Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)
1892-10-23 / 43. szám
Felfilápsításí Vannak emberek, a kiket a kenyéririgység minden tisztességtudásból kivetkőztet. Ij esett meg inobt, hogy egy verseny társunk teljesen fejét Vesztvén az Esterházy cognac bámulatos sikerein, (és minden esetre saját gyártmányának hanyatló kelendőségén — a minek oka pedig csakis ö maga leheti, oda jutott, hogv valótlan és neveisé?es \ádakat szór ellenünk s ez által igyekszik bennünket megkárosítani Érdekeit ilyen eszközökkel védő versenytársunk fogadja részvétünket ! Rászolgál. Készünkinl csakis azt említjük meg rüviden, hogy csakis az Esterházy cognac lett minden kiállításon melyen részt vett, első dijakkal kitüntetve, hogy csakis az Esterházy cognac-gyár kapott orvosoktól, gvyógyszerészektöl, kereskedőktől és a nagy közönség küréből ezrekre rugó elismerő leveleket és hogy csakis az Esterházy cognac kedvence a nagy közönségnek. Mi csakis a nagy közönség véleményét tartjuk mérvadónak, ez pedig hatalmasan nyilvánult meg, mindenfelé hangoztatván Esterházi cognac a legjobb! Szavatolunk cognaeunk jóságáért, ez szerezte meg nekünk a nagy közönség rokonszenvét, melyet — a verseny dühöngő támadásai ellenére — megtartani, sőt tőlünk telhetőleg lokozni igyekszünk majd. Tisztelettel gróf Esterházy Géza féle cognac-gyár Budapest— Angyalfőid. I II i 5 w i il i 'II es üzlet eiaaas vagy bérbeadás. Zala-E^erszeofen, a Körmendi utca o ~ " 8. szám alatt levő emeletes ház, a mellette levő földszintes házzal, az udvarban nagy magtárral, szappanfözdevel, a szükséges mellekepületekés kerttel, valamint a teljesen felszerelt és verseny nélkül álló szappanfőzdével együtt jutányos áron, szabad kézből, örök áron minden órán eladó, esetleg bérbe adandó. A szükséges további felvilágosítást megadja Sehwarcz Móric Zala-Egerszegen. Éfí •M mU %É*s ttáf B ^Ag ttAtf %Mél MC H Bérbeadandó vendéglő. Alulirott Zala-Egerszegen a Fehérképi Ü városi korcsmát H * s 1893-ik évi január hó l-étöl albérbe, vagy csaposnak kiadóin. A részletes feltételek alulirottnál tudhatók. Zala-Egerszeg, 1892. október 21. Domonkos Ignác sk., a Baross ligeti és Fehérképi vengéglők bérlője. megTöbb vidéki lapban megjelent támadó közleménynyel szemben a fl r igazgatósága kijelenti, hogy ugy saját kötvényfeltételeinél fogva, melyek minden kötvényen olvashatók, mint az irányadó magyar kereskedelmi törvény intézkedéseihez képest esetében is kifizeti, 1 OS mi «j "J a biztosítási összeget. kim Nyomatott özv. Tahy Rozalia gyorssajtojan Zala-Egerszegen.