Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)
1894-12-16 / 50. szám
io-en szoktuk fölrakni a szigorú kritika tudósi ö szemüvegét. Ha tehát azt akarjuk, hogy a színművészet kétségtelenül nagy és fontos missiójában táradók egész leikök kel, szellemök teljes odaadásával működjenek : pártolásunkkal minden körülmény között meg kell adni nekik azt a helyzetet, mely őket méltán megilleti. Ihen szellemben méltatták csak imént is a magyar országgyűlésen nemzeti színészetünk ügyét, mint fontos közérdeket. Nagyon óhajtandó, hogy ez a szellem buzdító, lelkesítő erejével behatoljon a palotákba és a polgári házakba egyaránt, fényt sugározva az elmékbe és hazafias melegséget a szívekbe. Mert nem szabad egy pillanatra sem felednünk, hogy a színművészet mandatáriusa legdrágább kincsünknek : a nyelvnek, melyben a nemzet élete van. Megyei rendes közgyűlés. Zalavánnegye törvényhatósági bizottsága decemberi rendes közgyűlését Svastits Benó főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 10-én és folytatólag folyó hó 11 -én tartotta. Elnöklő főispán őméltósága üdvözölvén a szép szám mai megjelent bizottsági tagokat s utalva a tárgysorozatba felvett tontosabb ügyekre, a közgyűlést megnyitottnak nyilvánította. A közgyűlés első tárgyát az 1876. évi VI. t.-c. 4. § a értelmében a közigazgatási bizottság választott tagjai sorából kilépő öt tag helyére uj tagoknak, titkos szavazás utján eszközlendő választása képezte. A szavazás gyor sítása végett két szavazatszedő küldöttséget jelelt ki elDöklő főispán őméltósága. Az egyik szavazó küldöttségnek Orosz Pál, Farkas József és Malatinszky Ferenc, a másiknak Véssey László, Tóth István és Czukelter Lajos voltak tagjai. Beadatott összesen 137 szavazat. A szavazatok összeszámlálása után kihirdettetett a szavazás eredménye, mely szerint a kilépett öt tag : Bogyay Máté, Háczky Kálmán, Skublics Gyula, Skublics Jenő és dr. Vizlendvay József közigazgatási bizottsági tagoknak újból megválasztattak. A pacsai járás 42 községe a járás székhelyén telekkönyvi hatósággal felruházott kir. járásbiróság és adóhivatal felállítását kérelmezi, hogy megszűnjék az eddigi viszás állapot, mely szerint a járás községei 2 törvényszék, 3 járásbiróság és 3 adóhivatalhoz tartoznak. Kérvényüket pártolás végett beterjesztették a közgyüléshrz, A szent gróthi járás községei szintén külön járásbíróságot és adóhivatalt kérelmeznek s kérvényük támogatását kérik a közgyűléstől, amely a két kérvényt együttesen tárgyalta. Koller István, Koller Ignác, Remete Géza és Herteleudy Béla bizottsági tagok felszólalásai után a közgyűlés elhatározta, hogy a pacsai járás községeinek kérvényét az illetékes minisztériumokhoz pártoló lag fogja felterjeszteni, míg Szent-Gróthra nézve — tekintve, hogy ezzel ugy a keszthelyi, mint a sümeghi járásbiróság területe érzékeny csorbát szenvedne, külön járásbiróság és adóhivatal felállítását nem kérelmezi, ha nem csupán azt, hogy nevezett járás székhelyén a szolga bíróság inegmaradjou s az alispánt megbízta a szt.