Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-12-29 / 52. szám

__X1V. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. december 29. 52. szám. Előfizetési dij: Egész évre 4 irt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. %y szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. NyiItt,ér petilsorn 12 k ársadalmi, kozművelodssi és gaziászatí hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A munka télen. Magyarországon csak most kezdik átlátni, hogy a megélhetést bármi téren és bármely állásban csak a munkával lehet megszerezni és biztasítani. A tisztes munka az, amely minden körülmény között meghozza a gyümölcsöt és a fáradozás csak akkor meddő, ha a munka hiábavaló cél után törekszik. Azért maradtunk hátra a többi nyugoti államokhoz képest vagyonosodásban; mert a munka áldását csak későn tanultuk megismerni. Régen azt hittük, hogy szükségletünket megtermi a föld, minek tehát, megerőltetni magunkat, mikor a pénzzé tett gabona áráért megvehetünk mindent. Es ezért van a/.után, hogy a nyugoti államok között Magyarország népe dolgozik legkevesebbet. Hogy a tél beállott, azt hiszi népünk, hogy a nyári mezei munka kárpótlásáért neki joga van a telet, a kemencéhez támaszkodva, munka nélkül eltölteni, nem gondolván egyébre, mint a napi életre és megelégszik, ha tudja, hogy a jövő aratásig eleg lesz a kenyere és szalonnája Ily körülmények között azután épen nem csoda, ha a nép élete folytonosan a nyomor korlátai közé van ékelve; mert oly felfogás mellett, hogy a telet pihenésre teremtette a jó Isten, bizony éhen lehet halni még akkor is, ha többünk van, mint amennyi kell. Hát még ha csak annyink van, mint amennyi épen a szükségünk. A földmivelő osztálynak, hogy biztosan megélhessen, nem egy telet, hanem egy évtizedet kell előre biztosítania. Össze kell raknia minden felesleges krajcárját; mert ha tiz esztendő alatt csak egy rosz termése van, máikoldussá lehet. Pedig megeshetik, hogy minden tiz esztendőben kétszer, vagy többször ismétlődik a balsiker. Az ily csapást az olyan ember, akinek csak annyija van, mint amennyire szükséglete terjed, el nem viselheti anélkül, hogy teljesen tönkre ne menjen. Akinek a csapások után még marad valamije, az is csak addig: tengődlietik, amig egy ujabb katasztrófa utol nem éri. A jövőnek a biztosítása tehát nem abban áll, hogy pénzünket, vagy az aratott magot elteszszük a jövő évre, hanem abban, hogy tönkromenés esetében ne legyen mentőeszközünk a koldusbot, hanem a megszokott munka, mely biztosabb existentiát nyújt a veremben elhelyezett magnál, sőt magánál a pénznél is. Németországban, Franciaországban, Angliában a földmivelő nép a telet nem tölti el henyéléssel, hanem épen olyan serényen munkálkodik otthon a családtagok közreműködése mellett, mint forró nyáron kint a mezőn és ha nem is többet, de annyit mindig megkeres, mint amenynyit neki a nyári mnnka hoz. Igy biztosítja magát a külföldi földmives a nyári természet szeszélye ellen. A magyar földmives se henyélje el hát idejét a télen ! Es ha már oly sok téren és a hasznos foglalkozások annyi ágában, versenyre még pedig dicsőséges versenyre kelt népünk a nyugoti államok lakóival, akik e téren is tetemes előnyt biztosítottak maguknak felettünk : nincs kétségünk az iránt, hogy nmnkaszerető és munkabíró népünknek nem fog nagyon nehezére esni a téli foglalkozás széles és áldásos mezején való megmérkőzés sem. Erre azonban nevelni kell a népet! Ep ugy kell nevelni, amint az a nyugoti kulturállámokban történt, ahol már a