Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 1-26. szám)

1890-05-25 / 21. szám

IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. május 25. 21. szám. _L Előfizetési dij l'.gészévrc 4 t't., Félévre jj 2 t't., Negyedévre / t't. Hirdetmények: .'i linsábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 80 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. ZÁLAMEGTE U n rr IrMr ' r i es <i m A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Pünkösd ünnepén. Hogy teljesedésbe menjen az ige; hogy a krisztusi tanok meghódíthassák a világot — új világosságot árasztván az emberek életére, a sziveket általános emberszeretettel hatva át; hogy az ókori mulandó istenek bálványimádó cultusa mindörökre eltűnjék ; hogy a régi birodalmak romjaiból újabb, hatalmas városok, államok támadhassanak ; hogy Európa népeinek élete újabb irányt vehessen föl : ötven nappal a föltámadás után tüzes nyelvek alakjában szállott a Szent-Lélek a tanítványokra ; fölruházván őket isteni ékesszólással a térítésre, apostoli hatalommal a keresztelésre, pánczélnál erősebb vérttel a tűrésre, megpróbáltatásra, kínzásokra, martyrhalálra, megdicsőülésre. Ennek a napnak emlékét hirdeti pünkösd ünnepe, ezen nap emlékének áldoz ma a keresztény világ. Szent-Lélek szállott alá a földre — az Úrnak lelke, apostolokká avatta az egyszerű halász-, vámszedőből lett tanítványokat, képesekké tevé őket más nyelveken beszélni, addig ismeretlen nyelveken. Láng alakjában, tüzes nyelvek alakjában jelent meg, hogy fennen világítson, mint a lobogó láng, meleget terjeszszen, mint az égő tííz. Nem a nyelv, nem a szó volt új, hanem a hittel, bizalommal telt sziv érzelme. Azok a tanítványok, kik hallgatták mesterük fennkölt tanításait s kiknek kebelében — mint a buza a jól megművelt földben — a tanítás termékeny talajra talált ; azok a tanítványok, kiknek kebelébe isteni szó hinté el a magvakat, kik mesterök üldöztetésén töprengettek, halálán tusakodtak, tépelődtek, kétségbeestek, föltámadásán új reménységre keltek ; a halhatatlanság, az örökszeretet eszméivel termékenyített-, meggyötrött , megrázkódtatott- s mindezek által megtisztult lelkületü tanítványok : kezdettek szólani a Szent-Lélek nyelvén, az i igazság nyelvén, a szeretet nyelvén. j A megtisztult lélekből jövő önzetlen szere- | tet szava művelt a földön legnagyobb csodákat. Az új hit legdühösebb üldözője Saul — sötétségbe jut — mennyei szót hall : „Saul, Saul mért üldözesz engem ?" A mennyei szó eloszlatja a sötétséget — Saul lát, megvilágosulnak szemei, értelme, lelki élete ; Pállá lesz s kezd szólani az apostolok nyelvén, szólani sohasem hallott ékesenszólással az új hit fölvétele mellett. Constantint, a hatalmas római császárt, a bujdokló keresztények üldözőjét, fényes csillag inti, hogy melyik jelben fog győzelemre jutni ; megérti a csodás jelenséget, fölveszi a keresztség jelvényeit s birodalma a tisztult tanok hazájává válik. A mustármagból terjedelmes fa lett s ma a művelt nemzetek nagy többsége áldoz a kereszténység oltárán a tüzes nyelvek alakjában jelentkezett Szent-Lélek eljöveteli ünnepének. Azok az eszmék, azok a tanítások, melyeket a Szent-Lélekkel telt emberi ajk hirdetett, új életet teremtettek a népek milliói között. Az egyes ember s a rokonvér összesége, egy nemzet, fényben sütkérező, nagy és hatalmas ezek nélkül is lehet, de örökérvényű szépet nem alkothat, megelégedést, boldogságot nem találhat a keresztényi hit két sarkalatos alaptétele : az önzetlen, önfeláldozó szeretet s a halhatatlanságba helyezett rendületlen bizalom nélkül. Bizalom az egy igaz Istenben, szeretet embertársaink iránt : ez a két érzelem volt, melylyel a tüzes nyelvek az apostolok szivét teljessé, ajakát