Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)
1889-07-21 / 29. szám
Melléklet a „ZALAMEGYE" 1889. <5vi 29. száradhoz Esutau a tárgysorozat értelmében Udvardy Ignác tantestületi elnük felolvasta az egyesület három éves működését részletesen feltüntető terjedelmes s a közgyűlés által feszült figyelemmel hallgatott elnöki jelentesét, melynek alapján a közgyűlés elfogadta a jelentésben foglalt indítványokat, illetve következő határozatokat hozta: a) hogy a tanítói lizetésnek méltányosabb alapou való rendezése tárgyában kérvényt intéz a tantestület az országgyűléshez s egynttal hasonló mozgalom megindítása céljából megkeresi a társegyleteket; b) a járáskörök felhívatnak, hogy az 1887. évtől 1889. évig bezárólag bevett tagsági dijak 20" „-át még a folyó évvégéig a „Krób siremlék u-re szolgáltassák be ; c) a járáskörök minden tavaszi közgyűlés után számadásuk másolatát, valamint a tagok névsorát, feltüntetve rajta egyénenként a teljesített fizetéseket, illetve a hátralék nagyságát, a központhoz szolgáltassák be; d) a paesai és letenyei járáskörüket a közgyűlés beszüntette s a központot megbizta azzal, hogy a nevezett két járás azon tanítóit, kik az egyesületnek köteles tagjai, hivja tel, hogy melyik járáskörbe óhajtanak — községük földrajzi fekvését tekintve — belépni, mely nyilatkozatok beérkezte után az elnökség által az egyes járáskörökbe beosztatuak, egyúttal a beosztásról a kellő ellenőrzés eszközölhetése szempontjából az illető járáskörök elnökei értesíttetnek; ej a tapolczai járáskor megszüntetésére vonatkozólag egyelőre intézkedés nem tétetik ; íj Békéli Elek zala-koppauyi tanítónak indokolt szóbeli kérelmére a közgyűlés megengedte, hogy a zala-egerszegi járáskörbe léphessen be, azonban a csányi tanítóra nézve újból kimondatott, hogy a keszthelyi járáskör tagja tartozik lenni, mig a pakodi tanító a z.-egerszegi járásé; g) hogy az elnöki jelentés, a közgyűlési jegyzőkönyv, valamint a tisztviselői kar s az összes tagok névsora járáskörönként feltüntetve jelentés alakjában kinyomássék és ez az egyesület tagjainak, valmint a társegyesületeknek megküldessék. Bánfi Alajos sümeghi elemi népiskolai igazgató, mint az előértekezletből kiküldött számvizsgáló bizottság cluöke, előterjeszté jelentését, mely szerint a számadást leljes rendbeu s minden egyes tételt okmánynyal igazolva találtak, miért is Faller Józset egyesületi pénztárnoknak a teluientvéuy megadását javasolják, mit a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Ujváry Mihály csáktornyai képezdei tanár „Tapasztalataim a svájczi népnevelés terén" cimű kiváló gonddal készített, ügyesen egybeállított tanulmányát olvasta tel, mely fényesen igazolta, hogy a felolvasó a svájczi népnevelést — ottani utazása alkalmával — alaposan tanulmányozta és gondos megfigyelése a legcsekélyebb uek látszó Körülményre is kiterjedett. A bevezető rész után áttért a svájczi iskolák osztályozására ; szólt az elemi- és felső népiskolák lelett gyakorolt felügyeletről, :iz iskolák tentartásáról, a tanítók képzése-, fizetése- és nyugdíjáról, az iskolai épületek-, bútorok- és taneszközökről, a kisdedóvók- és gyermekkertekről, az elemi nép- és továbbképző iskolákról, a belső iskolai életről s ezt követte a befejező rész. — - A felolvasás élénkítése végett bemutatta a zürrichi és a Gunzinger-féle pad rajzát, a Gunzinger solothurni tanítóképző igazgató által szerkesztett folyóiratot a továbbképző iskolák számára, Luzern és Solothurn kantonok elemi iskoláinak tantervét, tornakönyvecskét a solothurni Primarschulék