Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)

1887-04-17 / 16. szám

VT. évfolyam. 16. szám. JL ^S^iifsr?. 1, MZ, ii n Irrlr i r ,11 A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kiililtink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület

1' és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Lakás szükséglet. Aki városi viszonyainkat tüzetes vizsgálódás tárgyává teszi: lehetetlen be nem látnia urna hiányt, amit városunk közönségének jó része, a száraz, egészséges lakások dolgában szenved. Évről-évre jobban észlelhető e baj, amit azaz egy-két épitkezés, ami évenként elvétve előfordul s ami sok esetben nem is egyéb puszta átalakításnál, épen nem képes megszüntetni. Ha visszagondolunk egy évdizeddel, az akkori idő nyújtotta kép alig szenvedett némi változást, pedig tiz év alatt városunkban több új hivatal lett szervezve s ennek folytán a rendes, tisztességes lakásra szorulók száma jóval szaporodott. Ez az oka azután, hogy a lakásszükséglet városunkban mindegyre égetőbbé válik. — Most, az építkezési évad alatt, van helyén erről gondolkodnunk s a bajon lehetőleg györesen segiteniink. Ami a helyet illeti, eltekintve az új utcától s a mult évben a pap-utca és fehérképi-utca összekötése végett kihasított másik utcától, melyek beépítésre várnak s amely utcák száraz, jó levegőjű lakások építésére alkalmasak, — van még városunkban sok oly üres hely, melyekre a legszebb és legkényelmesebb berendezésű házak volnának épithetők. Annál inkább tehető ez ; mert városunkban — más hason nagyságú és forgalmú városokkal egybehasonlítva — az épitkezés míg egyrészt elég jutányosán eszközölhető, más részt nem kell attól félnünk, hogy a felépített ház üresen marad. Ugyanis a száraz, kellő kényelmet nyújtó lakásokra nem egy, hanem tiz lakót is lehet egyszerre kapni még pedig oly bérösszeggel, melyet tisztességesnek mondhatunk s mely az építkezésbe befektetett tőkénk után bizonnyal oly hasznot szolgáltat, hogy avval teljesen meglehetünk elégedve. — Azt sem lehet mondani, liogy hiányzik az építkezéshez szükséges tőke. Csak egy pillantást vessünk a városunkban levő két takarékpénztár mult évi mérlegére, s óriásinak találjuk azon összeget, mely a két helyen betétkép szerepel. Igaz, hogy jelentékeny összeggel van itt képviselve a vidék is. de ezen összegtől is eltekintve — még mindig nagy összeget szolgáltat oda városunk lakossága. — Mennyivel üdvösebben cselekednének egyesek, ha az ott elhelyezett nagy mennyiségű tőkét mozgósítanák s bérházak építésére forditanák. — Igaz, hogy sokkal kényelmesebb az értékesítés ezen módja, mikor betevén pénzünket, gondunkat egészen elvetjük s egész nyugalommal várjuk a január és július hónapok elsejét, hogy az elhelyezett tőkénk után esedékes kamatot felvegyük, vagy ha erre sem szorulunk, hát e kamatokat újabb tőke gyanánt betéti könyvecskénkbe bejegyeztessük. Gondoljuk meg azonban, hogy nemcsak saját magunk irányában vannak kötelességeink, hanem a társadalom irányában is és lehet-e megnyugtatóbb gondolat, mint midőn úgy róhatjuk le a társadalom irányában kötelességünket, hogy egyúttal még önmagunknak is hasznára válunk. Pedig ez az eset forog itt fenn ! Hány tőkepénzes értékesíthetné ugyanis pénzét az építkezés által jobban, mint hogy heverteti holt tőke gyanánt s önérzettel gondolhatna e mellett arra, hogy városának — eme szűkebb hazájának — emelésén is közreműködik. Fontoljuk meg tehát jól e dolgot és igyekezzünk a létező s napról-napra nagyobi) arányokat öltő bajon — míg az nem késő segíteni; mert rövidesen a baj oly mérvű lesz. hogy csak áldozattal segithetiink rajta! Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság április havi ülését Svastits Benó főispán úr őméltóságának elnöklete alatt f. hó 14-én tartotta. Elnöklő főispán úr üdvözölvén a bizottság tagjait, felolvastatott az alispáni havi jelentés, melynek tudomásul vétele után Koller István biz. tag úr szólalt fel, utalva azon szabályrendeletre, mely szerint az apaállatok tenyészképessége bizottságilag megvizsgálandó, a tenyésztésre alkalmasak tenyészigazolványuyal látandók el, míg az alkalmatlanok a tenyésztéstől ' eltiltandók. A felolvasott alispáni jelentés szerint a megye részére ez évben a szükséghez képest kevés számú bika engedélyeztetvén, a megyei szabályreudelet e részben, hogy szigorú következetességgel nem hajtható végre, azt belátja, azonban mivel elegendő állami mén van a