Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-14 / 28. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895

. julius 1L 28. szám. társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A gazdák és a községi terhek. Meglehetős sok tinta folyt, sok szóbeszéd elhangzott a mezőgazdasági érdekképviselet ügyében. Az általánosságokban tartott frázisoknak valóságos tengerében nszunk és^még mindig nem kaptunk valami kézzel foghatót, amely a szóban levő intézmény gyakorlati hasznáról, a meglevő viszonyokkal számolva, tájékoztatna bennünket. Ki lett dobva a jelszó, amely szerint a gazdasági érdekképviseletnek független alapokon való szervezése képezné a főüdvözítő eszmét a mezőgazdaság bajainak és sérelmeinek orvoslására. Azt persze senki sem magyarázta meg, mit értünk a függő vagy független érdekképviseleti szervezet alatt; de még azt sem, hogy egyáltalában az érdekképviselet milyen legyen? Röviden megakarjuk ennek a kérdésnek egy pár olyan részletét érinteni, amelyekkel máig senkisem foglalkozott s figyelemmel leszünk nemcsak arra, ami legyen, hanem arra is, ami van. Mindenekelőtt kijelentjük, hogy a mezőgazdasági érdekképviseleti szervezet életképességét a szerint tartjuk helyesnek megítélni, amint az, azon fontos szolgálatoknak ellátására, melyeket a mezőgazdaság érdekei tó'le várnak, alkalmasnak látszik, vagy nem. A szervezet függő vagy független voltát csak azok emlegethetik, a kik inkább a hangzatos szavakat, mint a lényeges dolgokat keresik. A függő szervezel alatt csak azt érthetjük, amely teljességében kinevezés utján kapja tagjait, míg függetlennek gondolhatjuk azt, a mely minden hatósági ingerencia alól ki van véve, azzal semmi kapcsolatban nincs. A ki tudja azt, hogy a civilizált országban a közdolgok intézése rendszeres, szerves organismusra lehet csakis bizva, be fogja látni, miszerint a mindentől különállóan szervezett érdekképviseletnek a függetlenség egy magában ép úgy nem biztosíthatja a várt sikert, mint a kizárólag hatósági szervekből álló intézmény szintén nem képes számbavehető eredményes működésre. Ezt véve tekintetbe, hibás dolog teljesen mellőzni a vármegyei és járási mezőgazdasági, most alakulóban levő, intézményt, a melynek körében a függetlenség attribútumaival rendelkező társadalmi erők, hatósági jogkörrel felruházva és hatósági szakközegek szolgálatával kiegészítve, teljes mértékben fejthetik ki tevékenységüket. Hajlandók vagyunk tehát ezen alkalommal a jövendő érdekképviseti szervezettől eltekinteni, s arra utalni, amit a magyar mezőgazdaság érdekei, az említett meglevő szervektől várnak. Nézetünk szerint ezen szervek programmszerli működésének első pontját, a mezőgazdaságra fokozódó mérvben nehezedő községi közterhek arányosabb fölosztása és mérséklésére irányuló hathatós tevékenység kell, hogy képezze. A gazdaközönség nyomasztó helyzete tolja e kérdést előtérbe a községi háztartás kiadásainál mutatkozó rohamos emelkedéssel szemben. Nézzünk csak végig ezen terhek legfontosabbjain ! A községi közigazgatásba beillesztett ujabb és ujabb szervek fizetései, a közegészségügyi, a rendészeti, majd legújabban a nép mozgalmi (anyakönyvi) teendők folytán felmerült költségek, sok községnél a helyi érdekű vasutak törzsrészvényeinek és egyéb hozzájárulási költségeinek évtizedekre kiterjedoleg elvállalt törlesztési kötelezettsége, a községek belterületén átvonuló állami és törvényhatósági útszakaszok fentartási költségeihez való hozzájárulás, a szegény és betegápolási ügynek éppen a legszegényebb vármegyék gazdaközönségére nehezedő ellátása, a felekezeti jellegű tartozásoknak és szolgálmányoknak a községi pénztár terhére eszközölt nagyobb mérvű átutalása. Es mindezek a terhek a szó szoros értelmében aránytalanul, igazságtalanul terhelik a mezőgazdaságot. Az általuk okozott bajok orvoslásával foglalkozni a legsürgősebb teendőnek látszik. Ezen működési irány mellett, kell, hogy kiterjeszszék a bizottságok a tevékenységüket az a felett való hatályos ellenőrzésre is, hogy a községi pótadók megállapításánál és kivetésénél az 1886. XXII. t.