Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-04-11 / 15. szám

XVI. évfolyam. Zalaegerszeg, Í897. április lí. 15. szán). J1L _IL Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. ÜT" ársaáalisií, közművelődési k gazflászati Istílaf. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. 3VC egj el enik: m inden vasárna -p. A mezőgazdaság. Tagadhatatlan, hogy mi még mindig földművelő államot képezünk; mert a lakosság óriási része vagy a saját földjéből él, vagy legalább is a más földjének a munkálásából. A földmivelő államokat rendszerint a nép jóléte, gazdagsága, gondnélkülisége jellemzi. És mit tapasztalunk nálunk? Dacára kifejlett mezőgazdaságunknak, földbirtokosaink és gazdáink a legnagyobb küzdelmet folytatják a létfentartással és birtokaiknak épségben tartásáért. Kutassuk, miben leli e szomorú tapasztalat magyarázatát? Ugyanis az ország érdekeire nézve ily fontos kérdést tiszta világításba kell helyeznünk, hogy tudjuk a bajt és feltaláljuk hozzá az orvosságot. Földbirtokosaink elszegényednek, földjeik apródonként megcsonkulnak, a pár holdas gazdák pedig, akik ma még saját földjüket művelik, holnap már napszámra járnak művelni a más birtokát, hogy családjukkal, úgy ahogy, megélhessenek. Talán gazdasági rendszerünkben van a hiba ? Ezt épenséggel nem mondhatjuk. A versenyképesség tekintetében rendszerünk messze felül áll sok más országén és mezőgazdaságunk magas szinvonalat bámulattal ismerte el csak most legutóbb is az egész művelt világ, látván, amit ezredéves kiállításunkon produkáltunk. Más itt a baj! Az általános rossz viszonyok átkát nyögjük. Ertjük a rossz viszonyok alatt először is az ország pénz- és hitelintézeteinek mai pénzügyi helyzetét. A pénz megdrágult; mert a készpénz folytonosan fogyóban van. Vidéki takarékpénztáraink, bankjaink, hitelintézeteink nem rendelkeznek annyi tőkével, hogy a gazdaközönség sürgős hiteligényeit kielégítsék. A benyújtott hitellevelek, váltólapok nagy részét pénzhiányból, kényszerűségből löki vissza mindenütt a bíráló bizottság, amely ugyanazoknak a feleknek szí vesen megszavazná a pár száz forintos kölcsönt, ha ez a paraszt gazdának kell, a pár ezer forintot, ha a földbirtokos kéri. De ahol nincs, ott hiába keresünk. Ilyenkor azután akinek a pénz kell, vagy oly uton segít csak magán, mely helyzetét rosszabbá teszi: eladja előre termését, gabonáját, kölcsönt vesz beváltandó dohányára és így olcsó áron adja el úgy szólván egész jövő évi termését; — vagy egy nagyobb fővárosi pénzintézethez fordul, mely azonban nem ismeri a gazda hitelképességét, nem ismeri a telekkönyvet és bármily kicsiny is a kölcsön, betábláztatja a földre, melylyel csak újabb költségek nehezednek a gazdára, akinek mindenek felett olcsó hitelre volna szüksége. Nagy baj az is, hogy a vidéki pénzintézetek a pénz drágasága folytán ha már adnak is kölcsönt: azt aránylag magas százalékra adják. Kis összegeknél 7—8°/o-ot fizet a gazda, sőt nagyobb összegeknél is ellizet 672 %-ot a földbirtokos. Öt százalékos kölcsönt váltóra, vagy záloglevélre nem ismernek vidéki pénzintézeteink és földbirtokosaink. Ezt azonban nem csodáljuk és nem is azért hoztuk fel, mintha szemére akarnók hányni a pénzintézeteknek, amelyek maguk is megszenvedik az általános pénzszükséget; mert hiszen e bankok mindaddig nyújtottak hitelt, mig volt miből. Ezt bizonyítja az is, hogy egy-egy százezer forintos alaptőkével biró részvénytársaságnak rendszerint 6—-800.000 frtot képvisel a váltótárcája. Az aláírók a kamatokat fizetik, azonban a váltókat lejáratkor a legtöbb esetben tőketörlesztés nélkül egyszerűen becserélik. Ez is nagy hiba! A vidéki pénzintézeteknek kivétel nélkül be kellene hozniok azt a néhány helyen már kipróbált ujitást, hogy egy-egy váltó lejáratkor nemcsak a kamat megfizetése legyen elegendő az új váltó elfogadására, hanem a tőkének legalább 5—10°/o-os törlesztése is. A gazdaközönség, különösen ha kisebb kölcsönt kér, rövid lejáratú váltókra szokta