Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)
1889-07-21 / 29. szám
jelentését Nagyméltóságod elé terjeszthesse s így egy végpusztulással fenyegetett életerős népességű nagy vidék létérdekében Nagyméltóságod kegyes támogatásával áldásosán közreműködhessék. Kelt a Zalamegyei gazdasági egyesület 1889. évi május hó 5-én tartott" közgyűlésében. Hódolatteljes tisztelettel maradtunk Nagy méltóságod alázatos szolgái a zalamegyei gazd. egyesület niegbizásából : Orosz Pál sk., Háezky Kálmán sk., titkár. ügyvezető elnök. A nagyméltóságú miniszter ur részéről ezideig ezen ügyben intézkedés nem történt. Tudomásul szolgál. 58 57. Olvastatott Zala-Szent-László község kérvénye, melyben tekintettel nyomott anyagi viszonyaira és azon körülményre, hogy ?» tenyész bikát kell a községnek beszerezni, az egyesülettől egy ingyen adott tenyész bikát kér. A tenyész bizottság ezen kérvényt már targyal ván, a beigazolt indokoknál fogva, — de azon okból is, mert a bevásárolt 20 db. tenyészbika közül árengedménynyel csak egy, ingyen pedig csak ez helyeztetett el, a kérelemnek helyt adott — azon kötelezettséggel : hogy ezen bika eladása hatóságilag ellenőriztetvén, az érte befolyó eladási összeg mindig tenyész apaállat beszerzésére lesz fordítandó jövőben is. A tenyész bizottság ezen eljárását utólagos jóváhagyás végett a közgyűlés elé terjeszti, mely azt ezennel jóvá is hagyja. 59/61. Ugyan Z.-Szent-László község köszönő levele a nyert ingyen bikáért. Tudomásul szolgál. 60/63. YVegschaider János pettaui bortermelő és kereskedő bemutatja az általa készített „Perenospora viticola" irtó fecskendőt, hogy annak gyakorlatiságáról az egyesület meggyőződvén, beszerzését ajánlja s terjeszsze a gazdaközünségnél. A közgyűlés egy ily fecskendő beszerzését elhatározza annál is inkább, mert Deininger Imre orsz. gazd. tanintézeti igazgató tagtárs úr nemcsak szőlőpenész, de a hernyó irtás körüli hasznossága s gyakorlatiasságáról már'pár éven át meggyőződvén, azt melegen ajálja. A beszerzett fecskendő a gazda köröknek s egyes termelőknek kísérlet tételre ki fog adatni. Deininger Imre igazgató úr pedig szíves voll megigérni, hogy ezen irtó fecskendezés körüli észleleteit s tapasztalatait az egyesülettel közli és az azután az „Értesítőben" közzé fog tétetni. 61/64. Egyesületi titkár felhívja az egyesület figyelmét a műtrágyák alkalmazása és beszerzésére s bemutatja a beszerzés körül tett lépései eredményét. A közgyűlés az indítványt elfogadja s a titkárt megbízza, hogy előterjesztését az egyesületi tagurakkal levelező lapon mielőbb tudassa, nehogy késedelem által a műtrágya beszerzése esetleg nehézségbe ütközzék. Ennek folytán az egyesület gazdálkodással foglalkozó tagjaihoz a következő felhívás intéztetik : FELHÍVÁS. A műtrágyák iránt több részről érdeklődés mutat koeván, az egyesület titkársága több műtrágya gyárral lépett összeköttetésbe és sikerült „feltárt csontlisztet" 14—15 százalék phosphor össztartalmut, melyből 12—13 rész vizben oldható, a zala-szt.-iváni vasúti állomásra szállítva, jó zsákkal együtt 6 frt 18 krért 100 kilóként (árjeyyzéki ár 7 frt 25 kr.) — megszerezni. Minthogy a gazdasági egyesület tagjai részére a műtrágyák beszerzését elhatározta, — van szerencsém a t. Tagtárs urat tisztelettel felhívni, ha az egyesület utján óhajt fenn nevezett műtrágyából beszerezni, szíveskedjék ezt, a mennyiség s esetleg az igénybe veendő más vasút állomás megnevezésével ellátott kötelező nyilatkozatában f. hó 25-ig alulírottal tudatni. Megjegyzem, hogy ugyanezen trágya-nemet két éven át őszi gabnára holdankint (a 1200 öl) 2 métermázsát számítva a legjobb eredménynyel alkalmaztam ; s ez évben annak Il-ik évi jó hatásáról is meggyőződtem ; egyéb felvilágosítással készséggel szolgálok. Kelt Zala-Egerszegen, 1889. julius 10. Orosz Pál, gazd. egyl. titkár. 