Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-05-26 / 21. szám

a játékra alkalmassá is akarjuk tenni, az már csakugyan anyagi áldozatot igényel. Kevesebbe, de mégis pénzbe kerül átérnek jó karban tartása és a játszó szerek beszerzése s talán számítani kell valamit a felügyeletért. E költségeket azonban a legtöbb esetben gyűjtésből is elő lehetne teremteni, vagy pedig úgy is, hogy beiratáskor minden tanuló e célra néhány obulust fizetne . Nagyot lendítene a dolgon, ha az ifjúsági játék érdekében minden községben bizottság alakulna, mely a legügyesebb játszóknak dijakat is tűzhetne ki, mint ezt megteszik külföldön is. Magától értetődik, hogy a nyereménytárgyak megválasztásában inkább a padagogia, mint a praktikus szempontoknak kellene kifejezésre jutniok. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy e jutalmak a játék-kedv ébresztésére vagy fenntartására valók. Nem, hanem csak az ügyesség sarkallására ; mert a játékkedv megvan mindig. Vele születik az az egészséges gyermekkel, csak ki ne öljék belőle, vagy unalmas játékkal ne lankaszszák, ahelyett, hogy fejlesztenék. Legjobb a játék megválasztását magára, az ifjúságra bízni. Elég, ha arra van gond, hogy a veszélyes játékok kitiltassanak ! ^ _ Az állami tüzkárbiztosítás. Vasvármegye törvényhatósága legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy feliratilag megkeresi úgy a kományt, mint a képviselőházat az iránt, hogy a tüzkárbiztosítás,; tegye minden épületre nézve kötelezővé s ezzel kapcs^ latban tegye a tüzkárbiztositást állami intózménynyé. Vasvármegye törvényhatóságának ezzel az intézkedésével ismét napirendre kerül ez a kérdés: a kötelező tüzkárbiztosítás s annak kivétele esetleg a létező biztosító társaságok kezéből és mono poliumként átadása az állam nak. Ez a kérdés — napirendre hozatván — tüzetes megbeszélés tárgyául szolgál nemcsak a törvényhozásnak, hanem egyúttal a közvéleménynek is. Az állami tüzkárbiztosítás mellett és ellene több indokot lehet fe'hozni, amelyek mind figyelembe veendők, mielőtt ezen, oly fontos ügy végmegoldást nyer. Az állami tüzkárbiztosítás mellett a legfőbb indok, hogy ennek behozatálával nem semmisülne meg az elemi csapás következtében érték anélkül, hogy pénzbeli árának a megtérítésével az pótolható ne lenne. A mai, magánbiztosítások rendszere mellett ez nem érhető el; mert tapasztalati tény, hogy a tüzkárakból sokkal több érték semmisül meg, amely nem volt biztosítva azoknál, amelyekért a biztosító társulatok kártérítést fizetnek. Ez a körülmény pedig még ott is nagy közgazdasági veszteségeket jelent, ahol épen nyomort nem okoz. Ha azonban a tüzkárbiztosítás minden leéghető épületre kötelezővé tétetnék és a károk megtérítését az állom garanti^ozná: közgazdasági veszteség nem lenne, sőt a célszerűbb, csinosabb és tűzveszélynek kevésbbé kitett építkezésekről szóló töi vényeket illetve szabályrendeleteket könnyebben és gyorsabban végre lehetne hajtani, ha a tüzkárosultak m idegy.kének módot nyuj tanánk arra, hogy leégett épű'etét a kártérítési összegből azonnal felépithesse. Ahol pedig a tűzvész nyomort, gazdasági romlást idézett elő eddigelé, ott a jótékonyság csak enyhített a bajokon, azonban a régi jólétet sohasem állította vissza. Ezt csupán az állami kötelező biztosítás utján lehet csak elérni. Hogy a kötelező tűzbiztosítással az állam finánciális érdekei nem szenvednének e, e kérdésre határozott feleletet nehéz volna adni. Az állami biztosítást ugyan's csak az tenné indokolttá, hogy az értékeknek tűzkár ellen való biztosítása a közönségnek nagyon is kevésbe kerülne s igy a biztosítási tételeket az államnak a lehető minimális összegben kellene megállapítnia, más szóval mivel az államnak ezt minden nyerészkedés nélkül kellene megtennie s igy finánciá

