Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-07-12 / 28. szám

XV. évfolyant. Zala-Egerszeg, 1896. jiiliüs 12. 28. szán]. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. i, Mi/ílsi ss A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunkel. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. IMIe gj elenik minden vasárnap. 'in A Gazdasági Egyesület millenáris közgyűlése. A millenáris ünnepségek sorát vármegyénkben a Gazdasági Egyesület zárta be f. hó 5-én Keszthelyen tartott díszközgyűlésével. Ez a tekintélyes egyesület sem akart hátra maradni az ünnepelŐk sorából. És nemcsak ünnepelt az egyesület, hanem egyúttal hozott határozataival örök emlékezetűvé is tette közgyűlését. Lerótta a kegyelet adóját a Georgíkon halhatatlan emlékezetű alapitójának, gróf Festetits Györgynek, elhatározván, hogy arcképét a vármegyeház gyűlésterme számára lefesteti. Meghozta áldozatát a kulturárának is, midőn elhatározta, hogy hazánk ezeréves fennállásának emlékére száz forintos ösztöndijat alapit, e nelyet a keszthelyi gazdasági tanintézet legszorgalmasabb és legjobb viseletű, zalamegyei tanulójának adományoz az intézet tanári karának véleményezése alapján. Kimagasló pontját képezte a díszközgyűlésnek az az ünnepi beszéd, amelyet vármegyénk egyik tekintélyes térfia, a közügy lelkes harcosa, Hertelendy Ferenc lesencze-tomaji nagybirtokos tartott, amely beszéd míg egy részről felölelte a gazdasági egyesillet múltját, más részről egy egész ágrár programmot tárt a lia"gatóság elé. Az a lelkes éljenzés és zajos helyeslés, amelylyel a szónokot hallgatói kisérték, s amely megujult a beszéd befejeztével, legfényesebb tanúbizonysága volt annak a rendkívüli hatásnak, amit veleszerzőjeelért és méltó.megérdemlettjutalma volt a reá fordított munkának és fáradtságnak. Üdvözöljük Gazdasági Egyesületünket a díszközgyűlésével elért fényes sikerért. Disz-szón ok lat. A „zalamegyei Gazdasági Egyesület" 1896, évi julius 6-iki keszthelyi millenáris díszközgyűlésén tartotta hertelendi és vindornyalaki llertelendy Ferenc egyesületi tag. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Magyarország, ez a mi annyira szeretett édes magyar Hazánk, ezredéves fennállását ünnepli! — Ezen örömteljes és magasztos ünneplésben részt vesznek az összes politikai és társadalmi faktorok, — a magyar Nemzetnek összesége és egésze. — Részt vesz a magyar Nemzetnek ez örömében a legelső magyar ember, a felkent apostoli magyai- Király, ő Felsége I. Ferencz József, kinek az isteni Gondviselés megengedte, hogy midőn letehette az első ezredéves történet küzdelmeinek és dicsőségének zár kövét, — egyúttal akkor alapját tehette le annak a nagy, dicső, fényes alkotásnak, melyen a második ezredéves Magyarország felépülend : — letette annak alapkövét bölcsesége, — alkotmányos érzülete, — fennkölt nemes gondolkozása és atyai szeretete által, a mely tehetségekben és érzésekben népével összeforrt! — Ezen örömhöz csatlakozott minden magyar ember, mint egy ember, mint egy sziv, mint egy lélek, az elsőtől az utolsóig, — hálát adva az isteni Gondviselésnek ezért a küzdelmes, de annál dicsőbb és annál drágább múltért, és lekönyörögve a nemzetek sorsát intéző láthatlan kéznek irgalmát, áldását és vezérlő utmutatását, egy még dicsőbb, egy még fényesebb jövőért!! Ehhez a lelket felemelő örömhöz, — ehhez a mély hálához, — és buzgó íohászhoz csatlakozik a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület is, ezen, — külön e czélból ma megtartott ünneplő dísz közgyűlése által, hogy mint az érintkezés és személyesítés egységének külső kifejezője, tagjai összeségének érzéseit, osztatlan egészében tolmácsolhassa. Mélyen tisztelt díszülés 1 Mi gazdák, az annyi szenvedéssel, küzdelemmel és annyi dicsőséggel telt múlt emlékének olyan örömmel, olyan lelkesedéssel áldozunk, mint nagyobb belső örömmel, büszkeséggel és hálával egyik polgára sem áldozhat ezen nemzeti ünnepnek! — Mi gazdák a haza népességének 75 százalékát