Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 1-26. szám)

1890-03-30 / 13. szám

IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. márczius 30. 13. szám. Előfizetési díj: Kgészévre 4 t't.. Félévre 2 t't., Negyedévre 7 t't. Hirdetmények: .'5 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilftér petitsorn 12 kr. ZALAMEGYE ~ir 1, m ii n Irrlr i r i es ' 1

1 I MI A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kniiirink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A tavasz. Nemcsak a csillagászati naptárban, ele a maga valóságában beköszöntött a tavasz ; lanyha szellőjével, dalos madárkáival, mosolygó egével, derült, áldást hintő sugaraival. Beköszöntött, hogy új fakadási, új bimbót hozzon a fákon, füveken ; új reménységet keltsen az emberi keblekben. — Beköszöntött, hogy új munkát, új küzdelmet, új életet teremtsen. Új reménységet kelt a gazdálkodó földbirtokos szivében, hogy kedvező időjárás mellett nem hiába hinti el a magvakat, hogy gyümölcsfa, szőlő — hacsak korai fagy, philloxera, vagy más elemi csapás közbe nem jön — kifizeti a benne rejlő tőkét s előmozdítja a jóllétet. Új reménységet önt a szegény szántóvető földmives szivébe, hogy barmait nemsokára a zöld füven legeltetheti s a tavalyi általános szíík szénatermés mellett nem kell kipusztítania magát egyik-másik baromfiából, nem kell elkótyavetyélni, vagy, ami ennél is keservesebb, látni azt, hogy dobszó mellett hajtják ki udvaráról. Új reménységet kelt a szegény munkás, napszámos lelkében, hogy a téli kevés munkakereset után családja többé nem íázódik, nem éhezik, a kereset növekszik s a kiadás szűkebbre szorul. Új reménységet kelt az államkormányzó lelkében, hogy az idei bő termés biztosabban beszolgáltatja az állam összes jövedelmeit s a polgárok izzadással keresett jövedékeiből fenntarthatja s fejlesztheti a közművelődési intézményeket, az állampolgárok jóllétét s megszilárdíthatja magának az államnak hatalmát, tekintélyét. Új vágyakat, új ösztönt teremt a játszó gyermeksereg, az élet küzdelmének küszöbén álló ifjúság szivében. — Fölcserélhetik a szűkös lakások, az iskolai szobák dohos levegőjét a természet balzsamos légével, melynek élvezése közben csak úgy tágul a tüdő, az egészséges játékok közben fejlődnek az izmok s nemes vágyódásra emelkedik a lélek. Uj életet önt az elaggottak, elbetegesültek kebelében; a játszi napsugár kikicsalogatja s habár percekre is eloszlatja a sok kételyt, aggódást s új reménységet kelt az élet iránt. — Mert bár sokat panaszkodunk, küzdünk, szenvedünk ; gyötörjük önmagunkat s még inkább embertársainkat; harcolunk a létért tisztességes s kevésbbé tisztességes fegyverekkel: mégis, mégis, mikor rákerül a sor, mikor a lét és nemlét küszöbéhez érkezünk, akkor vesszük észre, hogy milyen szép az élet! A tavasz elaltat, elringat bennünket játszi napsugárral, csalóka reménynyel. Megcsalhat s kisebb-nagyobb mértékben meg is csal: földbirtokost, államkormányzót, munkást; még gyakrabban megcsal könnyen hivő ifjút, kellő vigyázat, felügyelet nélkül levő gyermeket, de leggyakrabban megcsalja a reménykedő beteget. Amit a tél fagya elrejtett, a hó lepellel borított, az emberi és állati hulladékokat, melyeket a tél képtelenné tett a szerves működésre a tavasz mind felszabadítja. Az élettelen anyagok működésbe, erjedésbe jőnek; s a hol nagyobb mértékben fordulnak elő, a levegőt párákkal, mérges kigőzölgéssel töltik el. A tavasz aránytalanul nagy percentben szedi áldozatait a tüdőbetegek között s növeli a fertőző betegeskedések s betegségek számát. Éppen azért, hogy nyújtott reménységei kevcsbbé csalhassanak, fogadjuk azokat bizonyos kételyekkel, enyhe levegőjét óvatossággal! Óvatossággal, nemcsak