62/62. Szalay Ferenc nemes-apátii néptanító beterjeszti Nemes-Apáti község faiskolájában a folyó év tavaszán teljesített s befejezett gyümölcsfa nemesítési kimutatását. A kimutatás szerint kitűnik, hogy ez év tavaszán 714 alma, 302 körte és igy összesen 1016 gyümölcsfa nemeslttetett. Ezen kivül kísérletképpen 30 db gesztenye, melyből megidült 17 db. Van a faiskolában 50 db diófa és KXX) db alma és körte vadonc. A közgyűlés elismerés és örömmel fogadja a nagy szorgalmat s a gyümülcsfatenyésztést ily buzgón felkaroló tanító úr működését — s jutalmazásra méltónak találja; a faiskola megvizsgálására s jelentés tételre Hogyay Máté, Csertán László tagtárs urakat és a tit kárt küldi ki. Miről Szalay Ferencz néptanító s a küldöttségi tagok végzésileg értesítendők. 63. Egyesületi titkár bemutatja Ilertelendy Ferenc tagtárs úr által összeállított „gazdasági jegyzék zsebnaptárt." A közgyűlés e szükséges és hézagpótló gazdasági munkáért az ügybuzgó tagtárs urnák őszinte elismerését jelenti ki s ezt jegyzőkönyvileg kifejezni határozza. E mű a keszthelyi országos gazdasági tanintézet tanári kara, ugy a keszthely vidéki gazdakör és a gazdasági anyaegyesület több tagja által alaposan átvizsgáltatván, — némely pótlásokkal bővítve — igen célszerűnek s a gazdasági szakmában eddig érezhető hiányt pótlónak találtatott; miért is az egyesület e művecske minél szélesebb körbeni terjesztésére szívesen közreműködik és azt melegen ajánlja. A közgyűlés ezen határozata a mű szerzőjének kiadatni rendeltetik. 64/66. A pozsonyi cs. és kii-, hadtest élelmezési biztos felhívása a hadsereg részére szügségelt termények és élelmiszerek szállítása tárgyában. Tudomásul szolgál. 65/57. A soproni ipar és kereskedelmi kamara 1889. évi ápril 21-én Sopronban tartott közgyűlésének jegyzőkönyvét megküldi. Tudomásúl vétetik. 66/68. Baranyai István orsz. gazdasági egyesületi titkár a Zalamegyei gazdasági egyesület tisztikarának és igaz gató választmányának legutóbbi névjegyzékét kéri. A kért jegyzék elküldetett. 67 69. A székesfehérvári magy. kir. Honvédparancsnokság felhívása a pécsi sátortábor részére szállítandó termény s egyéb anyagok szállítása tárgyában. Tudomásul szolgál. 68/70. Az országos gazdasági egyesület felhívja a megyei gazdasági egyesületet, hogy magát a Szajolon julius hó 7-én tartandó arató gépversenyen képviseltesse. Elkésve érkezvén, tárgytalan. 69/71. Az országos selyemtenyésztési felügyelőség 1888. évi jelentése. Tudomásul szolgál. 70/72. Sziics István ur, a sümegvidéki gazdakör elnöke, a Sümegen tartandó állatdíjazásra ajánlott 13 darab 10 francos arany és a sümegi gazdakör segélyezésére ajánlott 350 írtnak kiutalását kéri. A kért összegek kiutaltattak s elküldettek. Tudomásul szolgál. 71 73. A soproni cs. és kir. élelmezési bizottság árlejtési felhívása. Tudomásul szolgál. 72/74. Árverési hirdetés Skublics Eugénia, mint elhalt id. Skublics László bessenyői lakos és birtokos örököse ellen. Tudomásul szolgál. 73. Egyesületi titkár jelenti, hogy az 1889. évi működési terv szerint megállapított s f. évi julius hó 1-én Alsó-Lendván tartott tenyész szarvasmarha díjazással kapcsolatos cseléd jutalmazást meglátogatta. Örömmel hozhatja a közgyűlés tudomására, hogy azon vidéken — mely előbb silány inarhaállománynyal birt — a magas kormány által kihelyezett tenyészbikák után meglepően szép eredmény volt látható. A kiállításon — daczára az aratási sürgős munkának — mintegy 40 drb bika s 60 drb üsző, ezenkívül 8 —10 drb telién borjúval volt kiállítva s ezek között igen sok sikerült példány, ugy hogy az összes jutalmak kiosztattak, sőt még a nem remélt kiadásokra tentartott 25 frt ból is 20 frt díjazásra fordíttatott, sőt több dicsérő oklevél is adatott