Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-12-16 / 50. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1894. deczember 16. 50. szám. irdalni, klmsnlisijs gazdászati hetilapA lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez k ü !i 1 ruci ők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől io<radunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnaj A nemzeti szinészet. A nemzeti életre válságos, nehéz, jó részben tespedő, pangó korszakban elindult egy kis csapat apostol (alig voltak annyian, mint a hit apostolai), hogy a haza különböző pontjain egyegy időre felgyújtsák a szinmíívészet oltártüzeit. Csodás erővel hozta őket össze, és vitte helytől helyre a nemzet géniusza. A hit apostolai legtöbbnyire szegény halászemberekből toborzódtak egybe, kiknek lelkében a nagy Mester igéinek, örök igazságainak érintésére kigyúlt az eszmény fénye : az ihletés. A nemzeti szinmíívészet első apostolainak nagy része nagyobb lemondással áldozta föl magát a sok szenvedéssel, nélkülözéssel járó missiónak a hit apostolainál is. Hányan ott hagyták az élet fényes kilátásait, a kényelmes jelent, a biztos emelkedést azért a jövőért, mely nem is az övék, hanem az utó-nemzedéké, a nemzeti nyelvé, a nemzeti szinmüvészeté lett. Valami messze jövőbe sugárzó fénynek kellett azokban a szellemekben kigyúlnia, hogy akkor, a szenvedések, küzdelmek, megpróbáltatások hányatásai közt, a vándorlás sivatag pusztájából beláthassák a szinmíívészet igéretföldjének azt a ragjogó világát, mely azóta a mi számunkra kibontakozott. Az a föld, azok a szent rögök, miket ők tapostak verejtékezve, vérezve, a megvettetés, a hányatás vértanuságával megszentelve, éppen olyan csodálatosan megtermékenyültek, mint a hit apostolai által bejárt fold és az általuk elhintett mag, legendás megsokasodással kicsirázva, ma százaknak munkáló ereje által gazdagítja a magyar nemzeti kulturát. Mennyi küzdelem, mennyi fönségesen szomorú emlék jelöli azt a tövises utat, melyen szinművészetünk a fényes kibontakozás jelenlegi korszakáig jutott ! A hálás emlékezés leomló kegyeletével kell azon végigtekintenie minden, házájáért és nemzeti nyelveért emelkedettebben, melegebben verő honfiszívnek. Le kell borulnia azoknak lelki nagysága előtt, kik az első apostoloskodásnak tenger-lemondással, bámulatos önmegtagadással járó missióját végezték, magasztosait betöltötték. Abban a szomorú időben, mikor szinészszé lenni annyi volt, mint megszakítani, széttépni a családi kötelékeket, kézbe venni a legbizonytalanabb lét vándorbotját azzal a biztos kilátással, hogy abból a vándorbotból végre majd koldusbot lesz. Abban a szomorú korszakban, mikor még a szinmíívészet apostolait egyszerű komédiásoknak tekintette az alacsony szinvonalou álló közfelfogás s csak kivételeseknek szelleme ismerte föl azokat az aranyszálakat, mikkel azoknak a szertekóborló komédiásoknak és a nemzeti nyelvnek, a nemzeti kulturának sorsa összefib.ődtek. Az általuk taposott rögök fölött azóta hatalmas erővel bontakozott ki i nemzeti szellem. A göröngyös pályából parkett-sima ut lett azok számára, kik a martir-elődök örökét: a nemzeti géniusz szolgálatát átvették. Ma már könnyebb az apostoloskodás minden téren. A nemzeti közfelfogás is megismerte a szinművészetet és a nemzeti kulturát összefűző aranyszálakat : a színészetet ma már fontos nemzeti közügynek tekinti minden Mágosan gondolkozó hazafi. A komédiásokat megtanulta a közfelfogás művészeknek, a nemzeti nyelv fölkent apostolainak tekinteni. A szinészet érdekeivel foglalkozik az országgyűlés is és ha nem is valami fényes, de az állam anyagi erejéhöz képest elég tisztességes összeggel támogatja azokat. Ha azok a nagy alakok, kik az első apostolkodás kínos útját taposták, csakugyan már akkor beláttak prófétai lelkökkel a jövőbe: most már nyugodtan alhatnak sírjokban, mert az ő fényes álmaik a megvalósulás stádiumába