számára, Examenbüchlein-t a tanfelügyelők számára (Solothurn;, Examenblatt-ot a megfelelő tételekkel Solothurnból, Zeignissbüchlein-t tanulók számára (Solothurn), Luzern kanton térképét kidolgozás előtt és után a murÍ3taldeni (Bern mellett) ev. tanítóképző gyakorló iskolájából. — A majd egy órát igénybe vett felolvasás a közgyűlés figyelmét folyton lekötötte s bevégzéskor általános helyeslés és lelkes éljenzés között egyhangúlag elhatározta a közgyűlés, hogy jegyzőkönyvileg fejezi ki elismerését a sikerült felolvasásért. Elnök az ülést egy negyedórára felfüggesztette. — Szünet után : Góntér Endre náprátlai tanitó „A tanítói kollektabor megváltásáról" értekezett. Humoros, megkapó vonásokban gazdag s többször zajos derültséget keltett előadásában élénk szinekkel ecsetelte ama mizériákat, miknek a tanító a kollektabor szedésekor ki van téve s melyek megszüntetése végett javaslatát öt pontban egybefoglalva terjesztette a közgyűlés elé elfogadás végett. — Békéli Elek zala koppányi tanitó s dr. Ruzsicska Kálmán tanfelügyelő felszólalásai után elnök az előadó s a felszólalók indítványainak egyesítése alapján a közgyűlés nevében haráiozatilag kimondotta, hogy a közgyűlés a borkollektálást a tanítói állással össze nem férőnek s a tanítói tekintélyt sértőnek tartja s annak megváltását óhajtja a szőlőbirtokosok által olykép, hogy helyette a tanítónak egy, a kollektabor haszonnak megtelelő hasznú szőlő, szántótöld, vagy készpénz adassék s a vallás és közoktatásügyi miniszter feliratilag megkéressék, hogy ezen vitális ügynek kiviteli módozatait az illetékes egyházi főhatóságokkal egyetértőleg megállapítani s elrendelését az országgyűlésnél kieszközölni kegyeskedjék. Egyúttal ily irányú mozgalom megindítása végett a testvéregyesületek megkerestetnek. Végül a közgyűlés felolvasónak jegyzőkönyvileg fejezte ki köszönetét. Juhász Péter nagy-kanizsai községi elemi iskolai tanító szabadalmazott számoló és mozgatható betűgépét s ennek segélyével az i és r betűnek, úgy az 1 és 2 számnak szemléleti uton való ismertetését mutatta be. A felolvasások s előadások sorozata befejeztetvén, folyó ügyek s indítványok tárgyalása következett. Elnök jelenté a közgyűlésnek, hogy Molnár Elek, a muraközi járáskör tiszteletbeli elnöke, a tanügy lelkes barátja, levélileg fejezte ki sajnálatát a járáskör elnökéhez intézett levelében, hogy betegsége miatt a gyűlésen nem vehet részt, azonban az egyesület minden tagjának hazafias üdvözletét küldi, ami lelkes éljennel fogadtatott. Jelenté továbbá, hogy Hoffmann Mór és Belányi Tivadar, az egyesület buzgó tagjai, levélileg mentették ki elmaradásukat s üdvözlik a megye tanító testületének közgy ülését. A jövő évi közgyűlés helyéül Sümegh jelöltetett ki egyhangúlag. Az augusztus 20-án Budapesten tartandó országos tan. végrehajtó bizottsági közgyűlésre 20—20 frt útiköltség kiutalványozása mellett a megyei tanítótestület képviselőiül Bántí Alajos és Udvardy Ignác egyhangúlag megválasztattak ama kijelentéssel, hogy amennyiben egyes tagok Szent-István napkor Budapestre mennek s a gyűlésen az egyesület képviseletében részt venui óhajtanának, számukra a megbizó levél kiadásával az egyesületi elnökség megbizatik. Gönczi, Ferenc zrinyit'alvai állami iskolai tanító indokolt Írásbeli indítványt adott be, hogy az egyesület . három évenként évkönyvet adjon ki, mely magában foglalja a tantestület s köreinek működését, felvett jegyzökönyveiket s a mennyiben a tér engedi, a jelesebb értekezéseket. — Ez indítvány tárgyalás végett kiadatik az egyes