Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)
1895-07-14 / 28. szám
kezelve s a költségvetésbe beillesztve. Igy azután ezek a tartozások az egyenes állami adók arányában kivetett pótadóból lesznek fedezve, tehát abból a pénztárból, a melybe legnagyobbrészt a mezőgazdaság szolgáltatja s oly tartozás után, a mely eredetileg nem terhelte a földbirtokot. A nem egyenes adókból így földadó leend. Mindenesetre ideje már, hogy a községi élettel is foglalkozzanak, ne csak mindig a nagy politikával. A vezérszerepet e tekintetben a mezőgazdasági bizottságoktól várhatjuk ez idő szerint. Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság julius Itaii ülését^ Svastits Benő főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 9-én tartotta. Az alispáni havi jelentés a vármegye területén junius hóban a közigazgatás egyes ágaiban felmerült eseményekről felolvastatván, helyeslőleg tudomásul vétetett. Felolvastatott a m. kir. belügyminiszter leirata a közigazgatási bizottság által a vármegye területén létesítendő anyakönyvi kerüle.ek beosztása tárgyában felter jesztett tervezetre, valamint az ajánlatba hozott anya könyvvezetőkre vonatkozólag. A miniszter leiratában a közigazgatási bizottság részéről tervbe vett anyakönyvi kerületeket elfogadta, kivéve a szepetneki kerületet, ahol a szepetneki és sormási körjegyzőségek községei egyesít tettek s a két körjegyzőség szerint két anyakönyvi kerü_ let szervezését rendelte el; továbbá a pacsai anyakönyvi kerületet — nagy terjedelménél fogva — két részre osztatni rendeli el úgy, hogy Pacsán és Felső-Kajkon lenne az anyakönyvvezető székhelye. Ami az ajánlatba hozott anyakönyvvezetőket illeti, a miniszter azokat elfogadta, kivéve, hogy a járások székhelyein a járási tőszolgabirák s a rend. tan, városok székhelyein a polgármesterek legyenek az anyakönyvvezetők. A közigazgatási bizottság a miniszteri leirat értelmében intézkedett a szepetneki és sormási körjegyzőség szerint a két anyakönyvi kerület szervezése tárgyában s egyúttal a sormási kerületben anyakönyvvezetőnek a körjegyzőt hozta javaslatba. A pacsai anyakönyvi kerület szétválasztását illetőleg — tekintettel arra, hogy a vármegye törvény hatóságánál folyamatban van Szent-Mihály székhelylyel egy új körjegyzőség szervezése — a közigazgatási bizott ság fel ratilag kéri a minisztert, hogy ennek az ügynek végleges eldöntéseig maradjon meg a pacsai kör s az uj körjegyzőség szervezésével a pacsai kerület kisebb fog lenni s a minisztériumtól contempiált szétosztása a kerü letnek feleslegessé válnék' Végű 1 a miniszteri rendeletnek megfelelőleg a járási tőszolgabirák s a polgármesterek helyett az illető helyek jegyzőit hozta javaslatba anyakönyvvezetőkül. Tekintve, hogy a juuius havi felhőszakadások a vármegye utait, hidait s egyéb műtárgyait anDyira megrongálták, hogy azoknak a közszükségletnek megfelelő átalakítása a 25 ezer forintot meghaladja, melyre az utépítészeti költségvetésben fedezet nincs, a közigazgatási bizottság megkeresi feliratilag a minisztériumot, hogy ezen összeget államsegély képen adományozni szíveskedjék. Ez ügygyel kapcsolatban elnöklő főispán őméltósága — tekintettel arra, hogy a vármegye évi 220.000 frtos utépítészeti költségvetése mellett a megyei úthálózatba felvett utak kiépítése csak évek múlva eszközölhető teljesen s emellett a többi, már kiépített útnak jó kar- | ban tartása sem toganasitható