Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-08-25 / 34. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. augusztus 25. 34. szám. ZALAMEGYE ii A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az oláhcigány Ugy. Az üdvös javaslat, mit Zalamegyének nagy érdemli főjegyzője a közigazgatási bizottság e havi ülésében a cigány kérdésben tett, megérdemli valóban, hogy ezen ügygyei tovább is foglalkozzunk. „A községek tartoznak gondoskodni munkaképtelen szegényeikről'' igaz. Ha a községekbe születésüknél fogva tartozó cigányok mind öregek lennének, lehetne velők birni ; de gyermekek, itjak, középkorbeli csoport elég nagy s ezért nem lesz képes egy-egy község, mondjuk a maga cigányaival elbánni; már is azt mondta a napokban egy cigány pár : „neui bir velünk a nemes vármegye." Nem szoktunk a jövendelésre adni, de a cigány jóslat rejt valamit magában. Az ügy, jobban mondva a csapás, mely a cigány kóborlással, de a helyhez telepítéssel is bennünket ér, országos, az orvoslásnak is országosnak kell lennie. Városok közelében letelepült cigány család eltartása megoszlik a lakosság közt, de kis-község, pusztához kötött sátrak népe, ez valódi csapás, mi a békés lakósokat a telepítéssel ér. A családfő dolgozni nem akar, s ha szinleg beáll a munkások közé, addig a sátor raja koldul, lop, megismerkedik a helyi körülményekkel nappal, hogy éjjel az öreget kalauzolhassa és segítsen a prédát a sátorba szállítani. Ez így van. Kifogni rajtuk bajos; ha bűntetten érik őket, mit tehet a pusztán lakó gazda ? Semmit. Zárassa el a gonoszt, kazal, ház fölgyujtást várhat érte. Igy ír munkatársunk : „E napokban V— puszta helyen kéregetni jön a cigány, természetesen valamit kapott. Jövet-menet a disznó csapat között járkált. Másnap reggel beteg lesz három nagy disznó, az nap megdöglik; alig ásatja el a tulajdonos, jön a cigány — kéri a döglött disznókat, mert ő tudja, hogy itt pusztulás volt." Miként tudhatta oly gyorsan meg a cigány? — ez homály, mert a sátor V— puszta helyhez távolabb van, oda látni nem lehet, táviratilag sem lett értesítve. Másnap reggel hült helye van a disznóknak, üres a sírgödör, elvitték a cigányok. Miután a disznó állomány egészséges, azon hiedelem uralg a pusztán, hogy a cigány valami etetőt szórt a falkába, amelyek fölfalták, oda lettek tőle. Mig a gazda szakértőt akart a fölboncolásra hivatni, addig cigány gyomorba vándorolt a corpus delikti. íme a kényelmetlen magános helynek egy közel mult példája; hány és hány féle történik ily kellemetlenségből — ki a megmondhatója? — szóval országos a baj, kisértsük az országos intézkedést; amilyen a betegség, olyan legyen az orvosság. A csapás nagy, a gyógyszer nem lehet édes. A mi javaslatunk ez volna: ha már keresztül van vive az, miként minden községben letelepült az odavaló illetőségű, — vétessék számba a csoport, a család létszáma kor szerint. A gyermekeket el kell venni; helyezzük el árvaház , szeretetház-, egyes magános helyeken a kicsinyeket; kik megbírják, adjuk inasok illetve szolgálóknak; munkaképes itjak, középkorbeli emberek számára igen célszerű főjegyzőnk indítványa, hogy dolgozzanak felügyelet alatt, de feleségeik, a mennyiben törvényes házasságukat nem volnának képesek igazolni — szinten dologra lennének szorítandók. börtönöknél szolgálat té telre; a törvényes házastársak együtt hagyandók, de születendő gyermekeiket szintén el kellene venni, az aggokról pedig képes lesz minden község, mint szegényekről gondoskodni. Ha őket így szét nem választjuk, a cigány faj országunk örök átka marad. A humanizmus drasztikus módnak fogja tartani a cigány gyermekek elszedését és a mód nem erős. Miért? Erősebb volt az ó-kor cselekménye, midőn bármely szabad polgárnak született