Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-03-31 / 13. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. márczius 31. 13. szám. JL II Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. Egy szám ára 70 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér potitsora 12 kr. társadalmi^ kőzi A lap •szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat uom küldünk vissza. i\ es ^aszau neuiap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Hazugságok. Különöseit hangzik bár, de igaz, hogy a mai társadalom keretébe csak hazugságokkal lehet beleilleszkedni. Azt megteheti valaki, hogy örökös hallgatásra kárhoztatja magát ; de ezzel csak annyit ér el, hogy nyelvét zárja el a hazugságoktól. Azért tovább kell hazudnia magatartásával. Aki modorában, magatartásában, beszédjében minden körülmények között nyilt akar lenni, leplezetlen, őszinte kifejezője annak, amit lelkében gondol, szivében érez : az vagy kiállhatat lanná lesz a társadalmi életben, vagy egyszerűen bolondnak fogják tartani. Azok az egykor jóizü, szókimondó, őszinte, nyiltszivü alakok, kikről vidám társaságokban egy-egy mulattató anekdotát hallunk, szinte ugy tűnnek föl nekünk, mintha a mesék országába tartoznának, mintha sohasem léteztek volna valóságban. Teljesen idegenek azok mielőttünk, a modern kor gyermekei előtt, kik immár annyira megfinomodtunk, olyan tökéletességre jutottunk a hazugságokban, hogy a társadalmi érintkezés finomságát látjuk megsértve az őszinte szókimondásban. Bókolunk egymásnak lépten, nyomon, keresetten vagy keresetlenül ; de legtöbb esetben egész keresetlenül, mert már majdnem teljesen egygyéfort lényünkkel, kora gyermekségünktől fogva belénk nevelődött az a szokás, hogy mindenkinek mindenütt csak jót, csak kellemeset mondjunk, akár meggyőződésünk az, akár nem. Naponkint a körülményekhöz képest hazudunk tízszer, húszszor is, a nélkül már, hogy észrevennők, hogy magunknak is feltűnne. Beletörődtünk, benne vagyunk a csalhatatlannak gondolt hitbe, hogy ennek igy kell lenni, igy kívánja az illem, a társadalmi élet simasága. Ha benne vagyunk a társadalmi érintkezés zajában, valóságos hullámokat vernek körülöttünk a hazugságok, mi is járulunk egy-egy derék hullámmal a hullámzáshoz s ezt tartjuk természetesnek és egész gyönyörűséggel uszunk a hullámok áramlatával. De ha véletlenül a zajgásba egy őszinte szó vegyül, az úgy hat, mint ha a hullámok közé súlyos követ hajítanak. Mert a társadalmi simaságot, rutint abban találjuk, hogy szemben mindenkinek csak szépet mondjunk. Ha valaki (nagy ritkaságképen) szemben megmondja kedvezőtlen véleményét, arra habozás nélkül anathemát mondunk ; kétségbe vonjuk, hogy a társadalmi érintkezés legprimitívebb kölvelteményeivel i.s tisztában volna ; határozottan goromba embernek tartjuk. Milyen durvaság is kell ahhoz : valakinek kellemetlen perceket okozni a kedvezőtlen véleményünkkel. Ellenben azt, ha valaki az ő őszinte, kedvezőtlen kritikáját hátamögött ereszti meg, arra azt mondjuk, hogy finom ember, megkimélte a megkritizáltat a szemtől szembe alkalmazott őszinte kritika kellemetlenségétől. Számtalan esetet lehetne erre felhozni az életből, hogy bemutassuk : milyen kedves hazugságoktól van megszőve az úgynevezett társadalmi érintkezés simasága ; de erre e helyen térünk nincsen. Elismerjük, hogy abban a (szinte már mesének tetsző) korban, mikor az emberek nem bolondították agyon egymást konvencionális hazugságokkal : az érintkezés nem volt olyan szalonias s több volt benne az érdesség ; de sokkal is több volt benne az őszinteség, a megbizhatóság. Most mindenütt nagy eleganciával pózolunk s másoknak és magunknak egyaránt nagy a gyönyörűsége, ha selymes hazugságokba burkolhatjuk egész benső világunkat. Igy kivánja ezt a modern élet mindenkitől, ha úgynevezett társadalmi színvonalon akar