l

;s tekintetben az állami tűzkár biztosítás csak akkor nyugodnék helyes alapon, ha sz állam díjbevételei csupán csak a kártérítési és kezelési kiadásokat és még a biztosító társaságoktól a tüzkárbiz tosítási üzlet után fizetett adókat fedeznék. Ami az állami kezelést, az épületek felvételét, becslését díjbeszedést, a kár megállapítását, becslését és kifizetését illeti, kétségkívül egyszerűbb uton és kevesebb költséggel lehetne mindezt megtenni, mmt most végezte tik a magán társulatok ; mert h

;sz az épületek statisztikáját az állam közegei úgy is vezet'k, akiknek ebbeli munkáját a becsérték bejegyzésével könnyen ki lehetne egészíteni. A becslést eszközölhetnék a járási mezőgazda sági bizottság tagjai, akiknek munkálatait esetleg a vármegyei építészeti hivatal a járási szolgabiróval karöltve felülvizsgálhatná, mig a díjbeszedést és a károk kifizetését elvégezhetnék az adóhivatalok. Vannak azonban nyomós okok az állami kötelező tüzkárbiztosítás ellen is. Ezek között első helyen kell felemlítenünk, hogy az állam a kötelező tüzkárbiztosítás behozatalával egy, jelenleg virágzó üzletágot venne ki a közönség kezéből, amely üzletág napjainkban igen sok embernek nemcsak kenyeret ad, hanem egyúttal tisztességes megélhetést biztosít. Már pedig úgy áz államnak, mint általában a haladó kulturáuak egyik főérdeke az, hogy intézmények utján, az üzletnek és forgalomnak az előmozdításával és kiszélesbitésével minél több embernek nyújtson módot és alkalmat a biztos megélhetésre, valamint a vagyonszerzésre. Emellett nem szabad elfelejtenünk, hogy a kötelező tüzkárbiztosítás behozatalával az államnak" át kellene vennie egyúttal a sokkal nagyobb kockázattal járó jég' biztosítást is ; mert ha a magánt írsulatok kezéből kivenné a tüzkárbiztositást, e társulatok saját anyagi veszteségük teljes mérvű kockázása nélkül nem tarthatnák fenn csupán a jégkárbiztosítást, mikor köztudomásu, hogy ma napság is az itt szenvedett káraik a tüzkárbiztosítás révén térülnek meg, vagy nyernek kiegyenlítést. Már pedig a jégkárbiztosítás felvétele, esetleg e biztosítási ágnak nagyobb mérvű művelése s pz ebből esetleg származó károknak a kiegyenlítése az áliamnál is a tüzkárbiztositást okvetlenül drágábbá tenné, mint a jégkárbiztosí* is bevonása nélkül. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a kötelező biztosítás a tulajdonjognak, illetve a birtoklási jognak a megszorítását jelentené és növelné az állami hatalmat, amely körülményről semmi esetre sem szabad megfeledkeznünk, főleg ha tekintetbe veszszük még azt is, hogy a magántársulatoknak a tüzkárbiztosításra, legtőkép pedig az összes értékek biztosítására irányuló úgynevezett pausál biztosításoknál ;dijtételeik oly alacsonyak, hogy azokkal szemben a kötelező biztosítás behozatalával is bajos volna alacsonyabb díjtételeket megállapítani már csak