Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 27-53. szám)

1893-07-23 / 30. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. julius 23. 30. szám. i JL í, közivel® és A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentet len leveleket csak isméi t kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk »issza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A chinai falak. A bölcs chinaiaknak jutott eszökbe legelsobben a népeket, nemzeteket lélekben, szívben elkiilönitő válaszfalat egy rettenetes falóriással érzékíteni, kézzel is megfogható kifejezésre juttatni. A történelem elitéli azért az elzárkózó dunaiakat., mert a tudomány fejlődését, a kultura haladását e merev s minden idegent kivülhagyó, semmi hazait, ki nem bocsátó elzárkózással nem mozdították elő, amennyiben nem engedték, hogy találmányaik s általában a chinai tudomány vívmányai az emberiség közkincseivé legyenek. Ezért mi a chinaikat — kiválóan a haladottság jelenlegi felfogása szerint — határozottan elítéljük; de ez ítélet közben elfeledjük kezünket szivünkre tenni és beismerni, hogy tulajdonképen most is köröskörül chinai falak között mozgunk itt a mi, századvégi társadalmunkban is. Az emberiség megváltói, az emelkedettebben gondolkozó egyének — mióta az emberi rendeltetés és cél tudatára jutottak - - szakadatlanul küzdöttek a szellem fegyvereivel: tiszta elvekkel, eszmékkel azért, hogy a nagy emberi társadalomban fenálló chinai falakat, az elzárkózás, elkiilönözés merev rendszerét, megsemmisítsék ; de hiába volt időnkint az eszmék mellett folytatott véres küzdelem : a chinai falak most Ím állanak. Valóságos sötét átok gyanánt húzódik végig az emberiség történetén az a sötét tapasztalat, hogy sem békés apostoli igék, sem a vérontás nem birták helyes kibontakozásra vezetni a nagy milliókat. Pedig ezek a válaszfalak sajátságos módon, valóságos didói ravaszsággal épültek föl, az önzés gonoszul kieszelt munkájának ügyesen szőtt szálaival lassan-lassan behálózván, hatalmába ejtvén az emberek lelkét, gondolkozását. A társadalmi fejlődés legelső stadiumában keletkezni láttunk olyan intézményeket, mik az együttélés legtisztább, legszükségesebb elvének érvényesítésével válnak uralkodóvá. ii A társadalom legelső alapja a család s az abban uralkodó szellem a lehető legeszményibb megtestesítése az egyenlőségnek s a családfő kezébe adolt kormányzói hatalom a legszebb érvényesítése a „primus inter pares" elvének. Kisebb keretekben tovább fejlődve a socialis alakulás, még mindig helyes uton, chinai falak nélkül találjuk a hatalmasabb társadalmi kialakulás felé haladó emberiséget; habár itt-ott már gyöngülni, bonyolodni látjuk az igazi kibontakozás szálait. Minél nagyobb keretekben foly tovább a társadalmi szervezkedés nagy munkája : annál sűrűbben lépnek föl egyesek törekvései a maguknak vindikált jogokért és hatalomért. Véres küzdelmek jelölik a társadalmi fejlődésnek ezt az útját. Itt már az önzés kiveti az ő ügyesen szőtt hálóját az emberi szivekre és elmékre, hogy azokat megejtve, az előjogokat a maga részére biztosíthassa s bizonyos téren a hatalmat kezébe ragadja. Es hát átkul jutott az emberiségnek, hogy társadalmi szervezkedésének alapgondolata mindig jobban-jobban elfordult az önzők kezében és befolyása alatt, mig nem olyan parcialis érdekek kerültek az emberiség társadalmi rendszerében uralkodásra, mik végeredményökben az egyenlőség és a „primus inter pares" elvét megsemmisítve, egyesítés helyett széthúzásra, elkülönítésre, elzárkózásra vezettek s a nagy emberi társadalmat át-meg átszőtték, keresztíil-át vontálc