Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 1-25. szám)

1894-01-21 / 3. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1894. január 21. 3. szám. 1, M rtl r i i a ís A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kölilliuk vissza. T A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A balatoni halászat. Nemcsak vármegyénknek, hanem az egész hazának kincse, gyöngye a szép Balaton, mely nemcsak párját ritkító regényes vidékével, hanem gazdag haltartalmával is magára vonta mindig a hazánkat meg-meglátogató idegenek, az arguszszemíí túristák figyelmét. Elvitték hírét messze földre ; regés dolgokat beszéltek otthon, hogy van Magyarországnak egy vidéke, mely fölött nápolyi ég ragyog, melynek földje vérgyujtóbb bort terem a cipruszi nektárnál, melynek mértföldekre terjedő tavában dúsan tenyésznek a legkülönbözőbb fajtájú halak és seregszámra mászkálnak a fehér rákok. Es a balatoni íogas, meg a fehér rák, nem egy kíváncsi idegent csaltak ide hozzánk. Ámde a mi halászainknak rendkívül sok ügyök-bajok volt a rákokkal. Szakadatlanul panaszkodtak, hogy a rákok pusztítják a halakat s e mellett roppantul megnehezítik a halászatot is, mivel, ha a kibocsátott hálóba rákok kerülnek (pedig azok rendesen kerültek), keresztülvágják a hálót s igy a halak is elmenekülnek. Talán a halászok imádságának lett foganatja, hogy egyszer csak a rákokra valami egyiptomi csapás következett ; elkezdtek veszni, pusztulni. Hiába volt minden védekezés; valami föltartóztathatlan dögvész a rákokat teljesen kipusztította. A fehér rákoknak hírmondójuk se maradt. Ezután okvetlenül be kellett volna következni a halak töméntelen elszaporodásának s igy a halászatra nézve új és kedvezőbb korszaknak kellett volna kezdődnie a Balatonon. Ez azonban nem következett be. Hanem bekövetkezett egy olyan korszak, mely tele volt a halászok siralmaival, hogy Isten tudja: hova lesznek a halak ; de tény, hogy folytonosan fogynak ; a piacra mindegyre kevesebb halat bírtak szállítani. Mindenki előtt, ki közvetlenül meggyőződött a hal pusztulásáról, bizonyos volt, hogy annak oka nem lehetett más, mint a rablógazdálkodás. A halászat bérlők szakértelmetlen nyerészkedő emberek voltak nagy részben, kik a jövőre nem gondoltak, hanem mint a szakértelmetlen bérlők minden téren tenni szokták, csupán azt tartották szem előtt, hogy a bérleti időt lehető nagy nyereséggel kihasználják. Halászaikkal kifogdoztatták a halakat minden időben. Ehhez járult azután a tolvaj-halászok garázdálkodása, kiket a halászat-bérlők sehogy sem tudtak ártalmatlanná tenni. Mivel a balatoni halászat ügye általánosabb szempontokból közérdeket képez, a közvetlenül érdekeltek és az érdeklődők tömörültek és sürgették a balatoni halászatnak törvény utján való szabályozását. Ez is megtörtént. De a tapasztalat azt mutatja, hogy ennek sem lett meg a remélt eredménye. A halak azóta is csak pusztulnak s a balatoni halászok siralmát a halászati törvény szigorú intézkedése sem volt képes megszüntetni. A balatoni halász-szövetkezet tart ugyan évenkint gyűlést, de ott rendesen elméleti dolgokkal foglalkoznak s a közvetlenül érdekeltek anyagi, pénzbeli szempontjai rendesen háttérbe szorítják a gyakorlati tapasztalatok alapján felszólaló szakértő halászok véleményét. A szakértő halászok véleménye a halpusztulás okait illetőleg körülbelül ez : A Balaton területére a törvény a hálók számát úgy állapította meg, hogy ez idő szerint körülbelül 34 hálóval járják a vizet, holott teljesen elég volna 13 háló engedélyezése. A 34 (rendesen 150—200 meteres) nagy háló rengeteg mennyiségben íogyasztja a Balaton halát, úgy, hogy a kifogott mennyiség arányában még a legkedvezőbb körülmények között sem képesek az egyes halfajok szaporodni. E mellett a tilalmi idő sincsen helyesen szabályozva-. A