-c. 130. §-ában megszabott érdekeltségi arány szigorúan megtartassék ; továbbá, hogy kellő gond fordíttassék a községi pénztárt megillető mindennemű jövödelmeknek a költségvetésbe leendő felvételére és arra, hogy a községi pénztár terhére csak olyan kiadások utaltassanak, a melyek a politikai községet jogszerűen terhelik ; hogy a községi adók az állami adókkal egyenlő arányban szedessenek: egyszóval, hogy a község háztartási ügyei az adózó közönség érdekeinek megfelelő kezelésben részesíttessenek. Sok törvényhatóságban nem respektálják az előbb idézett törvénynek azon elvi álláspontját, hogy a közterhek az érdekeltségiarányában osztandók meg és kényelmesebbnek tartják a közterheket minden megkülönböztetés nélkül az összes egyenes állami adók arányában az egyesekre kiróni, holott az ország kis- és nagyközségeinek legnagyobb részében a földadó az, a mely a kivetési kulcsban a legnagyobb tételt képezi. Ezen az adóalapon és a „közérdek" cime alatt azután mindama föladat, a melyet az állami törvényhatósági és községi közigazgatás, a község közönségére önkormányzati és egyéb jogcímen utal, számokban és költségekben kifejezve, a föld adójára nehezedik leginkább. Ezt az állapotot még súlyosítja a felekezeti és népoktatási adózás terhe s ennek az adózásnak rendszertelensége. A kongrua kéidésének rendezése, az elemi népoktatási intézetek reformja, nemcsak felekezeti és népnevelési, hanem pénzügyi és mezőgazdasági szempontból is nagy jelentőséggel bir. Különösen figyelmet érdemel végül annak a meghonosult szokásnak megszüntetése is, hogy a kincstári illetékek egyéb nem egyenes adóknál, amelyek a községre utalvák, az esedékességüket követő évben, mint községi tartozások, lesznek A „Zalamegye" tárcája. A női szépség. Ne ijedjenek meg tisztelt hölgyeim, nem vagyok én se liálókabátos mord szobatudós, sem céhbeli (akadémiai) tag, de még tudós sem. Nem vizsgálom sem a csillagokat, sem a íöld mélységét; hagyom azt a tudo mányokban megőszült, meggörbült tudósoknak. No de mást írtam én cikkem íölé s ismét másról fecsegve, a tudósokra terelem a bájos olvasóoé figyelmét. Tehát a szépségről akarván csevegni, ne bíbelődjünk a tudósokkal. — „De hát illetékes-e cikkíró Uram, a női szép ségről Ítélgetni ?" fogja kérdezni az olvasó. Hát a mi illetékességemet illeti, bizony egy keveset illetékes is vagyok. Sok helyütt megfordultam, sokat láttam és a mi fő, sokat és sokszor szerettem. Denique volt alkalmam a nő szépségeket tanulmányozni az igéző főtől a p

;czi kecses lábig. Valahogy el ne áruljanak ám kedves hölgyeim a feleségem előtt, mert „látom már a fergeteg elejét." — Ki szép ? Az szép, a ki tetszik. Ezt már Descartes, a philosophus, sem vonta kétségbe, ki kancsal nőt szeretve, a kancsal szeműt áliítá a legszebbnek. Jani barátom meg, no hallják csak, a gazdag lányt mondja szépnek. Agglegény is maradt a góbé. Mindennek a világon van bizonyos ellentéte. A hegynek a völgy, nőnek a férfi. Hát a szépségnek miért ne^leiine a rút? — Bocsánat, kedves hölgyeim, de ezen tételt nem én állítám tel; bizonyosan kikosarazott agglegények. Minden nő szép! ez az én elvem s elvemért ha kell, meghalni . . . Hohó 1 már ismét cz az ördöngös meghalás csúszott ki a számon. Még rám fogják, hogy szerelmes vagvok. Uram Isten! nem tagadom én többé egy kukkal sem, mert hát tetszik tudni, kedves életem párja rögtön azzal argumentál : „minél jobban tagad, annál inkább ragad." No