ki. A cseléd jutalmazásnál is sok 25—30 évig szolgáló egyén jelentkezvén, a díj kevésnek mutatkozott ; ezen azonban a Lenek testvérek nagylelkűsége segített, a kik sajátjukból a nemes czélra 30 frtot ajándékoztak s igy a legrégibb jó és hü szolgák jutalomban részesíttettek. A közgyűlés a titkár ezen jelentését örömmel veszi tudomásul s a kiállításról beterjesztendő jegyzőkönyvet az „Erksítő"-beu kinyomatni határozza ; egyúttal a ren dező bizottságnak szives fáradozásáért s ügybuzgóságáért meleg köszönetet mond s azt végzésileg Lenek Ödön rendező bizottsági elnök urnák megkiildetni rendeli. Ezen ülésnek egyéb tárgya nem lévén, miután ügyvezető elnök ur a tagok szives és buzgó részvételét megköszöni, az ülést bezárja. Kmft. Orosz Pál sk., Háezky Kálmán sk., titkár. ügyvezető elnök. Skublics Gyula sk. Csillagh Gyula sk. A zalamegyei általános tanítói testület közgyűlése. A zalamegyei általános tanítói testület Udvardy Ignác tantestületi elnök elnöklete alatt az 1889 ik évi nagygyűlését f. hó 16 án tartotta Csáktornyán az elemi iskola helyiségében. A közgyűlést megelőzőleg ünnepélyes „Veni Sancte" volt, melyet Nóvák Félix, a nagykanizsai községi iskolák hitoktatója, Szent-Ferenc rendi áldozár mondott. Tantestületi elnök a közgyűlést, melyen a testületi tagok százat meghaladó számmal jelentek meg s melyet több vendég szives megjelenésével megtisztelt, a következő beszéddel nyitotta meg : Kedves Pályatársak ! Midőn egybesereglett'dnk, hogy az eszmék kölcsönös kicserélése által ismeretünket gazdagítva, azt hazánk tanügyének fokozottabb emelésére fordíthassuk : a hazafiúi lelkesedés szent tüze kell, hogy hassa át keblünket annak tudatában, hogy a megyénk büszkeségét képező Muraközben, s annalc szép törekvésű székvárosában tartjuk ez évi tátit est illet i ülésünket. S mint egykor Mózes mély meghatottsággal állt meg az égő csipkebokornál: úgy a mi szíveinket is egy titkos érzés reziji át a mai napon ; mert azon földön vayyunk, melyet a világhírű hősnek, a lánglelkii költőnek, Zrínyinek drága vére szentelt meg; mert azon a földön vagyunk, amely föld lakosságának egyik legfőbb büszkesége: magyarnak vallani magát s e vallomását nem egyszer pecsételte még vérével l S midőn a viszontlátás édes örömétől áthatva, üdvözlöm Önöket, kedves Pályatársak, én, ki előtt világító oszlopként ragyog a költőkirály aranymondása : „ Honszeretet az isteni szikra, Mely egy nemzet létét biztosítja" — megragadom a kedvező alkalmat, hogy mint a megyei tantestület elnöke, a megye tanítósága nevében az elismerés koszorújával adózzak muraközi pályatársainknak, akik felfogva magasztos hivatásukat s tudva, hogy a valódi tanítónak feladata növendékeit nemcsak a tudás szentélyébe bevezetni, hanem őket az Istenség és a haza mély jelentőségű fogalmaival is megismertetni, ebbeli kötelességüket derekasan és közmegelégedésre oldják meg. Átérzem én kedves Pályatársak, feladatuk nagyságát; átérzem a nehézségeket, melyekkel hivatásuk teljesítése közben meg kell küzdeniök. Jól tudom, hogy kétszeres munkát Icell végezniök, mint nekünk, kiket sorsunk honi ajkú lakosság körébe vezérelt. De azt is jól tudom, hogy mi csak sejteni vagyunk képesek azon megnyugtató öntudat boldogító érzését, mely keblöket áthatja, midőn szerencsések tapasztalni, mint sajátítják el növendékeik fokról-fokra drága hazánk zengzetes nyelvét. Erezd át az édes anya örömét, midőn legdrágább kincse: gyermeke először indul ki ölelő karjaiközül, midőn kisded ajkai az első szót gagyogják: ily érzés lehet az önöké, kik a magyarosítás szent ügyének buzgó és lelkes harcosai. Ez édes érzés lelkesítse Önöket továbbra is hazafias működésükben ! S ha néha-néha a kaján irigység, a rút hazafiatlanság konkolyt hintene működésük közé", ne riadjanak vissza, el ne