ruházkodásunkban, hanem a lakásunkat környező hulladékok eltávolításában is; nehogy az ártalmas párák túlsúlyra jussanak s romlására szolgáljanak saját egészségünknek s közegészségügyi viszonyainknak. A gondos gazda, háztulajdonos udvarán tisztátalanságot, erjedésben levő anyagot meg nem tűr. E tekintetben nem is igen lehet okunk a panaszra, városunkban az udvarok a legtöbb helyen tiszták. Azonban az illetékes hatóság, városi orvosok figyelmét fel kell hivnunk bizonyos abnormis állapotra. A város alsó részében fekvő utcák sáncai gondatlanul vannak kezelve: a Váralyai-, Pákozdi-, különösen a Csapó- és Czigány-utcákban a többek között — kellő lefolyás hiánya miatt — a sáncok telve vannak poshadásnak indult vizzel, a viz különböző állati hulladékokkal, a levegő fekélyes gőzökkel. Egyes helyeken a telekre vezető hidak leroskadva, elkallódva : a viz lefolyását teljesen megakadályozzák. Ezen az állapoton segíteni kell múlhatatlanul, haladéktalanul ! A város anyagi és culturális érdekeit szivökön viselő, vezető férfiak bizonyára nem tűrik meg ezen állapotokat, mihelyt tudomására jőnek. •Statisztikai és orvosi tudomány egyaránt föltüntetik a Magyarországon előforduló aránytalanul nagy halálozási számot. — Az ilyetén állapotok még olyan kedvező fekvésű s egészséges levegőjű városban is, mint Zala-Egerszeg, hozzá járulnak a miasmatikus betegségek s halálozási esetek növeléséhez, különösen a gyermek halandósághoz. r. A bécsi borkiállítás. Az 1890-ík évben Bécsben Ó császári és apostoli királyi felsége védnöksége, alatt tartandó általános gazdasági és erdészeti kiállítás magyarországi rendező bizottsága a bécsi borkiállításra vonatkozólag a következőket hozza a közónséy tudomására: „A borkiállítás úgy rendeztetik, hogy a tér hiánya miatt, mely körülmény bennünket hatalmas renductióra kényszerített, kénytelenek voltunk egy nagy közös állvány felállításáról gondoskodni, melyen az összes magyarországi bortermelők kiállíthatnak. Ezen állványon 10.090 palack tér el és véghetlenül csinosan van egybeállítva úgy, hogy minden kiállítónak a helyzete előnyössé válik az érdeklődőkre nézve, amennyiben borvidékenként történik a csoportositás, mi által a termelők nevei is rögtön áttekinthetők lesznek. Bár a borkiállítók meglehetős szép számmal jelentkeztek, mindazonáltal korántsem annyian, hogy az | állományúak csak felét is képesek legyünk az ez ideig i jelentkezőkkel eltoglalni. Miért is kívánatos, hogy a „Zalamegye" tárcája. i Elnémított szivek. (Folyt, és vége). László útnak indult a dombokon és a Sajón túl fekvő major felé. Jól esett mellének a fölfrissült esti lég; teleszívta magát belőle, s ez lehűtötte vérét. Kegyetlen hagulat vett rajta erőt. Most látta, mit vesztett Rózsa kezével; most bánta, hogy olyan félénk volt, hogy felnőtt az ideál, de le is szakították. Bátorta'ansága, szerénysége, mélyen érző szive még sem érdemelt ekkora bűnhődést. Hja, de ha szeretett. Aki pedig igazán szeret, az vagy mennyországot, vagy poklot talál szerelme dijában. Középszerűség abban nincs. Már túl volt az első dombon, amidőn lámpásokkal sürgő-forgó embereket pillantott meg. Letért a mezei útra, mely egyenesen a majorhoz vezet. Sarkantyút adott paripájának, s kis vártatra ott volt, ahol a sok lámpafény feltűnt. Legelőször is Endrét látta meg, amint rendelkezett a munkásokkal, akik egy holtmeder hídját igazgatták helyre, mivel a záporlé úgy megtöltötte a máskor száraz nedvet, hogy a hidat csaknem elvitte. — Hasznos munkát! köszönt oda László az innenső partról. Amint látom, te itt rekedtél! — Szervusz Laci! hát te honnan cseppensz ide? — no, de derék, hogy eljöttél, azonnal átmegyünk. Mivel végeztek, Endre átléptetett a