Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-28 / 30. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. julius 28. 30. szám. ZÁLAMEGTE A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A munka méltatása. Jelen korunk a munka, a verejtékezés korszaka. A minden téren folyó lázas tevékenység-, az akadályok leküzdésében semmi lehetetlenséget. nem ismerő rohamos haladás kizárják a tespedést., a tétlenséget. A munka nélküli élet, a szent heverdelség kora lejárt. A jelszó most mindenütt, minden téren : a munka, a haladás. Az a nemzet a boldogabb, ahol ezek a jelszavak nagyobb tért hódítottak, nagyobb mértékben vannak méltatva. Ahol még tere van a régi kiváltságnak : a renyheségnek, ott mögötte állanak a kor haladottsági színvonalának. Ott állanak valóban a kor szinvonalán, ahol a munkának — legyen az szellemi vagy anyagi munka — meg van az őszinte, igaz becsülete; ahol a munka kellő, megérdemelt méltatása lehetőséget, biztosítékot nyújt a munka emberének az életfentartásra. Ott van a társadalom valóban helyes és jól felfogott democratikus alapra fektetve, hol az emberi érdemnek és a hozzá kapcsolódó elismerésnek, tiszteletnek mértékét a munka képezi. Az ily helyes alapon nyugvó társadalomban azután a biboros nyoszolyában való születésnek, az öt-, hét-, kilencágú koronás cimereknek, a tehetnémség bokros fitogtatásának immár lejárt órája. A democratikus alapon nyugvó társadalomban sem a születés, sem a vagyon nem számíthat méltatásra, tiszteletre, ha egyúttal munkával nem jár. Egyedül a tisztességes, — haladással járó s nem csupán az egyéni létfentartást biztosító, hanem a társadalom, az állam jólétét is előmozdító munkához van kötve az elismerés, a tisztelet. Hazánkban a társadalmi és belpolitikai fejlődés egyes stádiumaiban lehetett ugyan erős törekvést tapasztalni arra nézve, hogy a születési és vagyoni körülményekhez többnyire érdemtelenül kötött tisztelet a munkának biztoiíttassék, hogy az érdem elbirálásában az igazi democratikus elvek jussanak érvényre; de ez mindig csak efemer törekvés volt. A föl-fölkapott lobogóra irt szép szavak teljes diadalra sohasem birtak jutni még nálunk. Ez az oka, hogy nálunk a democratikus elv fejtetőre van állítva Nálunk nem úgy van, hogy a születés és vagyon tisztelete a munkától legyen föltételezve, hanem a munka elismerésének, érdemének elbírálásánál a születési és vagyoni viszonyok a nagyon fontos tényezők. Egészen más szempont alá esik az a munka, amit egy szegény ember végez s egészen más szempont alá esik az, amit egy vagyonos, hogy a divatos kitétellel éljek : egy „reklamképes" egyén mutat be a világnak. Így vagyunk hazánkban a nmnka mindegyik terén: a szellemi és anyagi munka terén egyaránt. Csak nagy kivételképen találkozunk a munka méltatásában azzal a föltétlenül helyes elv érvényesülésével, hogy a munka érdemének elbírálása soha semmiféle előnynyel vagy külső tényezővel kapcsolatba ne hozassék. Nálunk születési vagy vagyoni kedvező viszonyok hiányában a munka méltatásához protectio kell. Ettől van föltételezve a tisztességes és verejtékezéssel járó munka elismerése, ettől van föltételezve a munka által kiérdemelt haladás, emelkedés. Kell ajánlat, kell reclam! Az iró, a tudós munkájának, az iparos productumainak csak úgy van meg a kellő méltatása, ha megszólal mellettük sípszó, dobszó. Az a szerencsés, aki maga tudja megveretni a nagy dobot, akinek van hozzá pénze, aki vagyonos. Aki maga nem csinálhat reclamot munkájának, az forduljon protectióhoz. A