jutottak. Ma már nemcsak országunk szívében: Budapesten lüktet eleven, pezsgő, dúzzadó élettől a színművészet, hanem a haladás színvonalán álló vidéki városokban is. Alig van nagyobb vidéki városunk, hol a magyar lakosok áldozatkészsége templomot nem emelt volna a színművészetnek. Az egyes városok antonomiájának keretében majdnem mindenütt megtaláljuk a szinügyi bizottságot, mely ezt a rendkivül fontos nemzeti közérdeket van hivatva támogatni, föllendíteni. Olyan haladás ez, a magyar nemzet általános kulturális emelkedettségének olyan sziuvonala, mely kibékíti a lelket a mult mulasztásaival, szomorú közönyével szemben és azzal a fölemelő tudattal tölti el, hogy immár a nemzeti fejlődésnek utján azon a ponton vagyunk, honnan már csak előre lehet lépni, vissza: nem. Mindamellett ez örvendetes szíuvonalon sem zárkózhatunk el teljesen azoktól a tapasztalatoktól, melyek itt-ott a színművészet jelenlegi derűs képét árnyakként kisérik. Azok a vidéki színtársulatok, melyek még mindig vándorolva járják a haza téréit, s városról városra menve hordozzák szét a nemzeti színművészet vándortemplomát: egyik-másik városban nem találnak olyan pártolásra, aminőre ma már mindenütt jogosan igényt tarthatnának. Vannak városok, ahol bőségesen támad a kritikus, de csak nagyon gyéren akad pártoló. Igaz, elismerjük hogy nem minden vidéki színtársulat áll a műigényeknek minden tekintetben és teljes egészében megfelelő színvonalon ; de ha már elismerjük (pedig el kell ismernünk), hogy a szinészet nemzeti közügy: akkor nem szabad végletekig menő kritika alapján elzárkóznunk azok elől a kötelességek elől, miket minden néven nevezhető nemzeti közügy tőlünk minden körülmény között megkövetel, elvár. A nemzeti szinészet pedig (mint közügy) nem csupán kritikát, hanem pártolást is vár tőlünk. Ha tehát nem pártolhatjuk műélvezetből, — pártolnunk kell hazafias kötelességből. Es végre is: lássuk csak be, hogy a leg gyöngébb vidéki színtársulat több élvezetet nyújt, mint aféle, ránk nézve idegen isteneknek áldozó orfeum és zengeráj. Pedig ezekkei szemben nem A „Zalamegyo" tárcáia. Egy felolvasás. Irta-. Balassa Benő. Egyik városban, a nevét már elfeledtem, kisded ovodát akartak létesíteni. Tanácskoztak és tanakodtak, miként lehetne a nagyszerű eszmét megvalósítani ? Ugyanis iniuden kellék meg volt az ovoda íelállitásához, csak azon hatezer írt hiányzott, amibe a költségelőirányzat szerint az ovoda épülete kerülne. A vastag patikárusnak az ovoda e.zméje sok álmát lan éjszakát okozott, mig végre örömtelt arccal szaladt végig a város egyetlen nagy utczáján és a járó-kelő emberek nagy bámulatára csak annyit mondott : Megvan ! A pitikárust mindenki hóbortosnak tartotta és csak akkor tűnt ki hét álmatlan éjszakának sok-sok gondolatából az ő okossága, mikor saját lakására a város előkelőségéből harminc tagu bizalmas értekezletet hivott egybe és ott megmagyarázta, mit is jelent tulajdonképen az a meg van szó. Jól tudom — mondá ő — okos embernek tartatok, törtem martam magamat heteken keresztül az ovoda létefcithetése tárgyában és mondhatom, nem hiába. Nagyszerű eszmém vau ! Ha ez sikerül : lesz pénz és lesz ovoda. Ha pedig nem sikerül, dicsőség fűződik mégis az eszméhez, mert az a maga nemében páratlan, sőt nem túlzok, ha azt mondom, hogy felséges. Halljuk az eszmét! - hangzott minden felől. Még az öreg jegyző is, ki egyébként mindig bóbiskolni szokott és pipáján kívül semmi iránt sem érdeklődött, ez egyszer kivételesen kíváncsi kezdett lenni a patikáros eszméjére. No hát fülek legyetek egytől-egyig és hallgassatok arra, a mit moudandok. Felolvasási estélyt fogunk rendezni felemelt hely árak mellett; a nagy termet háromféle görögtüzzel világítjuk ki és a világ bámulatára a már ötven év óta föuálló terem lépcsőzetét szőnyeggel borítjuk és körös körül — délszaki növények hiányában fenyőt'a galyakkal díszítjük. A helyi