Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-05-26 / 21. szám

XIY. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. május 26. 21. szám. i i társadalmi, közművelődési és gdászati hetilap. A lap szellemi ós anyagi rószót illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket nert kezek (lünk el. csak ismert kezektől fogaö Kéziratokat nem kiililiiiik vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az ifjúsági játék és az iskola. Hogy a nézetek divat módjára mennyire változnak, mutatja az ifjúság testi nevelésének ügye. Avagy nem feltűnő ellentét-e, hogy csak rövid egy-két évtizeddel ezelőtt is napirendre tértek az olyan nézetek felett, amelyeket ma természeteseknek találunk? Sőt talán túlzás nélkül is különösnek mondhatnók, hogy volt idő, amidőn Poroszországban, mint valamely államellenes dolgot, eltiltották az ifjúság testi nevelésének egyik fontos tényezőjét: a tornát. Ma azonban egészen máskép gondolkodunk. Ma állami érdeknek tartjuk, hogy ifjuságunk erős, egészséges legyen és az állam az iskolára bizza, hogy a torna révén fejleszsze az ifjúság testi erejét, egészségét. Sőt ma már nem elégszünk meg ezzel sem, hanem a testi nevelést, amelyet a torna eddig úgy szólván monopolizált, vissza akarjuk vezetni természetes alapjaira. Legtermészetesebbnek pedig azt tartjuk, hogy a torna egészíttessék ki az ifjúsági játékokkal. És ezzel nem kívánunk valami uj dolgot teremteni, hanem csak jogaiba akarnók visszahelyezni azt, amit az idők folyamata zsarnokilag háttérbe szorított. Hisz az ifjúsági játék ép olyan ősrégi, mint maga az emberi nem és nagyon korán érvényre jutott annak testedző, nevelő hatása is. Tudjuk, hogy az ókori játékok végcélja többnyire a testi erő és ügyesség fejlesztése volt. Ilyenek voltak a görögök játékai, az akkori iskolai élet legfontosabb tényezői. A Zeusz tiszteletére öt évenként rendezett olympiai játékok több, mint ezredéven át, legérdekesebb kifejezői voltak a görög nemzeti életnek. Nagy nemzeti ünnepek voltak még a Delphi mellett rendezett pythiai játékok napjai is. A nemeai játékokról, valamint az isthmeákról meg szintén tudjuk, hogy egyebek között az ifjúság testi erejének és ügyességének bemutatását is célozták. A rómaiak szerették a harci játékokat, de épen nem vetették meg a másfajta játékokat sem. Plutarch említi, hogy Cato 78 éves korában labdázott. Ugyan mit szólna a mi közönségünk, ha egy 78 éves öreg urat látna labdázni? A középkor már kevésbbé kedvezett az ifjúsági játékok ügyének, ha csak játéknak nem fogadjuk el azt a szellemi tornát, amit e középkor iskolája míívelt. Azonban a történelemből tudjuk, hogy a lovagok közt folytak az úgynevezett turnier-ek, melyek idővel szintén nagyon elfajultak, különben nem tudnók okát, hogy II. Ince pápa miért tiltotta meg az ily viadalokban elesett lovagok tisztességes eltemetését Jellemző adat egyébként, hogy II. Henrich francia király egy ilyen turnier alkalmával olyan sérülést kapott, hogy belehalt. Ennek az esetnek, valamint a pápai tilalomnak is kétség kivül nem kis része lehetett abban, hogy a turnier ek száma rohamosan csökkent, mig az ily mulatságok végkép megszűntek. Helyökbe a carussel-játék lépett, amelyet még e száza'd eleje is ott talál az európai udvarokban. Maga az iskola e korban nem foglalkozott játékkal, azonban a nép fenntartotta őseinek játékait és örökségképen adta át nemzedékről nemzedékre. Anglia volt az első, mely belátta az ifjúsági játék nevelő és testedző hatását s azért bevitte azt az iskolába is. Ott fölösleges volna a játék érdekében felszólalni. Hisz iskola és játék ott úgy összeforrtak, hogy angol iskolát inkább lehetne tanterem, mint játszótér nélkül képzelni. Es nem érdektelen azt az