Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 1-26. szám)

1888-01-08 / 2. szám

néznek minden oly dolog elé, amitől egy kis eo-észséges rázkodtatás várható. " Ilyennek tekintik legtöbben a háborút is. Nem alaptalanul. A kölcsönös veszély érzete és tudata őszintébb, bensőségteljeseb. közeledésre, összetartásra sarkalja az embereket, az egyenlőség és testvériség eszméi élénkebb, őszintébb, valódibb kifejezésre jutnak és erősebb, biztosabb talajban verhetnek gyökeret. Io-az, liogy a társadalom fölrázásá, a társadalmi állapotok jobbátétele nem elég nagy fontosságú okok arra, hogy érettük egy európai háború inszceníroztassék; de ha más oldalról tekintetbe vesszük, liogy a most már oly veszélvesen acuttá lett keleti kérdéssel szemben a politikai állapotok is elég tarthatatlanok: be kell látnunk, hogy a sorsfordulatra (Európa életében) már itt van az idők teljessége. Hogy Európának levegőben függő sorsa jobbra vagy balra dől-e? — a jó Istennél van. Annyi azonban bizonyos, hogy bennünket, magyarokat, nemcsak résen, hanem életre halálra készen fog találni a vihar. Nagy veszély pillanatában minden kicsinyes érdeket félredob és ölelkezni szokott a magyar. És valahányszor ölelkezett, gyöngének bizonyult vele szemben minden nemzetrázó vihar. Csodás dolgokat mond erről a történelem. A közelmult napjaiból. A jelen sivársága közt a jövő reménye teszi elviselhetővé a ránk mért sorsot s ott, hol a remény hamvadó tüzét is csak azért élesztgetjük, hogy, ha minden elveszett, megmentsük az illúziót, szívesen Ibidül vissza lelkünk a múltba, kéjesen elmereng annak emlékeinél s képzelete a romot is repkény nyel fonja körül, hol előbb esak lelketlen követ látott. . . Nem azért, mintha én is öntudatosan az illúziókat hajhásznám s a jövő elől menekülne lelkem a múlthoz, de mert a mult úgy önmagunkra, mint a közpályára sok tanulságot rejt magában, szívesen átélem lelkemben az elmúlt időket s átolvasgatom néha napján régibb irataimat, lelkem, gondolkozásmódom visszfényeit s mi tagadás: alig ismerek magamra. — Bizony! tempóra mutantur et nos rautamur in eis! —- ez juthatott nekem is eszembe, midőn „A közelmult napjaiból" cz. kéziratom elsárgult lapjait átolvas tam. Sokat nem irnék alá, a mit akkor jóhiszemüleg állítottam, sokat még erősebb meggyőződéssel vallok. — E kézirat keletkezésének genezise az, hogy boldogult Modrovits Gergely zalavári apát a zalavári bencések névtára kiadásának gondolatával foglalkozván, engem bízott meg, hogy a névtárba egy, a közvéleményt tájékoztató cikket írjak. — E cikket akkor átadtam a boldogultnak s miért, miért nem az 1884-ki névtár kiadása elmaradt, a későbbi események pedig meghaladottá tették annak közzétételét. De ha nem is bír többé aktualis jelentőséggel, vájjon Zalamegyében nem olvasnák-e érdekkel a sorokat, melyek „Zala kaszinójáról" szólnak, az apátságról, melynek egyszerű „billiárd-szobájában" Zala értelmiségének színe-java tanácskozott egykor országos és megyei dolgokról, hol Kehida országos hirü férfiai, a Deák testvérek, Antal és Ferenc, a vértanú Csányi László nagy lelkei nyilatkozának meg, hol a csendes falak hazaszeretetről és magyar szellemről beszélnének, ha szólni tudnának ? . . Azt hiszem, igen. E meggyőződés bírt arra, hogy a megye kedvelt lapjában, a „Zalamegyében" úgy, mint akkor megirtam, e cikket közzé tegyem, annál is inkább, mert itt-ott egy-egy tévedést is eloszlathat. (így pld. sokan nem ' tudják, hogy a zala-egerszegi gymnasium ügye nem a zalavári bencések vonakodásán, hanem az intéző körök gymnasium ellenes hangulatán mult . .) íme a cikk: A közelmúlt napjaiból. A Rend 1870-iki névtárában elmondottuk az annyi válságok között í> századot megért apátság történetét; feltüntetve egyes vonásokban azokat a főbb phasisokat, melyek -az apátságnak magával az országgal oly sok vonatkozásban közös sorsával irányadó befolyással voltak. — Az 1874. év bezárta a mult mögött az ajtót. Uj korszak küszöbén, ujult reményekkel néztünk szemébe a jövőnek, mely Schwerdfeger Engelbert göttveihi