Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-09-16 / 37. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1894. szeptember IG. 37. szám. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az egyesületi élet. Az embereket már a legrégibb időkben bizonyos belső kényszer utalta a társulásra. Igaz, bogy a tömörülés, a társulás legközvetlenebb indoka külső, anyagi körülményekre vezethető vissza, mindamellett a társulásnak szilárdságot, tartósságot nem az anyagi, hanem első sorban az erkölcsi kötelékek adtak. A társulás az emberi nem szaporodásával, a létföltételek súlyosabbá tételével, a haladással folyton nagyobb méretekben nyilvánult s ma már körülbelül elérte a legmagasabb fokot. Ma már szinte lázas erővel látjuk az egyes anyagi vagy erkölcsi célok megvalósítására tömörülni a rokongondolkozású és rokonérzésű embereket. Az azonban ma is kétségtelen igazságul áll, hogy a legeltagadhatatlanabb anyagi célok érdekében tömörült egyéneket is bizonyos erkölcsi erőnek kell összetartania. Az emberek tömörülése, egyesülése kölcsönös támogatásra, nemesebb célok megvalósítására, mindenkor tiszteletreméltó dolog volt s az is marad. A természet örök törvénye nyilatkozik meg az emberi egyesülésben: a parányokra oszlott erőnek egységre törekvésében. A megoszlott erő, ha még oly nagy menynyiségben jutott is belőle egy-egy kiválóbb egyénnek, mindig csak megoszlott erő marad ; lentarthatja önmagát, de nagyobb alkotásra, ujabb erő teremtésére csak rokouerők tömörülésével, csatlakozásával lesz képes. És mivel a benne rejlő erő arányában kisebb-nagyobb mértékben minden emberben megvan a tett, az alkotási vágy, valamit létesíteni, ami vagy az életet megkönnyíti, boldogabbá teszi, vagy amivel magasabb, általánosabb célok megvalósítására törekszik : az emberek, a megosztott erő birtokosai egymástól nem zárkózhatnak el, sőt egy-egy kifejezésre jutott törekvés, cél, eszme, elv vagy érdek mellett tömörülésre vannak utalva. A Robinson természetű emberek csak kivételek s az emberiség egyetemének közös célja, az általános boldogságra törekvés sokat, mindent vesztene azzal, ha az emberiség életében az erők teljes szétválása, teljes elzárkózása emelkednék természeti törvényerőre. Ha egyebet nem veszünk is tekintetbe, csak nézzük a humanizmus szellemének hódítását! Vájjon az emberiség boldogságára törekvő humanismus fejthetett volna-e ki olyan munkásságot, mutathatott volna-e be olyan szép eredményeket, ha az emberek lelkét egyszer csak megfeküdte volna a rideg elzárkózás gondolata, ha mindenki visszavonult volna az ő saját szük világába, az önmagának élés önző céljával, nem törődve az általános érdekekkel ? ! Nem, soha ! •Alig ellenben igy az egyes humanitárius egyesületek, az önzetlenül tömörült erők egységes igazán szép és tiszteletreméltó eredményeket mutattak be a világnak és működésükkel nagyban előmozdították kiegyenlítését ama nagy ellentéteknek, mik az emberiség erkölcsi egyensúlyának, tehát boldogságának még mindig útjába toriódnak. Es igy van az egyesülésnek minden terén, minden vonalán. Nincs az az egyesület, mely magasabb, általánosabb érdekeket nem mozdítana elő, ha a mai kor fogalmai szerint erkölcsi alapokon nyugszik. Tebát nagyon rossz uton járnak azok, akik az egyesületi élet mai kissé lázasabb hullámzását s minden irányú kibontakozását szeretnék meggátolni. Minden egyesületnek megvan a maga létoka és létjoga, mihelyt erkölcsileg elfogadható közérdek képezi alakulásának indító okát. Sokan úgy okoskodnak ugyan, hogy a sok egyesülettel a tömörülő erők oly sok oldalulag vétetnek igénybe, hogy egyik irányban sem érvényesülhetnek igazán. Ez azonban csak felületes Ítélettel, mélyebb meggondolás nélkül állítható; mivel csak látszólag van