Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-11-28 / 48. szám

XVI. évfolyanj. Z^la-Egerszeg, Í897. noVenjber 28. 48. szán^. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. ki, Is it (ff \ r i r MSI B zití kik A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. UVH egj el enik m inden a s á :t? m_ a x>Igészség cs esztétika. Egynek is vehetjük ezt a két fogalmat. Az ép érzék, a jó izlés egyik erős alakja az egészségnek s maga az egészség a legigazibb esztétika. Nem akarok azonban elméleti okoskodásokkal foglalkozni. Annyira gyakorlati ez a cikk, hogy tárgyamat az utca porából és szemétjéből veszem. A szemetes utcákról s némi hasonlatos dolgokról akarok egy pár észrevételt tenni, ebben a hírlapban, mely első sorban a nagy közönség érdekét van hivatva képviselni. - Az embereknek, tehát a város lakosainak, szükségük van vezető férfiakra, vagyis egy hatóságra, mely őket a törvényes rendben megtartsa, kormányozza; a hatóságnak pedig szüksége van emberekre, ha egyébért nem, legalább azért, hogy legyen, akiket kormányozzon. Zala-Egerszeg elöljárósága rövid néhány év alatt hatalmas lendülettel fogott hozzá, hogy a város közművelődésileg és szépészetileg emelkedjék a jobb sorsú városok közé! Csak néhány év előtt bozóttal tarkáit süppedékes hely éktelenkedett ott, hol ma a pormentes, s nemsokára árnyas üdülő sétatér, a Baross-liget díszeleg. Szép része van a városnak abban, hogy kebelében állami főgynasium emelkedett. Nem kerülte ki a szépészeti bizottság figyelmét az a kiszögellő ház sem, mely az egyenes Körmendi utcát rontotta. Áldozat árán is eltakarították ezt onnan. Több kilométeren át aszfalt járdák futnak végig a városon . . . A több közül csak egy párt emiitettem föl, melyek a haladás szellemét s a jó izlést bizonyítják. Rendén is van ez így. Zala-Egerszeg egy nagy megyének a központi székes-városa. A lakosság is megérdemel bizonyos fokú figyelmet, sőt egy kis kényelmet is, — mert nem hiszem, hogy az országban ember annyi pótadót fizessen, mint a zala-egerszegi lakós. Jól esik hát nekünk, ha megterheltetésünk mellett látjuk városunk fejlődését, látjuk az égnek emelkedő diszes palotákat . . . stb. . . De emez irányú fejlődések mellett mindig vannak még olyan terrenumok, melyek vagy még észrevéve A „Zalamegye" tárcája. sincsenek, vagy elhanyagolva vannak, vagy csak megoldásra várnak már tervbe vett javításaik. — Pedig ezek az embernek életébe vágó dolgok, s csak látszanak kicsinyes dolgoknak. Minden rendszer nélkül felemlítek egynehányat, kontrasztjával együtt. A derék Kosuth utcán, meg a Körmendi utcán milyen szép pántlika módjáia futnak végig azok az aszfalt járdák ! Ékesítik azok a várost úgy, miiú a leányt ékesíti a sok szép piros pántlika. De milyen visszatetszést kelt az emberben, ha a kisasszony pántlikákat aggat vállára, ki is festi magát, s —nem mosdik meg. Sem nem ízléses, sem nem egészséges. Olyan a Körmendi és Kossuth utcának portengere, mint a kisasszony mosdatlan arca. Olyan rút és olyan egészségtelen. Az a jó járda megkíméli a csizmánkat a sártól. De a csizmánál drágább portéka a tüdő s az a teméntelen sok por nem kiméli a tüdőnket. Ellenállhatatlanul indítja ez a körülmény a vá ros hatóságát, hogy ez életet támadó ellenség ellen igyekezzék védelmezni az embereket. Azt a szokásos magyar ellentmondást, hogy — amint nagyapáinknak jó volt, ugy nekünk is jó — lerontja az a modern járda, mely nagyapáink ízlését már kikorrigálta. Hogy mi módon kell védekezni az emberölő por ellen, az orvosszer megjelölése nem szoros hivatása a hírlapnak. Vagy olyan anyagot kell oda hinteni, ami nem porzik, vagy öntöztetni kell. De minthogy magának a fényes járdának is