kellő mértékben a rendel kezésre álló összeg keretén belül, míg ha az összes, a J vármegyei úthálózatba felvett utakat egyszerre megkészíttethetné a vármegye, e jó utak fentartása kevés 1 költséggel járna, — egy nagyobb összegű törlesztéses kölcsönnek felvételét hozta javaslatba az összes, a vár-» • megyei úthálózatba felvett utak elkészíthetése végett és I a kölcsön törlesztése a rendelkezésre álló évi összegben 'nyerné tedezetét. A közigazgatási bizottság az indítvány t közhelyesléssel fogadta és Csertán Károly alispán elnöklete alatt egy bizottságot küldött ki, amelynek leiadata megállapítani a felvett utak kiépítésének összes költségeit, a szükséges kölcsön összeg nagyságát, annak törlesztési módozatait, egy szóval az inditvány megvalósítására vonatkozólag tüzetes javaslatot készíteni. A bizottság tagjaivá az alispán elnöklete alatt az állami épitészeti hivatal főnöke, a vármegyei útfelügyelők, a megyei t. ügyész, a főszámvevő választattak. Hosszas megbeszélés tárgyát képezte Koller István bizottsági tagtól íelhozott ama sérelme a kógyár-berki társulatnak, hogy Kádtól egész a Muráig vezető csatornán, melyet nevezett társulat nagy költséggel létesített, Nagyés Kis-Kanizsa között a ott levő malom tulajdonosa egy bukó gátot létesített, noha a kultúrmérnöki vélemény alapján hatóságilag kiadott ideiglenes engedély folytán a tulajdonos csak zsilipes gátot lett volna jogosult létesíteni. A közigazgatási bizottság íelhivja a vármegye alispánját, hogy ebben a». ügyben a tárgyalás megtartását mielőbb rendelje el. A sümeghi járás főszolgabirájának ajánlatára a közigazgatási bizottság megkeresi a kerületi csendőrparancsnokságot, hogy Salamon Ferenc sümeghi csendőr őrsvezetőnek, aki a zala-szántói hegyben még 1891. évben elkövetett gyilkosság tettesének kipuhatolásában oly nagy buzgósággal eljárt, elismerését fejezze ki. A bucsai kid íelépitése tárgyában elsőíokulag hozott alispáni határozatot — a beadott íelebbezések elutasítása mellett — a közigazgatási bizottság jóváhagyta. Előterjesztetett a Dunántúli h. é. vasút részvénytársaság igazgatóságának nyilatkozata a Csáktornya—ukki h. é. vasútnak Hosszutalu, A.-Lendva, Petesháza községek határain levő vasúti szakaszokon a herceg Esterházy féle zárgondnokság állal létesíttetni kért ártéri hidak tárgyában. Az igazgatóság nyilatkozata szerint a zárgond nokság kérelme indokolatlan ; inert a vasúti hidak össznyílása a lefolyó vízmennyiségnek megfelelő és az esetleges duzzasztást uem a vasúti töltés, hanem az állami közút töltése okozza. Ennek kideritése céljából a közigazgatási bizottság Háczky Kálmán közigazgatási bizottsági tag elnöklete alatt a helyszini szemle megtartását elrendelte. A novai járás főszolgabirájának véleményes jelentése a Csáktornya—ukki h. é. vasút szakaszán Lenti közelében létesítendő áteresz tárgyában — érdemleges határozatho zatal előtt — az összes ügyiratokkal együtt kiadatik a Dunántúli h. é. vasút részvénytársaság igazgatóságának. A letenyei járás főszolgabirája beterjesztette a letenyei hidvám szedésre vonatkozó adatokat, amelyek alapján a közigazgatási bizottság jelentést tesz a keres kedelemügyi miniszterhez, hogy a vámkezelés költsége évenként 400 írtra rúg ; hogy Egyeduta és Bécz községek lakóit, mint az urodalom volt jobbágyait, a vámfizetés alól ezen túl is felmenteni kívánja ; végül hogy az urodalmi vendéglőnél egy sorompó felállítása is