Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-08-01 / 31. szám

kiadatása tárgyában kötött szerződéseket a képviselőtestület jóváhagyta. , , Előterjesztetett a jogügyi bizottság velemenye dr. Isoó János volt kórliázi alorvos tiszteletdíjára vonatkozólag a Stern B. család adománylevelében ez ügyre nézve foglaltak értelmezése tárgyában. A képviselőtestület a jogügyi bizottság véleményének elfogadása mellett határozatiig kimondotta, hogy az adománylevél értelmében a tiszteletdíj további kiutalása beszüntetendő. A képviselő testület megbízta a városi tanácsot, hogy a városházi boltoknak 3 évre árlejtés utján való kiadatása tárgyában tegye meg a szükséges intézkedéseket. Özvegy Seregélyes Károlynénak kérelmére a képviselőtestület elhalt férje három havi fizetését halotti negyed címén kiutalta. A városi helypé izszedők ama kérelmét, hogy a folyamodványban felhozott indokok alapján a helypénzszedesi jogra vonatkozó szerődésük a jelenlegi bér mellett egy évre meghosszabbíttassák, a tanács előterjesztése folytán a" képviselőtestület nem teljesíthette. A képviselőtestüle megbízta a városi tanácsot az iránt, hogy a polgári leányiskolához — a november ho 1-én megüresedő szolgai állásra - eg) alkalmas tisztogató-nőt fogadjon fel Zala-Egerszeg, 1897. julius 29. Nem tudjuk, ho. miniszteri rendelet, vagy szokás íltal vált-e általánossá, miszerint a gynuiasiumi értesítők közleményeit egy-egy értekezés vagy tanulmány vezeti l>e a tanári kar valamelyik tagjától — rendesen a saját szakmájából vett tárgyról. Ahol ez igy van, igen jól van. Ylert még egyrészről némi tájékozást nyerünk az intézet tanerőinek szakértelmi színvonaláról s megnyugvást meríthetünk az iránt, hogy nemzetünk reményének, az ifjúságnak,.képzése avatott kezekbe van letéve: másrészről a tanár emelkedik tanítványa előtt tekintélyben, midőn látja az a tanítvány, hogy tanárának tudása nemcsak annyira terjed, amennyire az iskolában alkalma volt megismerni. De meg nekünk — az iskolai szaktudományokban már meglehetősen laikusoknak is — élvezetes olvasmányul szolgálnak, amennyiben visszaidézik s felélénkítik emlékezetünkben az- egykor tanultakat, melyek bizony, szellemi tevékenységünk már más irányban levén igénybe véve, lassankint elmosódnak. De bármily általános vonatkozású tárgyról szóljanak is az ily bevezető közlemények, a tudományos dolgokkal legalább néha, üres óráiban foglalkozni szerető közönség részéről mindig a kellő érdeklődésben és figyelemben részesülnek. A dolog természeténél togva világos azonban, hogy egy iskolai ertesítö sohasem szolgálhat v allási diskussziók szinteréül es hogy azokban vallási dolgok, kérdések, mint problémák, dobassanak az ifjúság elé: ez ellen még a legkevésbbé rutinérozott pedagógiai érzék is, kell, hogy hangosan tiltakozzék. Egyéb irányban való elfoglaltságunk miatt egy kevéssé megkésve nyílt csak alkalmunk tüzetesebben átnézni helybeli fögymnáziumunk mult tanévi értesítőjét s átolvasni bevezető értekezését a tanári kar egy igen tisztelt tagjától — e elmen; »A munka az élet alapja.« — Szép lliema kétségkívül; de a léhaság korában legalább is nem elég hálás; bár sok figyelemreméltó és igaz dolgot mond ei igen tiszteli írója kis értekezésében. Nem lehet célunk s ehhez képest szándékunk sem érdemileg foglalkozni e közleménynyel. S habár az egész értekezésen tenorként átvonuló naturalisztikus felfogással nem értlink egyet, mégis csak egyetlen kitétele az, melyet állásunkból kifolyólag rellexió nélkül nem hagyhatunk. Ugyanis derék , n.okczése során bölcsen oda konkludál az igen tisztelt tanár ur hogj a »vérébe kell oltani (az ifjúságnak) azt a tudatot, hogy minden ember annyit ér, amennyit dolgozik . . .