gyermekét, ha gyengének mutatkozott, elvették s a kőszikláról ledobták. Mit szól az anya a fönálló védkötelezettséghez, midőn 20 éves fiát katonának viszik és tán csonka tagokkal jöhet a szülői házhoz viszsza, vagy a harctéren marad? Sajgó szivvel bele nyugszik a törvény intézkedésébe. A cigány ügyet, miután országos, országgyűlési törvény nyel szükséges gyökeresen orvosolni. A kis cigány gyerekekkel jót teszünk, hasznos, egészséges magyart nevelünk belőlük, a dologra képesnek munkája után tisztes élete, az öregeknek nyugalmas végnapok lesznek biztosítva. Addig, mig a cigány kérdés a legközelben egybegyűlendő országgyűlésnél vég megoldást nem nyer, alkalmazza minden város, ha lehet község is kiváló főjegyzőnknek lapunk f. évi 32-ik számában közölt javaslatát, hogy a cigány banda szavai ne teljesüljenek: a nemes vármegye nem bir velünk! A lll-ik egyetemes tanitógyüles vegrehajtó bizottságának közgyűlése. A lll-ik egyetemes tanítógyülés végrehajtó bizottságának kö gyűlése t. hó 20-án tartatott Lalcits Vendel bizottsági elnük elnöklete alatt Budapesten, a Lipótutcai új városház közgyűlési termében, melyen százat meghaladó egyesület képviseltette magát. A közgyűlésen megjelentek száma a négy százat meghaladta. A zalamegyei általános tanítói testületet Báutí Alajos ső uegi népiskolai igazgató, Boronkai Károly nagy-kanizsai izr. isk. tanító, Hajgató Sándor nagy-kanizsai felső leányisk. tanár, Hoffman Mór, Rozgonyi Lajos nagykanizsai polg. isk. tanárok és Udvardy Ignác zala-egerszegi polg. isk. igazgató képviselte. Azok, akik kételkedtek a közgyűlés sikeréb n s attól tartottak, hogy a gyűlés esetleges egyenetlenség folytán sikertelenül oszlik szét, e feltevésükben kellemesen csalódtak. Mert a közgyűlés komoly lefolvása, a higgadt, férfias tanácskozás, a hozott fontos határozatok a szemlélőt kétségbe vonhatlanúl arról győzhették meg, hogy a közgyűlés fényesen sikerült s annak üdvös hatását talán már a legközelebb érezni fogjuk. A közgyűlés sikere körül az oroszlán rész a közgyűlést oly ritka tapintattal, éles körültekintéssel és higgadt komolysággal vezető elnököt Lakits Vendelt, a bizottság ügybuzgó titkárát Somlyay Józsefet, a „Zalamegye" tárcája. A regále megváltás. Van nekem egy öreg barátom, úgy hivják hogy S. Károly. Még a 48-as világból való ember; részt vett a magyar szabadságharcban, melyben nejét és vagyonának legtöbb részét is elvesztette s azóta mint özvegy ember él csekély hivatala jövedelméből s ha gyakran ingerkedve azt kérdezzük tőle, miért nem házasodott meg másodszor, kedélyesen mindig csak ezt feleli: „Elég egy embernek egy asszonyt elszaggatni s ha egyet elűzött ez árnyékvilágból, teljesítette kötelességét a haza, társadalom és emberiség iránt." De ezen szavai után legkevésbbé sem mondhatjuk ám őt nőgyűlölőnek, sőt ellenkezőleg, nem egy fiatal szerelemféltő ember volt már miatta féltékeny nejére; mert dacára közel 70 évének, még folyton rugékony testalkatával, választékos mozdulataival, vidám jókedvével senki sem nézett volna ki belőle többet, mint 40—50 évet. Kiváltképen vig kedélyéért a társaságokban szivesen látott vendég volt, sok hölgy szivesebben elmulatott vele, mint naá-s mogorva 25 éves fiatallal. De sokat is tartott ám magára. Hajnövesztő, bajuszpedrő, a legkülönfélébb illatszerek soha sem hiányoztak nála. Jaj lett volna azon embernek, aki azt merte volna szemébe mondani, hogy ő 70 éves. Azért a régi emberek szokásai ellenére nem igen beszélt 48-as kalandjairól és vitéz hőstetteiről s ha néha-néha rá tudtuk is venni, hogy valamit beszéljen azokból az időkből, előbb gondosan körülnézett, vájjon nincs-e idegen a társaságban, kiváltképen pedig nő, nehogy ebből könnyű utánszámítással éveire következtessenek. Azt