-gróti járás oly kikerekitési tervezetének elkészítésével, amely tervezet szerint a járásba felveendő összes községek mind a sümeghi járásbírósághoz és adóhivatalhoz tartóz zanak — s igy csak közigazgatásilag képeznének külön járást. Előterjesztetett Eitner Sándor bizottsági tagnak az érdekeltség nevében beadott kérvénye, amelyben a sümeg —keszthelyi h. é. vasútnak segélyezését kéri oly mértékben, mint a vármegye az eddigi h. é. vasutakat segé járó angyalokról, az isteui teremtmények ékességéről, a nőről" stb. A bíráló bizottság újra visszavonul, megint tanács kőzik és kibirdeté a bölcs tanács határozatát: „Ámbátor a hallott öt felolvasás között ez kezdődik legszebben, de mivel nem igaz, hogy a nők földön járó angyalok, meri vannak köztiik sátányok is és mivel hogy a férfiak egészen kimaradtak a felolvasásból, azért ez sem tűzhető ki napirendre." Ez az oka, hogy A—B városában már negyven év óta nem kapnak felolvasót-és ovodájuk nincsen. Dolinay Gyula már több mint 20 esztendeje szerkeszt két ifjúsági és gyermeklapot. Ajánljuk a szülők figyelmébe. A„Hasznos Mulattató" fiuknak való képes lap, közelébb 23 ik évfolyama indult megl A „Lányok Lapja" ilju leánykák képes újsága, már ez is 21 ik évfolyamát futja. Mind a két lapnak állandó mellékletét képezi a „Történelmi arcképcsarnok"; mert méltó a ma gyar fiukhoz és magyar leányokhoz, bogy midőn az egész ország az ezer éves ünnepélyre készülődik megismerkedjenek azon nagy alakokkal, kik szerezték és megtartották a liout. A „Hasznos Mulattató" vagy "Lányok Lapja" aTörténelmi arcképcsarnok melléklettel egy üt negyedévre 1 trt, fél évre 2 frt. Ki most előfizet, egyszerre megkaphatja a lap uj folyamának eddig megjelent 5 első füzetét, s ugyancsak 5 füzetet kap a Tör ténetmi arcképcsarnokból, melyben már eddig, időrendi sorrendben, 23 fényes kivitelű nagy alakú arckép és életrajz jelent meg, s közelebb Szt-László és Könyves Kálmán királyok következnek s végül az egészet külön kötetbe lehet köttetni. Az előfizetési pénzek posta utal vány nyal egyenesen Dolinay Gyula szerkesztő cime alatt küldendők/': Budapest kecskeméti u. 13:/. Mihelyt beérkezik a negyedévi 1 frt, vagy félévi 2 frt, azonnal megküldetik az eddigi 5 füzet lap és 5 füzet Történelmi arcképcsarnok. E gyönyörű kettős füzeteknél becsesebb és értékesebb ajándék alig adható a serdülő fiuknak vagy leánykáknak. lyezte. Az állandó választmány — hivatkozással arra, hogy a vasutak segélyezésére felvett kölcsön már felhasználtatott és a szóban forgó h. é. vasút közforgalmi jelen tőséggel nem bir — a segély megadását nem javasolta, a közgyűlés azonban névszerinti szavazás folytán 62 szóval 49 ellenében a szóban forgó vasút segélyezését határozta el. Galsa, Hosztód, Sárosd és Szegvár községek kérik a Káptalanfa községtől B\ N. Keresztúr község határáig elvonuló községi közlekedési útnak a törvényhatósági utak hálózatába való felvételét. Ezzel kapcsolatban tel olvastatott egy másik kérvény, amelyben a Szenvár felé kért ezen útirány helyett Galsáról Hosztódon át Megyesnek Jánosházáig elterülő községi útra nézve kérelmeztetik a törvényhatósági utak hálózatába való felvétel. Tekintve, hogy a vármegyének a törvényhatósági úthálózatába felvett utjai még mind kiépítve nincsenek, a kérelem nem teljesíthető; figyelemmel azonban utóbbi kérvényben foglalt, méltánylást érdemlő körülményekre, az alispáni hivatal megbizatik, hogy az uti törvény rendelkezéséhez képest a szóban forgó útvonal kiépitése érdemében a csoportosítási eljárást inditsa meg. Nagy-Kanizsán negyedik gyógyszertár, Söjtörön és Gsabrendeken nyilvános gyógyszertár felállításának engedélyezése tárgyában beadott kérvényeket a közgyűlés nem pártolta. Keszthely község képviselőtestületének községi kül csön felvételé tárgyában hozott határozatát a közgyűlés í jóváhagyta s ezzel