azért sem; mivel az államnak U a dijak egy jó részét díjtartalékul kellene elhelyeznie az esetleg bekövetkezhető nagyobb veszteségek fedezhetésére abban az esetben, ha a megállapított dijakat — minden felemelés nélkül — állandóan fenn akarná tartani. Előbb említettük, hogy a magán társulatok d'jtételei is a tűzbiztosítást illetőleg aránylag elég kedvezők és elfogadhatók. Hogy a díjakat a társulatok esetleg lejebb szállíthassák, azon is segíthetnénk, ha azok, akik a köz vetlen érintkezés folytán a népre állásuk- és tekintélyük következtében legjobban hathatnak, igyekeznének felvilágosítani a köznépet a tűzbiztosítások hasznos voltáról, feltüntetve egyúttal a csekély dijat, mit fiizetniök kell. Ezen az uton maga a biztosítás mind nagyobb és nagyobb tért foglalna el s azt okvetlenül olcsóbbá tenné. De maguk a társulatok is lenditenének a tűzbiztosítás ügyén, ha úgynevezett mozgó ügynökeiket lehe-= tőleg megválogatnák s nem alkalmaznának olyanokat, akiknek egyik főelvük a hiszékeny köznépet a túlbiztosításra biztatni s mikor a csapás e etleg bekövetkezik s a kár liquidálása alkalmával a túlbecsült értékek figyel lembe nem vétetnek, a nép szidja a társulatot; pedig ez nem is oka, hanem tulajdonkép a lelketlen, haszonleső ügynök s ily eljárások nem hogy a biztosításra édesgetnék, hanem egészen elidegenítik a köznépet. Vasvármegye törvényhatóságát megilleti kétségkívül az érdem, hogy ezt a közgazdasági és társada'mi szem pontból fontos kéidést felszínre hozta. Mi egy rövid cikk keretében felsoroltunk néhány okot maga a kötelező tüzkárbiztosítás mellett és ellen. A napirendre került kérdéssel kétségkívül tüzetesen foglalkoznak a szakkörök és azoknak az ügyet minden oldalról megvilágító véleménye alapjáu fog dönteni a törvényhozás. Azt azonban előre is ki lehet mondani, hogy a két tábor küzdelme bizonyára erős és heves lesz s igy a közel jövőben e kérdés végleges megoldására számitanunk nem lehet. Szabályrendelet a baromfiak fertőző betegségei ellen való védekezésről. Jóváhagyatott a földmívelésügyi minisztériumnak 1895. évi március 31-én 19.775,IV. 2. sz. a. kiadott rendeletével, 1. §. Minden gazda köteles, ha udvarában 2—3 nap alatt több baromfi betegedett meg, vagy hullott el, ezt a községi elöljáróságnak azonnal bejelenteni. Az elöljáróság a betegedések vagy elhullások okát állatorvos közbenjöttével megállapítva, fertőző betegség esetén a baromfiállományt zár alá helyezi. 2. §. Ha valamely községnek különböző részében és több, egymástól távol fekvő udvarában lép fel ugyan azon időben fertőző betegség, az járványnak tekintendő és az elöljáróság haladéktalanul tartozik erről az első fokú hatóságot értesíteni, a község összes baromfiállományát zár alá helyezni ós gondoskodni arról, hogy sem élő, sem levágatott, de tisztítlan állapotban levő baromfiak más községekbe, vásárokra, vagy piacokra ne vitethessenek mindaddig, a mig a zár tel nem oldatik, 3. §. A járvány megszűntnek akkor tekinthető s a zár akkor oldható fel, ha az utolsó elhullás illetve betegedés után már nyolc nap eltelt; a zár feloldását megelőzőleg minden fertőzött udvar, ól és ketrec k

