Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-04-21 / 16. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. április 21. 16. száni. i Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 írt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetményeit : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Njillfér petitsom 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fosadunk el. Kéziratokat ltom küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesiilet", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Gazdasági haladásunk. Bárhogy ós bárminő fogásokkal igyekezzenek is gazdasági állapotainkról nyilatkozni a közállapotokat többnyire sötét szemüvegen át bírálgató pessimisták : az elvitázliatatlan tényül áll minden elfogulatlanul gondolkozó előtt, hogy a gazdasági élet minden terén nagyot, sokat haladtunk. Hogy a haladással járó különböző körülmények akként módosultak és állottak elő, hogy maga az absolut haladás egyúttal nem hozta magával vagyoni emelkedésünket, az általános jólétet is, ez szintén való, szintén tény. De ebből semmi más következtetés nem vonható le, csupán csak az, hogy a haladással nem jár múlhatatlanul vagyoni emelkedés is. Legalább azzal a közvetlenséggel, gyorsasággal, mint ahogy mi magyarok a tetteinkbe fektetett tőkének kamatját élvezni szeretnők, semmiesetre sem. Ámde mint minden józan, helyes, jóirányú haladásnak, ugy a gazdasági téren tett és még teendő haladásunknak is előbb, utóbb meglesz a a maga gyümölcse. Hisz azzal a móddal, ahogyan csak félszázad előtt is vegetáltak és vegetáltatták birtokaikat a mi gazdáink, ma már megélni sem igen lehetne. Csak gondoljunk vissza különösen arra a gazdálkodási, földmivelési rendszerre, ahogy a mi kisebb földes-gazdáink a gazdálkodást ütötték, vétették : vájjon mi lett volna belőlünk, ha ezen a téren is be nem áll az n haladás, mely legtöbb esetben, sőt mondhatni: sohasem egyesektől, hanem egy-egy általános, közös áramlattól függ, mely szinte feltartóztathatatlanul ragad magával mindenkit, melylyel szemben a maradiságnak maradnia, megállania nem, csak pusztulnia lehet. A szőlőmüvelés, a mezőgazdaság, az állattenyésztés, a takarmány- és borkezelés terén egyaránt versenyre hivott, nem : határozottan pressionált bennünket az a körülmény, hogy a világpiacot nem csupán a mennyiséggel, hanem í! első sorban a minőséggel kell elfoglalnia annak az országnak, mely exportáló képességével dominálni akar. A nagy gazdasági, forgalmi, kereskedelmi lendület, mely évtizedek folytán uralkodóvá lett, hazánk termelőit is kiszólította abból a passiv positióból, melylyel szentben a világkereskedelem kapacitásai azt mondották, hogy mi a saját zsírunkban fogunk megfuladni. Szerencsére az áramlatok elkerülhetetlen szigora minket is magával ragadott, a rohamosan épített vasutak eret vágtak a bőségtől duzzadó, téjjel, mézzel folyó földön s ma már rémségesen naiv léleknek kellene annak lennie, aki a megfuladástól féltene bennünket. Mi magyarok, ha nehezen mozduló nemzet vagyunk is, de az megvan bennünk, hogy az áramlatok kényszerét minden téren nagyon gyorsan be tudjuk látni s az ázsiai maradiságból a józan fontolgatásnál, okoskodásnál egyéb nem igen tapasztalható nálunk a nyugoti népek sangvinikus, gyors elhatározásával szemben. Igy a gazdasági téren is bár eleinte bizonyos kételkedéssel fogadtuk is a modern áramlatok követelését, végre mégis csak meghajoltunk az újítások előtt s nem zárkóztunk el a haladás egyes mozzanatai elől. Nem latolgattuk : egyegy célszerű reform honnan jön? ha hazai viszonyainkhoz jónak, célszerűnek ismertük föl, elfogadtuk ; nem lépett föl gátló körülményül soha a sovinizmus, mely idegenkedéssel, ellenszenvvel fogad egyébként mindent, ami nem a haza talajából nőtt ki. Sőt nálunk a gazdasági haladást illetőleg nagyon sokat köszönhetünk ama szak férfiaknak, kik állami, egyesületi megbízás folytán vagy saját akaratukból külföldre utaztak és ott tanulmányuk tárgyává tették a gazdaság különböző ágait s bő tapasztalatokkal megrakottan tértek vissza hazánkba s itt discussio utján megállapították : hogyan lehetne azokat a tapasztalatokat hazai viszonyaink között értékesíteni. Tekintélyesebb földbirtokkal rendelkező gazdáinkat illeti első sorban az elismerés, kik a reformokat mindenkor szívesen fogadták és meghozták azokat az áldozatokat, mikkel minden uj'tás keresztülvitele járni szokott a közvetlen haszon, eredmény kilátása nélkül. A nagyobb birtokosokat azután a maguk kisebb méretében követték egyben, másban a kis gazdák s így rövid idő alatt a gazdaság terén hatalmas haladás volt észlelhető hazánkban. Különösen pedig sokat lendítettek e téren a gazdasági egyesületek, melyek az intelligensebb részt közvetlen akcióba vonták, a föld aií velők re pedig példával, anyagi és erkölcsi támogatással hatnak a gazdasági haladás előmozdítására. Hogy missióját minden irányban betölthesse, különösen kisebb