Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 1-25. szám)

1894-04-08 / 14. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 189é. április 8. 14. szám. ii A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kiildttnk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A kegyelet. Az anyag-ért, a létfentartásért küzdő ember, lelkével csak rendkívüli pillanatokban, csak kiváló nagy mozzanatokkal szemben emelkedlietik ki élete mindennapiságának rögeiből. Minél lázasabb a létküzdelem, annál ritkábban szállhat ki a lélek a rögök közöl, annál ritkábban emelkedlietik föl az erkölcsi élet ama szokatlan, tiszta regióiba, hol zománca nőhet, gyarapodhatik az eszményiség napsugaras világában. Napjainkban a létfen tartás, a szertelenül növekedett emberi igényeknek anyagi kérdése oly nagy mértékben lenyűgözi, bilincsekbe veri az embereket, hogy igen sok esetben akaratlanul is megfeledkeznek az erkölcsi élet magasabb követelményeiről, hogy az anyag — mely normális körülmények között mindig csak eszköz szokott lenni — céllá lesz a rögök között vergődő, a rögökből kiemelkedni nem tudó lélek előtt. És mikor az emberi lélek már közönséges, a magasabb rendeltetés szinvonaláu nem álló dolgokat célul fogad el, akkor elérte lefokozódásában azt a pontot, ahol az alkalomszerű megalkuvások politikája kezdődik. így van ez egyesek, igy van ez az egész társadalomban, igy van ez a nemzetek életében is, mert hisz a nagy nemzetek erkölcsi egyénisége sem más, mint egy célért, egy érdekéit küzdőknek örök törvények szerint való tömörülése. A mi nemzetünket, a mi magyar társadalmunkat sem hagyhatta érintetlenül, behatás nélkül az a küzdelmes létfentartás, mely a szinte furfangos keresettséggel megszaporodott emberi igények folytán nehezedett a civilizálódó emberiségre. Ujabb és ujabb igényeket vet föl a haladás hullámzása, olyan igényeket, a miket mohón acceptál a korszellem és ellenállhatatlan erővel kényszeríti mindenkire, aki meddő harcot nem akar folytatni az áramlattal. ilyen körülmények között nagyon természetes, hogy a magyar társadalomnak sem maradhatott meg az a ragyogó zománca, mely az úgynevezett patriarchalis időben oly vonzóvá, mondhatni : elbiivölővé tette nálunk a társadalmi életet. A nagy eszmék, a nagy gondolatok, a fölemelő eszményi célok lehanyatlottak, kihulltak a vezérlő közszellem kezéből és az anyagi érdekek közvetlenebb célokat tűztek a társadalmi tömörülés lobogóira. Hanyatlottunk, hulltunk lefelé fokozatosan : ezt nem lehet tagadni. Lázassá, rohamossá lettek az érdekküzdeluiek ; osztották jobbra, balra, mindenütt a fájó sebeket, miket itt-ott gyöngéd kézzel kötözgetni, gyógyítgatni igyekezett az eszményibb célokon csüngő humanismus. Nem egy esetben jajdultunk föl, hogy a magyar társadalom közszellemében a nagy történelmi emlékekkel és az eszményibb gondolkozást igénylő mozzanatokkal szemben nem látjuk az érzelmeknek azt az erőteljesebb megnyilatkozását, mely legalább egy-egy pillanatra fölemelne bennünket a rögökhöz kötöző létküzdelem verejtékezéséből. A magyar társadalom e közönye, fásultsága fájt nekünk nem egyszer és fájt mindazoknak, kik ismerték a magyar nemzet múltjában nem egyszer hatalmasan megnyilatkozott idealizmust, melyet a legnehezebb idők nyomása alatt is szépen megőrizett; melyet mondhatni: szüztisztán hozott ki viharos küzdelmeinek kavargó hullámaiból, százados