;tisz títandó és fertőtlenítendő. Az elhullott baromfiak hullái és az ürülékek pedig legalább V2 méter mélyen elásandók. Az elhullott baromfinak a trágyadombra, udvarra, vagy bárhova való kivetése tehát szigorúan tilos. 4. §. A szabályrendelet be nem tartása kihágást képez és az 1879. évi XL. t.-c. 16. § a alapján 15 frtig terjedő pénzbüntetéssel, behajtatlanság esetén 2 napig terjedhető elzárással büntethető. 5. §. A befolyt pénzbüntetések a vármegyei állat tenyésztési alap javára fordítandók. A kihágások elbírálása és a pénzbüntetések elszámolása körül a rendőri kihágásokra fennálló eljárási szabályok követendők. Jelen szabályrendelet megerősítés és kihirdetés után azonnal hatályba lép. Kelt Zalavármegye törvényhatósági bizottságának Zala Egerszegen, 1894. évi december hó 10 én s folytatva tartott rendes közgyűlésen. Sürgessük az országos vásárok reformját! Hogy ipar nélkül az ország jólétét előmozdítani nem lehet; hogy a kis ipar helyzete mizerábilis ; hogy a kis iparos existenciája igen komoly: azt annyit emlegette a. vidéki sajtó, hogy ide oda lapidaris közhelylyé lett. És nem szűnhetünk meg panaszkodni, mert égető napikérdéssel állunk szemben. A kis ipar pangásának mélyreható okai vannak, a melyek egy kis cikkecske keretében nem is fejthetők ki, ámde a sok között igen jelentékeny ok az a töménytelen országos vásár, a melyet apró községek javarészt tisztán hiúságból mesterkedtek ki, a melyek maguknak sem ipari, sem kereskedelmi forgalmat nem szereztek, de más emporiumokat alaposan megrontottak. A kereskedelmet a vásárokon tényleg a közlekedési eszközök gyé ritették, a kisebb emporiumok piacait azonban a keres, kedelmi eszközök nem befolyásolták volna. Sokkal többet rontott az, hogy ma már majdnem minden községnek van vásártartási joga. Szinte halljuk, hogy ez ellen meg azt lehelne vetni: mit árt az. Az árusok annál több alkalomhoz jutnak, hogy készítményeiken túladhassanak. A legkevésbbé sem. A sok apró vásár folytán nagyon sokszor igen kis vidéknek majdnem összeesnek a maguk vásárjai. Megosztják a vevőközönséget; de az iparosok sem állíthatnak fel minden vásárra sátrakat, bódékat. Tekintetbe veendő, hogy a vásáros iparosnak jelen tékeny napi költségei vannak, a melynek ellenértékét a gyönge vételkedvben nem találja. Jóllehet a vásárok ránézve negativ eredménynyel járnak, vagy még gyorsabban juttatják az anyagi tönkhöz, a kenyérszerzés reménye vásárról-vásárra elviszi az iparost, kaparítja költségeit, türi az esőt, hideget, meleget, készítményeit a folytonos utazás körben elértékteleníti, de járja a vásárokat, mert a csalfa remény ingerkedik vele, hogy ha itt, amott nem is tudott egy kis haszonhoz jutni, sikeresebben fogja azt elérni egy más vásáron. A következés mutatja, hogy csalfa reményeknek ült föl, a kis vásári bevételt napi kiadásai emésztik föl. Ezzel ellentétben népünk, melynek a gyakori vásárlátogatás olyan luxusát teszi, mint a mágnásoknak a tengeri fürdő, azt tartja, hogy ha ezen a vásáron nem jutott olcsó dolgokhoz, hát majd jut másutt. Leveri az árut és kényszeríti az árust, hogy még arról a kis haszonról is lemondjon, a mi existenciáját biztoiítaná. Eltekintve az iparosok kérdésétől, általános nemzetgazdaság szempontjából is sokkal helyesebb lenne a félannyi vásár; mert a kik a faluk erkölcseit ismerik, azok jól tudják, hogy nagyon sok pórembert a gyakori vásárok juttatják a koldusbotra. Mi hát a konklúziónk ? Az, hogy nagyon derék dolgot művelne ipartestületünk, ha a vásárok reformja ügyében társtestületei előtt egységes mozgalmat inditana. Ott, hol az országos vásárjog nincs igazolva, a hol a vásár közönséget nem gyűjt, mely nem ipari, vagy kereskedelmi einporium, a vásártartás jogát meg kell vonni. Hivatalos rovat. I. Zala-Egerszeg rendezett tanácsú város tanácsa részéről közhirré tétetik, miszerint Zala Egerszeg városra vonatkozó 1895. évi útadó kivetési lajstrom, az 1890. évi I. t. c. 23. §. 