képviselve, nemcsak a zömét, — nemcsak a gerinczét alkotjuk államtestünknek, — hanem ezen államtest tápláló anyagának, — ennek az apáink küzdelmével, szenvedésével és vérével megszerzett és fenntartott ezeréves magyar földnek örökösei is vagyunk, kik egész szellemi és anyagi életünknek gyökereit a földben fogantattuk meg; és abba ültetjük át utódainkéit is, hogy ott tenyészhessenek, mint fenntartó elemei a 2-ik ezredéves magyar hazának, — ragaszkodásukban az apák emlékeiért, — küzdelmükben önfenntartásukért, — reményeikben és czéljaikban a gyümölcsért, melyet meghoz a föld nekik: önfajuk szeretetében, — egymás megértésében, nyelvükben és egymás becsülésében, szabadságukban! ! Ki szerethetné jobban ezt a magyar földet, mint mi gazdák, kik bölcsőnk altató dalaiból már megtanultuk becsülni értékét, mert apáink vérrel vagy munkával szerezték meg, evvel tartották meg nekünk, — ebben porladva csontjaik; ennek a földnek áldozzuk mi szellemi és anyagi képességeinket, hogy az visszaadhassa nekünk megélhetésünk feltételeit; — — ezért a földért küzdünk, hogy az gyermekeinké maradhasson ; ezért vagyunk mi összetöri va e földdel a mult emlékében, a jelen szeretetében és a jövő reményében elválaszthatlanúl. Szakítsák ki életgyökereinket e földből, egy talán termékenyebb, egy talán hálásabb földbe átültetve, mi ott élni nem tudunk, mert e földnek tápanyagához, — és ennek az égalj nak viszonyaihoz vagyunk szokva, ehhez teremtve! Ki szerethetné jobban e földet,.mint mi, kik a szó tág értelmében még az önzés által is erre vagyunk utalva, ebben találván fel megélhetésünket; — ki szerethetné jobban, mint mi, kik viszont, önzetlenül fel is tudjuk érte áldozni életünket, ha kell, hogy megmaradhasson ez a föld annak, ami ezer évig volt: magyarnak!! — De ha mi teljes hazafias érzetünket ez ünneplés örömének szenteljük, éppen nekünk kell a mult tapasztalásából erőt és reményt meríteni a jövőre, mert sajnos, éppen mi gazdák vagyunk azok, kik a jelent legnehezebben érezzük reánk súlyosodni! Azért nem térhetünk ki az elől, hogy midőn ezen diszülést az ezredéves magyar hazának emlékére mi Zalamegyei Gazdasági Egyesület megtartjuk, — akkor ne hangsúlyozzuk azt, hogy mi a nyomasztó helyzetet érezzük, és nemzetünk ezen nagy ünnepén ne tegyünk egy szent fogadalmat: hogy minden téren kötelességünknek ismerjük a 12 milliónál több gazda testvéreinknek életfenntartásáért küzdeni, hogy azon súlyos gazdasági válság, mely éppen az ezredévre vált elviselhetlenné, — a hazát és nemzetet fenntartó nagy magyar gazdaközönséget össze ne töije. — Mert kik foglalják el helyeinket, ha mi elpusztulunk? Lehet, hogy uj,és talán jobb adófizetők, mint mi vagyunk. —- — Itt e gondolatnál valóban elszomorodva emlékszem vissza pár év előtt egy-két, hála Istennek csak egy-két, politikusunk igazán eliszonyító nyilatkozatára, hogy a mostani középosztály ós földmives pusztulásán busulni felesleges, mert egy uj, egy tevékenyebb, egy értelmesebb elem fog helyére tolulni, — és végre is az államhatalom szempontjából kevésbbé fontos az, hogy ki az adófizető, csak jó és pontos legyen az. — Valóban exorbitans aberrácziója a politikus felfogásnak, és gyászos megnyilatkozása az ál-hazafiságnak!! — Hát csak az anyagi czél képezheti egy állam hatalmi funkczíóját'?!! — Az erkölcsi értéke annak, ki ezt az államhatalmat táplálja, fenntartja, védi, nemzetiessé teszi, az nem ponderál ?!! — Azt hiszem, hogy éppen az erkölcsi értéknek és érzésnek támasza az, a mi meghozza egy államhatalomnak anyagi erejét is!!! — S ha mi elpusztulunk, újak, mások jönnek, kiket nem köt e hazához, ehhez a földhöz, sem a régi múltnak dicső tradicziója, sem a vérnek, sem az anyanyelvnek A „Zalamegye" tárcája. Páter Pacificus. Ha kolostorba lépek, mindig bizonyos borzalom fog el. Nyomasztólag hat lelkemre az a különös levegő, mely annak zegét zugát betölti. Hangtalanságában, nyomasztó levegőjében, derengő homályában mind csupa „mementó mori" van. Hát ha még azokkal a