« Nagyon kár, hogy itt befejező pontot nem alkalmazott az igen tisztolt tanár úr, hanem hozzátette, »s aki pedig nem dolgozik, annak Szt. Pál apostol sem ad kenyeret, ha igazat mond a szentírás." A zene épen belekezdett az előjátékba, midőu a butiét felől Duczit egy piros rózsa orron találja — s csakhamar megvolt a négyes táncosnője is. Döngött a parkett a túlságos jókedvű táncosok dobbanásaitól. A zenekar emelvénye alatt húzódtam meg, mert különben elsodor a táncolók forgataga. Nehéz volt Duczit szemmel tartanom, inéit. a táncmesternek az a bolondos ötle e támadt, hogy minden túr után megkeringőztette, polkáztatta a párokat, amiből aztán lettek is gyönyörűség":; felfordulások. Felhasználok egy rövid szünetet, hogy kiszabaduljak a táncteremből; felmegyek valami üres páholyba, hogy onnan jobban figyelhessem meg párocskámat. . Alattam kápráztatón forgolodott az egész földszii . A színek összefolytak, mint festő palettáján a kevered • festékük. Emberpára s illatszerek valami részegítő légkörbe vegyültek egybe, mely fokozza a jókedvet, mint ópium füstje a kéjelgő fantáziát. S dobzódott odalenn a váms arany ifjúsága, hogy kiadja magából az esztendőn at beleszoi ult féktelenséget. Fejem kábulni kezdett. Siettem páholyomból egy kis hűs, tőre, le a buffet-hez. Amint az első emeleti előcsarnok üvegablakai előtt elhaladok, kit látok egy fülkében szorongani V Duczit. meg a párját, akik e helyre szöktek meg a négyesből. A rózsaszín dominó fodros kámzsája félig lecsúszott a lány hullámos fekete hajáról, amint gavallérja félkézzel titolelte. Epen azon kaptam rajta Duczi pajtást, hogy a rózsaszín selyem álarcot készült felhajtani és sóvárgó tekintettel csókra hegyezte ajkait . . Ekkor (nem tudom, az irigység vagy az incselkedés démona mozgatta karomat) hirtelen rájuk kopogattam az ablaktáblát. Fejvesztetten ugrott fel mindkettő, jó magam me» egy oszlop mögé, s csak annyit hallhattam, hogy az ijed°t maszk zavarában elkiáltá magát; „0 ti stupido! Szeretjük hinni, hogy jóhiszemüleg, malociozitás nélkül alkalmazta az igen tisztelt tanár ur e kitételt, mert nem tehetjük fel, hogy ezzel öntudatosan akarta volna alapjában támadni meg azt a kereszténységet, mely a civ ilizáció és a kultura áldásaival örök hálára kötelezte az emberiséget; — azt a kereszténységet, mely az embernek visszaadta elvesztett méltóságát; s amely kereszténység áldásainak éppen a szentírás képezi tápláló, üdítő forrásait. De engedjen meg az igen tisztelt tanár ur, ha kijelentjük, miszerint ilyent kinyomatni — kinyomatni egy iskolai értesítőben, mely végre is a nyilvánosságnak s főleg nagy részben keresztény ifjaknak van szánva, legalább is tapintatlanság. Oly korban élünk, melyben egyébként is a szkepszis uralja az ész külön-külön vallásának modernizált tanaival inficziált elméket és sziveket. És hogy aránylag oly csekélyszázalék produktív elem kerül ki középiskoláinkból, ebben a pozitív alapon élő vallásosság hiányának nagy része van. — Nem akarunk hosszadalmasak lenni — levén a dologkülönben is nagyon evidens. Az egész kereszténységnek a szentírás képezi alapját — ezt mindenki tudja. A szentírás hitelessége iránt tehát ily megjegyzéssel: »ha igazat mond . . kételyt támasztani — a kereszténységnek létalapjában való megtámadása. Hogy mi a felfogása az igen tisztelt tanár urnák arra nézve, hogy igazat mond-e a szentírás, az teljességgel magán dolga s nincs is semmi közünk hozzá. De hogy vallásilag fegyelmezetlen elméjének skepticizmuszát egy iskolai értesítőbe belecsempészsze, az meg nem engedhető s ha megtörténik, nagyon elhibázott dolog. Ha az ily eljárás a szabadosság mai korszakában minden más téren jogosult volna is, egy iskolai értesítőben soha sincs helyén. Meg vagyunk győződve arról, hogy nincs szülő — legyen bármily vallású, — aki, ha gyermekéből az iskola által akar embert — a társadalomnak hasznára vállandó jellemes embert nevelni, ne helyezné a fősúlyt a vallástanra s ne óhajtaná, hogy gyermeke jellemének alapja a vallásoktatásban deponáltassék. Csak sajnálni tudnók azt a szülőt — bárminő vallású legyen — aki nem igy vélekedik. Mert vallásoktatás nélkül lehet az az ifjú zseni, sőt nevelhetnek bele bizonyos modern felfogás szerint konstruált jellemet is — aminő többnyire nyegleségben és krakélereskedésben szokott megnyilatkozni — de igazi jellem, minden körülmények között jellem, valamiféle vallásoktatás nélkül soha sem lesz. Az igazi jellem alapját a józan vallásosság képezi. S ez alapon a gyermek karakterét az iskolában kifejleszteni a dolog természeténél fogva első sorban a hitoktatás feladata. Ámde e feladatát nem fogja úgy megoldhatni, ha működése más tanári tekintély által paralizál tátik, sőt enerváltatik, hanem ha erre az iskolai és házi nevelésnek minden tényezője egyöntetűen közremunkál. Nagyon téved az igen tisztelt tanár ur, midőn a jellem alapjául tisztán a munkát s a munka által fejlesztett testi erőt helyezi. Ha ez igy megállhatna, akkor a legnemesebb jellemek kétségkívül az akrobaták, a földnek és a gyáraknak munkásai volnának. Bár szoros függés van a jellem és a munka közt, de ez az összefüggés nem olyan, aminőt az igen tisztelt tanár ur konstatál. Nem a munkából fejlődik a jellem, hanem megfordítva: a munka a jellem kifolyása. Valamint az igazi jellemnek legszilárdabb alapja a józan vallásosság: ugy a munkát is a vallásos tudat nemesiti meg; ez adja meg a munkának erkölcsi értékét. Igenis, vallásos tudata és érzete annak, hogy a munka egy felsőbb lénynek — kit mi Istennek nevezünk — örök rendelése. A vallásos lélek a munkának, mint Isten rendelésének, teljesítését tekinti kötelességének. Es épen a kötelességek tudatában és melléktekintetek nélkül \aló teljesítésében áll és nyilvánul az igazi jellem. Aki a munkát, mint Istentől rendelt kötelességet, fogja fel s akinek e kötelesség tudata a vallásos nevelés által vérébe megy át, az nem lesz soha szociálisla, felforgató forradalmár. Es hogy ezen utóbbi elem napjainkban oly imminensen veszélyezteti a társadalmi rend fennállását, annak oka éppen abban rejlik, hogy nem neveltetett * * Lezajlott a farsang öt bolond vasárnapja s a confetticsata nagy napja, húshagyó kedd is. Hamvazó szerdán ősi szokás szerint a „festa di baccalá"-t*) tartották. A város fiatalsága felözönlött a „Tersatto" hegy ormára, hol katonazene vidám hangjai mellett búcsúztatták a farsangot. Duczinak itt leendett találkája bájos ismeretlenével. Dacára a fiú állandó (s céltudatos!) udvarlásainak, dacára a cavalchinák bódító légkörének, a rózsaszínű dominó makacsul megtartá kilétének titkát, — csupán I »uczí szivében — és no, valljuk be, zsebében iitött léket. — Unszolásai azon ígéretre