Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 1-26. szám)
1891-03-01 / 9. szám
X. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. március 1. 9. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: 3 liasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Rélyegilij 30 kr. Xyilttór petitsora 12 kr. JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Meg-jeenik minden vasárnap. Az idegesek kora. Valamikor a lobbanékony természetű embereket sanguinikusoknak nevezték. Akiről tudták, hogy sanguinikus véralkatú, annak igen sokat elnéztek, igen sokat megbocsátottak. Föllépése, magatartása, modora nem haragot, hanem szánalmat ébresztett az emberekben. Mindenki tudta, hogy fölhevült, izgatott állapotában föltétlenül a pillanat hatása alatt áll ; nem ura önmagának. Azt is mindenkor bizonyosra lehetett venni, hogy mihelyt vére lehűl, százszorosan megbánja izgatott állapotában kimondott sértő szavát vagy meggondolatlan tettét. A sanguinikusok kora immár lejárt ; helyzetűk urai az idegesek lettek. A pathologia kisütötte, hogy a sanguinikus véralkatnak tulajdonított állapot tulajdonképen betegség : idegesség. Alig fedezte föl a tudomány ezt a különös betegséget, halomra jött a tapasztalt és tapasztalható fajok egész özöne; felfödözték egyik igen különös faját: a microbmaniát is. A microbmaniában szenvedő uton, útfélen, ahol alszik, ahol dolgozik, szóval mindenütt, a microscopicus betegségcsirák ellen védekezik ; mindent fertőtlenit ; a lenyelendő falatot százszor pácolja, százszor desinficiálja, míg szájába teszi. Nem bizik sem a húsban, sem a kenyérbea, sem a vizben, sem a levegőben ; mert abban a meggyőződésben van, hogy minden test magában hordja a betegség microscopikus csiráit s azokat okvetlenül öldözni kell, ártalmatlanná kell tenni, hacsak önként nem akarunk halálunkba rohanni. Az idegeseket — bármily fajában szenvedjenek az idegességnek — csak szánni lehet, sokat, mindent el lehet nézni, meg lehet bocsátani nekik. Ámde az idegességnek abban a fajában, mit microbmaniának nevezünk, igen sokan erkölcsi szempontokból leledzenek. Vannak nagyon sokan, kik másokban, mások szavaiban, tetteiben a célzatosság, a rosszakarat csiráit hiszik rejleni. A legnemesebb, a legszüztisztább jóakaratban sem biznak. Minden szóban, minden tettben keresik, kutatják a lélek microscopicus productumát: a mellékgondolatot. És meg is találják éppen úgy, mint a valóságos microbmaniában szenvedő megtalálja a bakterionokat, bacillusokat a legtisztább természeti produktumban is. Es mivel az ilyen erkölcsi microbmaniában szenvedők azokat az embereket, kikkel sorsuk, életpályájok összehozta, nem desinficiálhatja: passiv módon segít magán ; kerüli az embereket, elzárkózik s megfekszi lelkét fekete felhőjével a scepticismus ; ember- és világ-gyülölet ver fészket szivében. Kétségtelen az, hogy valamint a valódi ideges betegségnek érlelő, fejlesztő talaja a létküzdelem lázas izgalma: úgy az erkölcsi microbmania, mely emberben csak rosszat lát, semmi jót el nem ismer, — szintén a létküzdelemben, a gyakori csalódások utján kapja tápláló erejét. Ha csak ujságképeu találkoznánk a társadalmi élet barátságos voltát óriási mértékben megrontó erkölcsi bajjal : akkor nem is igen vennők számba ; de éppen olyan ijesztő mértékben szaporodnak a minden tettben, szóban, sőt talán még a gondolatban is rosszakaratot látó s ennél fogva a legszentebb törekvéseket is félremagyarázó, a legőszintébb jóindulatu egyéneket is szakadatlanúl kerülő, Isten és emberek iránt bizalmatlan egyének, hogy ma- holnap az általános érdekű ügyek is óriásit fognak szenvedni miattuk. Csak körül kell tekintenünk : megtaláljuk őket a társadalom minden rétegében. Az a fekete felhő, mely lelküket megfeküdte, ott borong homlokukon is. Feketének látják a legfényesebb ambitiót is. Lelkesedni ennél fogva nem birnak semmi szent ügyért, aminek más bontott lobogót ; de maguk sem bontanak semmi magasztos cél érdekében lobogót, mert nem biznak mások lelkesedésének őszinteségében. Hogy mi fog gátat vetni e társadalmi betegségnek : Isten tudja. Talán egy vihar, mely nemcsak a levegőt, hanem a lelkeket is megrázza ? ! JUZalamegyei Gazda sá gi Egy esület" hivatalos értesítője. Jegyzökönyve 1 a Zalamegyei Gazdasági Egyesület 1891-ik évi február 9-én Zala-Egerszegen tartott közgyűlésének. (Vége.) 7. 