10 bekezdésének rendelkezése szerint 15 napon át vagyis folyó évi május 15 tői május 31-ig a városi adóhivatal helyeségében kitéve van a hivatalos órák alatt. Zala Egerszegen, 1895. évi május hó 15-én. Kovács Károly polgármester. II. Zala-Egerszeg rend. tan. város tanácsa részéről közhirré tétetik, hogy az 1894. évi zárszámodások az 1886. évi XXII. t. c. 142. § a értelmében a város háza tanácstermében 1895. évi május hó 23-tól egész 1895. évi junius hó 7. közszemlére kitétettek, s ezek a hivatalos órák alatt bárki által betekinthetők az esetleges megfelebbezések végett. Zala Egerszeg 1895. évi május hó 23 án. Kovács Károly polgármester. Helyi, megyei és vegyes hirek. Dr. Wlassics Gyula miniszter köszönete. A nagy kanizsai kisdednevelő egyesület f. hó 12-én tartott rendes közgyűlésén dr. Wlassics Gyula vallás-és közoktatásügyi minisztert örökös tiszteletbeli tagjává megválasztván, erről a minisztert táviratilag értesítették. A miniszter forduló postával Vidor Samunéhoz, a kisdednevelő egyesület elnökéhez, a következő, meleg hangon irt köszönő levelet intézte: „Nagyságos asszonyom! Nagyon kedves meglepetésben részesített engemet a nagykanizsai Kisdednevelő Egyesület az által, hogy engemet az egyesület örökös tiszteletbeli tagjává megválasztani méltóztatott. Kedves kötelességemnek fogom tartani azt az egyesületet, amelynek édes anyám is egyik alapítója volt, tőlem telhetőleg támogatni. Fogadja és tolmácsolja kérem Nagyságod ezen nagybecsű figyelemért őszinte köszönetemet. Kitűnő tisztelettel vagyok Nagyságod híve: Wlassics Gyula." A zala-egerszegi állami tisztviselők vegrehajtó bizottsaga e hó 22 én ülést tartott, melyen véglegesen megállapíttatott a Zala-Egerszeg városnak magasabb lakbérosztályba sorozására irányult, s a pénzügyminiszterhez intézett kérvény szövege. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő, Gernya László in. kir. pénzügyigazgató és Nagy Géza kir. törvényszéki helyettes elnök az összes állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak nevében felkérték Svastits Benó főispán őméltóságát a kérvény szives támogatására. Ő Méltósága ezt nem csak legnagyobb készséggel megígérte, hanem a tisztviselők sorsára irányuló legmelegebb érdeklődéssel jelentette ki a küldöttségnek, hogy a város és tisztviselők összes viszonyáról begyűjtött adatokkal felszerelt kérvényt személyesen fogja illetékes helyen bemutatni. Miniszteri elismerés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Szabó Ferenc német eleméri róm. kath. plébánosnak, aki a esáklorny ai állami tanítóképezde részére nép - és földrajzi könyvtárából 53 kötetet 183 frt értékben adományozott, őszinte elismerését és köszönetét nyilvánította. Uj polgári iskola. Mint értesülünk, a tapolczai felső népiskola latin tanszékkel ellátott polgári iskola vá átala kításának ügye új stádiumba jutott. Dr. Ruzsicska Kálmáu