lám ! még is csak legjobb őszintének lenni. Némelyek a meghizott nőt mondják szépnek, mások ellenben oly soványnak képzelik, mint a kórházi leves szokott leuni. Anacreon mondja : „Az Istenek a gyönge nemnek fegyverül adták a szépséget." Szerény véleményem szerint azonban sem támadó, sem védő, de hódító fegyverül. A kevésbbé szép arcú nő — rút nincs —örök hálára van kötelezve oly férfi irányában, ki neki észavagy szivtulajdonságai miatt előnyt ad a szép nő fölött. Az első, mit a nő lúd : milyen szép ; az első, mit tapasztal : milyen gyarló; s az első, a mit feled: hogy hány éves. Egy barátnőm többek közt azt kérdezte tőlem: „Ugyan kedves barátom, miért neveznek minket a szép nemnek" ? — Ez az, mit nem tudok ! felelém. Ott is hagyott a faképnél. I A szépség a nők kenyértudománya s ezen tudományt az égtől nyerték bölcső s gombostüpénz ajándokul. Valóságos kincstárt képez. Lebbentsük csak el e kincstár fátylát s szemünkbe tűnnek tárgyai. Hogy többet ne mondjunk : szem, száj, fog, orr, fül, haj, nyak, .... lábak. Vegyük tehát kezünkbe a bonckést. Ah pardon ! Inkább szemüveget, hogy jobban lássunk. — Ugy mel lékesen megsúgom a reményteljes házasulandó ifjaknak, hogy szemükre lehetőleg vigyázzanak, mert vajmi sokan „vakon" nősülnek és — ha szabadna kimondanunk — „vakon" mennek férjhez. A fő a nő fellegvára, valamennyi támadó s védő fegyverek összepontosulva vannak benne. — A szemek a lövő rések, a száj a kapu, az orr a világító torony. A főben ül a várparancsnok, ki többnyire a szeszély által helyettesítteti magát. A szép fő tojásdad alakú s arányban kell, hogy legyen a testtel. A homlok az ész székhelye, természetesen, ha van, minek székelnie. — — A inagas homlok dacz és férfiasságra mutat, az alacsony meg . . . Bizonyos, hogy a szőkének a szőkf, barnának a barna haj áll legjobban. A szőke hajú többnyire nemes érzelmű, de van hajlama a könnyelműség iránt. Többnyire könnyen ingerelhető, de köunyen ki is békül. Szereti a divatot, táncot, változatosságot. A fekete hajú szenvedélyesebben, hiven szeret. Veszélyesb a barna, mint a szőke, mert féltékenyebb. A féltékeny, vitriol és más ilyes szerekkel bajmolódó hölgyek majd mind barnák. Hej még a közmondásban is benne van : Se nem szőke, se nem barna, az igazi magyar fajta. A veres, vagy a mint nevezni szokták, a hirtelen szőke, a szerelemben igen óvatos. A lelóggó haj még szebbé, bájosabbá teszi a szép arezot, A szem a lélek tükre. Árulója a vágyaknak, érzelmeknek. Biztatója, csalogató, csapdája a szerelein ró zsalánczára fűzött férfinak. A szem int, kér, esdekel, eped, éltet, megsemmisít, mindent c^ak egy pillantásával. A szemek színéről, sajnos, nem tudok Ítéletet mondani. Fénylő csillag a női szem. Elolvad a férfi kebel, ha bele tekint. A szem koszorúja a szemöldök, gyengéd ivezettel boruljon a szemre. Bizonyos tésztanemüt barátfülnek neveznek a konyha művészetével foglalkozó hölgyeink. Bizonnyal nem azért, mert kicsiny. Kinek fülezimpája szabadon áll, az nappal, kié pedig össze van nőve, az éjjel született. Mél tóztassanak kedves hölgyeim erről magoknak meggyőződést szerezni. Az orr az arcz pizai tornya. A sasorrú hasonló a ragadozó madárhoz, csakhogy férfisziveket rabol, s erényeiből raboltat. A hegyes orrú kíváncsi, szeret újságolni, rágalmazni. (A budapesti kofák kilencz tizedrésze hegyes orru.) A pisze orru vidám, élezelődő, csacska. Van sokféle orr. Római, junói, görög. Csak meg ne orroljanak kérem ezen őszinte magyarázatokéit. A száj az okosság s oktalanság tárházának kapuja. A csók édes eszköze. Nagy száj és széles ajak, érzékiségre mutat. A csók hegyezi, a harag meggörbíti, a jókedv gömbölyíti, a feslettség elszélesiti a — pici szájat. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.