fekete kámzsás alakokkal találkozom, kik többnyire összetett kézzel járnak ; szemüket lesütik, mintha örökké a sirt keresnék. Oldalukon az a rengeteg nagy szemes olvasó, melynek végén a megváltó kereszt teketéliik, mintha mutató kéz volna a sir felé, hogy ott vau a vég. Nem mosolyg ott felénk az élet derűje, vidámsága. Nem mondja semmi, hogy szép az élet; hogy van öröm, van boldog ság. Ott minden azt mondja, hogy csak eltemetett boU dogság, hogy csak örömtelenség van és lemondás.' A v ... i szentferencick kolostorában több alka lommal megfordultam. Ismeretséget kötöttem egy fiatal, nagyműveltségű szerzetessel, kinek minden mozdulatáról, minden szavából kitűnt, hogy serdülő éveit, ifjúkorát előkelőbb körökben töltötte. Oiákig elbeszélgettem vele. Nagy olvasottságú ember volt. Különösen feltűnt nekem az, hogy a szép halvány arcou soha még derengése sem jelent meg a mosolynak. Caak a tudományos dolgokról beszélt s mindig nagy komolysággal. Ha életviszonyait csak célzólag is érin tettem, egyszerre más tárgyra terelte a beszédet. Soha sem voltam képes tőle magától megtudni, hogy mi hozta őt a kolostorba ? Egy rendkiviili esemény mindent megmagyarázott. V . . . ben n i idenki kíváncsian nézett egy ottani leány esküvőjére, kit szintéu egy előkelő un ember je gyezett el. Az esküvő délutánra volt tervezve. Már ebéd után szállingózott a kiváncsi nép s kez dett helyet foglalni a szentferencrendiek nagy templomában. A quardián ebéd alatt oda szólt az én ismerősöm hüz : Páter Pacifice, a mai diszes esküvőt ön fogja végezni. Ot órakor lesz. Jó lesz, ha egy kis beszédet is fog intézni a házaspárhoz. A halvány képű szerzetes arca még sápadtabbá lett; meghajtotta magát az agg quardián előtt s reszketeg hangon felelte : — Igenis is uram — atyám. Azután ott hagyta a refectoriumot és felment szobájába; bezárkózott, hogy elmélkedjék. Eljött az öt óra. A templom akkor már zsúfolásig megtelt a kiváncsiak seregével. A templomi dékán csak erős küzdelem mel tarthatta fenn az oltár körüli tért az esküvői nép számára. Pontban 5 órakor fényes fogatok robogtak a templom elé s megállottak a sekrestye ajtó körül. Csupa fény, csupa ragyogás volt ott minden. Az ezreket érő fogatok, az ezreket érő ruhák, a ragyogó ékszerek valóságosan megkápráztatták a szemet. Ilyen fényben azt sem látja az ember, hogy melyik arcon ragyog öröm, boldogság, megelégedés, melyiken ül sötét bú, gond, aggódás. A násznép méltóságos csenddel vonul be a sekres tyén át a szentélybe s az oltár köré rakott székeken helyet foglal. Középen ülnek a raenyasszouy és vőlegény. A menyasszony olyan, mint az alabastrom szobor, szép, d

e hideg, érzéketlen. A vőlegény barna-piros arcán csupa derű. A kolostor csengetyüje megkondul. Ez hivó hang az esküdtető szerzetes számára, hogy a násznép várja : jöhet végezni a szertartást. Nem sokára egy másik — kissé gyöngébb, de közelebbről jövő csengetyiihang figyelmezteti a jelenlevőket, hogy a pap a szentélybe lép. A bogárdöngésre figyelő csendben megjelent páter Pacificus magas, sudár, tiszteletet gerjesztő alakja. A menyasszony — mikor a pap az oltárhoz lép — erősen megrázkódik s megkapja vőlegénye kezét, hogy össze ne essék. A vőlegény suttogó hangon kérdi : mi baja ? Talán jó volna szabad levegőre mennie ? A sápadt menyasszony fejét rázta. — Semmi, semmi! Minden jó lesz mindjárt. Kezdetét vette a szertartás. A szerzetes mély, rezgő hangon intézte a vőlegényhez a szokásos kérdéseket. Érces, határozott hangou felelt az mindegyikre. Mikor a menyasszonyra került a sor, még mélyebb, még rezgőbb lett a sápadt szerzetes hangja. — Jolán, az anyaszentegyház nevében kérdem : szereted-e ezen tisztes férfiút ? (A válasz valami fuldoklás, értelem nélküli hang volt.) A szerzetes tovább folytatta : — Akarod e őt házastársul ? (Ismét az a kinos fuldokló hang.) — Nem tettél-e valakinek Ígéretet vagy fogadást ? Erre a szép menyasszony fölkapta alabastrom fejét. Mai számunkhoz fél iv mellél<let vari csatolva.