elnyomatásainak sötét korszakaiból. Sok aggódó hazafinak lelkére lidércnyomásként feküdt az a rideg opportunismus, mely a magyar nemzet, a magyar társadalom magasztosabb, eszményibb céljait az előttünk fekvő, közvetlenebb törekvések hatalmába adta. Egykor korszakot alkotott, nagy embereink tetteit a történelmi események fölötti tárgyilagos birálat jogával oly ridegen kezdtük boncolgatni, bírálgatni, a mozgató erők iránti tiszteletet oly mértékben kezdtük eltávolítani a múlt idők eseményeinek piedesztáljától, hogy e miatt bizonybizony nem egyszer öltözhetett gyászba a nemzeti kegyelet géniusza. Pedig előttünk feküdt és fekszik a világtörténelmi tanulság, hogy az a nemzet, melynek társadalmából a nagy nemzeti célokért küzdött alakok iránt a kegyelet-érzelme hanyatlott: feltartóztathatlanul közeledett erkölcsi pusztulása, sirja felé. Voltak akárhányan a kissé pessimistikusabban gondolkozó hazafiak között, kik már-már kétségbeesetten néztek nemzetünk jövője elé, mert a nemzeti kegyelet hauyatlásában az erkölcsi deprimacionak oly szimptouiáját látták, mely előbb-utóbb elviszi nemzetünket a pusztulás szélére. Ámde a magyar nemzet mindig nagy pillanatokban szokta bemutatui tulajdouképeni erkölcsi erejét. Ez a nagy pillanat beállott egy, az egész nemzetet lesújtó ténynyel : Kossuth Lajos nagy hazáukfiának gyászos elhunyta alkalmával. Itt volt, előttünk állott a pillanat, mikor a magyar nemzetnek meg kellett mutatnia, hogy nemzeti erkölcsének, kegyeletének gyökérszálai, melyek a nagy magyar társadalom szivéből szivják az életerőt, — még teljesen épek, nem pusztultak el. Es a magyar nemzet, a magyar társadalom oly fölemelő erőteljességgel mutatja be nagyjai, nagy napjainak halhatatlanul kimagasló alakja iránti kegyeletét, hogy ez még a legpessimistikusabban gondolkozó hazafit is a magyar nemzet közszelleme erejének tudatával töltheti el. Nagy mozzanatok nagy tanulságokat nyújtanak. A magyar nemzet lelke e megrázó mozzanattal szemben, — melyre egy új korszak hatalmas ellentétei nehezedtek, —- oly magasra emelkedett, hova csak valóban erőteljes szárnyakkal lehet emelkedni. E szomorú mozzanat nagy emlékeiből jegecedjék örökbecsű, örökfényű gyémánttá a kegyelet, maradjon ez a magyar nemzet különböző elemekbe' alakult társadalmának féltékenyeu őrizett klenodiuma, melyből a jövőukért aggódóknak : remény, a nemzet szellemét meg nem értőknek ; A „Zalamogye" tárcája. „A magyar nemzet gyászdala."*) Szüvegtít es zeDejct irta Dankó l'ista. Oh nagy Isten mulass nekünk Olyan magas hegyet, A melyről mi közelebbről Láthatjuk az eget, A melyről mi elérhetjük Azt a naqy csillagot, A mely minden magyar szivre, Búbánatot hagyott. Réges régen sajogott már Szivünkben a bánat, De még ilyen fájdalommal Soha, fel nem támadt, Meghalva jón a legnagyobb, Meghalva jön haza, Borulj le hát igaz magyar, Borul) le hát arcra. De tán még se, ne borulj le, Emeld fel a fejed, Nézd meg negyvenöt év után, A csillagos eget, Nézd, hogy ragyog, hogy tündököl, Le a magasságból, Most is hozsannákat hirdet, A szent szabadságról. *) Megjelent Valentin Károly fia könyv- ea zenemúkereskedesében Pécsett Ara 50 kr. A budapesti egyelem polgárainak kiváló tisztelettel ajánlva. Somogybói Zalába. Hazánk köriiletén — az ép ellenkező sarokban levő székely megyék kivételével —- az egyedüli két megye erős, túlnyomó magyar elemmel. Magyarok