Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 1-26. szám)

1893-01-15 / 3. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. január 15. 3. szám. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A bomlás. Az erkölcsi bomlásnak megdöbbentő, megrázó mozzanatai tárulnak elénk abból a nagy katasztrófából, mit „Panama-botrány" néven ismer most már minden ujság-olvasó a világ öt részében. Rettenetes tanúságtétele ez a botrány annak, hogy ma már mennyire megbizhatlanok az emberek, mily rémségesen gyarlók még azok is, kiket nagy hirnév, országos tekintély nimbusza vesz körül. Nekünk a botrány politikai következményeihez, hatásához nincs, nem is lehet semmi közünk ; de annál inkább érinthet és érdekelhet bennünket az, hogy minő rettenetes bomlásra vezethet az olyan állapot: mikor a szertelen nyerészdedési vágy, a meggazdagodás ezer ördöge, a földi gyönyörökben való féktelenkedés, hatálytalanság nemcsak meglazítja, de teljesen el is tépi azokat a láthatatlan szálakat, mik az egyes embert az általános erkölcsi világrend színvonalához füzi. Előttünk áll Franczia-ország' a maga bor~ o zasztó társadalmi bomlásával. Hamis emberek, hamis nagyságok, hazudott nagy elvek, hazudott nagy célok, festett hazafiság alatt feslett erkölcsök, irtóztató erkölcsi romlottság fertői bontakoznak ki abból a nagy katasztrófából. A legmagasabb társadalmi rétegbe hatoltak be a sötét corruptio gyökérszálai oly mélyen, hogy kiirtásuk szinte lehetetlen az egész réteg teljes felforgatása, feldulása nélkül. A hazafiúi és társadalmi nagy-erények talajában nagybűnök burjánoztak föl, irtóztató nagy bűnök, mik meg fogják rendíteni az egész társadalmat, mivel onnan eredtek, ahonnan a társadalom egyeteme a vezérszellemet kapja s ennélfogva erejében vagy bomlásában van az egész társadalom sorsa. Nagy következményei lesznek e bomlásnak ott s nagy tanulságai itt, a mi társadalmi s egyéb viszonyainkra nézve. Előttünk áll a Panama-botrányból a közvetetlen tapasztalat, hogy a magán élet feslettségei, a gyönyörökben való féktelenkedések nem j alkalmasak arra, hogy egyeseket a magasabb esz- | mények szolgálatában megtartsanak. A ki ma- ( gán-életében, családi szentélye körül, az ő egyéni világában nem marad meg az eszményibb színvonalon ; akiben az erkölcsi kötelékek az ő szűkebb körében meglazultak : az ritkán fos: o o tisztán megállani az általánosabb, nagy eszmék szolgálatában; példányképül tündökölni pedig a közös eszmények kivívásában nem fog soha. Levonhatjuk az előttünk fekvő botrányból a tanulságot, hogy a közös célok szolgálatában, a magasabb érdekek előmozdításában, kivivásában sokkal becsesebb erőt képviselnek a nagy jellemek, mint a nagy szellemek. .Mivel pedig a nagy szellemek születnek, a nagy jellemek pedig nevelődnek, — egészen tőlünk, nevelési rendszerünktől függ : milyen erőkkel ajándékozzuk meg hazai társadalmunkat. A mi magyar társadalmunk még nagyon messze van stílyedésében attól a színvonaltól, a mi a francia társadalom részéről a Panama-botrányból elénk tárul ; de a corruptio bizonyos mértékétől, mely pedig a bomlásnak csiráit magában hordja, a mi társadalmunk se ment. A megélhetés és kényelem, az igények és a fényűzés, az életörömök és dobzódás különböző fokozatai nálunk sem valami kényesek az eszközök megválasztásában. A könnyű kényelem, a fényűzés, a dobzódás a társadalom bizonyos rétegében kezd már erős mértékben életszükségessé lenni. A szükség törvényt bont. Ezek az életsziikségek (ha uralkodókká lettek) megbontják az erkölcsi világ legszentebb törvényeit. Társadalmi életünkben nem