azt megkapni. Ha már most ezt az 5—10%-os tőketörlesztést behoznák, akkor egy, 3 havi lejárattal benyújtott váltóból ha egy évben négyszer is prolongálnák lemenne egy év alatt a tőke 20 -40°A>-ka. Kis részletekben 5—10%>-onként pedig elbírná ezt a gazda. így a bank váltótárcája kisebbednék, készpénze növekednék és kielégíthetné a hitelképes új hitelkeresőket. De valljuk be a legszomorítóbb valóságot, hogy A „Zalamegye" tárcája. JVJoderq barátság. Az iskolában ismerkedtek meg, hol egymás mellé kerültek egy padban. Mikor aztán Feri otthon mesélt az uj szomszédjáról és elmondta azt is, hogy Guszti apja magasabb rangú hivatalnok, Feri szülei a lelkére kötötték, hogy legyen nyájas e fiúhoz és szerezze meg a barátságát. Mert Feri apja egy vállalkozó üzletember, ismeste Guszti apját már hírből, és remélte, hogy a gyermekek barátsága révén a szülők is közelebbi viszonyba jönnek. így kezdődött az a híres barátság, melynek egy negyedszázadon át kellett tartania. i A szülék számítása nemsokára bevált : Feri szüle meghítták Gusztit a gyermekbálra, melyet évenként rendezni szoktak. Guszti szülei viszont meghítták Ferit egy délutáni mulatságra, s ez alkalommal a szülők is bensőbben érintkeztek. A két férfi hamar átlátta, mennyit használhat egyik a másiknak, a gazdag bankár a magasrangú, de szegény hivatalnoknak, ez utóbbi viszont időszerű információval és befolyásával a merész spekulánsnak. Ha a szülők közti viszonynak volt is némi koirupciós íze, a gyermekek barátsága azonban ártatlan volt és tiszta, s valóban a szívből látszott fakadni. Guszti a kettejük közül a tehetségesebb volt és lehetőség szerint a tanulásnál is segítségére volt Ferinek, mi azonban nem akadályozta, hogy ez gyenge tanuló létére csakis protekció utján mehetett keresztül az érettségin. Az önkéntesi évet szintén együtt szolgálták, ugyan abban az ezredben, ugyanabban a században. Itt viszo nyukban már némi fordulat állt be. Feri, kit hazulról bőven láttak el, pénzt kölcsönzött Gusztinak, ki viszont Ferinek tehetsége szerint a szolgálat terheit könnyítette. Guszti azonban, ki rendkívül élénkeszü volt és szeretett vitatkozni, csak nehezen fért össze bajtársaival, mig Feri soha senkivel sem tűzött össze és általános rokonszenvnek örvendett. Guszti azonban nem fojthatta vissza azt a felvilágosító megjegyzést, hogy ez a rokonszenv inkább Feri telt pénztárcájának s az általa rendezett kedélyes dáridózásoknak szól. Ekkor villant fel Feri agyában az a gondolat, melynek azonban még nem mert kifejezést adni, hogy annak a Gusztinak a szeretetreméltóság nem épen az erősebb oldala. Mikor mindketten letették a tiszti vizsgát és visszavonultak a polgári életbe, Guszti hivatalba lépett, mig Feri az apja üzletében foglalt helyet. De azért találkoztak minden áldott nap és lelkiismeretesen elmondták egymásnak napi élményeiket. Mikor aztán politikai nézeteket is kezdtek vallar' : élesebben rajzolódott a köztük létező ellentét, mi azonban korántsem gátolta barátságuk fenntai tását. Egyszer csak elérkezett az ideje, hogy Feri házasodjék. Szerencsétlenségére (vagy talán szerencséjére?) megakadályozta szándékát Guszti: kellemetlen titkokat tárt fel a kiválasztott leány és családja múltjából. Nem lehetett megtudni, hogy honnan ered mind az a pletyka, de számolni kellett vele. Feri nem vette el a lányt, pedig szép is volt, gazdag is. Gusztinak viszonya volt egy hajdani modellel, egy rendkívül szép leánynyal. Ez a leány beleszeretett Feribe (vagy talán csak a pénzébe?). Miután modern leány volt, ki sokat olvasott és Ibsen Nóráját ismerte, nem akarta Gusztit csak ugy megcsalni, titokban ; helyesebbnek tartotta neki bevallani szive vonzalmát Feri iránt, hadd legyen bíró kettőjük közül. Guszti nagyon szerette a leányt, de mégis sokkal büszkébb volt, hogy a viszonszerelenmek csak felével érje be. Átengedte hát a leányt egészen Ferinek, ki azonban hamar megunta és elhagyta. A két ti.. .1 ember még mindig úgy érezte, hogy a