népiskola gondoskodik egyes hazai iparágak megismertetéséről és az első ügyességet már zsenge korában, az iskolában, sajátítja el a növendék. Ugyanis hiába buzditjuk, hiába serkentjük a népet foglalkozásra, ha nem gondoskodunk előbb arról, hogy a téli estékre alkalmas munkával megismerkedhessék ; buzdításunk igy kárba fog veszni. Nem mondhatjuk, hogy hazánk földmivelő népe absolut tétlenségben tölti a telet. A néhány holdas birtokosnál az teljesen lehetetlen. Ám de foglalkozásában nincs rendszer; fáradozása nem produktív és ha ad is dolgot a családfenntartónak, parlagon hagyja a család többi tagjának értékesíthető munkaerejét. Már pedig ha a földmivelő népnek téli foglalkozásáról van szó, csak olyan munkálkodást érthetünk alatta, amely nemcsak magának a munkásnak, hanem az államnak is hasznára váljék és igy nemcsak egyes családok megélhetését mozdítsa elő, hanem a közvagyonosodás emelkedésének is biztos emeltyűjévé legyen. E cél elérése pedig csak is a nép ily irányú rendszeres nevelésével és oktatásával biztositható. Csak igy lesz lehetséges a téli foglalkozás eszméjét oly irányba terelni, amelyen haladva és fejlődve, a közgazdasági téren egykor számot tevő tényezővé nője ki magát. Ezért kellene a népnek és az államnak érdekében is minden népiskolában a háziiparnak egyes ágait a tanitás körébe bele vonni. Egyes ágakat mondunk; mert a téli foglalkozás gyümölcsöző és közhasznú csak ugy lehet, ha számot vet a vidék nyers termelésével és a lakosság szükségleteivel, amennyiben a munka hasznát biztosító forgalom csak ugy érhető el. Ha tehát azt akarjuk, hogy hazánk földmives népe hasznos és jövödelmező munkával töltse el a téli estéket, amely munkálkodásnak ethikai szempontból is kiszámithatlan és megbecsülhetlen eredményei lennének : ugy követnünk kell a külföld idevágó példáját s az iskolában kell kezdeni a nagy jövőre hivatott intézmény meghonosítását ! Az eredményre nézve megvagyunk atekintetben nyugodva, hogy a munka elől ki nem térő magyar földmives nép, amely ma nagyrészt csak azért nem üz rendszeres téli foglalkozást ; mert nem ért hozzá : rövid idő alatt fel fogja a család körében virágoztatni a házi ipart és nem fogja elhenyélni az idejét télen. Szabályrendelet-tervezet a házaló kereskedésnek Zala-Eger szeg rendezett tanácsú város területén való eltiltása tárgyában. A városi képviselőtestület f. hó 9-én tartott rendkivüli gyűlésének tárgysorozatába felvétetett a város területére a városi tanács részéről készített szabályreu del-t tervezetének előterjesztése a házaló kereskedés megszüntetésének tárgyában. A szabályrendelet-tervezetet A „Zalamegye" tárcája. Szomorú Pista — A „Zalamegye" eredeti tárcája — Nagy sürgés-forgás volt Jobban Gergely uram haj tékánál, Kercseligeten. A familia szemeféuyének : a gyönyörűséges Jobban Katicának volt a lakodadalnia. Még a vasárnapi első harangszóra nem Is igen gondolt Csibék Vendel, a vén robotos, .mikor a falu simára söpört felvégi utcájába erős robogással perdült be egymásután öt kocsi. A cifraszerszámos, sallangós lovak füle mellett libegett lobogott a tarka selyemkendő, lelett Barkás Pál uramtól, a cikói bírótól olyanra is. Mivel hogy az ő fiát: Barkás Lacit vitték ott esküvőre. A vőfélyeknek ugyancsak festett az orcájuk. Egy egy hatalmasat kurjantott hol egyik, hol másik s ahogy mosolygó képpel megálltak bámulni a robogó kocsikat a kercseligetiek, egy-egy csomó vajas perecet pörditettek közéjök. Mert hát már igy a módi. Minél közelebb jutottak Jobban Gergely uram portájához, annál