meg a világért sem tette volna, hogy magához hasonló • 10—70 éves emberrel az utcán végigsétáljon, mert azt mondja „Azon testek, melyek huzamosabb ideig egymás szomszédságában vannak, nagyon könnyen cserél- I nek tulajdonságot." j Szerinte nem csak a hőre vonatkozik a fizika ama tétele, mely szerint azon test, amely a hőt nagyobb mértékben bírja, a másiknak, mely nála kisebb hőmérsékü, annyi hőt kölcsönöz, hogy mindkettő egyenlő hőmérsékiivé válik, hanem egyáltalán mindenre, különösen pedig az időre; mert hát mindjárt idősebbnek gondolják az embert, ha egy kopasz, ős

r;, köszvényes s még Isten tudja, milyen vén csonttal — amint ő az öreg embereket nevezi — karonfogva sétál; hanem mindig velünk, fiatalabb emberekkel volt; velünk jött sétálni, mulatni. Mi pedig nem haragudtunk érte, mert örökké vidám kedélye, természetes humora által nem egy kelle mes órát szerzett nekünk. Különben nagyon jó cimbora volt. Kitűnően tudott inni — ez volt legnagyobb virtusa -s ha volt pénze, sohasem vonakodott fizetni. Az már aztán mellékes, hogy ugyan ritkán volt pénze, de annál több volt az adóssága. Szegény alig tudott menekülni hitelezői zaklatásától, kik uton-utféleu majd lehúzták s mint valóságos fúriák, üldözték mindenhova. Gyakran mondtuk neki, hogyha mi úgy lennénk, már régen fejbe lőttük volna magunkat. — Majd neut ment el a jó dolgom, hogy ilyen haszoutalanságért pazarlom a puskaport, vagy a töltényt, — szólott egykedvűen, hadd teljék kedvük, mig meg nem unják. Különben művelt ember volt, minden iránt érdeklődött, akármiről beszéltünk, mindenhez hozzá tudott szólni; csak egy volt, amit teljes szivvel gyűlölt: a politika. Azért egész életében újságot nem olvasott, mi miatt gyakran voltak apró kellemetlenségei, melyek közt azonban legnagyobb volt a következő. Volt az én öreg — uram bocsá — fiatal barátomnak egy háza a K. utcában, amely még tudja Isten melyik öreg apjáról maradt rá s amely emberemlékezet óta korcsma volt. Most is egy zsidó korcsmáros bírta bérben, akinek az én Kari barátom váltig kínálgatta, hogy vegye meg, mert szeretett volna már túladni a rozzant házon, amelyre minden évben többet ráköltott, mint a mennyi árendát kapott érte, de a korcsmáros, mint afféle tanult ember, nem mert érte ígérni semmit, annyi volt a teher rajta. Ilyenek voltak a viszonyok, mikor ez az elegikus eset történt szegény Kari bará tómmal. Egy napon unalmamban épen az újságot lapozgatom, midőn hirtelen egy cikk, a regále megváltásról vonja magára figyelmemet. Átolvasom. Tüstént Ivari barátom jutott eszembe és a korcsma. Rögtön papirt s ceruzát veszek s kezdem számítani a kártalanítási összeget. Az mindent leszámítva kerek 3000 frt. Már elképzeltem azt a murit, amit csapunk majd ennek örömére. Nem is szaladtam, hanem rohantam, repültem Karihoz, ki épen szobájában kényelmesen heverészett, s hatalmas füstöket eregetett tajték pipájából. Benyitok hozzá és a legnyaktörőbb trillákban kezdem gratulitiómat, miközben örömömben kevéabbé mult, hogy agyon nem öleltem. Ejnye, de hamar megtudtad te kópé, — szólt hamiskásan — no ne félj, iszunk estére egyet. — Iszunk ám pedig nagyot, mit gondolsz 3000 frt, s majdnem iugyen. — No, no, talán kettőzik a szemed, vagy a hír toldotta meg. Csak 1500 frt. — De az már nem igaz, hisz magam számítottam ki s leszámítva a 10%-ot, kerekes 3000 frt marad. — Ha számítottad, ha nem, biz én csak 1500 frtot kaptam érte, de még alább is oda adtam volna, mert kellett a pénz, meg úgy sem hozta be az a ház. Kezdtem a dolgot nom érteni, azaz hogy igen is érteni s elhűlve kérdeztem tőle: — Az Istenért talán csak nem . . . — Eladtam azt a viskót az Iczignek. De hát mi különös van benne? Mai szamunkhoz negyed iv melleklet van csatolva.