pallón, s lóhátról ölelte meg jó barátját, s elmondá, hogyan, miként esett a dolog. O ugyan átkelhetett volna előbb is, de mivel a vacsoraidőt elmulasztotta, itt főzetett magának pusztai gulyásost, s megvárta, míg a hidat rendbe hozzák. — Néhány lovat küldök holnap a pelsőci vásárra, azokat is utánnuk rendeltem. — S te magad nem szándékozol elmenni a vásárra? — Nem, mivel rendes alkusz veszi át rendesen lovaimat; de ha kívánod, kedvedért szívesen. — Jó. Elmegyünk. Rózsa a zongoránál ült, mikor hazaérkeztek. Elábrándozott s minduntalan úgy tetszett neki, hogy szive túlságos kegyelettel emlékszik vissza a gyermekévek első benyomásaira, Endre és László képei űzték egymást lelkében s ő nem minden gyönyör nélkül merengett az eshető csere gondolata fölött. Az érkezőket ürömmel üdvözölte s kedvetlenül fogadta, mikor a holnapi útról értesítette férje, ki tréfásan kérdé : — Hát maga nem is aggódott, édes, mikor nem érkeztem haza a szokott időben ? — Sőt nagyon is aggódtunk mindaketten: azért lovagolt utánad Cserpataky is; teleié Rózsa némi zavarral, észretérvén, hogy ez aggodalomnak kifejezést is kellett volna adnia, mielőtt kérdeztetnék. Lászlót érintette a dolog legkellemetlenebbül; kínosan hatottak reá ez asszony érzelmei, melyeknek tápot adui ő is segített, sőt épen Endre távollétében, s el is határozta, hogy e reá nézve szintúgy kényes állapotnak véget fog vetni, bármi keserves áldozat kockázta tásával is. — Hogy gondoltam magára, azt e« a szép kis csokor is bizonyítja, amit távollétébe kötöttem magának; de ha ilyen hálátlan, akkor még ezt sem hiszi el. S ezzel Rózsa a kis csokrot férje szive fölé tiizte. — Jól van, jól; köszönöm, valóban nagyon kedves kis meglepetés. De magának még sincs elég oka igy duzzogni. Holnap, mikor visszatérünk Pelsőczről, remélem, mindketten kapunk egy-egy kis bokrétát. — Akár kettőt-kettőt készítek mindkettejüknek, tréfálkozék Rózsa: — ámbár azt nem is említette, hogy László most is kapott, arai Lászlóra végtelenül nyomasztólag hatott. Bánni kezdte, hogy már előbb meg nem dicsekedett vele, de most már egyáltalán nem tartotta helyénvalónak, hogy fölemlítse; azt meg épen nem, hogy a kedves emlék már a „másik'' mellett van elrejtve. Kedélyes csevegés után végre mindhárman nyugodni tértek. László csak most kezdte igazán bánni, hogy bepillantást engedett szivébe annak a nőnek, aki első szerelme tárgyául őt választotta, s aki legkedvesebb barátiának felesége. Ez érzelmeket neki a közöny hidegével kell ellensúlyoznia, bár kínosan esik is ez, mert saját érzelmeit is fel kell áldoznia az okvetlen helyreállítandó nyugalomnak. Vádolta magát, vádolta Rózsát is, sőt Endrét is, aki őt idehivta. Ha tudja, kit talál itt, soha e házba be se lép. —• De eltöl élt szándéka mellett szilárdan megmaradt: véget vetni e kinos helyzetnek, bármi áldozat árán is. * * * A két jó barát másnap még a vacsora idejére sem érkezett haza, pedig erősen megigérték, hogy még alkonyat előtt itthon lesznek. Rózsa a verandán várt reájok. Mélyen elfoglalkozott, szivét a régi emlékek foglalták ei; visszagondolt arra, ami gyermekéveiben reménynyel tölté el keblét. De mikor azt csakis hiú reménynyel kellett tar tania, azt hitte, alaptalanul. Oh, ha tudta volna, ha sejtette volna ! — de máskép lett volna minden . . . késő, késő! Nem volt elég erős ily gondolatok ellen küzdeni, sőt készségesen engedte át magát azoknak. Ez az egyetlen csalódás, mely életében érte, és épen azért okozott neki annyi gyötrelmet. De hát volt-e oka panaszra? — Nem boldog-e, nem irigyelt aszony-e ő, most is. Kndrét szereti, s tőle, viszont szerettetik. — És mégis ily boldogtalannak érzi magát! . . . Mai szamunkhoz negyed iv melléklet van csatolva.