120/890. A föl mivelésügyi miniszter ur értesité az egyesületet, hogy a műtrágyák vasúti viteldíjának leszállítása érdemében tett felterjesztése- és kérelmére mily kedvezményt ért el a cs. és kir. szab. déli vasút vonalain. A Zalavármeyyei Gazdasági Egyesületnek Zala- Egerszegen. A műtrágya küldemények vasúti viteldíjának leszállítása tárgyában f. évi szeptember hó 23-án 53228. szám alatt kelt intézvényem kapcsán értesítem a gaz dasági egyesületet, hogy a kereskedelemügyi minisztériumnak t. évi október lió 17-én 63445. szám alatt hozzám intézett átirata szerint a cs. és kir. szab. déli vaspálya társaság f. évi október 8-án 7635/a. szám alatt oda tett jelentésében a Budapesten, valamint esetleg megnevezendő egyéb állomásokon feladásra kerülő műtrágya küldemények után a viteldíjnak fuvarlevél és négykerekű kocsinként legalább 10,000 klgr. után való fizetése esetén és a küldemények be- és kirakásának a fél közegei által s annak költségén leendő teljesítése mellett saját vonalain 100 kgr. és kmként a következő mérsékelt egységtételeken alapuló kedvezményes díjté teleket ajánlotta fél : — 75 kínig terjedő távolságra való szállításnál 0-3 kr. 0-23 0-17 0-14 013 76—150 151—300 '„ „ 301—400 „ „ 400 km tői „ Megjegyzi a kereskedelemügyi miniszter ur, hogy a 76, 151, 301 és 401 kmre a fentebb jelzett díjszámítási alapokon eredményező díjtételek kisebb távolságokra is mindaddig alkalmaztatnak, mig a viteldíj a kérdéses küldemények által betuiott tényleges távolság után az ezen uióbbira nézve megállapított egységtétel figyelembe vételével olcsóbbnak nem mutatkozik. Miután a déli vaspálya társaság által engedélyezett ezen kedvezmény a szóban levő küldeményekre nézve az ezek után eddig szedett viteldijakkal szemben a szállítási távolsághoz képest 10 és 22% között váltakozó mérséklést nyújt; miután továbbá a szab. déli vasút által felajánlott kedvezményes díjszámítás a viteldíjak magassága tekintetében a m. kir. államvasutak kivételes díjszabályzatával összehasonlítva is megfelelő : ennélfogva ezen díjszámítást az adott viszonyok között a kereskedelemügyi miniszter ur elfogadhatóknak és jóváhagyhatóknak találta. „Zalamegye" tárcája. A gonosz asszony. (Rajz.) Égy lélek sem tudta elképzelni az egész faluban, hogy mi lelhette, mi érhette Tamás Péternét, aki épen a templom tőszomszédságában lakott. Mintha gonosz lélek szállotta volna meg, mintha nehéz nyavalyába esett volna, csak dúlt-fúlt magában reggeltől álló estig; nem volt egy jó szava, egy jó pillantása senkihez a föld kerekségén. — A szomszéd asszonyék, a komámasszonyék eleget próbálgatták innen is, túlról is, körülvettek ; hol szép szóval hízelegve, hol szószapulással, emberszólással kivenni a mélységes hallgatásából ; de hát hiába történt, nem fogott azon szó, meg volt babonázva, lidércz nyomta a lelkét. Az igaz, hogy az előtt sem volt valami nyelves természetű, nem igen törődött a más ember dolgával, hagyta a maga mentén; ha civódást hallott, elsuhant a füle mellett; ha kártételt látott, szaporán továbbsietett; őtet soha som hívták a faluszéke elé tanubizo íságul. Az is igaz, hogy most karácsonykor mult egy esztendeje, keserii gyász érte. — Volt egy leánykája, a kit becézett, édesgetett, kisasszony módjára öltöztetett — mások nagy irigységére; a kit mikor felöllöztetett rózsaszínű köntösébe, fényes topánkájába s bevitte a templomba: senki sem mondta volna, hogy