földmives gazdákkal szemben, nagyon óhajtandó, hogy a lelkészek, tanítók, jegyzők a gazdasági egyesületek kebelébe siessenek és aktív szerepre vállalkozzanak közgazdasági haladásunk érdekében. A gazdasági egyesületek támogatása mellett ők vannak hivatva különösen arra, hogy a népet minden célszerű újítás ismeretébe bevezessék s azt gyakorlati kísérletek bemutatásával megkedveltessék. Örömmel konstatálhatjuk, hogy o tekintetben már nem egy derék alakja van társadalmunknak, kik helyzetük nagy fontosságát s példájuk hatását belátva, a gazdaság egyik-másik ágában vezérszereplőiil működnek a nép körében s megmutatják, hogy okszerű, modern gazdálkodással hogyan kamatoztathatja idejét és fáradozását. Erre rendkivül nagy szükség van a gazdaság minden terén, mert a folyton nagyobb és nagyobb mértéket öltő világverseny fokozottabb erővel hí és kényszerít bennünket a lázas munkára, a nem pihenő tevékenységre. Ebben a lázas munkában részt venni, a gazdasági általános haladással lépést tartani, nem csupán az egyéni érdekek késztetnek bennünket, hanem buzdítania, lelkesítenie kell annak a magasabb szempontnak is, hogy ezzel a haladással hazánk boldogulásán is munkálunk s alapját vetjük meg nemzetünk anyagi erejének, fenmaradásának. A „Zalamegye" tárcája. Levél Laurához. Irta: Rudnyánazky Gyula. Fehér világ van ott kinn. Hull a hó Gsillaqpihékből siirü csipkefátyol Szövödi/c az ég és a föld közé, Befödve mintegy a való göröngyét S tükrét az álmok mélységes tavának, Ilogy a gondolkozás szemét behunyja S csupán sejtések szárnyán lengjen az Andalgó lélek öntudatlanul. Szivembe bűvös hangulat suhan ; U(/y érzem, mintha szállnom kellene A szürke élet e mindennapi köréből Almok tündérszigetére, Ilol rózsa nyílik, kék derű nevet rám Örök tavasz verőfényében és Balok zenéje ringat illatos Erdő fuvalmán, míg hűs lomb alatt Szellő legyezget és a végtelen menny Lejemre harmat áldást permetéz, Pedig te itt vagy, édes, a közelben ; Hallom szavadnak zengő dallamát Fs szinte rám süt a szomszéd szobából Két büszke napja izzó szemeidnek. Boldogságomból semmi sem hiányzik, Az élet minden vágyamat betölté: A kis szobában két angyal piheg, Bölcsőben s pelyhes ágyon két virág Szépséged s jóságod jelképezői, Kiket szerelmünk üdve ültetett, K f öldi létbe égi ékességül; Jobbról te jársz ihletve föl s alá Lelked kohóján olvasod remek 11 Formába költők eszményképeit S csodálatos csengésű tiszta hangod Dalával ábrándokba andalítod Még a kifáradt élet untat is ; Miq én középen, diadalaid Győzelmi emlékkincstárában álló Nagy Íróasztalom fölé hajolva Tűnődöm, tépelődöm, lángolok, És lelkemet, mely véle Összeforrt, Lelked megállásától megfogant, Eszmék s érzelmek millió finom Es láthatatlan szálával kötöm Az alkotásnak percnyi mámorában Az örökkévalóság gyönyöréhez. Minden betölt hát, amit álmodám : Imádlak édes, mint bálványomat, Te is szeretsz, foróbban és hívebben, Mint földi nő szerethét fóldi embert. En rabszolgád és zsarnokod vagyok, Eiös urad és térdelő rajongód; Viszont testvérem, nemtőm és királyném, Múzsám, szeretőm, gyermekeim anyja, Szentháromságom, mindenem te vagy S szerelmi üdvöm Illés szekerén Te általad, te veled égbe jutva Belőled ömlik át belém az ihlet, Midőn a pillanat kőszikla keblét Érintem csókjaidtól ittasult Képzeletemnek varázs vesszejével S a mulandóság meddő méhiből Az öröklét forrását fakasztom. Nincs mit kívánnom, a mióta Szivemmel szerelemben egyesült S lelkem lelked trónjának zsámolyán, Mint hegedős epedve zengheti A te dicsőséged himnuszát! Mégis szivemnek egyre millió, Meg millió uj vágya kel s e vágyak Mint szárnyaikra vesznek és elrepülnek A boldogság kis fészkéből velem Alom világok tündérmezejére, A végtelenség tüzrózsáiból Zengő dalok bokrétáit kötözni, Mert a legédesebb valóban is Legszebb az, amit hozzá álmodunk ; S az üdvöt teljessé épp az teszi, Hogy képzelmünket megtermékenyíti Az élvezett gyönyör s uj vágyakat szal. Oh, meg ne ítélj hát s ne vedd zokon, Ila néha lelkem elkalandozik. Ki tudja, merre és ki tudja, mért 'l Nem mint a kis méh mézet gyűjteni, Be mint az alkonyfélben reszkető felleg, lla szélcsend van, bizonytalan Távolban úszni csak szeszély szerint. Nem hűtlenség ez, sőt inkább szerelmed Hatalmának legbiztosabb jele ! Hisz' a la nem sovárg elérhetetlen Csodáért, annak az elért való Nem olyan édes, mint az álmodozónak, Kiben mindig megujul a gyönyör, Akár hányszor elszáll sóhajok nyomán Es visszatér az áldott meglevőhöz. Emlékszel a bájos gyermekmesére ? A gyöngyvirágról szól a szép rege. Kis árva lány bolygott a rengetegben S a mere ment, szeméből egyre hűlt, A köny. S midőn lehűlt a puszta földre, Minden csöpp gyöngyvirággá változott. S a gyöngyvirág nyomán később a lány Visszafelé az útját megtalálta. A mi szerelmünk sorsa ép ilyen : Csókolj, ölelj, csókollak•, öleltek ; A mere járunk, szórjuk el vígan, Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva.