Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 1-25. szám)

1894-03-11 / 10. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1894. márczius 11. 10. szám. ' 1 ii n 1, rt \ i ' r 31 55 uu. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi karaara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A nők és a tornászat. Minden művelt, nemzet belátta már a nőnek roppant fontos hivatását nem csupán az erkölcsi fejlődés, hanem a fizikai erő fen tartása szempontjából is. A nő, mint, anya, egy egész nemzedéknek adja az élet forrását abban a minőségben, amint az Ő egészséges, erős vagy beteges gyönge fizikumában csörgedez. Ha az életnek átvitelében a nő a teremtés akaratának minden föltételével rendelkezik : akkor az egész nemzedék életereje biztosítva van; míg ellenben, ha a nőben, mint anyában, nem a teremtésnek, hanem a pusztulásnak csirái érnek : ez a pusztulás hatványozottan érvényesül az utána következő nemzedékben. Innen van, hogy ma már a művelt nemzeteknél az állami gondok egyik legfontosabbika a nőknek nem csupán lelki, hanem testi nevelése is. Mert hiába: a nemzeti létnek fizikai tekintetben első sorban a nok, az anyák a letéteményesei. A mi sajátságos fizikai életünkben, mely a civilizáció befolyása következtében lett csak ilyenné, a romlásnak, a pusztulásnak föltételei egyre erősebben graszszálnak. S ami legelszomorítóbb a dologban : a pusztuláshoz nagy mértékben járul nőink rohamos mértékben való elsatnyulása. Fiatal nőinket elijesztő mértékben pusztítja nemcsak a tuberkulózis, hanem a vérszegénység is. Hosszára terjedő orvosi értekezést kellene írni, ha fejtegetni akarnók azokat az okokat, amik a nők korai pusztulásához járulnak vagy annak az alapot már a serdülő korban megvetik. Itt csupán azzal a kérdéssel akarunk foglalkozni, hogy a nő fizikai erejének növelését elő lehet-e mozdítani okszerű neveléssel ? A válasz csak az lehet rá, hogy igen. Az állatni nőnevelés vezéregyéniségei már belátták azt, hogy nemcsak lehet, de kell is. E belátásnak köszönhetjük, hogy az állami felügyelet, alatt álló leányiskolákban meghonosították a tornászatöt. Igen természetes, hogy ez is, mint minden újítás, a vaskalaposak erősfejcsóválásával találkozott. Mirevaló most már a lányokból is pojácákat nevelni! Elég, ha a fiú-gyermekeket nevelik kötéltáncosoknak ; a lányokat legalább kimélnék meg az olyan dolgoktól, amik semmitsem használnak; legíölebb ideje korán letörlik a nőiség hímporát. így fogadták az újítást vaskalapos atyánk fiai. Hivatkoztak a földműves családok leánygyermekeire. Azok nem tornásznak; mégis erőteljesek, mint az acélrugany. Az igaz. Csakhogy azok a piros-pozsgás teremtések nem is a szobában, nem is könyvek vagy székhöz kötő kézi munka mellett nyerték ám azt az acélosságot, hanem a szabad levegőn, testet-edző, izomerősítő munka mellett. Ezeknek nem kell tornászat : szívesen elismerjük. De annak a lánynak, aki idejének, életének legnagyobb részét a szobában, testet gyöngítő, elpuhító foglalkozással kénytelen tölteni, -— valóságos életesszencia a tornászat. Nem értjük e tornászat alatt az olyan gyakorlatokat, amik leányoknak nem valók, amik már nagy mértékben belevágnak a kötéltáncosságba, hanem azokat, amik minden mesterséges pojácáskodás nélkül mozdítják elő a serdülő lányok fizikumának fejlődését. E'einte akadtak ugyan szülők, kik sehogy sem tudtak megbarátkozni azzal, hogy leányaik egészen speciális torna-öltözetben különböző produkciókkal mutatták be fizikumuk megerősödését, acélosságát ; de mióta látják, hogy azok a felsőbb lányiskolába járó növendékek semmit sem veszítettek nőiességükből; testi erejök, lelki vidámságuk pedig határozottan nőtt: nemcsak nem ellenségei a tornászatnak, hanem gyönyörűségüket találják benne. Még vannak ugyan most is elegen, akik a női tornászat mellett felhozott argumentumokkal szemben szívesen mutatnak a régi nőkre, akik tornászat nélkül is derék asszonyok voltak a talpukon és jobban megfeleltek női rendeltetésük