Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)
1897-04-04 / 14. szám
XVI. évfolyam. Zalaegerszeg, Í897. április 4. Í4. szánjJIL Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szára ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. Ti 11, Itl rrír i t A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Réziratokat nem küldünk vissza. i és immú hetilap. A „Z al am e!|yei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. Megj elenife minden vasárnap. Az idealizmus hiánya. Az a rohamos haladás, melyet a tizenkilencedik század második fele elért, annyira átalakította, anynyira a praktikus irányba terelte az emberek gondolkozás módját, hogy nemcsak a technika, hanem az élet minden terén a gyakorlati hasznot, a reális érdeket keresi az emberiség legnagyobb része. A folyton hangoztatott anyagi érdek kiölte az emberek legnagyobb részének lelkéből az idealizmust. A magasztos eszmék megvalósítására való törekvést a rút önzés váltotta fel. E veszedelmes szellem már a zsenge gyermekekben ki van fejlődve és csak erősbödik, csak gyarapszik a kor haladtával. Az önzés az egyetlen, ami az embert a bölcsőtől kezdve egészen a sírig elkíséri. Az önzés pedig esküdt ellensége mindannak, ami ideális. Az idealizmus kiirtása azonban egyenlő a realizmus dédelgetésével, túlsúlyba hajtásával. Napjaink uralkodó eszméje ez a túlhajtott realizmus. Az ideálért lelkesedő embert a korszellemtől elmaradt egyénnek, félbolondnak, a legtöbb esetben pedig strébernek tartják. És ez a szomorú valóság onnan van, mert úgyszólván az egész társadalom meg van fertőzve a rút, materiális érdekek hajszolásával. A pénz és a pénz az uralkodó mindenütt. Ezért küzd, ezért fárad az emberiség; ezért áldozza fel tehetségét és nem egy esetbeu becsületét is. A szigorú erkölcsű Cátók megszűntek a „nagj hazafiak" közt. A német „leben und leben lassen" féle elv jut uralomra a stréberség terén azzal a módosítással, hogy ha valamely „oszlopos embernek" a manővere rosszul sült el, azt a többi siet agyonütni vagy a bolondházba dugni, nehogy ügyetlenségéve felrebbentse a fátyolt, amely igen sok, napfényre nen való dolgot elfedez. E körülmények természetesen csak azon „nagj hazafiak" körében észlelhetők, akiknek kezében összpontosul a hatalom, a közbizalom és a — pénz. I)t ezeknek °a bűne megmételyezi a kisebb emberekei A „Zalamegye" tárcája. leárjy. is. Azoknak a lelkéből is kiöli az idealizmust, kiöli a magasabb erkölcsiségre való törekvést, de legfőíépen kiöli a hazaszeretetet. A sokat hangoztatott hazát kezdik az emberek összetéveszteni az állam fogalmával. Az állani pedig ujabb elmélet szerint nem más, mint társadalmi szövetség személy és vagyon bizton;unk megőrzésére, no meg a közművelődés előmozdítására. Tehát a mai reális világ szemüvegén tekintve, a haza egy jogi személy, a melylyel minden egyes állampolgár szerződéses viszonyban áll. Adót iizet neki és ezért azt várja viszontszolgálat fejében, íogy a haza (az állam) gondoskodjék őróla és földi avairól. E szerződéses viszonyból kifolyólag a haza érdeke az, hogy minél több adót szedjen be a polgá•októl, ez az érdek pedig nemcsak merőben ellenkezik a polgárok érdekeivel, hanem érzékenyen is sújtja őket. íme hozzá jutottunk a realizmus e labirynthusáíoz! Az a legjobb hazafi, aki a haza érdekeit leginkább előmozdítja, vagyis aki legtöbb adót fizet. Ezeknek a téves eszméknek a kifolyása azután, íogy napjainkban az emberek egy jó része nem törekszik tehetségét önzetlenül a haza javára