jobban szorították a gyeplőszárt a kocsisok s mikor a nyitott kapun bevágtattak a tisztára söp'jrt, nyirlasátoios portára, ugyancsak volt dolguk a 'kocsisoknak a nekitüzesített sárkányokkal, mig tnegal lásra biztatták azokat. Jobban Gergely uram Pista kocsisa már ott várta őket az istáló ajtóban. Az is ugy van a módiban, hogy olyankor segíteni kell a vendégkocsisoknak a ló ellátás körül. Meg is tette emberség-son a dolgát. Pedig oly siralmas képpel járt szegény, hogy szinte megesett rajta, az irgalmas szív. Az egyik kocsis pajtása nem is állhatta meg szó nélkül. Kifogás közben megkérdezte tőle : — Pista, mi feküdte úgy meg a szivedet ? — Talán táncoljak ? — Azt nem mondom, hogy mindjárt. De legalább lássé'k meg rajtad, hogy a ti lányotok lakzija van. — Há' 'szén az látszik meg. Azután odább ment a szomorú kocsis, hogy ne kérdezhessék. Jobbanék szolgálója: a takaros Vica, épen akkor haladt el arra, munkára gyürkőzötten. Nem tudott parancsolni a vászoncselédi természetének ; beleszőtte szavát a beszédbe. — Ne bántsák szegény ördögöt! Már egy hónap óta csak lézeng, mint a jótét lélek. Valami nagyon erősen rágódik a szivén. Könnyen azt hihetné az ember, hogy táj neki a lakodalom. Pista ezt már nem hallotta. Megint csak ott állott meg az istáló ajtóban és várta a vendégeket. De a két lángoló szeme nem igen járt az utca táján, ahonnan a vendégeket kellett volna .várni, hauem minduntalan ott akadt meg a hajlék nyitott tornácán, ahol Jobban Katica meg-megjelent és édes, vágyó pillantással nézett át a szegény, szomorú Pistára. Addig, addig néztek egymásra lélekhivogató szemekkel, mig lassan-lassan egymás közelébe nem értek, Katica szép fehér menyasszony-ruhában volt, gyönyörű koszorú volt a homlokán. Már indulóban voltak esküvőre. Pista csendes hangon szólt a szép menyasszonyhoz : — Ugy e ma látlak utoljára ? Katica lángoló szemei tágra nyiltak s csak halkan gta : — Hát már elfeledted? Vagy csak játszottál velem? Nem, nem ! De lesz-e lelked hozzá. — Akarom, hogy legyen, hát lesz. —- Ugy, ahogy megmondtam ? — - Ugy, ahogy megmondtad. — Megátkoz majd apád. — Megáld majd a szived. Epen nyílott a hajlék ajtaja. A menyasszony odább surrant; Pista csendesen visszabandukolt az istáló felé. Oda támaszkodott az ajtószárfához és szótlan szomorúsággal nézte : hogyan megy nagy parádéval, víg muzsikaszó mellett a násznép esküvőre. Szinte utánuk veszett tekintetével. — Mit adnál érte, ha te lehetnél a vőlegény ? — Kérdezte egyik kocsis pajtása a háta mögött. — Az ilyen vőlegénységért semmit ! — Mondta rá egykedvűen a szomorú legény. — Az sem igaz ám ! Hát te mit adnál az olyan almáért, a mit a ke zedbe tennék, aztán én enném meg ? A vendég kocsis nagyot nevetett. — Kezedbe sem adják, meg is eszik szépen nélküled. Pista befordult az istálóba és elkezdte törülgetni a szerszámot. Fényes volt annak minden karikája ; még a lehelet is meglátszott volna bármelyiken. Azután lovai közé lépett, szépen megsimogatta mind a kettőt. Azok bizalmasan feléje fordították fejőket és könnyebben esett nekik, hogy egy kissé hozádörzsölhették hűséges gondozójokhoz. Pista valamit beszélt is liozzájok a buesuvételről, de azok szegények nem sokat értettek belőle. Csak az tetszett nekik nagyon, hogy gondozójok aznap duplán mért nekik mindenből : az abrakból is, szénából is, meg a szokott kedveskedésből is. Az okos állatok fel-felütötték fejőket, valahányszor a tornácajtó ki—kinyílt és a zúgó cigányzene kiharsant a nyíláson. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.