egyszer halljuk hangoztatni egyesek részéről, hogy pénzzel ma már mindent lehet el érni. Pénzen lehet venni kéjt, gyönyört, örömöket, hirnevet, tiszteletet, babérokat, sőt még igazságot is, mindenünnen, ahol csak mérik : fent és alant. Már magában az is elég szomorú jele az állapotoknak, hogy csak egy-két eset is akadt olyan, mely az eféle állításnak alapjául szolgált. Ebből már világosan kitűnik, hogy e tekintetben nem állunk egész szűz tisztán ; tehát a csira már nálunk is megvan. Ha pedig megvan, akkor minden embernek, minden hazafinak, ki a magyar társadalom sorsán őszinte lélekkel csüng, ki a magyar társadalmat a mindenfélül fenyegető nagy bomlástól megakarja óvni, — azon kell lennie teljes erővel, hogy a mi társadalmunk mentül szilárdabb erkölcsi alapokra fektettessék. A társadalom erkölcsi alapját szilárddá, megingathatatlanná a társadalom egyetemét alkotó egyének jellemereje teszi. Éppen azért nekünk első sorban jellemnagyságokra van szükségünk. Bizalmunk odaajándékozásánál valaki iránti tiszteletünk, ragaszkodásunk, lelkesedésünk mértékével mindig az illető jellemét kell szempontul venni. Szóval a becsületre, a jellemre kell fektetni társadalmunk épületét s akkor nem kell félteni azt a francia társadalmat fenyegető rázkódástól, bomlástól. Nagyon jó lesz ezt erős tanulságul levonni, mert hiába tagadnók : tény az, hogy a mi társadalmunkban is meglehetős könnyű dolog legalább ideig-óráig felszinen maradni kissé tehetségesebb szellemeknek a nélkül, hogy az erkölcsi élet mélyebb alapvonásaival valami közeli viszonyban volnának. Pedig bizonyos az, hogy nagy jellem nagy tehetség nélkül is kiváló szolgálatot tehet valamely' ügynek, míg ellenben a nagyszellem jellem nélkül mindig veszedelmes tényező bármily méretű cél és törekvés szolgálatában is. Társadalmi életünk a parciális törekvések miatt tömörségéből, tartalmából úgyis meglehetős sokat veszített, a szelíd béke szelleme már egy idő óta nem lakik közöttüuk; legalább hát arra kell törekednünk, hogy erkölcsi alapjában valahogy meg ne rendüljön a magyar társadalom. Ezt pedig egyedül úgy érhetjük el, ha ügyeink élére oly egyéneket állítunk, kiknek kipróbált jelleme teljes erkölcsi garantiát nyújt a csalódások ellen. Mert szem előtt kell tartanunk és nem szabad felednünk, hogy a corruptio által okozott társadalmi bomlás a franciáknál csak egy erősebb rázkódás; a mi heterogen társadalmunkban azonban félig már nemzet-pusztulás volna. A „Zalamegye" tárcája. Egy végrendeleti — záradék. (Beszély.) Németh Elokné szül. Andabázy Irén. (Folyt.) Somoss elnökék lakásának egy igen csinos szöglet szobácskájában, melynek ablakredőnyei az égető dél utáni nap heve ellen teljesen le vannak bocsájtva, úgy, hogy a napsugár csak néhány nyitva felejtett zsalulevélen át lopózliatik a kellemesen hűvös szobába, — fiatal leányka ül szép mivű Íróasztal fölé hajolva és szorgalmasan ir, kecses fejecskéjét ide-oda ingatva, amint szemeivel kiséri az ujon keletkező sorokon fürgén tova száguldó tollat. Hog)' gyors röptű gondolatait annál biztosabban papirhoz bilincselhesse, kénytelen azokat hangosan tollába mondatolni. „Szerepet cseréltünk, kedves Lilly ! Nemrég te sopánkodtál utánam ugyan ez Íróasztal mellett; most meg én küldöm vágyó sóhajaimat hozzád Sósdra !" „Mire viszont láthatlak, kész falusi gazdaasszonyt nevel belőled siket házi kisasszonyunk, a jó öreg Száli néni! — Szivemből sajnálom, hogy fülbaja oly nehezen javul. Anya egészségi állapota ittlétem óta annyira javult, hogy házi orvosunk a fürdőbe való utazást nem tartja többé szükségesnek. Csupán