t. i. földjeink így is mértéken túl vannak terhelve adósságokkal, sőt nem egy földbirtok már értékén túl is meg van terhelve. így azután bármily hasznot hozzon a birtok: az adósság kamata a jövödelmet fölemészti és tulajdonosának egész évi fáradtsága hiába való volt; mert még a teher-tőke sem kisebbedik. Azután meg jön egy rossz termés, vagy pedig a termények ériéke leszáll, vagy nincs mit eladni, vagy nincs alkalmas vevő és a kamatok fizetetlenül maradnak. Mi ennek a következménye? Megütik a dobot a birtok fölött és az, aki a gazdaságnál egyébhez nem ért, családjával koldulni mehet. Ez ellen is orvoslást kellene találni. Alakulnia kellene az ország fővárosában egy országos pénzintézetnek, vagy a vidéken minden megyében léteznie kellene egy-egy olyan pénzintézetnek, mely elegendő tőkével rendelkezik arra, hogy egy-egy ilyen birtokos adósságát a pénzintézet javára összegyűjtve, 50 vagy 40 évi törlesztéssel fizettetné meg az adóssal, ki ezt elbirná viselni; mert az 50 vagy 40 éven át egyenlő mértékben fizetendő összeg nem volna teher reá nézve és kötelezettségeinek teljesítése után is maradna tőkéje gazdaságának és családjának fenntartására. A legközelebbi időkben a pénzintézeteknek feladatai közé tartozik a mezőgazdák és a földbirtokosok nyomasztó helyzetének az orvoslása okos műveletek által. Akinek olcsó hitelre van szüksége és erre a hitelre jó, annak azt meg kell kapnia, nehogy előre el kelljen olcsó pénzen vesztegetuie jövő évi termését. Akinek adóssága nagy, földje azonban olyan értéket képvisel, hogy ha az adósság amortizacio utján eszközöltetnék, a föld elég biztosítékot képvisel: annak érdekében keresztül kell vinni az amortizációt. Ami pedig általtalában a hitelnyújtást illeti, legyen arra is goudja a bankoknak, hogy ne adjanak a birtokokra azok értekén felül kölcsönöket; mert ennek az eljárásnak szomorú következményeit az összes gazdák kénytelenek elszenvedni. Mezőgazdaságunknak életérdeke, hogy a birtokos osztály vagyoni pusztulását és elszegényesedését minden erővel megakadályozza. l öztíik fennálló kötelék sokkal becsesebb és régibb, semhogy ilyesmiért szétszakítanák. Ez kész szerencse volt Gusztira; csakkamar abba a helyzetbe jutott, hogy Ferire kellett támaszkodnia, ki néhány ezer forinttal igen kényes helyzetből szabadította ki. Guszti a maga részéről azt meghálálta, a mennyiben Ferinek egy lovagias ügyét ügy sen a magáévá tette, s helyette olyan kardvágást; kapott, hogy hónapokon keresztül betegágyban sínylette. Feri nemsokáig örülhetett barátja fölépültén; gyöngéden szeretett édes anyja meghalt, s ez mindennél mélyebben sújtotta. Guszti azóta vele töltötte az estéket; vigasztalgatta, bizonyítgatta, hogy a halál az életnek csak egy változása, és hogy ellene fellázadni nem méltó az értelmesebb egyénhez . . . Viszont Gusztit a vigasztalás irgalmas cselekedete közepett lesújtotta egy dráma, mely saját családjában játszódott le, s mely aira kényszerítette nővérét, hogy férjétől elváljon. Most Feri követett el minden lehetőt a maga részéről, hogy nemcsak összeköttetéseinél fogva a válást siettesse, hanem hogy a szegény nőt valami jó állásba juttassa. Ilyformán folytatódott ez a gyermekkori barátság. Egy este együtt vacsoráltak egy városligeti vendéglőben és beszélgetésük olyan volt, mint többnyire; hosszú szóáradat Guszti részéről és merész állitások, melyekre Feri csak rövid és bátortalan ellenvetéseket kockáztatott. Mikor a fekete kávénál tartottak, Feri kinyitotta szivartárcáját és odatartotta Gusztinak, ki visszautasító mozdulattal azt mondta: — Köszönöm, nem szeretem a szivarjaidat, nem izlenek. Meleg nyári estén történt, a levegő szinte fojtó volt. — Első ízben történik, hogy szivarjaim felől panaszkodol, felelte Feri, szivai .árcáját becsukva. — Talán úgy találod, hogy rendesen nagyon sokat szivok el belőlük? kérdezte Guszti éles hangon. — Nem, viszonzott a másik. Azt nem mondom . . . IVlai számunkhoz fél iv mellélvlet van csatolva