járáskörüknek s végleges intézkedés benne a járáskürök véleményeinek meghallgatása mellett a jövő évi közgyűlésen lesz, mely ideig a közgyűlés hivatalos lapjául a „Zalamegye" cimű társadalmi lapot fo gadja el. Elnök jelenté, hogy Lam-pel Róbert budapesti könyvkiadó 19 drb, minisztenleg approbált, elemi iskolai tankönyvet küldött, hogy azok a népiskolákba tan künyvekül megyénk területén elfogadtassanak; egyúttal felolvasta a küldött könyvek jegyzékét. E jelentés tudomásul vétetett. Végül elnök a maga és tiszttársai nevében a bennük helyezett bizalmat megküszünve, állásáról lemond s a küzgyülést a választás megejtésére felkéri. Mencsey Károly csáktornyai népiskolai tanító utalva azon sikeres műküdésre, melyet az egyesület elnöke; tisztviselői s a központ felmutattak, indítványozta, hogy fáradozásukért jegyzőkönyvileg fejezze ki a közgyűlés köszönetét. Egyúttal annak tudatában, hogy az egyesület vezetése biztos kezekben van, indítványozta, hogy Udvardy Ignác elnüknek ismételt megválasztásával a küzpont újból Zala-Egerszegen hagyassék s az egyesület régi tisztviselői újból megválasztassanak. Az indítványt általános helyeslés és szűnni nem akaró éljenzések követték, mire Udvardy Ignác kijelenté, hogy ő a munka embere s mint ilyen, nem retteg a dologtól, bár eléggé nehezedik az vállaira s várva-várta, hogy az új választással a meglehetős teherrel járó elnöki állás elhagyása val munkája kevesbedni fog. Azonban a inindeu oldalról feléje irányuló bizalommal szemben ismeri kötelességét, mely más nem lehet, mint meghajolni a közgyűlés akarata előtt s megköszönve a rokonszenves tüntetést, az elnökséget elfogadja. Egyúttal kéri az egyesületet, hogy őt törekvései közt hathatós támogatásukban részesíteni kegyeskedjenek, íuely kijelentését lelkes éljen kisérte. A megválasztott tisztviselői kar : Bődy Józset és Páukovich György alelnökök, Kiss Lajos főjegyző, Mendly Károly, Nasinszky József jegyzők, Kiss Dénes könyvtárnok, Faller József pénztárnok. Végül elnök köszönetét fejezé ki az egyesület nevében Csáktornya városának a tapasztalt szives fogadtatásért, a közgyűlésen jelen volt vendégeknek az egyesület irányában tanúsított meleg érdeklődésükért, a Csáktornyái kartársaknak a rendezésben kifejtett ügybuzgó tevékenységükért s az egyesület működésére az ég áldását kívánva, egy órakor az ülést bezárta. Közegészségügy. Dr. Mangin Károly megyei főorvos a megye területén a f. év junius havában, észlelt közegészségi állapotról és egyéb, a közegészségügyet érdeklőkről a következő jelentést terjesztette elő a közigazgatási bizottság julius havi ülésén: vAz időjárási viszonyokra vonatkozólag: az egész hónapban állandó, ezen időszaknak megfelelő meleg napokat élveztünk, egyes zivatarok gyakran észleltettek. A feljegyzett meterologiai észleletek szerint, a légnyomás maximuma volt 755'8-m/m, minimuma 745. 8 m/m, havi közép 750. 2 m/m. A lég hőmérség maximuma + 29°C, minimuma + 13. 0/"C, havi közép + 20. 4° C. Közép nedvesség százalékokban 70° Csapadék havi összege 47.- m in. A szelek irányát illetőleg leggyakrabban észleltetett E, aztán D, DNy, EK, ENy, DK. A közegészségi állapot úgy a felnőttek, mint gyermekeknél általában kielégítő, sőt egyes helyeken teljesen kedvező volt; több helyen szaporodott ugyan a megbetegedések száma, azonban a különféle kórnemek majdnem mind igen enyhe lefolyást vettek, s igy a halálozás csekély volt. A felmerült kóresetek küzt legnagyobb számban észleltettek az emésztő szervek hurutos bántalmai, továbbá a váltóláz, és a felnőttek küzt szórványosan a hasi hagymáz, mely kórnemnek 7 enyhébb lefolyású esete lett gyógykezelés tárgya Besenyő községben; — gyermekek közt a fentebb említett bántalmakon kivül a légző szervek hurutjai is tübbszür kerültek gyógykezelés alá, nem különben Gyepű és Kaján küzségekben roncsoló toroklobnak 5 esete, Csehiben pedig néhány vörheny. A hökhurut, mely szórványosan a megye egész területén észleltetett, junius hó folyamán Zala Csányban és a letenyei járás 7 községében (Pincze, L.