Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 1-26. szám)

1890-03-09 / 10. szám

IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. márczius 9. 10. szám. JJL rHr i r <1 Ml A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A Dunántúli közművelődési egyesület. Szép és nemes, következményeiben messze kiható eszmét pendített meg jeles publicistánk : Beksits Gusztáv Nagy-Kanizsán a Polgári egylet helyiségében mult hóban tartott felolvasása alkalmával. Nem kevesebbről szólott, mint a Dunántúli közművelődési egyesület megalakításáról Nagy-Kanizsa székhelylyel. Meleg érdeklődéssel csüng ez eszme kivitelén Beksicsünk, ki pár évvel ezelőtt ugyanezen nagy fontosságú kérdést felvetette Pécsett is és buzgalmára annyira fejlődtek a viszonyok, hogy az egyesület tényleg meg is alakult s csak midőn működését meg kellett volna kezdenie, jutott zátonyra s feneklett meg a jobb sorsra érdemes ügy. Nagy-kanizsai hírlapíró kollégáink — mi természetesebb — lelkesedéssel karolják fel az eszmét s igyekeznek tőlük telhetőleg annak propagandát szerezni. Meg kellene magunkat tagadni, ha nem lelkesülnénk ez ügyért. Hisz már magának a kibontott zászlónak jeligéje: „Dunántúli közmüvelédési egyesület", varázshatást gyakorol reánk s fokozódik lelkesedésünk annak tudatában, hogy e nagy horderejű egyesület központjául megyénk szép törekvésű városa jeleltetett ki. Ha azonban az eszme kivitelére gondolunk, velünk együtt bizonnyára sokan lesznek, kik belátandják, hogy az eszme kivitele oly sok, majdnem elháríthatlan akadályba ütközik, hogy a terv ily irányú kiviteléről le kell mondanunk. Ne feledjük ugyanis, hogy mindegyik megye a saját érdekeit igyekszik érvényre emelni. A csoportosításnál attól fél, hogy amely megye központúi szolgál, a többit céljainak kivitelében többé-kevesbbé megrövidíti. Meg az administratió is nehézkes tág körben. Bizonnyára ezek, a pár szóval elmondott, de figyelmen kívül nem hagyható okok miatt nem tudott gyökeret verni a már egyszer létre jött Dunántúli közművelődési egyesület, melyet midőn létesülésekor lapunk 1886. évi 28. számának vezércikkében üdvözöltünk, ugyanezen cikkünkben már akkor a sorok között reá mutattunk ezen nehézségekre, midőn szóról szóra ezeket irtuk: „Nézetünk szerint azonban a Dunántúli közművelődési egyesület feladatát csak úgy oldhatja meg, ha a minden egyes törvényhatóság területén alakítandó válaszmány a megye speciális viszonyainak szigorú szemmel tartásával tüzetes programrnot alkot s annak megvalósításán mind maga önzetlenül működik, mind a központ hathatós közreműködését kinyerni törekszik. Mert szerény véleményünk szerint tizenkét megyére kiterjedő egyesületet egy központból kormányozni lehet ugyan, de üdvös és célirányos működésre csak úgy lehet számítani, ha t. i. minden egyes törvényhatóság székhelyén levő választmány a saját megyéje területén levő bajok orvoslásán fáradozik." Ha négy évvel ezelőtt ilyen elveket hirdettünk, mennyivel inkább kell ezt tennünk ma napság, midőn a jobb sorsra édemes egyesület megszűnt, mielőtt áldást hozó működését tényleg megkezdhette volna. O / O Ép ez okból most, mindőn az eszme újból felszínre került, sokkal helyesebbnek tartanók, ha mindegyik megye maga tömörülne s igyekeznék társadalmi uton orvosolni saját bajait s létesítene saját kebelében ily egyesületet, mely hivatva volna a társadalmi bajok orvoslására. Mindegyik megye legjobban ismeri a saját bajait s így leginkább hivatott azok orvoslására s legbiztosabban állapíthatja meg a sorrendet, melyben kitűzött céljait