ékesen szólóvá tevék. — Ez a két eszme volt, mely az apostolokat vértanúvá avatta, mely a kereszténység elterjedését előidézte, az emberek kételkedő lelkét megnyugtatta ; új munkásságot. új műveltséget keltett s a nemzetek életét új irányba terelte. A tüzes nyelvek Szení Lélekkel töltötték meg az apostolokat s a megtisztult szivből jövő igaz szó évszázadokra, évezredekre váltóztatta meg a nemzetek életét. Oh, ha leszállna újból s megtisztítaná lelkeinket : mi más lehetne akkor életünk ! Ha tudnánk a szeretet nyelvén szólani gyermekeinkhez, hitves társainkhoz ; ha megtalálnék a szivhez szóló hangot feddéseinkben, tanácsolásainkban ; ha nem engednők elragadtatni magunkat a bántódás, a harag s külső okokból támadt gerjedelmek szenvedélyes szavára : mennyivel nyugodtabb, kellemesebb lehetne családi életünk ! Ha tudnánk szeretettel viseltetni embertársainkhoz szóban és cselekedetben ; ha nem rideg önzés alkotná tetteink főrugóját ; ha nem az irigység, gúny és gyűlölet szúró fegyverét használnók viselkedésünkben : mennyivel szebb lehetne társas életünk ! S ha megvolna a tánroríthatlan hit egy felsőbb; örökkönélő, soha el nem muló, magasztos lényben — nevezzük bármi néven : Igazság, Erő, Szeretet, Isten ; ha tudatával birnánk annak, hogy az ember nem önmagáért létezik, hogy egy fensőbb, megmásíthatatlan örök törvény kifolyása : mennyivel könnyebben viselnők az élet terhét, bántalmazást, megaláztatásokat, önmagunk és szeretteink gyötrő szenvedéseit. Menynyivel derültebb volna életünk s nyugodtabb halálunk ! István, az első vértanú, miért tudott imádkozni ellenségeiért a megköveztetés hosszasan tartó fájdalma alatt? S miért törünk mi egymás phisikai, erkölcsi megsemmisítésére csekély okokból ? — Mert amannak lelke a hit és szeretet magasztos érzelmeivel volt telve ; a miénket pedig gyűlölet és irigység vezeti. Oh, ha azok a tüzes nyelvek újra meg újra alá szállanának ! II. „Zalamegye" tárcája. Az elégtétel. A forró nyári nap mosolyogva biljt el a hegyek mögé. Bucsucsókja alatt aranysárgává változott át a hegy csúcsa. A levegő, melyet eddig a nap sugarai kötve tartottak, fölszabadult és kellemes áram támadt, mely iiditő illatot hozott magával a közeli város erdei bői, amelyek zajossá változott kioszkja felé csak úgy tódult a közönség. Hanvay Oszkár feleségét vezetve a karján, éppen a kioszk ajtaján volt bemenőben, midőn a háta mögött elég hangosan valaki megjegyzést tett a feleségére. A férj hátratekintett és egy bajusztalan, csinosan öltözött fiatal urficskát látott maga mögött. Hogy az úrfi kihez intézte a megjegyzést, elég világos volt, mert nem állott mellette senki. A célzás ügy volt mondva, hogy azt, akit az illetett, meghallhassa : „Ejnye be fess asszony!" Hanvay a fiatal ember merészségét föl sem vette. Egy lenéző pillantással végigmérte, aztán tovább ment és feleségével letelepedett egy üres asztal mellé. A fiatal ember, .éppen az átelleni asztalnál foglalt helyet és folyton feltűnően fíxirozta a szép asszonyt, akin e miatt a legnagyobb zavartság vett erőt. Félt a következményektől, mert tudta, hogy férje nem fogja sokáig tűrni a fiatal ember szemtelenkedéseit. Az összeütközés kikerülhetlenné vált, mikor Hanvayék menőben voltak, mert a fiatal urficska előre sietve, megállt a távozók előtt és gúnyos arcfintorgatás közt kihivólag nézett a férj szeme közé, mintha csak azt akarta volna mondani: ha nem tetszik, tegyél róla ! Hanvayt elfutotta a méreg. Feleségét hirtelen elbocsátotta karjáról és a fiatal embert galléron ragadva, erősen félre lökte az útból. Másnap kora reggel két úr tett látogatást Hanvaynál. fíárczy Zoltán festőművész nevében lovagias elégtételt kértek, amit Hanvay kereken megtagadott azért, mert ő egy gyerekkel