kapcsolatban elhatározta, hogy felirati ! lag megkeresi a földmivelésügyi minisztert a keszthelyi i gazdasági tanintézet épületének mielőbbi létesítése és i egyúttal az intézetnek gazdasági akadémiává való fejlesztése tárgyában. Az 1886. évi XXI. t. c. 25. § a alapján az igazoló választmány elnökévé az 1895. évre Szigethy Antal, tag jaivá Boschán Gyula, dr. Czinder István, Nagy Károly főispániiag kineveztettek, inig a közgyűlés részéről Botfy Lajos, Csutor János, Fischer László, Händler István és Krosetz János tagokul megválasztattak. A baromfi tenyésztés emelése érdekében a miniszteri rendeletnek megfelelőleg szabályrendelet alkottatott. Nagy Kanizsa városnak a villamos világítás ellen őrzése tárgyában alkotott tzabályrendelete, Gyepü-Káján egyesült község szervezeti szabályrendelete, Dióskál- Palkonya egyesített község nevének Dióskál-ra kért átvál toztutása jóváhagyatott. A kereskedelemügyi miniszter rendeletének megfe lelől eg a közúti törvény alkalmazása és végrehajtása közben szerzett tapasztalatait, valamint a törvény némely határozmányainak módositásáról és kiegészítéséről concret javaslatait a közgyűlés megállapitotta és a miniszterhez felterjeszti. (A közgyűlés által elfogadott coDcret javaslatokat közölni fogjuk.) Az állami egyeues adót nem fizető útadó kötelezet tekie vonatkozólag alkotott szabályrendeletnek a miniszteri rendeletben foglaltakhoz képest átdolgozására Csertán Károly alispán elnöklete alatt bizottság küldetett ki. A közgyűlés feliratilag megkeresi a kereskedelemügyi m. kir. ininisetert, hogy Zala-Egerszegről regge! 5 óra 25 perckor Ivis-Czellre és Kís-Czellről este 6 óra 50 perckor Zala-Egerszegre indult s a téli időszakra beszüntetett vonatokat a jövő nyári félévbon szíveskedjék újból fentartani. A balaton füredi Erzsébet szeretetház segélyezésére a közgyűlés az árvatartalékalap terhére az 1895. évre újból 300 frt segélyt szavazott meg. Alsó Domború, község által a Walser féle tűzoltó szergyár részvénytársaságtól vett tűzoltó szerek vételárá ról kiállított kötelezvényt a közgyűlés jóváhagyta. Nagyfalud, Tótfalu és Zrinyifalu községek folyamodványa a Csáktornya—zrinyifalui községi közlekedési útnak a törvényhatósági utak hálózatába leendő felvétele iránt — a csoportosítási eljárás meginditása végett az alispáni hivatalnak kiadatik. Hegyi Bálint megyei utbiztosnak végkielégítésül 200 frt szavaztatott meg. A kilimán—orosztonyi községi közlekedési közúton ideigleuesen alkalmazott utkaparó az államépitészeti hiva tal előterjesztésére véglegesíttetett. Előterjesztetett az 1896. évi ezredéves országos kiállítás soproni ker. bizottságnak megkeresése az előkészítési munkálatokból folyó költségek fedezéséhez évi segélyösszeg adományozása iránt. A vármegye e célra alappal nem rendelkezvén, évi segélyt nem adhat. Szent'-Máría község képviselőtestületének községi kölcsön felvételét tárgyazó határozatát, Hosszufalu község elöljáróságának csereszerződés tárgyában hozott határoza tát, Tördemitz község elöljáróságának községi ingatlan szerzésére vonatkozó nyilatkozatát, Bakónak község képviselőtestületének a község tulajdonát képező szőlődézsmafálisági kötvény eladása tárgyában hozott határozatát, Salomvár község képviselőtestületének ^községi ingatlan szerzését tárgyazó határozatát a közgyűlés jóváhagyta. Az októberi közgyűlés felterjesztésére a belügyminiszter egy alszámvevőnek, egy járási dijnok és két állatorvosnak