elegendő. Több náprádfai lakásnak kérvénye a Csáktornya— ukki h. é. vasút mentén Náprádfa határában egy áteresztő létesítése iránt — érdemleges határozathozatal előtt — ny.latkozattétel végett kiadatik a Dunántúli h. é. vasút részvénytársaság igazgatóságának. Előterjesztetett Szent Oyörgyvölgy község kérelme a törvényhatósági közút átkelési szakaszára {ordítandó fedanyagnak egy helyen való raktározás helyett az úttesten való prizmánkénti elhelyezés elrendelése iránt. Tekintve, hogy a helyes utfentartás kivánatossá teszi, hogy az elszórásnak és elkaliódásnak kitett átkelési szakaszbeli fedanyag raktárilag kezeltessék s tekintve, hogy a depotból nagy kihordással járó fáradsága a községnek az átkelési útszakasz jobb karba hozatalával bőven meg van jutalmazva, folyamodó község kérelmét a bizottság figyelembe nem vehette. A kir. tanfelügyelő havi jelentése szerint a miniszter ez időszakban elrendelte egy, Királylakon építendő iskolaház közelítőleges költségvetésének a felterjesztését ; ugvancsak elrendelte a miniszter a Mura Szerdahelyen felállítandó állami elemi iskola helyiségének legmegfelelőbb kiválasztása iránt való műszaki vizsgálatot. — El rendelte továbbá a miniszter az alsó lendvai állami polgári fiu iskola helyiségére 31.800 frt 45 kr. erejéig az árlejtés kiirását. — A balaton füredi Erzsébet szeretetháznál szükséges munkálatokról az igazgatótanácstól készíttetett költségvetés felterjesztetett. — Felterjesztettek még a tapolczai felsőnépiskolának polgári iskolává fejlesztésére vonatkozó összes okmányai, ép úgy a keszthelyi polgári leányiskolára vonatkozó járulmányok felől kiállított nyilatkozat. —Ebben az időszakban megtartotta az érettségi vizsgálatot a zala egerszegi középkereskedelmi iskolánál ; jelen volt a csáktornyai állami tanitóképezdénél megtartott tauképesítő vizsgálaton, az igazgatótanács ülésén és a gyakorló iskola vizsgálatán. — Meglátogatta a drávávásárhelyi állami gyermek menedékházat. — Járási főszolgabíróval Nyirvölgyön és Szent Ilonán a felállítandó állami iskolák részére legalkalmasabb területet keresett. — Megtartotta Nagy Kanizsán az izr. középkereskedelmi iskolánál az érettségi vizsgálatot. — Meg tekintette a zala-erdődi r. k. iskola uj épületét. — Kir. segédtanfelügyelő jelen volt a zala-egerszegi alsó fokú kereskedelmi és alsó-foku iparostanonc iskola vizsgálatán, a sümegi felső leányiskola, a szent adorjáni állami és pákai r. k. iskola vizsgálatán, a zala egerszegi polgári fiú , polgári leány- és elemi iskola több vizsgálatán ; volt továbbá Kányaváron az állami iskola helyisége ügyében. Kőrössy Sándor kir. segédtantelügyelőnek véglegesítésére vonatkozó miniszteri reudelet tudomásul vétetett. Juk Etelka eszteregnyei községi iskolai tanitónőnek, i Polesinszky Emil csáktornyai községi izkolai tanitónak megválasztása tudomásúl vétetett és dijlevelük megerősíttetett. Rozgonyi Lajos nagy-kanizsai polgári iskolai tanárnak ötödik korpótlék engedélyezése tárgyában benyújtott kérvénye pártolólag felterjesztetik. Kis- Qrs hegyközség kérvénye államsegélyért a minisztériumhoz pártolólag felterjesztetik. Zala-Mihály fa község jelentése gyermekmenedékház felállítása alól felmentése ügyében előterjesztetvén, a köz igazgatási bizottság a felhozott indokokat figyelembe nem vehette s a község elöljáróságát íelhivja, hogy a nyári menedékháznak esetleg az iskola egyik tantermében megnyitása iránt haladéktalanul