi erkölcsök sampontjából is fölöslegesnek tartjuk külön tanszék felállítását. Először is kérdezzük az i. t. tanár urat, meg tudná-e vonni a határvonalat a vallás-erkölcs és a társadalmi erkölcsök közt? Meg tudná-e jelelni a határt, ahol végződik a valláserkölcsi és kezdődik a társadalmi erkölcs. Azt liiszszük, nem. Nem is lehet. Maga ez a kifejezés »valláserkölcs« — dacára a gyakori használatnak — hibás, aminthogy a theologiában nem is fordul elö sehol. Az erkölcs fogalma nem tűr felosztást. De bármit értsen is az i. t. tanár ur a társadalmi erkölcsök alatt, azoknak sarkalatosabb törvénye nem lehet, mint a szeretet törvénye. Tanithatja-e valaki a szeretet törvényét szebben, meghatóbban, mint Jézus Krisztus, aki a szeretetnek, a legeszményibb humanizmusnak volt a vértanuja? Hirdetheti-e valaki valaha a szeretet törvényét szebben, mint Jézus Krisztus, ki még kiujai közt is ellenségeiért, és megbocsátásért imádkozott s szóval is igy tanított: »Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, kik titeket gyűlölnek s imádkozzatok üldözöitekért«. A szeretet e törvényéből folyik aztán a jótékonyság, az elhagyottak gyámolitása, a kölcsönös jogtisztelet, az igazság, méltányosság, mely nem tűri, hogy az erősebb a gyengébbet leigázza, kizsákmányolja s magának jogosulatlan előnyöket szerezzen, — s egyéb magasztos elvek, melyek az emberek közti békés együttélést szabályozzák és kellemessé teszik. Méltán ömleng még Rosseau is igy: »Bármily emberek is a keresztények, kérdem: csupán ember-e az, kinek történetét az evangeliomban feljegyezve találjuk? Mily kegyesség, mily erkölcstisztaság, mily nagyszerűség az ö alapelveiben! Mily vonzó kellem az ő tanításában! Mily bölcseség az ö beszédeiben! Mily lélekjelenlét, mily elmééi, mily őszinteség az ö feleleteiben! Aristides igazságos volt, mielőtt Socrates megmondta volna: mi az igazság. Leonidás elesett hazájáért, mielőtt Socrates a hazaszeretetet, mint kötelességet felállította volna. Göröghon bővelkedett az erényes emberekben, mielőtt Socrates az erényt meghatározta volna. De hol vette Jézus azon tiszta és magasztos erkölcstant, melyet szóval és példájával tanított? Ha Socrates mint bölcs élt és halt meg, ugy Jézus mint Isten élt és halt meg.« Igy magasztalja még Rosseau is Jézus Krisztus erkölcstanát. Súlyos és főbenjáró tévedés van az i. t. tanár ur azon állításában, hogy »a mi vallásunkhoz kötött erkölcs az úgynevezett valláserkölcs nagy időkre szól, de még sem minden időkre.« —• Jézus Krisztus erkölcstana minden időkre szól, mert az emberi tökélynek depozituma, következésképen benne az emberi társadalomnak alapja örök időkre le van rakva, — illetőleg mindaddig, mig az emberiség az erkölcsi tökély magaslatára el nem jut. Nincs az emberi életnek az a nyilvánulása, melyre a szentírásban utmutatás ne volna. Nincs az emberi társadalomnak az a sebe, melyre a szentírásban a gyógyír feltalálható nem volna. Az i. t. tanár ur szerint »Tempóra mutantur« s igy »p. o. a svindlerségTe, stréberségre, a krakélerségre, proletárságra, a sykofánta-parazitaságra s ezer meg ezer modern betegségre akkor (J. Kr. idejében) még nem kellett gyógyfüvet keresni®, tehát ezen társadalmi betegségekre »akkor még nem készült szabály.« — Az emberi természet ma ugyanaz, ami volt Krisztus idejében s ezek a társadalmi betegségek akkor is megvoltak, most csak a nevük más. Méltán vált szállóigévé Maimonides rabbinak az az igazi mondása, hogy »nihil novi sub sole« semmi sem uj az ég alatt. Ahány intelem az igazságosságra, méltányosságra, őszinteségre; önzetlenségre, érdemszerzésre ; a szelídségre, alázatosságra, béketűrésre; a szorgalmas, lelkiismeretes, becsületes munkára, ugyananynyi intelem a svindlerség, stréberség, krakélerség, proletárság, parazitaság ellen. Mi is csak ötletszerüleg említjük fel a svindler Giezi, Ananiás és Salira rettenetes bünhödését. Még az apostolokban is megnyilatkozott a stréberség kezdetben, midőn minden különösebb érdemek nélkül az elsőségért versengtek, amiért aztán Jézus igy feddette meg őket: »Aki közületek első akar lenni, legyén az utolsó.« Vagy nem-e frappáns intelem a krakélerség ellen Jézus ama mondása, melylyel Pétert rendreutasította: »Dugd hüvelyébe kardodat. Nem tudod-e, hogy akik kardot rántanak, kard által vesznek el;« vagy ezen tanítása: »Aki téged kővel hajit meg, hajítsd vissza kenyérrel.« Ila nem volt volna Jézus életében proletárság, parazitaság, l'ál apostol soha sem mondta volna, hogy »aki nem dolgozik, ne is egyék.« Aki Jézus erkölcstana szerint intézi életét,, az e betegségektől bizton ment marad. Tehát mí bátrak vagyunk megismételni, hogy Jézus Krisztus erkölcstana minden időkre szól s minden időkre elégséges is, dacára annak, hogy az i. t. tanár ur igy ir : »Hogy az erkölcs-jellem alapja s kizárólagos megteremtője csupán a vallás volna, azt én nem mondanám, kivált ha pap volnék. Magamat vádolnám meg vele, ha csak ilyen eredményt érek el, holott Isten után kezemben volna a hatalom, melylyel erkölcsöt, jellemet s jó életrendet lehetne elővarázsolni.« — Kérjük szeretettel az i. t. tanár urat, hogy mi a dolgot megfordíthassuk s azt mondhassuk : ha mi tanárok volnánk, ilyent nem mondanánk. Hiszen Isten után az i. t. tanár urnák is kezében, illetőleg tudásában van a hatalom, hogy szaktárgyaiból tudását tanitványaíba átontse; de ha ez nem sikerül minden esetben, vájjon vádolja ezért lelkiismerete? Ha mi azt az »erkőlcsöt, jellemet s jó életrendet® ugy tudnók »elövarázsolni«, mint aSchwarzkünstler a zsebórából a vöröshagy mát, vagy mint llerder Zauberlehrlingje az ő szellemeit, akkor nekünk igen könnyű volna helyzetünk. Akkor nem volnánk oly féltékenyek provinciánkban. És ha nekünk heti hat óránk volna egy osztályban, mint az i. t. tanár urnák pl. a latinból, - s nem csak egy, legjobb esetben kettő, akkor talán Isten után mi is valamivel több eredményt érnénk el. De midőn azt a heti két órát sok esetben a hétnek többi órája úgyszólván mind paralizálja — kivéve talán csak azokat, melyeket alvással tölt a tanuló — vagy legalább semmi sem foly be arra, hogy az ott tanultakban erősödjék ; midőn az ifjú kijön a hittan óráról, melyen ugyan az eszményi élet tudományában, a hit- és erkölcstanban nyer oktatást, de kilépve az iskolából látja az ott tanul-