merev chinai falakkal. Es most előttünk áll az egész emberi társadalom úgy, oly formában, ahogy igazi íendeltetése felé nem haladhat, ahogy a végső és legszebb célt: az általános egyesítést el nem érheti soha. Pedig az lehetetlen, hogy azok az eszmék, melyek az emberi megtisztult szivekbe örök-igazságokul vannak irva, előbb-utóbb el ne foglalják ismét a maguk terét az emberiség milliói között. Lehetetlen, hogy a társadalmi alakulás elvének eltorzítása felszínen tarthassa magát; lehetetlen, hogy a socialis együttélésben az egyenlőség s a társadalmi közszellem kifejezésében a „primus inter pares-' elve ismét uralomra ne jussson; mert csak az ily szellemi kibontakozás viheti közelebb az emberiséget, az általános boldogsághoz, csak igy valósulhat a testvéries egyesítés megváltói gondolata Mindazoknak a társadalmi tényezőknek, kik a közszellem kifejlődésére befolyással lehetnek, át kell hatva lenniök ennek igazságától és működésük, munkálkodásuk minden izében oda kell hatniok, hogy a társadalmat az isteni teremtés örök-igazságát megtépő előjogoktól megtisztítsák; hogy az elmékbe és szivekbe átplántálják azt a szellemet, azt az érzést, melynek hatása alatt a bennünket elválasztó chinai falak mihamarabb le fognak omlani az emberiség boldogságáért önzetlenül küzdők békés munkájának hatása alatt. A „Zalamegyei Gazdasági Egyesület" hivatalos értesítője, Műtrágya. Kelhivom a t. tag urakat, hogy a kik az egyesület utján óhajtanak műtrágyákat beszerezni, ebbeli megrendelésüket az egyesületi titkárságnál f, évi augusztus hó 5-ig eszközölni szíveskedjenek ; utóbb érkező megrendelések figyelembe nem vehetők. Tájékozásul van szerencsém a beérkezett ajánlatok szerinti árakat következőkben tudatni: AK. 11. jegyű feltárt superphosfát csontliszt, a 100 kiló 5 frt 95 kr. ; ezen faj műtrágya lett, az elmúlt években beszerezve a tagok részére. Prima superphosfát i7 — 19% vizben oldható foszforsav tartalommal 5 Irt 50 kr. Prima superphosfát 14—16% vizben oldható foszforsav tartalommal 4 frt 70 kr. Ammóniák — superphosfát 10—12% vizben olható és 3—4% légeny tartalommal frt. Thomas — salak 18—20% foszforsav tartalommal 75—80% porfiuouisággal 3 frt 65 kr. Az árak Zalamegye bármely állomására bérmentve szállítva értetnek. Zala-Egerszeg, 1893. julius IG. Orosz Pál sk., e. titkár. A „Zalamegye" tárcája. Válságos uton. — Novella. — Irta: Keresztúry József. (Folytatás.) 111. Árkosné maga volt a szobában. Altatgatta a kis gyermeket. Lassan, vigyázva ringatta a bölcsőágyat. Az apró jószág nem akart aludni, nyilt, okos szemeivel az anyjára bámult, mig apró kezeivel ösztönszerűleg babait a vánkosok között. Anyja ráhajlott, mosolygott neki, játszott vele. Megengedte, hogy fölborzolja sima haját; parányi ujjait szájába vette; az meg nevetett, kacagott rá. Majd ölbe kapta, himbálta, csókolta. Aztán beszélni kezdett vele, mintha értené szavát. — Látod, megvert miattad az apád ; ide ütött, ide ! De nem táj már, akkor sem fájt. Ugy, csókold meg szépen, ajkad elzsibbasztja a fájdalmat. KI akartak tőlem választani, nem akarták, hogy anyád legyek. Szegény te ! De elhoztalak, megmentettelek, anyád leszek — ha megverlek is érte. Az ártatlan lélek csak nézte az anyját s mintha megértette volna a szavát, nem mosolygott többé, álmos lett és elaludt az anyja ölében. Egyhangú, csöndes napok folytak Árkoséknál. Nem jártak sehová. Az ember teljesen gazdaságának élt ; kinn volt már kora reggel a mezőn s c<ak a késő est hozta haza. A szántók, aratók, kapások, kaszások, a kinn és benn I jglalatoskodó cselédek naponkint látták a földes urat. R'^yik