intézkedjék s eljárásának eredményéről tegyen jelentést. Kir. tanfelügyelő bemutatta a zala-apátii apát válaszát a kis radaiaknak adott válasz érdemében. KisRada község elöljárósága felhivatik, hogy a nyert válaszhoz képest teendő intézkedéseiről a közigazgatási bizottságot julius hó végéig felelősség teihe mellett értesítse. A VI. hegykerületi iskola alap vagyonról szóló 1886—1894-ik évi, a szoboticzai iskola alapról szóló 1891 —1893 ik évi, a muracsányi iskola alap 1872— 1881 ik évi, a draskoveczi iskola alap 1890— 1892-ik évi, a csukóveczi iskola alap 1885—1888, 1891, 1892-ik évi, az opporoveczi iskola alap 1885—1887, 1891, 1892 ik évi, a lapányi iskolai alap 1884—1894 ik évi számadása a megyei számvevőség által megvizsgáltatván, annak javaslatához képest jóváhagyatik. A vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztériumnak körrendelete a statisztikai adatoknak az ezredéves ünnepre való tekintetből feldolgozása iránt előterjesztetvén, a járási tőszolgabirák és egyéb érdekeltek a tőlük bekivánt nép oktatási statisztikai adatoknak a legszigorúbb lelkiismeretességgel való begyűjtése iránt {elhivatnak. A közigazgatási bizottság tudomásul vette a kir. tanfelügyelő jelentését, hogy Völgyfalu, Hosszutalu, Csente, Banuta községektől beérkezett jelentések szükségessé teszik, miszerint a helyszínén személyesen tárgyaljon. Szoboticza község jelentése gyermekmenedékháza felállításának felmentése ügyében; - a községi elöljáróság felhivatik, hogy felhozott indokai figyelembe nem vétet hetvén, a szóban forgó menedékház megnyitása iránt haladéktalanul intézkedjék s eljárásának eredményéről tegyen jelentést. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete Flesch Vilmos okleveles tauitó magán iskolájának nyilvá nossági joggal felruházása ügyében tudomásul vétetett s érdekelt erről értesíttetik. óhid község jelentése nyári gyermekmenedékházá nak megnyitásáról tudomásul vétetett. A vallái.'- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ren delete, amelylyel a barabásszegi ev. ref. iskolánál a tanitó fizetésének az 1893. évi 26 t. c. alapján 400 írtra való kiegészítésére az 1994/5 ik tanévtől kezdve öt egymásután következő tanévre 139 frt évi segélyt utalványozott, tudomásul vétetett s erről az illető iskolaszék értesíttetik' A kir. pénzügyigazgató jelentése szerint junius hóban a vármegye területén adóban befolyt 95.003 frt 29 kr., amelyet az 1894-ik évi junius havában befolyt 123 046 trt 23 krral egybehasonlítván, a f. év junius havában 28.042 frt 94 krral volt kedvezőtlenebb a befizetés. A ' '895-ik évi januártól junius végéig bezárólag befolyt 976.736 frt 05 kr., amely az 1894-ik év hason szakában befolyt 965.450 frt 56'/ 2 krral szemben 11.285 frt 48'/ 2 krral kedvezőbb eredményt tüntet fel. — Az adóhátralék junius végén: 1,283.519 frt 18 kr. egyenes adóban, 83.715 frt 08 '/j ki. hadmentességi díjban, 2,177.991 frt 49>/ 2 kr. szőlődézsmaváltságban, 332.534 frt 74 kr. bélyeg- és jogilletékben, 5.249 írt 47 kr. illetékegyenértékben, 83.646 frt 68 '/ a kr. fogyasztási-, ital-és szeszadóban, 15.445 frt 68 kr. ita'mérési illetékben, vagyis összesen 3,982.132 frt 33'/ 2 kr. — Leírásba hozatott a f. év január havától junius végéig bezárólag a) egyenes adókban 23.701 frt 22 kr., b) hadmentességi díjban 1.405 frt 61 kr. Ideiglenes adómentesség junius hóban 8 házra, fizetési halasztás 7 esetben 1Í825 