igy. Az egyén ereje, akár anyagi, akár erkölcsi ereje, annál jobban érvényesül, minél lázasabb tevékenységre van utalva. A főbb irányban meg osztott erő bár egy-egy irányban kisebb mértékben, de összeségében azért mindenkor a közérdek javára érvényesül. Minden körülmények között szép és tiszteletreméltó tehát az egyesületi élet; csupán azt kell szem előtt tartani, hogy az eszme, síz elv, céi olyan vezérlő kezekre bizassék, aminőktől önzetlen, odaadó munka várható. Mert ha valahol) úgy az egyesületi életben minden a vezértől, az egyesület élére állított egyéntől függ. Mindenki kényelembe helyezkedhetik az egyesületi élet terén, csak a ve^ér, az elnök nem ; annak szakadatlanul dolgoznia kell, mert ő a lelke az egyesületnek. És csakugyan tapasztaljuk is, hogy egyesületek, miknél az anyagi hozzájáruláson kivül a kitűzött célt a tagok úgy szólván semmiképpen sem támogatják, fennállanak és virágoznak, ha lelkes, odaadó elnökük van, ki lankadatlan buzgalommal, kitartással és erélylyel áll az ügyek élén, a kitűzött lobogó mellett. Ha szép és nemes céllal alakult egyesületek rövid pályafutás után megszűnnek, annak oka nagyon ritkán kereshető azoknak életképtelenségében, hanem abban, hogy az administratió élén nem állott arravaló, hivatott egyén. Azért igen is támogatni, pártolni kell a társadalomnak minden vonalon a közérdekeket, magasabb, általánosabb célokat szolgáló egyesületeket, tiszteletben kell, tartani az egyesületi életet, mely a rokon lelkeknek erő-egysége, de oda kell hatni, hogy a vezérlés és az administratió oly egyének kezében legyen, akik kiválóságukkal, önzetlenségükkel, erélyökke!, buzgalmukkal, lelkiismeretességükkel a cél elérését garantirozzák. Igy az egyesületi élet mindenkor a közérdekek erőforrása leszen s fontos és nagy horderejű szerep jut számára kiválóan a heterogen elemekből álló magyar társadalomban. Emlékoszlop Muraköz mártírjának. Perlakon, a Muraköz eiryik hazafias szellemű váró xíban, szép ünnepély tolyt le t. hó 9 én. A leguagyobb i észt horvát ajkú lakósság a magyar szabadságharc egyik lelkes vértanujának emlékét ünnepelte magyar nyelven, magyar lelkesedéssel. A tőtéreu felállított márvány-oszlop egy rajongó szerzetes dicsőségét hirdeti. A csinos, három méter magas ruskitzai márványból készült emlékkő homlokzatán sikerült domborkivitelben, koszorútól övezve, egy megdőlt kereszt és egy kard látható, alatta a következő telirással: „ Gasparich Márk Szt Ferenc rendű szerzetes 1810—1853." Hátlapján Gasparich végszavai : Éljen ... és élni fog a haza." Egyik oldalán : „A szabadság vértanujának" a másikon : „Muraköz közönsége 1894." Gasparich Márk született Cirkovlyán zalamegyei községben 1810. április 7 én. Szülei jómódú földmivesek voltak, kik a gyors telfogásu és rendkivül szorgalmas gyermeket a nagy kanizsai gymnasiumba adták taníttatás végett. Midőn már IG éves volt, egy izben a szünidő alatt atyja kivitte őt magával a szántóföldre, hogy a gazdasági teendőkbe beleszoktassa. Az ifjú szó nélkül engedelmes kedett atyjának és egész nap segédkezett a kukoricaszedésben, de a szokatlan munka anuyira megviselte, hogy másnap könyveit összeszedve, beállított szüleihez, megköszönte eddigi áldozatkészségüket és azt mondta, hogy tovább tog tanulni a saját erejéből. Veszprémből irt szüleinek, hogy felvették őt kis papnak. Később Pozsonyba került, hol 1833 ban Szepessy Ignác pécsi püspök áldozárrá szentelte. Ily minőségben került 1834 ben Türjére, de kiváló szónoki tehetsége oly feltűnést keltett, hogy 1835 ben már Pestre került, mint hitszónok, hol 1837 ig működött. Pestről Szent-Antalra meut, de már egy év múlva visszahivták ismét. 