szentelni, hanem ha az állam szolgálatába lép is, csupán annyit dolgozik, mint amennyi ellen szolgáltatást izetést kap az államtól. Tehát a legtöbb ember csak pénzért és a látszat medvéért dolgozik. De igy van ez még a költészet és az irodalom terén is. Itt is kiveszőben van a poézis alkotó eleme: az idealizmus. íróink nem azt keresik, hogy mi az erkölcsi szép, hanem azt nézik, miért kapnak több tiszteletdíjat. Épen ezért a korszellemnek megfelelő reális életet festik a maga meztelenségében ; nem szépítenek, nem idealizálnak semmit, hanem még jobban belemártják alakjaikat az erkölcsi sűlyedség posványába. Különösen áll ez nálunk Magyarországon, ahol egy-két nevesebb író kivételével — a tollforgató nemzedék egész gárdája törekszik majmolni az orosz és francia irodalom realizmusát. Azonban részint Etelkát egyszer jogász unokatestvére valami látó gatásból kísérte haza, úgy este fele. Sándor felhívta figyelmét az esthajnal csillagra melyet Venusnak nevez a csillagász s melyet azért is érdemes megnézni, mivel leghamarább fölcsillan az égen Karon fogva mentek. Etelka nézte az esthajnal csillagot, Sándor nézte Etelkát. Ezt Etelka érezte s talán azért nézte tovább azt a csillagot. Sándor egyszer csak azt mondja: Te Etelka, neked egy nagyon rosz szokásod van. Etelka nem volt kíváncsi, hogy mi az ő rosz szokása Úgy látszik, nagyon érdekelte a Venus csillag. Hallod Etelka — szólt Sándor ismételve és kissé erősebben szorította magához a leány karját. No mit akarsz? En? Semmit. Hanem ha valaki én hozzám beszél én felelek annak és ha valakivel beszélek, annak szemébe nézek. Hiszen én most nem beszéltem veled. Te mondtad hogy nézzem azt a csillagot. De hiszen már megnézhetted ; olyan, mint a többi Nohát mit akarsz ? Sándor úr akart valamit, az bizonyos. Beállott az a bizonyos csönd, a mely a vihart és a szerelmi vallomást megszokta előzni. De milyen furcsa is az ! Hogy most ő ennek a ki leánynak, a ki nem oly régen még az ölébe ült, ugyanazt mondja, amit első éves jogász korában a nevelőnőjének mondott. Különben micsoda furcsaság volna abban ? Hiszen ez a kis leány ma holnap tizenöt esztendős lesz. Es gyönyörű szép piros ajka, hamis két fekete szeme van a haja pedig olyan, mint a selyem. És olyan számítással tud az emberre, — nem nézni, hogy borzasztó. Azután ha az ember mond valamit neki, tágra nyitott szemeiből olyan művésziesen hazudott tudatlanság bámul ki, hogy az embernek kedve volna büntetésül össze vissza csókolni. De próbálja csak meg valaki, hogy Etelkát megcsókolja! Egy lovagias ügy végbizonyítványának is beillenék, a mit Sándor kapott legutóbbi ilyen büntetőjogi praxisában honorárium gyanánt. A szép kis puha kacsó körmei nem csak rózsaszínűek, hanem élesek is. A legjobb családokban is előfordul, hogy az unokatestvérek megszeretik egymást. Ez igen természetes. A pajtásszerű bizalmaskodás megvan, a csókot is megengedi a rokoni viszony, csakhogy még ennek alapján egyesül a két tüzes ajak pár, ez egyesülés tüzében fölolvad a régebbi kapocs, a rokonság s egy újabb, erősebb: szerelem forrasztja össze a fiatal sziveket. Ingerkedésből csókolgatva eleinte a serdülő leányrokont, oda jutott, hogy kimondhatatlan vágyat kezdett érezni, hogy ne csak adjon, hanem kapjon is csókot. Gyakori volt köztük az ilyen féle párbeszéd : Hát mért nem csókolsz meg Etelka? Minek csókoljalak meg? Mert az nekem jól esik. Azt te csak úgy mondod. A hogy igaz. Nem igaz. Ugyan ne komédiázz, nem kopik el a szád. Veszek neked valami nagyon szépet, a