frt 10V 2 kr. tartozásra engedélyeztetett. — Junius hóban részint jégeső, részint árvíz káreset a megye területén 124 községben jelentetett be, amelyeknek sürgős helyszini felvételével 3 kataszteri és 4 más szakmabeli fogalmazási Hufeland szerint ; „Ki korán veszti el foga't, az teste egy részével már prenumerált a túlvilágra. Az arcz, ugy a női test minden porczikája kerek ded legyen. A harag, szemérem, bizonyos szint varázsol II az arezra. Az önkénytelen rózsapir az erény diplomája. Az arezon piczi gödröcske a bájos hölgyeket Ámor még bajosabb angyalaivá változtatja. A nyak inkább magasabb, mint nagyon is tömzsi legyen. És a piczi, puha bársony kéz liliom ujakkal, gyöngyház körmökkel?! A szerelem hőfokáról a kezek kezes kednek. Kezünkkel esküszünk hűséget s kezünk által leszünk hűtelenné. A női szépség kincstárának bizonnyal legveszélyesb része a kecses láb. De már talán soká is tartott csevegésem. Ha először vizitelünk valahol, nem szabad soká késnünk. Én is először teszem tiszteletemet bájos hölgyeim iróasztalkájukon a kötések s horgolások közt. Tehát rövid leszek. Apróságok. Ismerte az embereit. Miklós orosz cárnak azt ren delték egy alkalommal az orvosai, hogy dörzsöltesse meg a hátát. A cár környezetében senki sem volt, akire ezt a fontos műtétet rábízhatta volna. Levelet irt tehát IV. Frigyes Vilmos porosz királyhoz, melyben arra kérte, hogy küldjön néhány porosz altisztet Szt-Pétervárra. Az altisztek megjöttek, kifogástalanul végezték munkájukat és a gyógykezelés befejeztével visszatértek Poroszországba, persze bőven megajándékozták őket. Midőn a porosz király később azt kérdezte a cártól, hogy miért nem bízta a műtétet oroszokra, a mindenható uralkodó igy felelt : — A mig láthatom a muszkáimat, jól megy min den, de hogy a hátam mögött tegyenek valamit, igazán nem bíznám rájuk. K o k o n lélek. Egy törődött, nyomorék koldus nyújtja reszkető kezét a kaszinóból kilépő, kifent uracs felé. — Kérek egy kis alamizsnát, nincs semmi munkám, semmit sem dolgoztam már egy év óta .. . hisz nagyságod tudja, mit jelent ez. Helyes forma. Egy öreg ur, kinek már inkább a halálra kellett volna készülnie, egy napon szerelemre gyuladt egy remekszép fiatal lány iránt, aki nagyon szegény volt. — Kisasszony, mondá az öreg ur atyailag, midőn látta, hogy a leány mily nagyon elpirult, amikor kezét megkérte, — kisasszony, nem akarna engem azzal meg tisztelni, hogy özvegyemmé legyen ? . . . A leány igent mondott, s nem sokára nagy va • gyónnak lett örökösévé. Tudós és vigéc. Egy történetíró kutatásai érdeké ben vidékre egy községbe utazott. A fogadós, kinél megszállott, kereskedelmi utazónak nézte és fideliter kérdezte : — Honnan jön ? Budapestről! — volt a rövid válasz. Es miben utazik ? — Nem értem a kérdést. — Azt kérdezem — folytatja a vendéglős — hogy milyen árucikkel kereskedik ? — Ésszel — feleli a történetiró. Meghallotta ezt a párbeszédet a szomszéd asztal mellől egy telivér vigéc és az utolsó szónál oda súgja a szomszédjának : — Ugy tetszik, ez az ur igen kevés mintát visz magával, Kinos kérdés. — Ne ijedjen meg, kedvesem — biztatja az orvos a sebültet, — de ezt a lábát le kell vágnom. — Teringettét, doktor ur, — feleli a beteg, — de hát akkor mit csináljak a másik cipőmmel. Egyenlő helyzet. Koldus: Ajándékozzon meg egy pár krajcáiral, nagyságos uram; azt sem tudom még, hogy hol fogok az éjjel aludni. A jogász : Én sem !