állani. Ezerek, milliók úsznak nagyon szépen ezzel az áramlattal. És ki törődnék azzal a néhány száz emberrel, kik ebbe a lélek nélküli ürességbe nem birnak bele illeszkedni s a maguk külön világával elzárkóznak ezektől a konvencionális hazugságoktól még akkor is, ha egyébként hivatva volnának a társadalmi élet terén irányadó tényezőül szerepelni. De romlatlan, tisztalelkü, tartalmas ember hogyan vegyüljön be munkás tényezőül a legszebb törekvések mozgalmába ís, mikor tudja, hogy azoknak legtöbbje körül csak csillámokkal találkozik, amiknek alapját nem képezi belső tartalom. Az ilyen lelkeket legfölebb az vigasztalhatja, hocry egyszer majd csak ezekbe a hazugságokba is belefárad a társadalom ; megunja ezt a szakadatlan kendőzködést s újra visszatér az őszinteség divatja, amikor ha külső csillámaiban, simaságában valamelyest vészit is a társadalmi érintkezés, de kétségtelenül nyerni fog tartalmasság és megbizhatóság dolgában. Addig hát csak hadd maradjanak felszinen a hazugságok itt is, ott is. A megunt szinésznek is tág teret szoktak adni a szereplésre, hogy mihamarabb lejárassák. Igy fognak most felkapott, szabad szereplésükben egymásután lejárni a társadalmi élet hazugságai. Á temérdek festett cifra, ragyogó, de silány, értéktelen dekoracio egyszer csak elkopik, fakóvá lesz, szétmálik s helyébe lép az igaznak talán szürkébb, de mindenesetre massivabb, tartósabb képe ; a hazugságokat mind eltemeti a társadalmi érintkezés igazi lelke : az őszinteség. Felszólítás kender és len kisérletképeni termelésére. A gabona termelés jövödelmezősége évről évre csökkenvén, arra kényszeríti a mezei gazdákat, hogy más növények művelése által is igyekezzenek birtokaikból jövödelmet szerezni, hogy igy a mindinkább súlyosbodó közterhek és fokozódó társadalmi követelményeknek meg felelhessenek. Ezen körülmény indította a „Zalavármegyei gazdasági egyesület" közgyűlését is arra, liogy a kender és len nagyobb arányú termelését meghonosítani és előmozdítani igyekezzék. Köztudomású, hogy az ország több A „Zalamegye" tárcáia. A férj bűne. — A „Zal»megye" eredeti tárcája. — Milyen szépen el tudjátok ti mondani, alkalmilag szellemes levelekben, újságcikkekben le is Írjátok, bogy mi a nő rendeltetése, hivatása, életcélja ? Abban majdnem mindnyájan megegyeztek, hogy a nő legszebb, legmagasztosabb hivatása édes, boldogitó „otthont" teremteni; megrakni azt a kis meleg fészket, amelyben olyan szépen elfér a világ összes boldogsága ; de amelyet, ha nincs meg, vagy ha megvolt és azután elveszett, az egész világ minden gyönyöre sem pótolhat. Akik igy gondolkodtok, mindnyájatoknak igaza van. De nincs igazuk azoknak, akik azt állitják, hogy a nők legnagyobb része nem képes megteremteni az édes otthont, megrakni a boldogító meleg fészket. Azt mondom, bogy minden nő képes erre, csak egyetlen bűvös erő kell hozzá : a kölcsönös szeretet. A szeretet csodás erővel ruházza fel a nőt, mig ezt a szeretdtet a férfi viszontszeretete a megmagyarázhatatlan delejerő hatalmával növeszti, acélozza. Megteremti minden nő az édes otthont, mert valami titkos sugalom mondja neki, hogy attól a pillanattól fogva, mikor sorsát egy férfi kezébe tette le, számára ott kezdődik és ott végződik a világ. Ott van a paradicsom kert, melynek kapuin belül a boldogság édene mosolyog rá, melyhez hűtlenné lennie annyi volna, mint belerohanni a kárhozatba. Do ám ti férfiak, kik olyan sok szép igét mondta tok el és irtatok le a nő által alkotandó paradicsomkertről, az édes otthonról, mondjátok meg őszintén, átvittétek- e következetes hűséggel és odaadással a gyakorlatba azt a szép elméletet, hogy a nő által megteremtett otthonnak a férfi az őre, hogy azokban a válságos pilla natokban, mikor a női sziv dobbanása, mint a félrevert harang, veszedelmet, belső zavart, vagy külről jövő támadást