és zalavári apát szemeinek lezárultával, (f 1872. dec. 22.) az apátság elé tárult. — A reménvek részben nem teljesedhettek, részben egy szerencsésebb jövő méhében várhatják a teljesülés megérkeztét; bár azonban a mostoha viszonyok súlya alatt, — melyeket még az elmúlt idők öröksége gyanánt vettünk át, — sok óhaj ábrándnak bizonyult, mint olyan, mely az adott viszonyok merev logikájával nem számolt: — a jövőben vetett hitünket nem ingathatja meg a jelen, mely az anyagi reconstructio zajtalan munkájával csendben veti meg alapját egy jobb jövőnek. A közelmúlt történetének alább nyújtandó rajza legyen tanú fentebbi állításunk mellett s egyúttal kriterionja annak, hogy mily mérvben jogosultak a jövőre vonatkozó reményeink. — Felvoszsziik ott a fonalat, hol az 187(1. névtárban „Zalavár emléke" cini alatt kiadott vázlatban elejtettük, azon el nem fojtható óhajtással, hogy vajha egykor folytatva, ne a jelen küzdelmeiről s a jövő halvány reményeiről, de önérzettel megfutott, bár rövid múltról beszélhetnénk! Első szent királyunk által alapított apátságunk 1574-ig, — a midőn a törökök által elpusztított Zalavár is osztotta a haza szomorú sorsát, — szakadatlanul élvezte ősi függetlenségét. — Azután súlyos idők nehezedtek reá, " csak úgy, mint az országra, melynek Zalavár fiai több mint 500 éven át szolgáltak, hirdetve a szeretet vallásának igéit, terjesztve a keresztény cultura áldásait. — Az apátság elpusztult, tagjai szétziillöttek, javai idegen kezek prédájává váltak. -— Ami mégis a zavarban gazdára nem talált, az a birtok az apáti címmel együtt a haza és az egyház körül érdemeket szerzett férfiak jutalmazására lőn fordítva. — így tartott cz 1715-ig, a mikor az elpusztult apátság az alsó-ausztriai göttveihi apátsághoz kapcsoltatott. E viszonynak Schwerdfeger Engelbert göttveihi apát halála vetett véget. — Hazánkra, mely 18(37-ben annyi megpróbáltatás és oly sok szenvedés után ismét az államok sorába lépett, szebb napok virradtak fel. Minden téren mozgás volt észlelhető. — A nem csak felébredt, de akaratát most érvényesíteni is tudó nemzeti szellem megragadott minden alkalmat, hogy hazánkat emancipálja a letűnt korszak békói alól s így eljött az a nemcsak Zalamegye közönsége, de az apátsági convent által is hőn várt idő, midőn ama szálak is egymás után megbontattak, melyek az országot hierarchiailag szomszéd államhoz kötötték. — A zalavári apátság volt az, melynek először ütött a visszakapcsolás órája. — Nmgu Szlávy József ur volt ekkor a kormány élén s alig hogy a göttveihi apátság feje sírba szállt, (aki egyszersmind zalavari apát is volt) ő nem ké.ett azonnal előterjesztést tenni ő felségének a zalavárapátság visszacsatolása, — illetőleg függetlenítése érdekében. A zalavári apátság ekkor kétes jövő előtt állott— Helyzetével sokan nem voltak tisztában s a tájékozatlanság cz időben sok ellentétes véleményt dobott felszínre, mely nem csak pillanatnyi időre foglalkoztatta a közvéleményt, hanem még az ügy végleges megoldása után is folyvást kisért a napilapok ' isábi n. ott állt előttünk a nyomor kétségbeejtő valóságában. A sors keserű megpróbáltatásai közepett egymásután pártoltak el a „jó barátok" s csak az öreg Balóezy báró maradt hű hozzánk, meg a szegény tiszttartó lenézett fia: Hugó. Különösen a báró érdeklődött melegen sorsunk iránt. Mindennapos vendég kezdett lenni házunknál. Készségesen felajánlotta szolgálatait, segítségünkre volt ügyes-bajos dolgaink elintézésében s én mégis, — lelkem mélyéből gyűlöltem ezt az embert, ki a barátság köntösébe takargatta önző céljait, s elég lelketlen volt mások szerencsétlenségére építeni kegyetlen terveit s nem rettent vissza attól, hogy egy fiatal leány boldogságának árán vásárolja meg saját boldogságát. Ismertem anyám hiúságát, tudtam, hogy a sors az anyagi megsemmisülés felé sodor bennünket s mindezekből könnyű volt levonni a következtetést. Tisztán állt előttem a jövő s megborzadtam tőle. — A báró megkérte kezemet s anyám feltétlenül beleegyezett a vásárba. Hasztalan volt minden