nek, mint a mai tornászó nők; de nem szabad felednünk, hogy azok a régi erőteljes anyák egészen más életviszonyok között nőttek tel, mint a mai leányok. Abban az időben még a korszellem nem kivánta meg a nőktől, hogy az általános műveltségnek magasabb sziuvonalán álljanak; míg ellenben a mai korszellem a műveltségnek olyan fokát követeli meg a nőktől is, aminek elérése őket a test fejlődését hátráltató életmódra utalja már fiatal serdülő korukban. Hogy ez mennyiben jó, mennyiben rossz, — hiába vitatnók, mert az semmit sem változtatna a dolgon. Igy kívánja a korszellem s ennek hatása alatt állunk mindnyájan ; vele szembe szállani hiába akarnánk. Annál okosabb dolog azonban a test fejlődését, erősödését hátráltató körülményeket ellensúlyozni. Erre pedig első sorban az okszerüleg, helyes padagogiával vezetett női tornászat a legalkalmasabb. Azért nagyon jól teszik az anyák, ha nemcsak leányaikkal tornásztatnak, hanem maguk sem riadnak vissza a házi toruászástól. Hisz legjelesebb művésznőink, mint Jászai Mari, Blaha Lujza, maguk is folytonosan tor* násznak és kétségtelenül ennek köszönhetik, hogy iideségüket, fiatalos ruganyosságukat megőrizték. A női tornászat még, mint egészen új dolog, most van a kifejlődés stadiumában s néhány évtized alatt bizonyára hatalmasat fog lendülni. Akkorra már a női tornászatnak is meglesz a maga rendszere, mit szakértő orvos-tanárok fognak a női test és fejlődése követelményeihez mérten megállapítani. Sőt néháuy évtized alatt bizonyára lesznek már szakképzett nő-tornatanárok is, kik a felsőbb lányiskolákban a tornászatot — mint szaktanárok — fogják vezetni. Ez utóbbi a legégetőbb szükségletek közé tartozik s megvalósítását igen sok, igen fontos és könnyen belátható körülmény sürgeti. A „Zaiamegye" tárcája. A költészet a történelemben. Irta: 1(. L. A való abban különbözik a költeménytől, miben a regén}' és novella különbözik a történettől. A történet előadja a megtörtént fontos eseményeket, a regényíró, a költő pedig úgy adja elő a költöttet, mintha megtörtént volna. A cél egy mind a kettőnél : az okulás, a javítás, az erkölcsi nemesbiilés, de az eszközök különbözők. A történelem eszköze : a maguk valóságában úgy rajzolni az eseményeket, hogy azok okait megismervén, hű képét adja az elmúlt időnek ; e képből kell azután következtetnünk az egyes jellemekre, tettekből eszmékre, de az egyén erkölcsi világa el lesz takarva szemeink elől és csak sejteni fogjuk a hősnek magánéletét; a jellem nem fog előttünk kidomborodni, az indító okokat nem ismerhetjük fel, mert a történelem éppen abban különbözik a költészettől, amiben a való világa az eszményitől, vagyis ama világtól, mely az embert nemcsak létező, de lehetséges helyzetekben is megmutatja az az oly életkörülmények között, melyek a történelem és a köznapiság körén kívül esnek. Hogy a költeszet ez oknál fogva könnyeu tévedt és tér a történet mezejére, az természetes ; mert akár a történeti dráma, akár a történeti regény használja fel, a történet, mely jeles képeket, alakokat és szép esemé nyeket nyújt tárgyul, mindig hálás marad a költőre. Más kérdés azonban, hogy a költészetuek szabad-e tért engedni a történelemben ? A történetírók legnagyobb része tagadja és elveti a költészetnek alkalmazását a történelemben és pedig azon egyszerű oknál fogva, mert elv a történet iróra : úgy adni elő a dolgokat és eseményeket hogy abból minden subjectivitás kihagyassék s tisztán a „történetek beszéltessenek el s az állapotok legyenek rajzolva" ; már ha most a történetíró arra. i.s törekednék, hogy a jelleme ket, cselekvényeket úgy fejleszsze. hogy belőlük, erkölcsi igazságokat, eszméket hozzon le, vagy oly kérdéseket., miket a történet, a valóság, meg nem old, vagy félig old 'meg, megoldjon és jpedig teljes kielég ít/.etésiuikre: akkora történet messze eltérne tárgyától s az igaz, a valódi, alighauem a költők háta mögött maradna. A történet elvei, módszerei is nyilván kizárják abból a költészetet; a történetírás