légváltozást ajánl. Erre vonatkozólag pedig kitűnő tervem van, melybe Anya is már beleegyezett. Néhány hét múlva t. i. gazdaasszonyi előmeneteleid felől szándékozunk tudomást szerezni, amennyiben a sósdi kastély rég feledésbe ment vendégszeretetét egy-két hónapra igénybe veeudjük s szives meghívásodat elfogadjuk. Ki sem mondhatom, mennyire örülök e kedves együttlétnek, melynek édes örömeiben vajmi ritkán részesültünk piciny korunk óta. Igen sok mondani valóm lesz — Lilly ! A szivem csordultig tele van. Amióta nem láttalak, úgy érzem, mintha igen-igen sok történt volna velem, — pedig semmi sem történt! Napjaim oly egyhangúan folynak mint ahogy az egy szegény ideg beteg nő házában csak lehet. De nem panaszkodom, mert irántunk tanúsított jósága határtalan. Tudod mi újság? . > A városunkban állomásozó ezredet is mozgósították ! Holnap mennek vitézeink — talán soha vissza nem térésre 1 Mulatni kész hölgyek megragadták ez alkalmat is, hogy a távozó katonatisztek tiszteletére tánc estélyt rendezzenek, a minélfogva még ma este egy kerti mulat ság élvezeteinek nézek eléje. Pedig nincsen kedvem táncolni — a jó Isten látja lelkemet! Valami úgy fáj — úgy fáj énnekem . . . Azt hiszem Lilly — hiányodat érezem. Az sincs Ínyemre, hogy a fiatal hölgyek jelmez ben fognak megjelenni. Mindenkinek meg van a maga csinos tavali jelmeze, de én a farsangot tudvalevőleg nagypapánál Sósdon töltöttem, így semminemű báli felszereléssel nem bírván, kénytelen leszek fekete dominóban megjelenni, mely most készül a varrónő és Lötty szobalány közreműködésével Anya felügyelete alatt. Képzelheted, mily bájos jelenség leszek e festői feredzsében, fekete fátyolmaskkal az arcomon ! . . . Kardcsörtetést hallok az utca kövezetén . . . (esküszöm neked Lilly, hogy nem tekintek ki a zsalu megöl) —- s szivemben oly fájó érzés keletkezik annak elgondolásánál, hogy az iljú élet néhány nap múlva talán a csatatér rémes színhelyén áldoz honszeretete kötelmeinek s nem megy ki az eszemből, hogy a kikkel ma este a zene ütemei szerint vigan lejtem a tánc lépéseit, — azok a politika nagy arénájának halálra szánt gladiatorai .... Fejemben pedig egyre zsong ez a régen hallott német dal: „Gestern noch auf stolzen Kossen, Heute durch Brust geschossen, Morgen in das kűhle Grab." Morgenroth, Morgenroth! Bringst du mir den fiűhen Tod." — — Ebben a pillanatban az ajtó felnyílt s egy beteges kinézésű, szenvedő arcú delnő lépett a szobába, az abban uralgó homályba fürkészőn tekintve. — „Itt vagy Mimi ?" — kérdi az Íróasztal mellett ülő leánykát megpillantva, ki őt észre sem látszott venni. — „Regina kisasszony egy pillanatra kéret, szíveskednél próbálás végett szobámba átjönni." A leányka üléséről felszökött. — „És te magad fáradtál, kedves Anya! Köszönöm — rögtön átmegyek." — S ezzel nyakába borúit j az éltes hölgynek, ki őt ezért homlokon csókolta. De egyszerre megdöbbent s balkezével a leányka arcát felemelve szeretetteljesen kérdezé : — „Hogyan Mimy . . ? Te sírsz . . ?" Könyeket látok szempilláidon. Mimy ijedten törülte meg szemeit s vidám kacagással igyekezett az aggódó delnőt megnyugtatni. — „Eszem ágában sincs pityeregni, anyácskám" — szólt hízelgőn fonva karjait Somossné nyaka körül. — Hosszú levelet írtam Lillynek s kissé megerőltettem szemeimet ebben a sötétségben." — „Oh ! ne tagadd gyermekem ! Ne keress ürügyeket és okokat bánatod palástolására. Jól látom, hogy az én vidám, nevető gerlém tükörtiszta kedélyét egy idő óta, valami rejtett fájdalom borulatai homályosítják el." Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.