olyan piszkos képe van legtöbbször, itt már megjelölhetjük az egyetlen hathatós orvosszert. Oda egy öt krajcáros seprű kell csupán. — A főtér első pontján, legkiemelkedőbb és legelőkelőbb helyén, hol egyébiránt a levegő mozgás is legegészségesebb, a nagytemplom mellett, a városházával szemben, a fényes nagy költségű palotának, a Bárány vendéglőnek a tövében, a széles aszfalt járdán bokáig érő szemétben gázolnak az emberek legtöbbször. Van ott dinnyehaj, dalauzi, gesztenyehaj, makaróni, eltépett ingdarab és bagóié. Olyan ez egyszóval, mint egy kisrendü olaszvárosnak a halpiaca, vagy Konstantinápolynak A fiatal ember óvatosan a szőke asszony kezei után nyul s megcsókolja a rózsás körmöket. — És az is igaz, hogy szeretlek, egyedül téged a lemondás tébolyító fájdalmával, reménytelenül, örökösen kinzó gyötrelemmel. A megtestesült átok és kárhozat reám nézve ez a szerelem, hanem azért nem tudlak kitépni a szivemből; megyek és futok utánnad a rajongók fanatizmusával s imádkozom hozzád. Velem vagy ébren, elfoglaltságom közepette; rólad álmodom éjjel, magányos éjszakákon ; a te szőke szép, hullámos hajú fejedet látom csendes óráimban s nem akarom hinni, hogy minden csak fantom, játéka a lázas képzeletnek. Szeretlek és nem veszem észre az űrt, mely mi köztünk tátong, mely örökre elválaszt egymástól! Elhallgatott és leborulva, összecsókolta a siró aszszony reszkető kezét. És a szobában is valami mély, bántó csend bonolt. A selymes függönyök felfogták a tavaszi napnak az ablakon áttörő sugarait, melyeknek megtört fénye vöröses szint kölcsönzött a bútoroknak. A kalitba zárt madár sem énekelt, álmos fejecskéjét oda rejtette szárnya alá s a rostélyzat egyik sarkában csendesen szendergett. A fiatal asszony zokogott. Csillogó könycseppjei végig gördültek bánatos arcán; azonban azokon keresztül is lehetett látni azt a mély, szenvedélyes tüzet, mely szemeiben égett. Mikor pedig megszólalt, észrevehető volt hangján a bús rezgés, a fájdalom, mely lelkéből fakadt. — Azután mondja, miért jön hozzám, ha még a remény is kihalt szivéből ? Gyönyörködik szenvedésemben, örömet okoz magának, ha sirni, kétségbeesni lát? — A szeretet, a szivem hoz ide! . . . Mindent elveszítettem, a mi más embernek kedves, de azt a hitet, hogy valaha még az enyém leszel, egészen és osztatlanul, megőriztem rendületlenül, ezt még nem tudt

a kiölni a keblemből senki és soha! egyik galateai utcája, honnan minden esztendőben egyszer sepri le a szemetet a — záporeső. Ila már itt vagyunk a főtér járdáin, önkénytelenül eszünkbe jut az a másik keleti szokás, a forumon való contió, azzal a különbséggel, hogy mig Gyurgyevóban s Teheránban állandóan a piacon álldogálnak vagy keresztbe tett lábbal üldögélnek az emberek, itt nálunk csak vasárnap lepik el a járdákat. Nem veszedelmes, csak Ízléstelen s egy kis akadály a közlekedő emberekre nézve. Azt meg sem említem, hogy itt a legszélesebb járdán, e legelőkelőbb helyen sétál esténként legnagyobb előkelő publikum s kivált vasárnap esténként itt van legnagyobb találkája a cselédségnek is, mert itt van a legmystikusabb sötétség. Némely ember ide több világosságot kér. De mig innen odább mennénk, tekintsünk fel arra a két épületre, mely farkasszemet néz egymással. A Bárány vendéglővel szemben van a városháza. Az az új palota a város díszítésére épült. Ezt az érdekes régi házat kegyeletből sem lehet lerontani. De milyen kontraszt ez a két alkotmány! Amott a hivalkodás, itt a szerénység maga. Abban fényes csilláros nagy termek ásítoznak üresen, ebben megfűstösödött a fal a mécsesektől s szűkre szabott cellákban két három ember eszi egymásnak a levegőjét, mintha börtönben volnának. Amott kifáradnak