alkalmazását engedélyezte. Tehiutve, hony az engedélyezett alszámvevő a pénztárnál alkalmaztatik ; tekintve, hogy a számvevőség jelenlegi létszám mellett — mivel az oda is kért egy alszámvevői állás a minisztérium részéről nem engedélyeztetett —hivatalos teendőit a közszükségletnek megfelelően nem képes elvégezni : a kö',gyűlés feliratilag megkeresi a belügyminisztert, hogy a jövő év végéig alkalmazható legyen egy ideiglenes dij nok a megye rendelkezése alatt álló egyik alap terhére. Zala-Egerszeg város képviselőtestületének az „Arany Bárány" vendéglő bérbeadása tárgyában kötött szerződését a közgyűlés jóváhagyta. Hasonlóan jóváhagyást nyertek Petöhenye és Erzsébetfa községek képviselőtestületeinek telekkönyvi kiigazítás tárgyában hozott határozatai. A zalavölgyi vasút segélyezésére megszavazott megyei hozzájárulás fedezhetése végett a közgyűlés elhatározta, hogy a szükséges összeget a pesti magyar kereskedelmi banktól veszi fel 50 évi törlesztésra 5 3/io% mellett ugy, hogy a kötvényeket a bank al parin váltja be. Ola külváros felebbezése Zala-Egerszeg 1895. évi költségvetése ellen, mivel nem a törvényes időben adatott be, elvettetett. A vármegye törvényhatósága beleegyezését adta liogy Zala Egerszeg város a tulajdonát képező 102.450 frt névértékű regálekötvényét tartozásának részbeni törleszthetése végett eladhassa. Zala-Egerszeg város képviselőtestületének határozatát, melylyel az országos vásárok alkalmával a marhalevelek átíratásával elfoglalva volt városi, rendes fizetéses tisztviselők eddig élvezett napi dijait beszüntette a beadott fellebbezés elutasítása mellett a közgyűlés jóváhagyta. Közigazgatási bizottsági ülés. A megyei közigazgatási bizottság december havi ülését S vast iIs Benő főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 11-én tartotta. Az alispáni Jiavi jelentés a közigazgatás egyes ágainál november hóban előfordult eseményekről felolvastatván, az helyeslőleg tudomásul vétetett. Tekintve, hogy a vármegye területén levő egyes csendőrőrsállomásoknál a minisztérium által megállapitott létszám uiucs meg : a közigazgatási bizottság megkeresi a kerületi esendői-parancsnokságot, hogy az elhalálozás vagy a szolgálati idő leteltével kilépés folytán megürese dett létszámát az egyes csendőrőrsállomásoknak mielőbb egészítse ki. A novemberi közigazgatási bizottság határozatából Cserláu Károly alíspáu és dr. Mangin Károly királyi tanácsos, megyei tiszti főorvos a nagykanizsai közkórház megvizsgálására kiküldetvén, olvastatott a vizsgálat ered méuyét feltűntető részletes jelentés*. A közigazgatási bizottság megütközéssel vette tudomásul a vizsgálat alkalmával tapasztalt hiányokat, minőkuek egy rendszeresen vezetett közkórháznál nem volna szabad előfordulni s azok orvoslása érdemében a szükséges intézkedéseket megtette. A kórházi kút haladéktalan kijavíttatása tárgyában pótköltségvetésnek mielőbbi felterjesztéséi elha tározta s mivel a hiányok egyik legfőbb oka, hogy a miniszteri rendelettől eltérőleg a kórházi szabáiyzatban a kórházi főorvosnak nincsen biztosítva az a jogkör, amely a helyes és gyors kórházi ügykezelés szempontjából őt joggal megilleti, az alapszabályoknak a miniszteri rendelet értelmében való átalakítását elrendelte; a kórházi gondnok 200 frt fizetés javítását a minisztériumnál nem javasolja. Kir. tanfelügyelő jelentése szerint ezen időszakban a miniszter elrendelte a balatonfüredi „Erzsébet" szere