elbeszélő és biráló módja, mely abban elmélkedéseknek, magán érdek, rokoni» vagy ellenszenvnek helyet nem enged. A történetírás s a történet mások szerint igen száraz adathalmaz lenne, még akkor is, ha a legérdekesebb eseinéuyek válogattatnak össze s ha az iró nyargal is a kevésbbé fontos eseményeknél, —' ezek abból az elvből kiindulva, „hogy főkép a mellékes és jói választott körülmények (episodok) teszik az elbeszélést kellemessé és szivrehatóvá, ezek adnak ueki szint, életet, testet, s ez által úgy tetszik, mintha szemeink előtt mennének véghez" — azt állították fel, hogy á költészetnek is bete lehet játszani a történetírásba. tíz a módszer Walter tícott idejéből keletkezik és hatásának köszönhető; Scott tói nemcsak a történeti regényre nyílott új világ, hanem hatalmas befolyása kiterjedt a történetírókra is, és Thierry, Macaulay az ő tanítványai. Azonban az alatt, hogy a költészet, a romantika behatolt a történelembe is, nem szabad azt értenünk, hogy az most kiterjesztette a történelemre, a történet személyeire, cselekményeire összes törvényeit s ezentúl a történelem se lesz más, mint költemény, ellenkezőleg a történet ez által csak a történeti ^cépirás"nak adott nagyobb és tágasabb teret, a történeti események és személyek úgy rajzoltatván, mint valók ; hogy ne, midőn még a történeti regény vagy drámában is a személynek és eseménynek lényegileg úgy kell rajzolva lenni, mint ahogy a történelemből ismerjük őket, hogy lehetne akkor eltérni a történelemnek a valótól. Thierry és Macaulay bár romanticusok, nem is tér nek el; eltérnek a classicus történetírók rideg formáitól, mint ahogy az irodalmi romanticusok is elhagyták a rideg formát, azt tartva a legfőbb célnak a költészetben; de megtartják a való életből vett tartalmat,, de a benső jellemzés mellett, a külső világot is festik és pedig különösen a történeti mondák., dalok felhasználása mellett. Thi.erry Amadé például, aki oly nagy előszeretettel viseltetett a magyarok iránt, „Attila történelme", „Attila fiai és utódai" cmiű munkáinál, miután az Attiláról elterjedt mesei alakkal nem volt megelégedve s annak lel. kéig akart behatolni, felvette forrásai közé nemcsak a latin legendákat Priscus Reíort, Trosper Aquitanus idatius krónikáit, hanem a német költeményeket: a Hildebrar.d étieket s a Niebelungen liedet, sőt felhasználta a magyar mondákat s hagyományokat is, ezek felül elismerőleg szól, mert ezek szerint Kelet hőse egészen más, mint a nyugati költészetben. Attila e szerint a hunfajta nemzetek lelke, mely a magyarok Almosában, Szt.lstvánjában újra feltámad és megtestesül — Isten ostora, aki pátriárkává alakul. A költészet képesítette ez eszme keresztülvitelére Thierryt, különben a történet világánál Attila megmaradt volna nála is Islen ostora 1 Míg így okozatos összefüggésben nála átszellemül bibliai alakká. Macaulay Anglia történetében a III. fejezetben, ahol azon állapotokat írja le, melyben Anglia volt, midőn a korona fi. Károlyról testvérére szállott, maga mondja, hogy ha „őseink (t. i. az angolok) történeteit haszonual akarjuk tanulni, szükségkép óvnunk kell ma

j gunkat a csalódástól, melyet családok, helyek és hivatalok jól ismert nevei természet szerint okoznak és soha sem kell felednünk, miként az ország, melyről olvasunk, egészen más, valamint amelyben élünk. Minden tapasz t.alati tudor/iányban van némi tökéletesedést irány. Minden emberi lényben megvan a vágy javítni saját állapotán. E két elem nagy közcsapások és rosz intézmények akadályozása mellett is, gyakran elég volt gyorsan előbbre vinni a polgárisodást. Sem közönséges szerencsétlenség, sem átalán a rosz kormányzat nem teszen annyit valamely nemzet romlására, mint a természeti tudományok folytonos előhaladása s az egyes emberek folytonos ön javítási törekvése tesz valamely nemzet jólétére." Macaulay szintén felhasználja a balladákat a Pepis könyvtárból, amelyek rímekben adják elő a népek panatfiai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.