jelez, — nektek ott kell lenni, meg kell érezni a veszedelem nagyságát és meg kell védelmeznetek azt a kis területet, mely az egymásért dobbanó sziveknek egész mindensége V Száz közül kilencvenkilencen az mondjátok erre, hogy: igen! En vagyok a századik, aki azt mondom, hogy : nem! És az élet szomorú tapasztalatai, a némán, nemesen tűrő asszonyok könnyei, a türelem-vesztettek tragédiái, a boszúállás örvényébe rohantak drámái a tanúim ezer számra, hogy száz közül nekem van igazam. Elmondok egy szomorú történetet. Nem színezem ki. Ne mondjátok, hogy a poétái fantazia szüleménye. Ne mondjátok, hogy több benne a fantazia, mint a való sági Leirom egy elpusztult fészek megrázó tragédiáját a valóság kiszinezetleu egyszerűségével. Még a neveket is elhallgatom, a történeti helyet sem emlitem, mert habár a szereplők nem is élnek, lehetnének olyanok, akiket szivén találna a szomorú történet. Ebből is láthatjátok, hogy most az egyszer nem közönséges tárcairói mesét mondok el ... . K . . . városban élt egy igen előkelő állású egyén, aki elvette egy falusi földbirtokosnak feltűnő szépségű leányát. Ez a házasság nem tartozott azok közé a „megrendelt" házasságok közé, amik ha rosszul ütnek ki, egyik félre nézve sem járnak csalódással; az az egymásért dobbanó szivek kölcsönös szeretetén épült fül. Mikor a férj hazavitte nejét, megölelte, megcsókolta és azt mondta neki : — „Nézd, ez lesz a mi édes otthonunk I — A te, szerelmed, gondosságod varázsolja mindenné. A fiatal asszony nem szolt, csak oda simult néma szerelemmel férje szivéhez, mintha azt akarta volna mondani : — „A te szived dobbanása hatalmassá tesz engem arra, hogy számunkra mindenséggé legyen ez a kis , . fészek." '' Aztán boldogságtól ragyogó arccal nézett körül az otthonban s megalkotta annak az édes fészeknek jövő képét a szerető asszonyi sziv teremtő ihletésével. Milyen boldog paradicsomkert lesz az ! Ott volt előtte a munkatér, mely hivja, édesgeti, elfoglalja, kielégíti az asszonyi lélek összes ambitióját: a fészekrakás csendes, zajtalan, üdvözítő munkájával. Milyen odaadó, a külső világról tudni sem akaró lélekkel adta át egész lényét ennek a magasztossan szép munkának. Nem zavarta meg semmi. Épült, épült a kis fészek. Föl is épült annyira, hogy a férjnek nem lett volna egyéb dolga, csak betetőzni azt, megáldani hűséges szerelmével, az otthon szeretetével. DJ előjöttek ekkor az otthon kisértő ördögei, a legénykori élet reminiscentiái : a klub élet triviális, meg szokott szórakozásai, örömei, a pajtáskodás idegizgató kedvtelései. Elkezdtek suttogni a férj fülébe : „Hát most már egész rabszolga lett belőled ? Minket teljesen elfeledtél ? Hol van az megírva, hogy nap nap után egyebet se tégy, mint a büróban verejtékezzél, onnan padig haza menj és hallgasd feleségednek százszor megunt kedveskedéseit ? Vagy azt hiszed, hogy a férji szeretet és hűség föltétlen rabszolgaságot követel ? Ára szeresd feleségedet, légy hozzá hű ; de azért nem szükséges otthon dorombolnod szakadatlanul, mint valami vén macskának. N ;ked szórakoznod is kell, különben idő előtt sivárrá teszi lelkedet a folytonos munka és otthonlét egyhangúsága." Oh a férfiak rendkivül fogékonyak az eféle igék befogadására ! Itt is az történt, ami legtöbb esetben történni szokott, hogy a férj előbb ritkábban, azután gyakrabban kezdett kimaradozni s utoljára meg éppen csak enni, meg aludui ment haza. És az történt, ami legtöbb esetben történni szokott, hogy a szegény asszony eleinte ritkábban, azután gyakrabban sirta át a magány óráit, utoljára pedig sirva virrasztotta át az éjszakák nagy részét. A férj figyelmét ez nem kerülte ugyan el, de nem akart róla tudomást venni. „Szoktatni kell az asszonykát! Majd beletürődik lassankint!" Ez szokott lenni a bölcs férfi elv. Mai szamunkhoz fél iv melléklet van csatolva.