szerény szegény munkás elülhet a munkájával ; nem igen szegődik ahhoz az elismerés, a valódi méltatás. Szóval: nálunk a munka még mindig nincs oly mértékben kitüntetve, mint azt a kulturális haladás megköveteli. Nagyobb virtus, több tisztességgel jár szép fogaton járni, szalont tartani, soárékat rendezni, futtatásokon szerepelni, mint verejtéket ütő munkában görnyedni az iró-asztal vagy a „tőke" mellett, mint szerény anyagi viszonyok között előmozdítani a haza javát. A születési előnyök, a kedvező anyagi viszonyok, mert rendesen fénynyel, pompával járnak, süvegeltetnek, ünnepeltetnek ; míg ellenben a becsületes kenyér után törekvő munka, mert rendesen szerény megvonulással jár, a külső hatások befolyása alatt álló társadalom részéről nem részesül abban a méltatásban és kitüntetésben, melyben egészséges és gyökeres democratikus viszonyok között részesülnie kellene. Éppenséggel nem lehet csodálni tehát, ha Kossuth, nagy hazánkfia — ki oly éber figyelemmel kiséri hazánknak társadalmi és belpolitikai jelenségeit — tapasztalataira hivatkozva, kénytelen volt legutóbb is (a nála tisztelgő 850 magyar előtt) kijelenteni, hogy az egészséges democratikus fejlődés tekintetében a már egyszer elért állásponttól visszaestünk. Fájdalom : igaza volt. A szabad-fejlődésü, a szabadszellemü Amerikából oly sokat importáltunk már. Még filloxerát is ! Mért ne tudnók a munkát méltató és tiszteletben részesítő democratikus elveket is egyszer már gyökeresen honosítani ? ! A „Zalamegyei Gazdasági Egyesület" HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE. Jegyzőkönyv. Felvétetett Alsó-Lendván 1889. évi julius hó I-én a Zalamegyei gazdasági egyesületnek e célra kiküldött bizottsága által a zalamegyei gazdasági egyesület által 3—26/1889. sz. a. elhatározott s 52/1889. sz. a. a mai napra kitűzött marha díjazással kapcsolatos cselédjutalmazás tárgyában. Jelen voltak : Lenek Ödön bizottsági elnök elnöklete alatt: Molnár Elek, Hajós Mihály, Lenek Mór, Nagy József, Padusiczky Lajos és Sissovich Károly bizottsági tagok és az egylet részéről tek. Orosz Pál titkár úr. A fentirt napon d. e. 10 órakor a díjazásra kiállított szarvasmarhák az alsó-lendvai urodalmi gőzmalom telkén felállíttatván, azok a kiküldött díjazó bizottság által megszemléltettek s miután a kiállítót^ „Zalamegye" tárcája. A színésznő. — Rajz — Irta: Naglné Karay Mariska. Sápadt kis leány ül a kopott pamlagon, vézna kezecskéit ölébe ereszti s nagy kék szemeivel kibámul az alkonyodó időre. Olyan átlátszó, halvány a kis arca, a kék erek lüktetése mind meglátszik magas fehér homlokán ; olyan túlvilági fény sugárzik nagy szemeiből, mintha nem is a földről, hanem az égből nézne alá. — Milyen sokáig nem jön a mama! — rebegé könybemerült szemekkel, panaszosan s megsimogatta a mellette fekvő szürke cicát, mely fölébredve a gyermek érintésére, hízelkedve dörzsölte fejét arcához és dorombolni kezdett. — Te szeretsz engem Marci — mond a cica fejét megcsókolva — te nem hagysz el engem soha; te nem mész szinházba, próbákra, mint a mama; oh a mama mindig egyedül hagy engem ! A gyermek arca hirtelen fölragyogott, sietős léptek hallatszottak s egy fiatal, szép, nyúlánk nő lépett a kis szobába. Ledobta köpenyét s nagy fantastikus tollas kalapját az ágyra és oda sietett a gyermekhez. A kis leány ürömrepesve nyújtá felé kezecskéit s a nő oda simult hozzá. — Ugye kis szivem — mond gyöngéden — sokáig elmaradt a maina? De sok dolga volt ám neki; azért mégsem feledkezett el az ő kis leányáról, nézd csak, mit hoztam? S egymás után szedte ki zsebéből a szép piros narancsot, fiigét, piskótát, de a gyermek alig tekintett rá. — Már megint sírt az én kis drágám — folytatá a nő a gyermek kényes aroát végig csókolva, — beteg vagy? fáj valamid édes Lilikém? Csak az Isten téged gyógyítana már meg! — Az Istenkének más dolga van, — rebegé a gyermek elmerülve, de a szegény anyának úgy fájt ez ártatlan megjegyzés, hogy nem birá künyeit visszatartani. — Lilikém ! hogy mondhatsz ilyet. A gyermek bámulva nézett rá, hisz ő nem mondott semmi roszat. — Ne sirj mamám — folytatá a kis leány s vékony karocskáival átfonta a nő nyakát — hisz nem táj nekem semmim, csak az fáj, hogy te oly sokszor magamra hagysz. Látod, én úgy szeretlek téged, szeretném ha mindig mellettem volnál, soha egy percre el nem hagynál, oly borzasztó hosszú az idő, mig távol vagy, talán meg is halnék, ha a Marci nem vigasztalna ! . . . — Szegény kis angyalom ! — mond a nő elszomorodva s lesimítá a halvány homlokról a kuszált fürtöket — hát azt hiszed Lilikém, nekem nem fáj, hogy oly sokszor el kell téged hagynom ? De lásd édes gyermekem, a te anyád nagyon szegény, mióta apa meghalt, a mamának kell a mindennapi kenyeret megkeresni. Te nem érted azt még kis lelkem, mit tesz az: kenyeret keresni; te nem tudod, hogy egy szegény kóristánénak mennyit kell tűrnie, szenvednie azért a pár forintért; neki ott kell lenni pontosan minden próbán, minden előadáson; nem mondhatja: ma nem megyek, mert gyermekem beteg; ha hanyag, hát elbocsátják. De légy türelemmel kis szivem, majd máskép lesz idővel minden, ha anyád is hires szinésznő lesz; ma játszom először hosszabb szerepet, kérd az Istent, hogy segítse meg a mamát. — Hát a Marci jól viselte-e magát? — kérdé hirtelen, más tárgyra vivén át a társalgást s megsimo: gatta az állat okos fejét. — A Marci mindig jó — mond a gyermek — ő nem hagy el engem soka. Ez öntudatlan szemrehányás volt anyjának s a nő megértette azt, hallgatva simogatta egy ideig a gyermek fejét s megcsókolva kérdé: — Mondd csak Lilikém, te talán jobban is szereted a Marcit, mint engem ? — Oh édes mamám, hogy mondhatod ezt! — mond a gyermek végtelen szemrehányással — hisz a Marci csak egy állat, hogy szeretném én azt jobban, mint tégedet ? — Lásd Lilikém, én már a Marcira is féltékeny vagyok — nevetett a nő — pedig tudhatnám, hogy az én kis szivem csak engem szeret. A gyermek végtelen szeretettel emelte föl hozzá szép kék szemeit s szenvedélylyel karolta át. — Csak téged aranyos mamám. Bealkonyodott. A nő meggyujtá a kis lámpát, a kis kályhában foléleszté a tüzet, elővett néhány dobozt, csipkét, szalagot s a tükör előtt foglalt helyet. A kis leány szomorúan nézte a készülődést; tudta, hogy anyja most elmegy megint s csak késő éjjel jön haza ; már hallani vélte a zár csattanását, melylyt-l az ajtót rá zárja, aztán azt a hosszú, néma csendet. Egy ideig küzdött künyei ellen, végre zokogva hajtotta le fejét. A zokogásra oda sietett a nő s ölébe vette a siró gyermeket. — Mama, te el akarsz engem megint hagyni ! — De édes Lilikém, mi lelt téged egy idő óta ? hiszen tudod, hogy a mamának el kell menni ? hamar itthon leszek, sietek hozzád, no ne sírj hát angyalom ! — Ne menj el ma édes aranyos mamám — tör delé a gyermek — én nagyon beteg vagyok, itt, itt úgy szorít valami —- mond keblére nyomva kis kezét. — Nem tehetem, nem tehetem édes gyermekem — mond a nő elkomolyodva — ma nem maradhatok Mai számunkhoz negyeiliv melléklet van csatolva.