bírták, hogy hamvazó szerdán a Tersatton álcázatlan mivoltában találkozhatik vele. Ismertető jel: vörös rózsa. (Mert a gavallér Duci talyigakeréknyi vörös rózsacsokrok alakjában kedvelteté meg vele a bálokon eme virágot.) Midőn felértünk a templomtérre, már hullámzott a sokaság a februári nap verőfényében, s a muzsika épen azt a pajkos „ma non voglio un signoretto" nótát harsogta. Karöltve járkált a sok sartorella, tabachina (dohánymunkásnő) s dudorászta a divatos dallamot. Mintha csak minket gúnyolt volna az a szöveg! Mert hát Duczi felfedezte ugyan a piros rózsás fekete fürtöket és alattuk egy csinos, szinte kihívóan pikáns arcocskát, mosolygó bogárszemeket, — jaj de mindez nem neki virított, már. Boldogan nevetgérezett adta sartorellája egy barnult képű matrózfiúval, kinek sapkáján arany betűkkel díszlett e fölirat: „Torbedoboot Bőmbe". ... Történt ugyanis, hogy aznap néhány torpedónaszád érkezett a kikötőbe, és a napbainitotta matrózfiúk közt nem egy fiumei lánynak volt a régebbi szerelője. — M-r B. *) „Baccalá" szárított tőkehal, amelynek egyedüli jó tulajdonsága, hogy kitűnő borcsúsztató bele tudata annak, hogy a szentírás, midőn a munkát, mint Istentől rendelt kötelességet, szabja elénk, minden feltételt és kételyt kizárólag igazat mond. Azért dolgozik csak szolgaikig a kenyérért, a megélhetésért; dolgozik kelletlenül, kedvtelenül, minden magasabb motívum nélkül. Munkájának sem önmaga, sem munkaadója előtt nincs erkölcsi, csak reális értéke s dolgozik csak azért és anv nyiban, amiért és amennyiben munkája emberi ellenőrzés al.i esik, s olt és akkor játsza ki az emberi ellenőrzést, ahol és amikor kijátszhatja. Bele kell tehát nevelni, vagy, hogy az igen tisztelt tanár ur szavaival éljünk: »vérébe kell oltani (az ifjúságnak) azt a tudatot,« hogy a szentírás, midőn a munkát, mint Istentől rendelt kötelességet, szabja az ember ele'-, feltétlenül igazat mond — hogy tehát munkája nemcsak emberi, hanem isteni ellenőrzés alá esik, melyet ki nem játszhat. — Ez a felfogás nemesíti meg a munkát; ez ad neki erkölcsi értéket. És ebben az értelemben a munka erkölcsi értéke szerint a jellemes embernek életeleme, legfőbb karakterisztikemja. És csak reális értéke szerint az életnek (helyesebben mondva: a megélhetésnek) alapja. Nem e cikk keretébe való ezt hosszasabban tárgyalni. Nem is célunk, sem szándékunk. Csak midőn ez uton legalább némileg rektifikálni véltük a nyilvánosan elkövetett tapintatlanságot, tiszteletteljesen kérjük a tanár urat, miszerint hasonlókkal ne nehezítse úgyis nehéz hivatásunkat. Mert amily bizonyos az, hogy mi sem könynyebb, mint a vallástalanság vagy a skepszis mételyének elhintése által lerombolni a vallásosságnak azt a gyenge kis épületét, melyet a hitoktató az itju fogékony, de a roszra természeténél fogva hajlandóbb szivében hosszas, fáradságos munkával és erőfeszítéssel felépített: ép oly bizonyos, hogy nincs az az ügybuzgóság, mely a folytonos paralizálás folytán el ne lankadna. És ha a hitoktatás valamely tanintézetnél tanári tekintély által ellensúlyoztatik, az egész iskolai nevelés sikere ellensúlyoztatik, sőt megbiusíttatik. Csudáljuk, hogy az igen tisztelt tanár urat a tények logikája erről még meg nem győzte. S hogy ily dolgoknak a nyilvánosság és főleg az ifjúság számára kiadott iskolai értesítőben való közlése ellen tiszteletteljesen tiltakozzunk, ezt nekünk lelkiismeretben nemcsak Isten, egyházi főhatóságunk és saját