-Újfalu, Kerka-Szt.-Míklós, Lovászi, Kútfej, Dobri, Kerka-Szt.Királyon) járványos jelleget öltütt, a 8 küzségben üsszesen 393 kóresettel, melyek közül a hónap végéig gyógyulással végződött 44, meghalt 13, további ápolás alatt maradt 336. A Keszthelyen teljesített újoncozás alkalmával szemcsés kó'dhártyalobban szenvedő egyén hatósági felügyelet melletti gyógykezelés alá vétetett, szintúgy intézkedések tétettek a csáktornyai ujoucavatáskor felfedezett 11 trachomásnak gyógyítására nézve is, minthogy e 11 egyén közül négyen idegen hatósági területen tartózkodnak, gyógykezeltetésük végett a csáktornyai főszolgabiró ur által az illető hatóságok azonnal megkerestettek; — amennyiben pedig a talált kóresetek száma okul szolgálhatott ama feltevésre, hogy a járásban nagyobb számmal is lehetnek traeliomában szenvedők, junius 17-én délután a járási főszolgabiró, járási- és kürorvos urakkal megjelentem DrávaSzt.-Iváu küzségben és ott az előre értesített küzségi lakósságból mintegy 300 at személyesen megvizsgáltam, dc csak kettőt találtam valódi trachomában szenvedőnek; ezek, valamint még 3 kór gyanús egyén, kik már ezelőtt is gyógykezelés alatt álltak, lehető elkülönítés melletti további gyógyíttatásra utasíttattak. A védhimlő oltás nagyob részben befejeztetett. Boncvizsgálat teljesíttetett üsszesen 13 esetben, 6-or törvényszéki megbízatás folytán, hétszer pedig rendőri tekintetből. A halál legközelebbi okai voltak a törvényszéki boncolásnál 2 agy vérömleny, 2 mérgezési gyomorlob, 1 agylob, és 1 szivhüdés; a rendőrieknél 3 fuladás, 2 elvérzés, 1 agyguta és 1 mérgezési gyomorlob. Külön hullaszemle rendőri tekintetből véghezvitetett 12 esetbeen, súlyos sértés bejelentetett 5. Öngyilkosságot, 4 egyén követett el, kik közül 1 vizbe ugrott, 1 nyakát átmetszve elvérzett, 1 akasztással, 1 pedig lövéssel vetett véget életének. Véletlen szerencsétlenség általi halálnak 13 egyén esett áldozatává és pedig l (Porrogi György murakereszturi) a robogó vasúti vonat által elgázoltatott, 1 (Dübrüutei Ilka) a pásztor tűz mellett elégett, 1 (Felster Károlin bazsii) leforráztatván, a szenvedett sebzés folytán halt meg, 2 (Kiss József mindszentkáli és Pesti Anna zala-lővői) a villám által sújtatott agyon, 8 pedig (Soós Ferencz egerszegi, Sabján István alibánfai, Botli Kati felső lakósi, Horváth Péter liczkói, Horváth Mari kustánszegi, Fsser János pakodi, Szilágyi József báty ki, és Csikós Ilona vindornya-szőllősi) különféle módon vizbe fúlt. Elmekornak 5 esete lett hivatalos beavatkozás tárgya, 3 esetben az illetők kórházi megfigyelés alá vétettek, 2 beteg pedig, mint közveszélyes, az országos tébolydába szállíttatott. Veszettség gyanújában volt eb által egy nő maratott meg Aszófőu, az illető gyógykezelés alatt áll, és ezideig egészséges. Vau szerencséin egyszersmind tisztelettel bejelenteni, hogy a fürdő évad beálltával hivatalosan megvizsgáltam Iléviz és Balaton-Füred gyógyfürdőket s jelenleg azon kellemes helyzetben vagyok, hogy mindkettőről csak elismerőleg és dicséretest jelenthetek. Nevezetesen Hévizén a már 3 év