ellenvetés. Hiába könyör gött a lángoló szerelem s a setét kétségbeesés hangján maga Hugó is, hogy még csak egy rövid évig várjunk, akkorra elvégzi tanulmányait s mi sem áll boldogságunk útjában. Anyám még csak válaszra sem méltatta levelét s makacsul ragaszkodott első Jelhatározásához s mintha csak valami nyomorult árucikk lettem volna, ugy alkudoztak felettem. — \ álaszsz a koldusbot, vagy a fény és gazdagság között! ez volt a jelszó s én — mikor már kifáradt lelkem a reménytelen vergődésben, a kétségbeejtő körülmények hatalma előtt meghajolva i 'osztottam! Igent mondtam a bárónak s rövid pár hét után az Isten oltáránál kierőszakolt eskü kötött ahhoz az emberhez, kit csak gyűlölni tudtam s aki elég balga és szívtelen módou, nagy vagyona árán remélte megszerezhetni boldogságát. De nem! Ha lelke volt, nem lehetett ő sem boldog! Hisz csak rá kellett nézni bánattól sorvadó arcomra, örökösen kisirt szemeimre s láthatta, hogy pénzért mindent, mindent lehet venni, csak — szerelmet nem! Három kinos esztendő mult igy el, míg végre a sors is megsokallotta szenvedéseimet. A halál széttépte a szerencsétlen frigyet, mely annyi gyötrelem okozója volt. Férjem után, rövid pár hó múlva azután eltemettem anyámat is. Beteljesedett minden vágya: fény és gazdagság környezte élete utolsó percéig. Egyszerre egymagam maradtam a nagy világban, a közelmúlt keserű emlékeivel s csak lassan-lassan kezdett felmelegedni szivem. Reszkető lélekkel tekintettem a jövőbe, újra remélni kezdtem s minden gondolatom a gyermekkori ideál alakja körül pontosuk össze, ki a keserű megpróbáltatások napjaiban is, ébren úgy, mint álmaimban ott lebegett előttem örökösen. Szivemben fellángolt az elfojtott szenvedélyek tűze, szerettem újra, szerettem kimondhatlanul. Imádott, szeretett 0 is — hisz soha meg sem is szűnt szeretni — és mégis .... mégis, mily iszonyú sors lett mindkettőnk osztály része. Egyik este, — alig pár héttel mennyegzőnk kitűzött napja előtt, — valami jótékony célra rendezett hangversenyen vettünk részt. A terem zsúfolásig tömve volt olyannyira, hogy az előadás végeztével, a ki járóknál egészen összetorlódott a közönség. Egy ideig mi is ott vesztegeltünk, az ide oda hullámzó tömegben s Hugó, hogv a nyitott ajtókon beözönlő légáramlat ellen némileg védve legyek, nyári felöltőmet terítette rám, miközben véletlenül, egy köz vetlen közelünkben álló katonatisztnek sapkáját könyökével leütötte. A katona felemelte porban megtiport fö vegét, azután dühtől villogó szemekkel fordult felénk s durva, Egy bizonyos és elvitázhatlan s ez az, hogy Za lamegye már a század elejétől ismételten kérelmezett ősi szerzetének függetlenítése érdekében s hog\ az i megye, mely idegen kötelék alatt is a zalaván apátság falai között mindenkor nemzeti érzéstől áthatott keble ket, magyar szellemet talált: méltán és joggal várhatta, hogy az a szellemi erő, mely kedvezőbb v iszonyok között az apátság függetlenítése esetében felszabadul: Zalamegye culturális életében fontos szerepre van hivatva. — Zalamegye közönségének rokonszenve tehát a Rend függetlenítése felé irányult a nemzet szent emlékű bölcsével együtt; de ezt óhajtották a convent az időbeli tagjai is, nem kicsinyes mellékcélokért, melyek valósíthatását épen a szándék zárta ki leginkább; ha nem mert ez utat jelelte ki számukra a történelmi jogfolyton ság s a testületi önérzet egyaránt. — Zalavár 1574-ben történt elpusztulásáig állandóan függetlenségnek örvendett s e függetlenségét a lt>. században felmerült üdvös reform mozgalmak semmi tekintetben nem érintették. *) Felesleges dolgot mivel nénk e kérdés bővebb fejtegetésével. - Azok, kik a Zalavárra vonatkozó „fait accomplit" kellő tárgyilagossággal Ítélik meg, tudják is jól, hogy Zalavár függetlenítése nem történt bizonyos történeti jogok sérelmével s azért midőn ő felsége a magas kormány felterjesztésére az 1873. jan. 23-án érkezett leiratával Zalavár fiiggetlenítését elvben jóváhagyá, — nyugodt öntudattal várhattuk, hogy kedvezőbb constellatiók között Zalavár, mint