ifjúságot, melyet igy nevelnek, a magunk ifjúságával összehasonlítani. Ki ne ismerné legalább könyvből az angol ifjúnak előnyeit a föllépés biztonságában, az akarat szilárdságában, a határozottságban és a magaviselet nyugodtságában ? Az angol ifjúsági játékok fejlesztik a testmozgások gyorsaságát, az ügyességet, a türelmet, körültekintést, igazságérzetet, őszinteséget, a társas szellemet s megszilárdítják a készséget, hogy az egyén alárendelje magát a köznek. Mindezek bizonyára olyan tulajdonságok és képességek, amelyeket minden tanférfiú szivesen lát izmosodni növendékeiben. Azok a tapasztalatok pedig, melyeket az angol iskola e téren mutat, olyannyira biztatók, hocry a játékot bízvást, kellemes és hasznos nevelő eszköznek tekinthetjük. Epen ezért, az iskolának már nevelési szempontból is állást kellene foglalnia a játékok befogadása mellett. De mellette szól az egészségi szempont is ; mert az okosan választott játék nemcsak az izomzatot erősíti, hanem közrehat a mellkas tágítására is. A sziv erősebben dolgozik, a fokozódó tüdőmunkásság révén pedig több oxigén jut a vérbe, mint rendesen. Ha tehát a játék egészséges, üde levegőben foly, nagy hasznát láthatja az egészség is. Olyan előnyök ezek, melyek mind ránk parancsolják a törekvést, hogy az ifjúság közkincsévé tegyük a testedző játékokat. Mindenek felett módot kell nyújtani, hogy a játékok az iskola utján minél inkább terjedjenek a nép körében. Minden község gondoskodjék arról, hogy elég nagy játszótér álljon az ifjúság rendelkezésére s e terek ne legyenek nagyon messzire az iskolától. A játékhoz mennél több tanár és tanuló értsen. Azonban játszótér, játékoktató és játszani kész tanuló mit sem érnek, ha a játékra nem jut idő. Nagyon kívánatos, hogy a tanuló legalább hetenként két délután játszhassék. Er, azonban úgy volna kivehető, ha a tanuló tényleg reá is ér, ha a délutánjai tényleg szabadok és sem rendkivüli tantárgyak órái nem zavarják, sem házi feladatok nem veszik el játszó kedvét Foglalkoznunk kell továbbá még egy kérdéssel, amelytől a játékok sorsa jó részt függ, t. i. a költséggel. Kzek azonban minimálisak úgy, hogy a játék ügyét komolyan nem is veszélyeztethetik. Hisz csaknem minden községben van egy két olyan tér, amely ifjúsági játszótérnek alkalmas s amely tereknek megszerzése legtöbb || esetben pénzbe sem kerül. Ha azonban e tereket, A „Zalamegye" tárcája. Ketten szerették. Kezeit az ég felé emelve, künyező szemekkel, kétségbeeséstől remegő hangon csak annyit tudott utána kiáltani : — Verjen meg az Isten. Azután utat tört magának a tömegben s oda akart roskadni a templom előtt álló diszfogat elé, melyre mező hollúsi Fehér László huszárlőhadnagy kifogástalan könnyedséggel segítette tel a leleségét, kinek az imént esküdött örök hűséget. De a bérszolga visszarántotta s gondoskodott róla, hogy nagyobb botrány ne történjék. Nem is történt. Mire a szegény, reszkető leány magához tért, már a nászkigéret utolsó kocsija is elrobogott anélkül, hogy ott csak valaki is észrevette volna. Betámolygott a templom oltárához, imára kulcsolt kezekkel roskadt a lépcsőkre s olt ismételgette egyre : Verjen meg az Isten. * Mezőhollósi Fehér Ijiszló meghallotta azt az átkot s meg is rendült tőle egy pillanatra. A másikban máiédes szavakat suttogott, mennyei boldogságot igért annak az asszonynak, aki csak azért nem csalódott benne, mert alig tiz perc óta az övé. Mohó szemekkel, lángoló arccal, feszült figyelemmel leste minden szavát a gyermekasszony s túláradó benső örömmel súgta vissza : Boldog, nagyon boldog vagyok édes Laci. A lőhadnagy elégülten mosolygott. Bizonyosra vette, hogy felesége egy szót sem hallott annak a szerencsétlen leánynak a°kétségbeeselt