ponty például áprilisban, májusban befejezi az ivarzást teljesen, ugy hogy már juniusban minden kár nélkül lehetne halászni. Mivel azonban a tilalmi idő a pontyra nézve csak julius ló-én végződik, másfél hónapon át a legszebb példányokat kifogdossák a tolvajhalászok oly módon, hogy a szabálytalan halfogás következtében temérdek kisebb hal elpusztul. Ha ez időben a szakértő halászok fogdoshatnák el a pontyokat, a tolvaj-halászokat nem csalogatná vizre a fogás remélt eredménye s halpusztító hálóikkal jobban elszoknának a Balatontól, holott most a legéberebb ellenőrzéssel sem lehet tőlük megóvni a Balaton területét. A süllőnek ivarzása április 20-án már elvégződik és csak junius 15-én szabad halászni. A halászati törvény szerint azokat a süllőket, melyek tilalmi időben hálóba kerülnek, vissza kell bocsátani a vizbe. Ennek egyáltalán nincs értelme, mert a szakértő halászok igen jól tudják, hogy a süllőnek elég, ha fejét a háló közé dugja; ez a nyomás már véget vet életének s igy azok rendesen már döglötten kerülnek vissza a vizbe. Nagyon előmozdítja a halpusztítást az is, hogy a hal eláru ítást a hatóságok nem mindenütt kisérik elég éber figyelemmel. Akárhány szakértő halász kezében vannak levelek, melyekben egy-egy halárusító fölszólítja őket, hogy ne törődjenek a tilalmi idővel, csak fogjanak és küldjenek olyan halat, amilyet éppen foghatnak; jó pénzzel fogják megfizetni. Az elárusítás körül nem lesz fennakadás. Az ilyen ugratás elől azután nem minden halász tér ki. Maga a tény pedig azt bizonyítja, hogy egyik-másik piacon ugyancsak szabad lehet a vásár. Ezek, de kiválóan a nagyhálók szertelen mennyisége okozzák, hogy a Balatonban a hal folyton kevesbedilc és hova hamarább a rákok sorsára jut, teljesen kipusztul. Igy vélekednek becsületes, szakértő halászok. Ha talán a kipusztulást illetőleg kissé sötét és túlzott is próféciájuk, de annyira alapos, hogy az érdekelt és illetékes köröknek érdemes A „Zalamegye" tárcája. A diplomata. — A „Zalamegye" eredeti tárcája. — — Már én csak azt mondom, kedves papom, liogy ebben a Kazimér gyerekben nagy talentum lakik. Mit beszélek ? Gyerek ! Nem gyerek ez már, hanem embernyi ember. Lovagol, mint a legvakmerőbb jockey. Valóságos Sándor Móric. Biztosan lő, mint egy Teli Vilmos. Vív, mint egy spadassin. Billiárdoz, kártyáz, mint egy kozák. A jobbkarja már kétszer kificamodott a vakmerő lovaglás miatt. Vadászat közben már három vizslát megsebzett; kettőt agyonlőtt. Volt husz párbaja. Tiz alkalommal tört ketté kardja a vivás hevében. Igazi telivér; csupa tuz, csupa elevenség. Valóságos magyar faj. Hirtelen haragú, de engesztelékeny. Egyik pillanat ban lármáz, Ut; a másikban ölel, csókol. Hidd el, ked ves papom, nagy az én leikein gyönyörűsége. Pedig féltettem, lelkemre mondom: nagyon féltettem attól az átkozott pesti levegőtől. Nagyon kiöli az a fiatal emberekből az igazi virtust. Elmennek, mint eleven, egészséges, nagyreményű hajtásai az erőteljes tőnek s mire visszatérnek, olyanok, mint a legsilányabb fattyuhajtás. De hát az én Kazimér fiam kedvem szerint nőtt a virtusban. De mit piédikálok én neked, kedves papom ? A te szakavatott padagogusi szemed bizonyára éppen úgy fölismerték ebben az élettől, tehetségtől duzzadó fiúban a nagy hivatást, mint az enyémek. Így beszélt nagy hangon, fékezhetlen apai büszkeséggel Kemeházy Boldizsár földbirtokos, az ekklezsia érdemes tiszteletesének, a ki e közben a fekete kávé mellett csendesen szivogatta pipáját, azt tartván szent Pállal, hogy: „ha pediglen valaki szól tinéktek nagy dicsekedéssel, jól meggondoljátok : mi légyen abból igaz és mi nem ?" A pap hallgatása azonban cseppet sem zavarta Kemeházy Boldizsárt; mert ő meg a másik evangélistával azt gondolta magában, hogy: „mikor pedig igazsziviiek hallgatják a ti beszédeteket