tetháznál a fertőzőbetegek részére szükséges elkülönített helyiség, valamint a fiókintézetnél szükséges több helyi ség műszaki felvételét. — A moinárii állami elemi iskola felépítésére vonatkozó szerződés jóváhagyatott. — A ga lamüoki r. kath. iskola felépült és rendeltetésének átada sott. — Ezen időszakban volt Csáktornyáu, ahol a tani tóképezde több ügyével foglalkozott. Ugyanitt szerveztetett a menedékházak vezetésére képezendő egyének tanfolyamának köre, anyaga és egész kivitele. — Az egyházi főhatóság kiküldötteivel részt vett a kotori r. k. iskola személyi ügyeinek elintézésében. — A helyszíni adatok begyűjtésével pótolta az Alsó-Domború község által kért állami iskolára vonatkozó okmányokat. — Kir. segéd tanfelügyelő meglátogatta a lentii r. k. és izr., a lenti — szombathelyi, kerka teskándi, kerka sztmihályfai iskolákat. Utóbbi két helyen halaszthatlau tavaszkor az iskolaépítés. — Az évezredes országos kiállításre vonatkozó újabb miniszteri rendelkezés alapján az érdekelt tanintézeteket felhívta. — A miniszter ezen időszakbau az alsólendvai áll. segélyezett községi polgári fiúiskola államosítását kimondotta; a város által felajánlott telek telekkönyvi felvétele, a gondnokság kinevezése, a város készpénzbeli ajánlatának befizetése, az építkezés iránt teendő javaslatra nézve a kir. taufelügyelőséget felhívta. Varga Ferenc tityeházi községi iskolai tanító meg választása, a botfai községi iskolai tanító bemutatott díj levele megerősíttetett. M. Csány község kérvénye állami iskola felállítása iránt a miniszterhez pártolólag felterjesztetik. Kir. tanfelügyelőnek a tanítói árváknak a tanítói árvaházakba való felvételére vonatkozó miniszteri rendelet alapján megtett intézkedése tudomásúi vétetett. A közigazgatási bizottság tudomásul vette királyi tanfelügyelőnek jelentését a géllénházi községi iskolai tanító választásról s ennek kapcsán az új pályázat kiírásáról, végül az iskola ideiglenes ellátásáról. Kir. tanfelügyelő bejelentette Becsehely, Póla és a hozzájuk tarfozó majorok iskolázása mai állapotának a tankötelesek rendkivülí felszaporodása folytán feltétlen rendezésre utaltságát; jelenté egyidejűleg, hogy a hely szinén személyesen megteendő tárgyalásról a jauuár havi ülésen tesz jeleutést, amit a közigazgatási bizottság tudomásúi vett. A hahóti r. k. iskola 1894. évi költségvetése tárgyában beérkezett iratok illetékesség szempontjából az egyházi főhatósághoz küldetnek. Völgyfalu, Csente, Feritfala, Hosszúfalu, Hidvég és Bánuta községek iskolázása ügyében a kir. tanfelügyelőség áltel bemutatott jegyzőkönyveket a közigazgatási bizottság azzal vette tudomásúi, hogy a végleges szervezés érdemében nevezett községek 1895. évi február hó 15-ig a közigazgatási bizottsághoz jelentést tegyenek. A pénzügyigazgató jelentése szerint a vármegye területén november hóban adóban befolyt 509.446 frt 12 kr., melyet az 1893. év hason szakában befolyt 476.312 frt 11 1 / 2 krral egybehasonlítván, a folyó év november havában 33.134 frt V2 krral folyt be több. A f. év január havától november végéig befolyt 2,566.644 frt 83'/2 kr., mely a mult év hason szakában befolyt 2,442,062 frt 65 krral szemben 124.582 forint I8V2 kr. kedvezőbb eredményt tüntet fel. Adóhátralék 1894. év november hóban 1,139.680 frt 16'/ 2 kr. egyenes adóban, 109.380 frt 99 kr. hadmentességi "díjban, 2.026.731 frt 94'/ 2 kr. szőlődézsmaváltságban, 340.210 forint 11 kr. bélyeg, és