érvényre juttathatja. Legalább így tiulja mindenki, hogy a közművelődés oltárára szánt fillérei saját szűkebb hazájának — édes megyéjének — javára fordíttatnak. Mert valljuk be őszintén, hogy sok tekintetben s főleg nem egynél figyelmen kivül nem hagyható számba jő ama körülmény is, váljon anyagi áldozatát, vagy szellemi munkásságát mily irányban kell érvényesítenie és szivesebben hozza meg mindenkor az óhajtott áldozatot saját megyéjének, mint más megyéknek. Nevezhetjük ezt partikulárismusnak, vagy tekintsük az önzés egy nemének, de hogy tényleg így áll a dolog, azt el kell ismernünk. S ha körültekintünk megyénkben, vizsgálódásunk közepett nagyon is fontos okokra találunk, melyek elherülhetlenül arra indítanak bennünket, hogy létesítsünk ily irányú egyesületet saját megyénkben! Nem tagadjuk, hogy csak rövid 5-6. év alatt a magyarosodás terén Muraközben és a vendvidéken szép sikert arattunk. Senki sem fogja azonban elvitatni, hogy e téren még sok tenni valónk van, ami pusztán lelkesedés utján nem eszközölhető, hanem az együtt működő erők tömörítésével és áldozatokkal. Ki tudja megmondani üdvös hatását a magyarosodás terén megyénkben azon néhány száz foriutnak, melyet a hazafias szellemű nemesi pénztár s egyes lelkes adakozók felajánlottak a magyar nyelv tanításában idegen ajkú iskoláknál legszebb sikert feltüntetett tanítók s a magyar nyelv elsaiátításában le' szebb előmenetelt tett idegen ajkú növéndékek megjutalmazására ? Ha a létesítendő megyei egyesület e célra évenként állandó összeggel rendelkeznék s az egyesület részéről emellett erkölcsi kitüntetésben is részesülnének az ily tanítók s előléptetések alkalmával az egyesület befolyása utján hazafias működésük kellő méltánylásra találni, ma napság, midőn a törvény megköveteli minden tanítótól a magyar nyelvnek Írásban és beszédben való tudását, lehetetlen feltennünk, hogy az egyesület működését ez irányban ne koronázná óhajtott siker, főleg ha meggondoljuk, hogy ha a kormánynak a kisdedóvodákról készített törvényjavaslata életbe lép s falvaink ezen rég nélkülözött intézmény birtokában lesz„Salamogye" tárcája. Az én dalom. Boldog vagyok, öröm nékem az élet, Kit szeretek, szívem, lelkem azé lett; Szeret ő is tiszta szivböl, melegen, Irigylik is boldogságom elegen. Pedig én is tudom mi a szerelem: Lánqra gyújtja könnyen egy liő érzelem ; S midőn majdnem teljes már lobogása, Reá zúdul a hűtlenség zápora. Szerelmem is dobálta a bősz elem, —• Mint kis sajkát a háborgó tengeren — El-elmerült, amint hányta-vetette, De hű szivem mégis győzött felette. Kinek tiszta a szerelme és igaz, Örömmel él, akár milyen szegény az. Szeressetek tehát forrón úgy, mint én, S boldogság lesz mindenütt a földtekén. Puskás István. A nagyravágyó anyja. — Rajz. — Összeesett üreg asszony volt; egy nedves kis pince szoljában lakott. Ide jutott öregségére a reménylett palota helyett. Sovány beesett arcán ezer ránc vont barázdát keresztül-ka^ul; szürkés szemei megiivegesedtek ; testtartása görnyedt, hangja bágyadt, erőtelen; egész lénye olyan siralmas, olyan szánandó. Mintha már a töldön semmi sem érdekelné, mintha már gondolkozni, érezni se tudna, mintha élőhalott volna! És mégis órákon keresztül vonszolja fáradt testét szűkös szobájában. Néha sóhajt, néha szavakat mormol, néha fül-tölcsillámlik szemeiben egy élénk, erőteljes fénysugár. Mintha a kihalt, összeomlott testbe a lélek vissza térne olykor! Szegény, szegény öreg asszony, jobb volna már neked a sirban! Eleget küzdüttél, éheztél, nyomorogtál, büszkélkedtél, reménylettél, csalódtál, szenvedtél : mire vársz még? Azt mondod, hogy neked nem lehet meghalnod; azt mondod, hogy neked vigyáznod kell gyermekedre — arra a nagy úrra — mert az a te lelked . . . Neked imádkoznod kell, hogy a lelked el ne kárhozzék . . . neked óvnod kell őt . . . Látod, miért is nem tudtál meghalni akkor, mikor kikergetett házából az a büszke asszony ... s a te lelked, a te fiad bizony egy szóval sem kelt védelmedre, egy szóval sem hivott vissza. Neked a szived hasadott ketté; leroskadtál, összeestél mint egy halott . . . s mégsem akartál meghalni, mégis imádkozol értté. Látod, ilyen voltál te egész életedben. Soha sem akartad elhinni, hogy a fiad csak úgy félig-meddig szivei téged. Te csak őt becézted, imádtad, büszke voltál reá s remény lettél benne: érette lenézted rokonaidat, megvetetted asszonytársaidat; érette éheztél, rongyoskodtál, szégyenkedtél. Te benne éltél egyedül. Pedig, pedig lett volna alkalmad észrevenni, hogy ő nem érdemli meg ezt az emberfeletti önfeláldozást. Emlékezzél csak . . .Tudod: mikor már nagyobb tanuló lett — urficska akart lenni — szép ruhát kért tőled ; te eladtad utolsó tehened s kiöltöztetted őt. Aztán nemsokára, mikor a piacon szembe találkoztál vele : ő kitért előled, elfutott tőled ; mert szégyenlette, hogy te az egyszerű falusi asszony édes anyja vagy . . . emlékezzél, hogy milyen nagyon fájt az neked, hogy sírvazokogva mentél haza. Hát arra emlékezel, mikor azoknál a fényes grófoknál nyert valami hivatalt, — te boldog voltál, előtted már ő is nagy úr volt — aztán hozzá mentél, hogy lássanak, hogy büszkélkedjél a fiaddal: tudod, hogy a cselédek között, a konyhán kaptál egy kis hulladékot; téged meg sem látott, nem is szólott veled; csak este ment titokban hozzád, oda vetett egy-két szót nagy leereszkedéssel s arra kért, hogy ne compromittáld őt. Te nem is értetted a beszédjét, haza mentél, tovább biztál benne, büszkélkedtél vele. Nem sokkal azután levelet irt neked, hízelgő mézes-mázos szavakat. Mindig ilyen volt, ha reád szorult, ha valamit ki akart csikarni tőled. Most arra kért, hogy add el házadat, vagyonodnak íoncsikáját; a még megmaradt pár darab földet, add el s küld azt a pár száz forintot neki. 0 üzletet fog alapítani, nagyszerű kilátásai vannak ; de pénz, töméntelen pénz kell hozzá. Jövődre ne gondolj, ő magához vesz, godoskodik rólad, hálás lesz irántad. Te egy percig sem haboztál, kidobtad lábad alól az utolsó támaszocskát, melyen még tovább tengődhettél volna. Pénzzé tettél mindent s elküldted fiadnak. Talán, talán az önzés is vezérelt némi részben. Bizony, amint én sejtem, tetszett neked, hogy elhagyhatod azt a kiesi falucskát, a melyben eddig éltél ; s megmutathatod az atyafiságnak, kik leckéztettek; barátnőidnek, kik irigykedtek reád s kinevettek téged ; megmutadhatod, hogy mégis különb vagy, mint ők, elhagyod őket s a fiad útján nagy nagy asszonyság lesz belőled. Hanem mikor fiadtól olyan sokáig nem kaptál tudósítást, hogy hova menj, merre menj; mikor egyik rokontól a másikhoz hurcolkodtál: bizony már kételkedni kezdettél te is; töprengettél, aggódtál, haboztál. Látod, még akkor is jobb lett volna, hogy rokonaid között maradj; de nem, te mentél, fel mentél a fiadhoz, a te aranyosodhoz, aki már annyiszor rászedett téged. No és mit találtál nála? Ü nagy úr lett, igaz; a szerencse kedvezett neki; naponta fényes urak jelentek meg házánál, karöltve sétáltak vele, barátjoknak nevezték s ez neked igen-igen kimondhatatlanul tetszett. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.