előtt megkezdett átalakítások és javítások fokozatos mérvben haladnak előre, a fürdőtulajdonos az eddigi olcsó, de már roskadozó lakások helyett egy új épületet emelt a szerényebb igényű fürdővendégek számára: a fürdőbizfos éber felügyelete mellett a rend és szabályok megtartatnak; a közönségnek miudeu tekiutetbeni kielégítése és megelégedése feletti elismerés nyerésében az oroszlán rész a fürdő bérlőjét Govorcsin Györgyöt illeti, ki nem kiméi sem költséget, sem fáradtságot, hogy a különbüző kívánalmaknak eleget tehessen. Sikerült is neki az ezideig a legelégedetlenebb vendégek elismerését is kinyerni, különösen konyhája versenyez bármely, a mai kor szinvonalán álló elsőrangú fürdőével. Balaton-Füred a mult évben tett javaslatom alapján teljes átalakuláson ment keresztül. Nevezetesen az úgynevezett U fürdőház két szárnya közé ékelt régi bolthelyiségek leromboltattak, és helyébe oszlopcsarnok építtetett, a füldsziuti zigzug szobák oldalfalai hellyel küzzel kivétettek, hogy ezáltal szép tágas boltok készülhessenek; az épület északi részén füldszinten volt gyógyszertár eltávolíttatott s azáltal, hogy oldalfalai a vastartányok elhelyezése után kivétettek, az oszlop csarnok folytatást nyert egész a füdütt folyosóig. Ugy a csarnok, mint a füldszinti folyosók cement lapokkal burkolvák, a füldszinti udvari szobák teljesen megujíttattak, a nedves falakról a vakolat levágatott, és cementtel újra vakoltatott. Az épület déli részén volt igazgatósági irodahelyiségébe tétetett át a gyógyszertár, e helyiségek falai is vizmentessíttetlek, a padozat cementtel burkoltatott, ablakok, ajtók és az üsszes felszerelvény újrafestettek; a régi postahelyiségből készült a vegykonyha és raktár, a gyógyszertári pince is megfelel teljesen minden kívánalomnak. Az épület emeleti része egész elegáutiával tárul az érkező elé, — magas új ajtók, villany jelzők, cement burkolatit folyosó széles cocus szőnyeggel boritva; szobái újrafestve, padlózása hajópadló systemára készült, mely semmi port sem ereszt keresztül, a bútorzat fényes és teljesen új. Az épület, valamint a tübbi épületek is mind légmeotes closettekkel ellátvák. Ugyanezen épületben a volt konyhák is szobákká alakíttattak át; a tető is újra lett fedve fazsindeiylyel. E ház ezentúl Ó-ház helyett Klotild udvarnak hivatik, mely elnevezés a főhomlokzatra aranyos domborbetükkel lett kiirva. A nagy vendéglő, — jelenleg „Grand Hotel" — külsőleg és belsőleg tataroztatott, minden újra festve, a füldszinti nagy ivezotek üveg ablakokkal láttattak el, itt is villany jelzők, folyosón cement padozat; ki viliről a templom-utcai boltok megszüntettek, helyüket gyep és fa díszíti. Az uj fürdőház — jelenleg „Erzsébet udvar 1 1 — földszinti szobái mind újra bútoroztattak, egyebekben mind ugyanazon átalakításon ment keresztül, mint a tübbi épület. Az üsszes uradalmi épületek mellékhelyiségei mind kettős pücegüdrükkel és kavics csűrükkel láttattak, el. A meleg fürdő ugy külsőleg, mint belsőleg szintén teljes átalakuláson ment át; 7 uj fürdőkád állíttatott fel Schvarz féle berendezéssel szénsavas fürdőre; a másodosztályban a fakádakat horganyból készültekkel helyettesítették; minden kád mellett villanyjelző van alkalmazva. Ezen épületre egy második emelet tétetett, a hol a vízvezetékhez tartozó két nagy vas viztartány helyeztetett el. A régi uszoda épület eltávolittatott, helyette egy uj faépület emeltetett a fürdőhely keleti részére; ezen uj fürdőház jelenleg talán a létező ilyen uszodák legszebbje, bir két uszodával a leggyakorlatibb kénye-