is, szomszédok is, mégis alig érintkeznek egymással. Igaz, a magyal tenger választja el őket. De ez nem elég magyarázat. Somogy kikerekített egész; Somogy -— a mint a szülöttje mondja — ország. — Ezért kevéssé is ismerhetik egymást. Nem rég vettem búcsút megyénktől. A nnak kedves képe ott vau szemem hártyáján. Most föstődik rá Somogy alakja. Nem az előbbi kép tölé, hanem mellé. Sőt azt hiszem, megyénk körvonalai előttem, a mutatkozó ellentét folytán, talán élesebbekké váltak. Megpróbálok e két képből egy pár vonást ellesni s közölni. Legjobban elüt a két megye az érintkezési vonalukon — a Balaton mentén. A zalai partot erősen tarajozott vulkánikus hegyláncolat futja be ; homokbuckák j szegélyezik az ellenkező oldalt. Az ellentét hatásával 1 emelődik a mi vonalunk. Ezzel is rászolgál némileg Somogy arra a vigaszra, hogy Zala (csak) Somogybói szép, és nemcsak azzal, hogy igen alkalmas kilátási pontokat nyújt. Fenséges képet adnak, előtérben a kezdetben szürke sziuű, fehér fodru, beljebb haragos zöld szinű tajtékzó Balatonnal azok a komoran kéklő, szeszélyes alakú hegyek. Nagyjában azonban mindkét megye hasonlit : mindkettő a halmos Pannónia kies része. A kis és a nagy magyar alföldre támaszkodó Alpesek dombsorozata lutja be mindkettőt. A dombok közt rovátkák: völgyek süppedős, zöld rétekkel, felbuggyanó forrásokkal, lomha erekkel. A völgyek oldalai : az össze vissza horpadt dombok oldalukon szőlővel, zöld pázsit szőnyegű gyümölcsössel, erdő-vei, cserjés bokros helyekkel, a hol az avar között az északi oldalon hóvirág még most is fehérlik, mig a déli oldalon az ibolya terjeszti illatát, vagy a fehér témfényű bolyhos leáuykökörcsin tekint a nap felé lila kelyhü, sárga porzóju virágaival. A kiterjedt teusikokon a művelhető oldalokon, vagy a magasabb völgyekben vetések zöldeluek. Ezek uralkodnak a képen. Somogy is, Zala ís főkép agrikultur jellegűek. Somogy inkább. Nálunk több város vau ipar és kereskedő iiző elemmel. Ennyiben előbbre voluánk gazdasági tekintetben, de azért a somogyi gazdasági viszonyok egészségesebbek. Aránylag ritkább népesség, termékenyebb, könnyen mivelhető földei meglehetős jóllétet biztosítanak lakói számára. Az adóhátralék itt majd ismeretlen. Különös jelleget ád Somogyuak a közép birtokosok teljes hiánya. Latifundiumok és paraszttelkeit váltják itt föl egymást. A jóllét meglátszik népéu, a mely inkább kicsiny (a somogyi ezrednek kell a monarchiában a legkisebb lábbeli), de erős, ruganyos. A nők csinosak és meglehetős tényt tejtenek ki. AzLán, mivel Somogy ország, a népviselet meglehetős érintetlen a városi divattól. A t'östók, menyecskéikhez itt keresnek modellt. A gazdag dráva-* melléki református nép öltözködik legdrágábban. Drága fejkendők, piros pruszlik átkötve zöld kendővel, ganbaldi ingujakkal, rövid bokorugró kerek szoknya, a mely alul a csipkés alsószokuyak serege látszik, a melyek a felsőnek harangalakot kölcsönöznek. A menés közben, folytathatom a hasonlatot, ez a szoknya aztán harang módra limbálódik, jobbra balra, a selyemharisnyába, selyemcipőbe bujtatott lábak fölött. Ehez hasonlóan nálunk még csak Kanizsa vidékén öltözködnek. Igeu viselik — dolog közben kizárólag — a szőrtopánt. Ezt, úgy látszik, a sváboktól vették át. A férfiak egyszerűen öltözködnek, jellemükhöz illően. Hisz a magyar paraszt nyugodt, komoly, mint egy darab természet.