mi tetszik. Tudod, az nekem nem elég, ha csak én csókollak, ugyan csókolj meg már csak egyszer, egyetlen egyszer! Nem. Hát mért nem, te kis majom? nyelvünk szelleménél, részint a reklám által óriássá vált „zsenialis íróink" kevés műveltségüknél és tehetségüknél fogva nem képesek produkálni sem a franciák finom pikantériáját, sem az oroszok keserű humorát, hanem a durva frivolitásba csapnak át. Innen van azután az az óriási anomália, hogy bár ezerszámra dobják az irók a piacra műveik kötetét, alig van mit olvasnunk, mert alig találunk oly műre, amely bizonyos erkölcsi motívumnak köszöni létét és amelyben az idealizmus helyét nem a durva mindennapiság foglalja el . . . Ugyancsak az idealizmus hiányának és a tiszta erkölcs meglazulásának vagyunk hajlandók betudni azt is, hogy a családi élet annyira megrendült alapjában, hogy sem a házastársak egymáshoz, sem a yermekek szüleikhez nem viseltetnek kellő tisztelettel és szeretettel. A világ folyásáról beszámoló napilapokban gyakorta olvashatunk közleményeket, amelyek szülő-, vagy hitves gyilkosságról szólanak. És e borzalmas hirek már fel sem tűnnek előttünk, annyira megszoktuk őket . . . Kétségbe kellene esnünk az emberiség jövője felől, ha nem bíznánk abban, hogy rövidesen felderül az idealizmus hajnala, amely felrázza a társadalmat hosszas tespedésébó'l és hathatós erővel ösztönzi azt. az erkölcsiség magasabb nívójának elérésére! Miniszteri körrendele*. Az erőtakarmány kedvezményes vasúti szállítása tárgyában a kereskedelemügyi miniszter f. évi 4í)13. sz. a. valamennyi gazdasági eggesülethez a következő körrendeletet intézte: „Méltányolva azt a gazdasági érdeket, mely a belterjesebi) gazdálkodás fejlesztése szempontjából az erőtakarmányok használatának terjesztésére utal, indokoltnak találtam, hogy az állattenyésztés előmozdítása végett az erőtakarmányok beszerzése a hazai gazdaközönségnek a vasúton való szállításért fizetendő viteldíjak mérséklése utján, miként a mult évben, azonképen az idén is és pedig az eddigieknél könnyebben teljesíthető feltételek mellett, megkönnyíttessék. Ennélfogva egyidejűleg utasítottam a m. kir. államvasutak igazgatóságát, hogy ezen vasutak bármely állomásáról magyarországi állomásokra — az alább megjelölt rendeltetési állomásom kivételével — teljes kocsirakomáCsak. És ez az átkozott kurta szó volt az egész indokolás. Föl is hagyott utóbb Sándor a csók témával. Látta, hogy nem ér semmit. Most azonban komolyan akart beszélni a kis leánynyal, a ki a föntebb emiitett csönd alatt erősebb kitartással vizsgálta a Venus csillagot, mint Keppler a maga idejében. Pedig már veszedelmesen közelednek Etelkáék házához. Sándor érezte, hogy : Most vagy soha! Te Etelka! hát hallgass már reám! Hiszen hallgatnálak, csak beszélnél. Tudsz te mindenkivel beszélni, csak én velem nem. Te vagv az oka. Te csak a deákokkal tudsz elmókázni. Ha komolyabb ember beszél veled, már unatkozol. Rá érek én még komolykodni. Hát szereted a diákokat? Nem. No valld meg, hiszen nem baj az. Nem ? No akkor szeretem. Hát aztán miért szereted őket ? Mert olyan jól tudnak táncolni. Hiszen én is tudok. Meg olyan finomak, udvariasok. Én sem vagyok veled goromba. De ők még is udvariasabbak, mint te. Igen ! ostoba bókokkal traktálnak, nagysádnak szólítanak. No persze. És melyiket szereted ;' Valamennyit, No akkor'jól van. Hát nem gondolod, hogy jobb volna egyet szeretni ? Nem lehet. Miért ? Mert engem is valamennyi szeret. IVlai számunkhoz fél iv mellélvlet van csatolva