az élvezetben, itt a munkától verejtékeznek. Ott fénylő csarnokok vaunak a henyélés és dévajkodás számára, mig itt a dolgos emberek, a város vezérfiai naphosszat görnyedve az íróasztal mellett nyomorult viskónak szijják romlott levegőjét, mig a leomlandó fal oda nem lapítja őket. Ez sem nem igazságos, sem nem egészséges dolog, még csak nem is ízléses. Csakhogy ilyen dolognak a helyreütése több pénzbe kerül ám, mint a mennyi szóba. Méltán vethetik ellen. Vannak azonban olyan kicsinynek látszó dolgok, melyeknek megjavítása kevesebb pénzbe, mint a mennyi szóba kerül; holott elhanyagolások kolerát, pestist támaszthat. — S ha én azt mondanám, hogy a hitedben is csalódsz ? — Volna erőd, bátorságod, érzéketlenséged hozzá? — Te mondtad, hogy lépjünk rá a lemondás útjára, feledjük el egymást. — És én mondtam azt is, hogy szeretlek, hogy imádkozom hozzád! A leányosan szép asszony elkezdett mosolyogni s valami derűs, meleg pirosság ömlött el halovány vonásain. A kezeivel, a tekintetével pedig oda kényszeritette picike lábaihoz az ifjút, a kihez csintalankodva szólt: — Nos halljuk azt az imát! A térdepelő ember fejét egész alázatosan a szép asszony ölébe hajtotta s kezeit annak dereka körül összekulcsolván, elfogult hangon rebegé : — Szeretlek és hiszek az örök üdvösségben! . . . Az »amen«-t azután együtt mondták el csókban, forró ölelésben, mig az áldást az álmából fölriadt, kiterjesztett szárnyú kis madár adta rájuk daliban, édes csicsergésben. Bibó LajosA magyar szabadságharc képes bibliája. Most vasárnap jelent meg Jókai, Bródy és Rákosi 1848-ának második füzete, mely méltó folytatása az elsőnek. A mű immár elhagyja az előkészítő események és alakok tárgyalását s a forradalom történetének forró levegőjében él. Wesselényi két arcképe után Kossuth követté választatásának képe következik, azután az európai forradalmak sora, a mint Párisból kiindulva, felénk hömpölyög. Látjuk a felbőszült nép rohamát a Palais'Royalra, a boulevardi táborozást, a nép dühöngését a trónteremben, a mint tépdesik, cibálják a trón kárpitját s a falak szőnyegeit. Azután Lamartineés Hugó Viktor medaillon képe ötlik szemünkbe; mindkettő a híres Augers reliefje után készült. Látjuk a fianciák megújult alkotmányának, a közIvlai számunkhoz fél iv melléltlet van csatolva J<éiiy a sötétberj. Haloványan is szép, leányos arcát oda fektette parányi kis kezeibe s azután könyes szemeivel nézte hosszasan az előtte ülő fiatal embert, a ki éppen arról beszélt neki, hogy csupa bolondság az egész élet, mely szakadatlan láncolata a hazugságoknak. Nekem is kijutott belőle a részem, asszonyom. Pedig higyje el, valaha, valamikor én is tudtam szeretni s tudnék talán ma is, ha . . . A leányos arcú szép asszony fölkapta a fejét s egyik kezével tagadólag intett. — Maga — rossz ember! — Igaza van asszonyom, csakugyan rossz vagyok. Ugy veszem az életet, a mint van, s igyekezem leszakítani minden órának a virágát. — Hanem a töviseket ott hagyja a száron, s engedi, hogy a ki utánna nyul, érezze annak fájdalmait. — Nekem is lelkemig hatoltak a tövisek, ma is szenvedek még! — Szenved ? . . . — Jöjjön, tegye ide kezét a szivemre s hallgassa meg annak lázas, kínos dobogását. Egy rég eltemetett világ romjait hordom én magammal s az a mosoly, az a jókedv, mely néha arezomon verődik vissza, mind csak hazugság, gyáva tettetés, virág a siron, melynek ha van is szine, hiányzik illata. — Tehát az is hazugság? — Minden, asszonyom, de a szenvedésem, az igaz. — Hanem a szavai, a beszéde, az elhangzott Ígéretek, a sóhajtva rebegett eskü, az ugy-e bár, mind csak mese, üres és hiu szemfényvesztés, a mivel áltatja a lelkét s az őrületbe kerget másokat'?