1840 ban Német újvárra helyezték és itt érte őt a tudósítás, hogy atyja, a kin rajongó szeretettel csüngött, meghalt. A szenvedélyes itjut e váratlan csapás annyira lesújtotta, hogy nem tért többé vissza a szerzethez, hanem otthon maradt Muraközben. Naponkint érintkezve a néppel, megismerkedett ennek bajaival, bátorította, vigasztalta őket azzal, hogy ez az állapot már ugy sem tarthat soká. Az 1848 iki forradalom Ilire Zágrábban találta őt. Sietve ment vissza szülőföldjére és a kis falu népe elbámulva látta, hogy a bárányszelid lelkületű ember, a mellére tűzött kereszttel, kivont karddal jár házról házra, tüzelve, lelkesítve a népet, hogy itt a szabadság órája. Sorba járta a muraközi községeket és oly gyújtó szónoklatokat tartott, hogy a horvát ajkú nép seregestől csapott fel a magyar szabadság védelmére, ugy, hogy a mint a horvátok átkeltek a Dráván, épen Muraközben találtak legelkeseredettebb ellenségeikre. Katona ruhája felett reverendát viselt s igy járt a táborban, gyújtó szónoklataival tüzelve, bátorítva a csüggedőket. Letenyén a templomban tartott szónoklatot, melynek végeztével reverendáját levetve, kivont karddal vezette ki a népet a templomból. A forr idalomban kiváló szolgálatokat tett még, mint élelmezési tiszt. Bátorsága és találékonysága a legnagyobb veszede lemben sem hagyta cserben, ugy, hogy a legénység vakon követte a legveszélyesebb kalandokba. A világosi katasztrófa után, mint nagyon is ismert agitátornak, menekülnie kellett. Majdnem két évig bujdosott az erdők és szőlőbe gyekben és ez alkalommal egy izben a zsandár-őrjárattal találkozott össze, mely a parasztruhában, hátán egy j csomag száraz fával ballagó szökevénytől kérdezősködött Gasparich felől. Ekkor, miután látta, hogy rejtekhelyét felfedezték, | Esztergomba menekült, hol egy ideig Andrási álnév alatt, ' mint hivatalnok, kapott foglalkozást. 1852-ik évDen Noszlopy alezredessel uj telkelést akart szervezni, de egy Starkinan nevű kapitány, ki sokáig tartózkodott Perlakon, egy izben álruhája alatt felismerte és feljelentette. Erre menekülnie kellett, azonban Gyöngyösön utói érte végzete, mert 1 852. február 9 én elfogták s Bécsben felségárulás miatt elitélték kötél általi halálra, mely Ítéletet a pozsonyi „Sauhaide" nevii legelőn hajtották rajta végre. Börtönében meglátogatta őt egy hölgy, kinek egy nyakán függő himzett zacskót adott át, mely egy maroknyi port tartalmazott apja sírhalmáról. Halála előtt levelet irt rokonainak, melyben bocsánatot kér tőlük, hogy ily csuí halál által szégyent hoz reájuk és biztatta őket, hogy az összes pénzeiken vásároljanak gabonát és marhákat, mert ez a pénz rövid idő múlva minden értékét elveszítendi. Utolsó perceiben bámulatos lelki nyugalmat tanúsított és utolsó 3zavai ezek voltak: „Éljen! és élni fog a haza." Holttestét minden ruhájától megfosztva, a bitófa alá temették és most jel és minden emlék nélkül elszórtan hevernek csontjai a pozsonyi katonai gyakorlótéren és csendes álmait talán ugyanazon vezényszavak zavarják, melyek utolsó szomorú útjára kísérték. Piry Cirjék, volt Szent Ferenc-rendi tartományfőnök, ki Gasparich iskolatársa volt, kutatni kezdett egy idő ben holtteste után, de oly idők voltak ezek, midőn az ily érdeklődést drágán fizethette volna meg, azért taná csosabbnak látta ezt abbahagyni. Muraköz közönsége gyűjtést indított, melyhez a legszegényebb földmives is oda adla fillérjeit. Az oszlop, melyet a kegyelet állított emlékének, romba dőlhet idővel, de Muraköz közönsége sohasem fogja elfeledni, hogy a kísértés legerősebb óráiban ez ember volt a magyar eszmék egyik legbuzgóbb apostola és az érdem oroszlán része őt illeti, hogy Horvátország közvetlen közelében soha sem volt nemzetiségi kérdés és a muraközi polgár büszkén vallja magát magyarnak. Mai számunkhoz fól iv melléklet van csatolva.