csak nem fog párbajozni? A két segéd jegyz őköny vet vett föl az esetről s azt átadták Bárczynak. Másnap az egész város erről az affaireről beszélt. Bárczy, aki most töltötte be 18-ik évét, kedveltje volt a iegelőkelőbb szalonoknak. A legutolsó kiállításon általános feltűnést keltett festményeivel, de különösen X grófnő sikerült olajképével és igy nem csoda, ha a legelőkelőbb körökben is foglalkoztak a nagy reményekre jogosító fiatal festő nevével. Mindenütt dicsérték bámulatos tehetségét. Nagyjövőt jósoltak neki. Az igazi művészies vonás nem hiányzott belőle. Könnyelmű volt, feltűnni vágyó s igy egy kissé krákélereskedő. — Nem közönséges hencegés sel mutogatta mindenfelé a segédei jegyzőkönyvét. A találgatás tengerébe majd belefúltak az emberek. Mindenki azon törte a fejét, hogy Hanvay, aki egyike a legjobb vívóknak, s akinek már annyi sikerült párbaja volt, most az egyszer miért tér ki a fegyverrel való szembeszállás elől. Talán csak nem fél attól a pemzlihőstől! S mikor kitudódott, hogy Hanvay elvből azért nem verekszik meg, mert egy gyermekkel nem akar „kiállni", sokan adtak neki igazat. De a nagybácsi, Hanvayné asszony uagybátyja, egy tényleges szolgálatban levő ezredes, más nézetben volt. S ennek leplezetlenül kifejezést adott a nála látogatóban levő rokona előtt, mikor azt mondta: „vagy megverekszik lelkem a férjed, vagy gyávának kell, hogy tartsam." A fiatal asszonyka, nem is sejtve a következményeket, hű tolmácsa volt otthon annak, amit az ezredes nagybácsitól hallott. Hanvay segédei másnap azt a választ nyerték az ezredes úrtól, hogy mindaddig, amig jó rokona a szőnyeg en levő ügyét a festővel be nem fejezte, nem állhat rendelkezésére. Hanvayt egészen kihozta sodrából az ezredes válasza. Fölkereste legjobb barátait, hogy tanácsot kérjen tőlük. A komoly férfiak mindannyian ollene voltak a fegyveres mérkőzésnek. Nem tartották összeegyezhető nek a 45. és 18. számokat. Hanvay már 45 éves volt. A hadseregnél századosi rangig vitte s a csatáhan való hősi tetteiért kitüntetési érdemrendjelet kapott. Hanvay észrevette, hogy bizonyos körökben mellőzni kezdik. A klubban két részre oszlott a vélemény. Az egyik helyeselte az elvet. Hanvaynét a férjére vonatkozó megjegyzésekkel kíméletlenül megcsipdesték barátnői. A szegény asszonyt sírva találta otthon a férje. „Óh Oszkár, mennyit szenvedtem miattad!" — fakadt ki az asszony ! „Ha valaki megsértett, inon ld meg. Kötelességem, hogy megvédjelek ! „Hisz már azt beszélik, hogy a nagybátyám is gyávának deklarált! „Hogy ki a gyáva, én vagy ő, azt még majd meglátjuk. Kibújni akart, h nem ez a stratégia nem fog neki sikerülni, esküszöm ! „Csak nem fogod a bácsit bántani?" „Megleckéztetem!" „A bácsi katonaember és tudja, mit csinál. Lehet, hogy igaza van." „Margit! hogy merted ezt a szót kimondani! ha mindenki annak is tartana, de te, aki elszántságom miatt annyi könnyeket ejtettél, mikor becsületemért sikra szállva, oda álltam a legjobb vivók kardéle és fegyvere elé — te, te tartanál engem gyávának, te, aki legjobban ismersz? Jól van Margit! .... Hát megverekszem a piktoroddal. Pisztolyra, kardra, ágyura ! De aztán az ezredes úrra kerül sor ! . . . . De nem, csak nem verekszem meg egy gyerekkel, Az elvem nekem ép olyan becsületein, mint ahogy becsület az elvem. De hogy gyávának ínég se láttassam te előtted, akitől ez a vád legjobban táj, mert én téged igazán szeretlek, majd lásd, ha befogom bizonyitani az ellenkezőjét!" Hanvay sebes léptekkel dolgozószobájába ment, fölkapta íróasztaláról a pisztoly t és halántékon lőtte magát. Akkor még élt, mikor a felesége reáborult. Utolsó szavai voltak : „Sohasem voltam gyáva!" Fekete A. Mai szamunkhoz negyed iv melléklet van csatolva.