csüggedjenek egy pillanatra sem, hanem tudva, hogy „Félve a gyenge kiáll, versenyt fut hőssel a bátorhatványozottan haladjanak kitűzött célúk felé, mely magasztos és messze kiható. Küzdelmes óráikban lelkesítse önöket a költő mondása: VA nyelv a nemzet éltető igéje, Némulta a halál előestéje a ; mert Önök ép e nyelvnek, ez éltető igének apostalai közé sorakoztak. Küzdjenek hát a magyarosítás szent ügyéért továbbra is hasonló lelkesedéssel, szívós kitartással és törhetlen bátorsággal s akkor mihamarább megvalósít 1 a költő jóslata : „A haza fényre derül!" Mélyen tisztelt Vendégkoszorú! Ed.es öröm hatja át keblemet, látva, hogy Csáktornya városa, a magyarság eme védbástyája, a jelen alkalommal is fényesen igazolja a tanügy iránti meleg érdek lődését. Igazolja pedig azáltal, hogy a tanügy szerény napszámosainak emez összejövetelét szíves megjelenésével megtiszteli. Reánk, tanítókra ezen megjelenésük nemcsak megtisztelüleg hat, hanem egyúttal buzdítólag is. Mélyen érezzük ugyanis amaz állítás igazságát, hogy tanügyünk felvirágossásának dicső napját csak úgy üdvözölhetjük, ha a nagy közönség részéről ügyünk irányában érdeklődést tapasztalunk. Már pedig eme szíves megjelenésük egyi/c legfényesebb bizonyítéka érdeklődésüknek. Midőn kérve kérem Önöket, hogy ez érdeklődést a jövőben is folyton tanúsítani kegyeskedjenek, a tantestület nevében Önöket, közgyűlésünk mélyen tisztelt és nagyrabecsült vendégeit szívem mélyéből üdvözlöm! S a közgyűlést ezennel megnyitottnak nyilvánítom. Az általános helyesléssel és éljennel fogadott elnöki megnyitó után szót kért dr. Ruzsicska Kálmán, megyénk érdemekben gazdag tanfelügyelője s a közgyűléshez a lelkesedés hangján a következő, többször zajos éljennel kisért és kitörő lelkesedéssel fogadott beszédet intézte : Tisztelt közgyűlés! Jól tudom, hogy a megállapított napirendhez képest nincs jogom subjectiv természetű ügyekkel járasztani szíves figyelmüket. De ha helyzetem rendkívüli viszonyaitól nem akadályoztatva, mai napon, hő óhajtásomhoz képest, Muraköz népoktatás ügyének monographiájával jelenhettem volna meg uraim Önök közt: még jobban értenék legbensőbb megindultságomat, hogy a vármegye tantestületét először látom — Muraközön egybegyűlni. A tisztelt elnök urnák ezen vidék népoktatása nagy fontosságáról tett nyilatkozatai s meleg buzdításai után alig szülcséges indokolnom, miért volt Muraköz zalavármegyei otthonomnak, bizonyos értelemben, szűkebb otthona. Sőt e percben, midőn a haza határán a muraközi lelkes tanítóknak, a művelődés és hazafiság apöstolságának immár egy egész serege öleli Önöket szívére; midőn mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy Muraköz népoktatásában s a jövőre tervszerű fejlesztésében az első nagy lépés megtörtént : ne csodálják gyöngeségemet, hogy öt évi működésemnek, e felette fontos sziget érdekeihez fűzött édes emlékei kigyúlnak szívemben; kigyúlnak annyi hévvel, hogy egy kis lángjuk lobbanása is ezernyi kárpótlást nyújt az átélt fáradalmakért, a megvívott harcokért. Mindnyájan tudjuk, hogy még sok a tennivaló. De Muraköz tantestülete megérti hivatását a jelenben : szentül, hiven fogja azt betölteni a jövőben is. Ez a tudat az, a mi a mai napot nekem s Önöknek uraim kétszeresen feledhetlenné s ünnepivé teszi. Most pedig engedjék meg, hogy azon alkalomból, midőn Zalavármegye általános tanítótestülete először tartja évi közgyűlését Csáktornyán —- mint e megye népoktatásának őre és vezetője, ezen közgyűlés minden egyes tagját én is szívem mélyéből üdvözöljem — Muraközön! Réthy Gábor z.-egerszegi polgári leányiskolái tanár indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy mind az elnöki megnyitó beszéd, mind a tanfelügyelő beszéde megörökítés végett a közgyűlés jegyzőkönyvébe felvétessenek.