nem valami nagyságos úr gyermeke. — De szép is volt, még az irigység is megadhatta neki. — Hosszúkás fehér arcával, fényesen ragyogó nagy kék szemeivel, azzal a kedves' bús nézésévei; — mintha nem is paraszt embernek lett volna gyermeke. S ha valaki szerette a gyermekét, Tamás Péterné szerette, szivéből szerette. — Talán túlságosan, talán nem is talált paraszt asszonynak az a nagy becézés. A tavaly is uramisten! Karácsony előtt már két héttel beállította a karácsonyfát a belső szobájába, a vetett ágy mellé; három csikós keszkenővel takarta el, hogy a leányka, ha egyszer-máskor bepillant, észre ne vehesse. Aztán bejárt a városba minden vasárnapon s a mi pénzt csak összekaparított tojásból, majorságból : azt mind felvásárolta. Ő maga még szegényesebben öltözött, mint a többi asszonyok; három esztendeig is elviselt egy-egy parkét ujjast, szőttes rokolyát; bizony más jómódú asszony pironkodott volna érte sokszor, olyan rongyosan járt. — Mindenét a leánykájára öltöztette. Hát a tavaly is ott állott a nagy áldott karácsonyfa, megrakva jól selyem pántlikával, rózsaszín köntössel, cifra bábuval — meg sok más aprósággal; — a nagy héten történt karácsony előtt három nappal, a mikor a leányka csak elkezdett sóhajtani, sopánkodni; nem mondta, hogy fájna valahol, de sem étel, sem ital nem kellett neki; nem tudott egy helyben maradni, fekvésből, kelésből állott az élete. Tamás Péterné járt-kelt, tanácsot kérdezett, orvosságot főzött, gyógyítgatta a maga módja szerint; kérdezte, hogy hol fáj, ölelte, csókolta; de mikor a gyermek csak mind szomorkodott, nem sajnálta a pénzt, a költséget; azt a doktort hozatta ki a városból, a melyiknek legtöbbet kellett fizetni, megcsináltatta a legdrágább orvosságot s nem volt nyugodalma addig, a mig be nem adta rendre, az utolsó cseppig; térden állva imádkozott az igaz Istenhez : csak azt érte vele, a mit az utolsó koldus, — karácsony szombatján, gyertyagyújtás előtt az ölébe kéredzkedett s a mikor fölvette, belekapaszkodott az édes auyja nyakába, megcsókolta szépen: — aztán csak elaludt, meghalt, ott a karja között. Ott állott a nagy áldott karácsonyfa a viaszgyertyával, a sok csillogással s ott feküdt mellette a nyolc esztendős leányka — a terítőn, halvány arcával. Tamás Péternének egy könny sem jött volna a szeméből. — Az ember azt hihette volna, hogy kőből van a szíve. — Drága koporsót hozatott, papot, kántort duflán megfizetett — kikísérte a temetőbe — aztán haza ment, tort adott az egész falu népének; de egy jajszavát nem hallotta volna senki. Hanem ettől a naptól kerülte az embereket, kerülte a templomot is. — Mintha a nagy Úristennel akart volna dacolni ! Megszólította a plébános úr is, oda ment hozzá, vigasztalni kezdte, hogy az ellen már nem lehet tenni ; az Isten, a ki megszomoritotta, meg is vigasztalja. — Tamás Péterné elfordult tőle vadul s olyan szókat mondott, a milyeket bizony valamire való asszony-személy nem merne a szájába venni. A plébános úr megfenyegette s megdorgálta még egyszer a maga arany szavával, hogy szálljon magába s ne legyen olyan istentagadó, gonosz asszony. De hát bizony a magatartásából csak azt lehetett látni ezután is, hogy kárhozásnak indult, hogy valóságos gonosz asszony. Gonosz asszony! Gonosz asszony! — sugdosták a szomszédok — kárhozásnak indult. Hanem a mit az idén, karácsony első napján, azon a szent ünnepi napon véghez vitt, azt már föl nem tette volna róla a legnagyobb ellensége sem. Mikor a nép gyülekezni kezdett, a templom előtt csoportosan állott, mikor az első harangszót megkondították ; a helyett, hogy ő is, miut más jó keresztény lélek, imádkozni készült volna; rongyosan, mint egy csóva, kiállott az udvar közepére, a kút mellé, kivitt egy nagy csomó beáztatott ruhát, oda tette a kádat, a mosó padot, kezébe vette a sulykot; mikor a nép beMai szamunkhoz féliv melléklet van csatolva.