órában a hegyoldalban a szőlőkötözők közt volt, a násikban mái a majorban a zummogó, zakatoló cséplőgépek közt lehetett látni. Minden után maga nézett, , semmi sem történt tudta nélkül. Az ispán minden este beszámolt neki az elmúlt napról s előterjesztette a jövő nap munkarendjét. Azon volt, hogy minden perce igénybe legyen véve s így megszabaduljon magamagától. Es néha volt is nap, mikor elfelejtett mindent s csak arról tudott, ami közvetlen körülötte történt. Az estétől azonban mindig télt; sokszor nem is ment haza, még éjjelre sem, kivált ha kinn volt valamelyik távolabb fekvő jószágtagon. Megtörtént az is, hogy ügető lován gyakran már a kapuig ért, mikor egyet gondolt és visszafordult. Nem ment haza. Az asszonynyal egyáltalában nem is találkozott össze. Az ebédet rendeseu utána vitték s ha otthon volt is, egyedül étkezett. Az asszony bevette magát kis fészkébe, mintha a világról nem is akarna tudni semmit. Egészen gyermekének élt. Nem engedett hozzá nyúlni senkit, mindent maga végzett körülötte. Fürösztötte, etette, itatta, varrta ruháit, ha ébren volt, játszott vele, ha aludt, őrködött íölötte és dolgozott rá. A nagy elfoglaltság között nem is jutott idő magával gondolni. Ugy érezte, hogy semmije sem hiányzik, az a gyermek mindent kipótolt — még a férjét is. Azt sem tudta, mit csinál az ura; szokotté otthon lenni s ha nem, hol s merre jár. A cselédeket nem kérdezte, magától meg hogy tudta volna. Mi.-.tta bizony járhatott volna akármikor, akárhol, akárkinél. IV. Közelgett, a tél, mikor elfogy a munka s ijesztően hosszúak lesznek az esték. Naponként megfordult a gondolat Árkos Ádám fejében: Mi lesz? Az előtt, ha unatkozott, átment Deményiékhez, ott mindig volt társaság. Az utolsó időben már valóságos napos vendég volt náluk ; de a történtek következtében teljesen szakított velük. Es minél inkább togytak a napok s kevesbedett a munka, annál égetőbbé vált a kérdés megoldása : Mi lesz ? Mert a telet így itthon kihúzni nem lehet. Végre is megállapodott abban, hogy télre a fővárosba jönnek. Ismerte a fővárost társadalmával, embereivel. Tudta, hogy az örökös hajszában és kenyérkiizdelemben nem sokat törődik egyik ember a másikkal s az az egynéhány ismerőse, aki Budapesten lakik, jóformán még azt sem tudja, hogy megnősült. Itt legalább nyugodt életet remélt; van eszköz, mód is agyoi: ütni az időt. Magához hivatta tehát az ispánját, átadott neki minden kulcsot, ellátta a szükséges utasításokkal s egy napon csendben, minden feltűnést gondosan kerülve, Luálhástul, mindenestül vonatra ültek. Az első hóesés már Budapesten találta őket. * Az életmódjuk nagyjában ugyauaz maradt itt is. De mintha még sem lettek volna olyan távol egymástól. Lakásuk nem voit nagy és tágas, mint otthon. Szobáikat csak egy vékony fal választotta el egymástól — elég arra, hogy elkülönítve legyenek, de nem arra, hogy egymás létezéséről tudomással se bírjanak. Míg otthon, egyik a kastély egyik szárnyában, a másik a másikban, akár hírt sem hallottak egymásról. Az asszony itt sem ment sehova. Atyját, egy tekintélyes vasúti mérnököt, időközben elhelyezték a fővárosból ; anyja már régen meghalt, testvérei nem voltak, ismerősei is csak kevesen. Legjobban is érezte magát otthon s ha csak okvetlenül uem kellett, nem is ment ki a házból. Könnyen lemondó, követelést, nem ismerő természete és gyermekében föltalált apró örömei elfeledtették vele helyzete sivárságát. Elhanyagolásában, teljes mellőztetésében nem érezte megalázását, nem volt benne indulat, mely megzavarta volna lelke békéjét. Mai számunkhoz negyed iv melléklet van csatolva.