áikozódásából, a kinek voltaképen nincs is oka kétségbeesni. Hiszen gavallér módon goinlo kodik róla s ezentúl még többet is tesz érdekében, csak épen a nevét nem adhatja oda gyermeküknek. De mire való is volna az? Igy jobban jár a gyermek. Hiszen ha nevet ad neki, pénzt aligha adhatott volna. Már pedig hangzatos névvel a mai század végén nem lehet gyermeket nevelni. Aztán az anyját úgyis megunta már. Gyakran terhére volt naiv hitével, mély imádatával, végtelen gyöngédségével, ellentmondást nem ismerő engedelmességé vei s talán nem is szerette soha igazán. Házasságot is csak akkor igért neki, mikor először a szeme közé neve tett az a gőgicselő, angyalarca, szöszke gyei mek. De hát ki ne ígérne eget földet ilyen pillanatban, akinek szive van, vagy csak valaha is volt? Szánalmasan nevetséges volna egy gyermeket, aki az övé, akit szeret, egy meggondolatlan Ígéret, egy elhamarkodott eskü semmikép sem kötelező betartásáért a nélkülözések összes keserűségének martalékul dobni, holott házassága révén olyan vagyont biztosithat neki, melynek fénye megsemmisíti a származás homályát. Ez csak világos? No persze, hogy az ! Holnap beszélni fog Margittal s mindent magmagyaráz neki. Margit szokásához híven, föltétlenül elfogja hinni minden szavát. Ezek az alakoskodások csak látszólag nyugtatták meg. Nem titkolhatta önmaga előtt, hogy nászlakomáján többet foglalkozik Margittal, mint a feleségével. Teréz figyelmeztette is egyszer: — Nagyon szórakozott vagy. — Nem szórakozott, hanem csak elfogult, a mi helyzetemben nagyon természetes. Hiszen szeretlek — válaszolt a neje figyelmeztetésére. Teréz hálásan mosolygott s nem is sejté, mennyire untatta férjét a figyelmeztetésével. Hisz neki, hogy annál nagyobb legyen a csalódása. # A főhadnagy másnap csakugyan felkereste Margitot. Elmondta, hogy boldogtalan, nem szereti r. feleségét s még Isten tudja, mi mindent el nem hadart vo'na a mentségére, ha Margit izgatottan tel nem kiált: — Sem őt, sem engem, tehát kit szeretsz te elvetemült. Megcsaltál engem, megcsaltad a feleségedet, most az ő pénzével akarod megfizetni az én szerelmemet! Ez mutatja, hogy minő nyomorult vagy. De Margit, lásd be, ha valaha szerettél . . . — Hazudsz! Nem, soha sem szerettelek s most megvetlek, meggyülöllek. — Ma nagyon ideges vagy gyermekem, majd ha lecsillapultál, visszajövök. Elment. Magára hagyta bánatával, kétségbeesésével. Margit nein az a nő volt, aki ha egyszer szeret, elbukik és csalódik, tovább sűlyed. Neki csak az a bűne volt, hogy hitt és szeretett s mégis mily nagy volt az ő bűnhődése. Gyorsan határozott, mert nem tudott, mert nem volt ideje soká gondolkozni. A csalódás gyötrelmei megedzették, anya létére is megtudott válni gyermekétől. Mikor a főhadnagy hazatért s a felesége szobájába lépett, arcába futott a vér. Teréz ölébe tartotta Margit gyermekét s arcát eltakarva zokogott. ítszre sem vette férje érkezését. Lábainál egy levél hevert, melyet lopva emelt fel a főhadnagy és mohón olvasta át. Asszonyom ! Meg kell halnom az Ön szerelméért. Nevelje fel férje anyátlan árva gyermekét. Imádkozni fogok önökért. Legyenek boldogok ! Margit. Amint a végére ért s látta, hogy Teréz, a gyermekasszony, könyein át mosolyogva gyöngéden csókolja meg a leányát, lábához térdelt, átölelte mindkettőjüket, resz kető hangon kérdé: — Teréz, egyetlen örök szerelmem, meg tudsz-e nekem bocsájtani ? Az asszony letörlé könyeit, keblére ölelte a gyermeket s kezét nujtá. Anyja leszek, felneveljük, ugy logom szeretni, mint tégedet. Margit, mikor a hidfőről a folyam zúgva rohanó hullá maiba ugrott, engesztelődve sug önmagának bocsánatot: — Áldjon meg az Isten. Nagyon szerettelek. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.