önálló apátság a haza és egyház szolgálatában több eredményt mutathat fel a kezdet nehézségei le küzdése után, mint oly helyzetben, mely tán fényesebb, a közvélemény nyel szemben kedvezőbb, de másrészt mé(j lehetősége is lel van zárva annak, hogy idővel az apátsái/ falai között a bencés szellemi élet egy másik, bár szeré nyebb gócpontja keletkezvén, — Zalamegye életében a közélet oly sok terén ez apátság üdvös szerepet játszliassék. — E szempontok lebegtek Zalamegye közönsége, ez a convent tagjainak szemei előtt, midőn ő felsége fennebb említett leiratát jobbágyi hódolattal fogadván, a leiratban foglalt utasítás értelmében megtétettek a lépések arra nézve, hogy a göttveihi kapcsolatból származó anyagi diffeientíák mielőbb kiogyenlíttesseuek ! Ez volt az első s legsúlyosabb akadály, mely a convent törekvéseinek útjába ütközött.— Ez akadályt, melytől függővé lőn téve a szétválasztás, kelle először is elmozdítani, bár a cél elérése az apátság súlyos hátrányával volt összekötve, — a convent nem 'iadt vissza ez áldozat meghozásától, nam tévesztve szem elől a viszonyok komolyságát s ama nagy horderejű következményeket, melyek netalán az ügy megoldásá nak halogatásaival járhatnának. — A hosszas kapcsolat kölcsönös kötelezettségeket rakott a két egyesült apátság vállaira s bár ezek méltányos, mondhatnók, igstf-.ságos kiegyenlítése csak a zalavári apátság előnyére vált volna, — mégis ez apátság tagjai megfontolván a helyzet komolyságát s visszariadva egy bongyolódott per izgalmaitól, meghozták a legsúlyosabb áldozatot, felajánlván, illetőleg átengedvén Göttveihnek tulajdonául Zalavárt illető 78250 frt értékű földtehermentesítési kötvényeket oly feltétellel, hogy a göttveihi apátság ezért minden néven nevezendő követeléstől álljon el. — Az Opportunismus előtt meghajolt a jog; a magas kormány közvetítésével tett ajánlatot (1873. jun. 27.j a göttveihi apátság elfogadván, — az egyezséget ő felsége legkegyelmesebben helybenhagyá. — Meghozva eme, tekintve az apátság anyagi lielvzetét, -- felette nagy áldozatot a convent, a magyarhoni viszonyokhoz is alkalmazkodni óhajtván, legfőbb vágyának tekinté a többi birtokos szerzetek példájára, hogy a hazai közoktatás fontos és nagy munkájában tehetségéhez részt vehessen. - Igaz, hogy helyzete *) 1/ Cinárnak e tárgyra vonatkozó lielveit Monost. 56 57. 103. 104. 105- 1. I ingerült, hangon elégtételt kért az insult iert Hugó pár udvarias szót kockáztatot tségére, a katona tiszt azonban hallani sem akart rői s bősz haragjában átnyújtotta névjegyét s indulatosan csak , annyit hebegett, hogy: „Holnap reggel kilenc órára\ elvárom segédeit!" Ingadozó léptekkel hagytam el a termet vőlegényem karján, egy borzasztó előérzet szállta meg lelkemet s szemeimet egész éjjel kerülte az álom. Arról, hogy Hugót lebeszélhessem a párbajról.,! természetesen szó sem lehetett. A kinos jelenet a nagy közönség előtt játszódott le s a sértés a modern fogalmak szerint fegyveres elégtételt követelt. Őrjítő érzelmek között vártam a borzasztó napot s mikor azután eljött a válságos óra s Hugó még egy- 'i szer felkeresett, hogy megvigasztaljon s elbúcsúzzék tőlem, hangos zokogással, félig eszméletlenül, hanyatlottam karjai közé. Setét sejtelem kinozta lelkemet s úgy rémlett,

: mintha valaki folyton azt súgta volna fülembe, hog\ : Ne ... . ne bocsásd el magadtól; mert többé soha sein fogod látni. Görcsösen öleltem át mindkét karommal s ezer meg ezer csókkal halmoztam el magas, szép homlokát. Hugó igyekezett megnyugtatni; de láttam, hogv őt is egy gonosz előérzet gyötri. Ajka elnémult s a szavak helyett forrón, lázasan szorítá meg mindkét kezemet. Azután még egy hosszú, szenvedélyes csók, meg egy „Isten hozzád" s többé — nem láttam soha . . . soha. Borzasztó sejtelmem valósult — Hugó halva maradt a küzd téren. Oda temették első férjem mellé, a közönség óriási részvéte mellett. Oh ; de mit ér nekem e részvét, mit ér az egész világ, mikor az a gyilkos golyó, mely drága életét ki oltá, az én szivemet is megölte örökre !