állásunk, - hanem a szülök iránti felelősségnek tudata is parancsolja. Házy János, Vinhoffer Dezső hitoktatók. Furcsa biciklisták, vagy: 100 pannonista strájkja. Julius 18-án Zala-Egerszegen egy kis kerékpárverseny volt s egy kis virágkorzó. Részt vett ezekben a szombathelyi biciklistáknak is egy lelkes csapatjok. Ezek közül néhányan győzelmet arattak, néhányan nem arattak. De ezután már meg se kísérlik az aratást, mert a „Dunántúl" julius 22-ik száma szerint együttesen „ünnepélyes fogadást tettek", hogy nagy d dognak kell lenni, ha még valaha elmennek a zala-egerszegi versenyekre. Azt nem mondja meg a nevezett újság, hogy az eskütétel vérszerződés formájú volt-e, vagy milyen, de látszik belőle, hogy e modern dontövi magyarokba mérgesen beleütött a modern istennyila, szóval strájkolnak ; a ..aía-egerszegi babérok ezentúl aratatlanul maradnak. A dolog úgy történt, hogy a virágkorzóban a szombathelyiek nem nyertek díjat A zala-egerszegi kerékpáregylet vagy az ennek nevében működő bíróság bizonyosan juttatott volna díjat, ha csupán némi veudegjoguak, az udvariasságnak szempontjából is. De ezt i\em tehette, mert semmi köze, semmi jussa nem volt hozzá. A mit tehetett, megtette utólagosan a Kerékpársportban és a Zalamegyébn, hol a megjelent referádákban méltánylást és elismerést sugalmazott a szombathelyiek részére. De ők, ugy látszk, ez erkölcsi díjjal nem elégednek meg. Nekik mindeneseire t.oilette készülék kell, s nagy szerényen beállnak a Dunántúl tudósítójának, mert a tudósításban egyéb kilógó jelek mellett erősen kilátszik a lóláb is, s még az is kilátszik, hogy jó barátságban vagy legalább jó pajtásságban vau velők a Dunántúl is, különben nem adta volna ki azt a félszeg tudósítást, azt a szerény öndicsérést, azt a fönhéjázó leckéztetést, követelődzést, s egy egyletet piszkoló czikket, amint nem adta ki teljesen az értelmes Magyar Kerékpáros. Ők tehát nagy szerényen igy tudósítják a Dunántúlt: „Általános meglepetésben, csodálkozás- és éljenzésben részesülőt t. i. az ő csapatjuk. S mindezek mellett a „jury az ottani pressio folytán a zala-egerszegi vitézeknek adta ki a díjat". (Még jó, hogy ezek a vitézek „nem egyleti" tagok). No hát ebből a hangból lehet látni, hogy kivel és inivel van baja az embernek. De még most jön a java. Azt mondja a űlosofus tudósító a Dunántúlban, hogy: „Jó s régi közmondás „suszter maradj a kaptafád mellett", mert vagy elég életképes egy kerékpár-egylet verseny és korzó rendezésére, vayy nem; (innen a 100 pannonista biciklis újságíró kifelejtett egy feltételes mondatot): ha nem, akkor kérdezzen meg másokat", (t. i. a szombathelyi versenyzőket). Ez az ékesszólás pláne olyan magas hangon van tartva, hogy a Z. K. Egylet fejét vesztve teljesen megsemmisülne tőle, ha őt érné ez a leckéztetés. De hogy nem őt éri, azt tudja a tudósító is, mert részt vett a versenyen. Tudja jól, hogy a virág-jury, s a virág-díjazás csak a karácsonyfa-egylet nőtagjait illette, a kerékpárosoknak semmi joguk nem volt hozzá; asszonyokat igy megtámadni, s a hírlapban kaptafa darabokkal dobálni, még ha tévedtek volt is azok, legalább is nem lovagias eljárás. Csakhogy ezek az uracskák ahoz nem értenek, mert nekik minden képen díj kell. De ez ellen nemcsak a zala-egerszegi kerékpáros egylet, hanem minden jobb érzésű sportember a gentlemanség elvének alapján tiltakozik. Hiszen ezek az urak ugy látszik üzletből mennek erre vagy arra a versenyre, s azt sem veszik észre,