és nem szólnak ellene, úgy vagyon az jól, amiképen ti mondátok." Azért hát nagyot szippantott ő is az ősi tajtékpipából és folytatá: — Ne ü'közzél meg azon, kedves papom, hogy az én szivem öröme, büszkesége oly nagy mértékben árad ki az én ajkamon; de lásd ez a gyerek az én egyetlen örömem, büszkeségem, reményem. Mióta feleségemet sirba tettük, lelkem minden gondolata, szivem egész szeretete ezé. Szegény megboldogultnak az voit utolsó szava : „Neveld derék, nemes emberré fiunkat." Megtettem. A fiu kész ember. Szeretném, nagyon szeretném, ha mellettem maradna, ha belőle is magamhoz hasonló rusztikus ember válnék itt Kemeházán; de, hidd el pappm, valahányszor tapasztalom benne pezsegni a duzzadó erőt ; valahányszor ki-kicsillan belőle a nagyra törő talentum, mindig csak az Isten őrzi, hogy fel nem kiáltok Fülöppel: „Keress más hazát egyetlen Kazimérom; neked szűk lesz Ketneháza!" Bizony szűk! Érzem, látom, tudom, hogy sziik ! Gondoltam valamit. Mit szólsz hozzá, kedves papom? En ebből a talentumos fiúból diplomatát nevelek. Kemeházy megállott és várta a tiszteletes iir feleletét. Ez pedig lölemelte a kávés csészét, szürcsölt keveskét belőle, nagyot szippantott rá a pipájából és csak azután szól vala hamisítatlan, sziiztiszta kálomista bölcseséggel : -— Az emberek határt szabnak a városoknak és falvaknak, az ^ Űr pedig az embereknek. A határon mindenki az Ur böleseségével áll szemben. Kemeházy már nem ért rá az ő kedves papjának jósdai feleletét latolgatni, mert kocsi robogott be a ku riára. Felugrott és kitekintett az ablakon. Arca egyezerre fénylett az örömtől. — Nézd, nézd, kedves papom, lupus in fabula. Fppen most jött meg az én kis diplomatám. Már egy hete nem láttam. Engedd meg, hogy eléje mehessek I Feleletet sem várva, sietett ki a jövő nagy diplomatája elé s pár perc múlva karon vezette be olyan dignitással, mintha már valami szentpétervári küldetésből érkezett volna meg a gézengúz, kinek egész lényéről [, lerítt a blazirtság. Mintha csak most hagyta volna télbe 1 I a billiárd partit a Ferenczy-kávéházban. — Na, itt van a kópé! — szólt Kemeházy büszkén legeltetve szemeit a szentpétervári nagyköveten. — Ió napot, jó napot! — üdvözölte Kazimér ur a papot, esetlen elegantiával nyújtva feléje kezét. A tiszteletes ur elébb szépen lenyomkodta pipájába a hamut, mintha azt akarta volna mutogatni a hányiveti fiatalembernek: „pulver et umbra sumus, édes öcsém" — csak azután fogadta el a blazirtan feléje nyújtott kezet. — Servus öcséin! — szólt érces hangon s úgy megszorította a lanyhán nyújtott kezet, hogy a telivér Kazimér úrban majdnem felordított az ősi virtus. — Micsoda rusztikus kéz! — szólt savanyú képpel ... . — Sana mens in corpore sano, kedves öcsém! — dörögte a tiszteletes, mintha csak a katedráról beszélt volna. — Unalmas, nagyon unalmas beszéd, kedves tiszteletes úri Önök itt a falusi levegőben össze3 boldogságukat abban találják, hogy mind csupa vasgyúróvá nevelik magukat. Unalmas, iszonyú unalmas, roppant prózai ez a falusi élet. Ah ! a városnak hiába nincsen párja! Apropo, most éppen Csalándról jövök. Ez a város nagyon előnyösen megváltozott. Vannak pompás mulató helyek, derék fiuk, kitiinő cimborák. Vagy 10 kompániában megfordultam. Azok a kedves fiuk vittek, vezettek mindenüvé. Ah papa, ha láttad volna: milyen kitűnően mulattam. Volt cigány, pezsgő, szép asszony ; voltak csókolni, falni való kis baktisok. Te papa — Boccaeciora mondom — még a te szived is megmozdult volna. Annyit mondhatok neked, hogy egy hét óta nem aludtam két éjszakára valót. Igazad van, papa, én bennem van valami nyughatatlan, kielégíthetlen, ringy rátörő ördög, ami űz, kerget, nem hagy pihenni. Hidd el: még most 1 se jöttem volna haza, de hát — meg ne haragudjál ! — Mai szamunkhoz fól iv mellfiklet van catnii/a