újságban pedig ciceró betűkkel nyom tatva teszszük közzé a következő hirdetést: „A B város előkelősége a létesítendő ovoda czéljaira nagy szabású felolvasási estélyt rendez a jövő hó 20-án. Mindazok, kik felolvasni szándékoznak, szíveskedjenek jól átgondolt és megfontolt munkálatukat Zalánvölgyi gyógyszerész urnák, mint a rendező bizottság legfőbb elnökének, bemutatni, ki is a tölolvasókat egyenkint a harminc tagu bíráló bizottság elé meghívja, hogy ott versenyfelol vasást tartsanak. Amely felolvasás legjobbnak bizonyul, az t g az estély tárgysorozatába felvétetni és a felolvasó neve örök idők emlékezetére a nagy terem északi sarkába fog bevésetni. Nagyon helyes, suttogák valamennyien egyszerre és miután a hirdetést a szerkesztőnek elküldték, a szomszédban levő korcsmában a palikáros tiszteletére társas ozsonnát reudeztek és ugy éjfél után 3—4 óra között másfél hektoliter bor elfogyasztása után ki ki nyugalomra tért. Másnap és még negyed nap is, a patikáros geniális eszméje uralta a kis város társadalmi közönségét. Nagy reményeket tápláltak és nem is ok nélkül; mert a hir detés megjelenésétől számitott 10 napon belül 5 az öt felolvasó jelentkezett. Egy ügyvéd, orvos, lapszerkesztő, tanár és egy nagyvilági dáma. A patikárus kitűzte a próbafelolvasás napját és a plébános kocsiján összehordatá a jelentkezett felolvasókat a község házának nagyobbik udvari szobájába, ahová csakis a biráló bizottság tagjait bocsátotta a város egyetlen rendőre. EUőnek az ügyvéd lépett az emelvényre és elkezdé felolvasását imigyen: Egyetértés által kis dolgok uagyokká fejlődnek és a társadalmi törekvések minden teren az ujabb korban éppen az egyetértés az a vezérlő eszme, mely oly nagy lendületet adott a társulásnak. — Elég — veté közbe az elnök — és szerényen kérdé : líáuy éle fordul elő felolvasásában ? Négy — volt a válasz. A tanács visszavonul és az elnök kihirdeti az eredményt : mivel négy éle nem elégséges, a 'elolvasás meg nem tartható. Másodiknak az orvos ült a felolvasó asztalhoz és elkezdé értekezését következőleg : „Bebizonyítani akarom, mily összefüggés vau a czipészmesterség és az orvosi hivatás között. T. i. sok embernek nagyobbnál nagyobb tyúkszeme van, ezt mi gyógyítjuk és a cipészek gondoskodnak róla, hogy újra a pici tyúkszemek életre keljenek" stb. Hány éle van a felolvasásban ? Talán kétszáz — volt a válasz. A bizottság visszavonul és másfél perc mulva kihirdette az eredményt : „Mivel tömérdek sok éle van az előadásban, az nem alkalmas az estélyre. Harmadszor a szerkesztő délceg alakja jelent meg az emelvényen és következőleg beszélt: „Miért is mulandó a sziv boldogsága, miért borul oly gyorsan az enyészet rája és ha már muló a valóságnak képe, miért nem fürödhetünk örök álom kéjbe? stb. Hény éle fordul elő a felolvasásban ? Egyetlen egy sem — volt a válasz. Az elnök rögtön kihirdette az eredményt: „Élez nélkül egy felolvasás sem ér egy garast sem." Negyedszer a tanárt látjuk az emelvényen, aki rekedt hangon következőkép beszélt: „Álmomban Irma a szép angyal, közelemben termett és epsdő ajkamra forró csókot ejtett, de a csók zajára eltünék az álom és óh csudák csudája, mit kellete látu >tn ? Mint sötét rém a viharos éjbe, állt előttem hitelezőm képe." stb. Elég — mormogák mindannyian egyszerre — és minden kérdezés nélkül három percnyi tanácskozás után az elnök az eredményt a következőkben terjeszlé elő: „Mivelhogy csókkal kezdődik és ali^hauem veréssel végződik ; mivel továbbá ijesztő rémek és uzsorás hitelezők is szerepelnek benne és mivel a tanár hangja törött t'azék haugjához hasonló, azért a tanács elejtendőnek vélelmezi. Utoljára selyembe öltözködve a dáma lépett az emelvényre és lelkesedve kezdé felolvasását : „A virág nak megtiltani nem lehet, hogy ue nyíljék, ha jön a szép kikelet. Ki tilthatná meg nekem, hogy ne szóijak földön Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.