megye területén, úgy magánosok birtokában is, kéri e részben a megyei szabályrendelet szigorú keresztülvitelét. Indítványa helyeseltetvén, a közig, bizottság utján is megkerestetnek a főszolgabírók, hogy a községi elöljárókat felelősség terhe alatt utasítsák," hogy a teuyészigazolványnyal nem biró ménekre szigorúan felügyeljenek s ha esetleg fedeztetésre használtatnának, tulajdonosaikat megbüntetés végett rögtön feljelentsék, egyúttal a megyei lótenyészbizottság is megkerestetik, hogy a kellő felügyelet és ellenőrzés gyakorlása végett küldjön ki kebeléből egyeseket oly községekre, melyekben ily mének vannak. A bucsú-szent-lászlólói izr. hitközség azon kérvénye, hogy a zala-egerszegi izr. hitközség anyakönyvi kerületéhez csatoltassék, pártolólag terjesztetik fel a cultusminiszteriumhoz. A nagy-kanizsai városi képviselő választás meg semmisítése tárgyában beadott felfolyamodást a kanizsai városi igazoló választmánynak ez ügyben hozott elutasító határozatának alapos indokainál fogva a közig, bizottság elutasitváu, a választás érvényességét kimondotta. — A perlaki főszolgabiróságának megkeresése folytán, tekintettel a megkeresésben foglalt fontos és figyelmen kívül nem hagyható indokokra, a közigazgatási bizottság megkeresi a déli vaspálya társaság budapesti igazgatóságát, hogy Kralyeveczen a déli vaspálya gyors vonata megálljon, vagy legalább feltételesen legyeu az engedély, midőn t. i. utas jelentkezik. — Balaton-Henye és Szécsi-Szent-László községeknek póstahivatal felállítása iránt tett kérelmét a kerületi postaigazgatóság jelentése alapján, tekintve nevezett két hely csekély forgalmát, a közmunka és közlekedésügyi minisztérium nem teljesitette. — Olvastatott a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium leirata, melyben tudatja, hogy a keszthelyi helyiérdekű vasút közigazgatási bejárása f. hó 18-án lesz, melyre a minisztérium kebeléből Lakatos Aladár min. titkár küldetik ki. — A leirat tudomásul vétetvén, a közig, bizottság jészéről a bejárásra Sturm György kir. főmérnök és Göde Lajos járási fősáolgabiró urak küldettek ki. — Miután a helyes utépitészet egyik elengedhetlen feltétele, hogy a kavicstermelés a téli időben teljesíttessék, miért is ennek foganatosithatása végett elhatá„Zalamegye" tárcája. A „báró ú r." A legutóbbi fürdő-évadok egyikén vig napokat töltöttem Balaton-Füreden. Valami tizen voltunk ott cimborákul. Minden este összejöttünk a „Károlyi" vendéglő verandáján s vig poharazással keltettünk irigységet azokban, kiket a „megrendelt kura" hozott abba a paradicsomba, hol élettől duzzad a föld, illattól terhes a levegő s ábrándokba, álomba ringató a vidék : a Balaton káprázatos bűbája. Egyik este szaporodott a társaság egy új jövevénynyel. Magas, sudár, elegáns külsejü^fiatal ember foglalt helyet asztalunknál s Bányai Bélának mutatkozott be. Szép, meglepő jelenség volt a szó szoros értei mében. Modora megnyerő, sőt lekötelező; minden mozdulata választékos volt s nagy társadalmi műveltségről tanúskodott egész megjelenése. Tiszavidéki dialektussal beszélt. Fürdőn gyorsan megy az ismerkedés, különösen jó cimborák között. Egy hét alig mull el, már mindannyian „brudersaft"-ot ittunk vele. Bányai a mi fogalmaink szerint „kitűnő, pompás cimbora" volt, mert a zsenerőzitásban határt nem ismert; fizetett minta köles; szórta a borravalót s az auctoritásban a pincérekkel és czigányokkal szemben gyorsan kivívta az elsőséget. Mi sem hagytuk figyelmen kivül a bőkezűségét s kivá lóan elegáns modorát: elneveztük „báró úr"-nak. —„Servus báró úr, Isten hozott báró úr, igyál báró úr !" — Igy járt köztünk a szó. Nekem azonban sehogy sem tetszett ez a „báró úr." Ki lehet tulajdonképen ? Milyen a múltja? Miből költekezik olyan pazar módon? Mit akar? Mi acélja? Ilyen kérdések keletkeztek lelkemben, mert az emberekkel puszta látszatra sohasem tudtam megalkudni, annál kevésbbé megbarátkozni. Többi pajtásomnak elég kvalifikáció volt, hogy bőven költekezett; mindig volt pénze s ha valamelyik pénzzavarban volt (ezt pedig az arcáról is leolvasta) oly figyelmes, oly gyöngéd módon ajánlotta föl segitségét, hogy lehetetlen voít visszautasítani. Múltjából később annyit mégis elárult, hogy több évet Párisban töltött a legelőkelőbb körökben. De hogy mint élt ? miért időzött Párisban ? s miért jött vissza ? erről soha egyetlen hangot sem ejtett ki. Es ez a zárkózottsága nekem véghetetlenül nem tetszett, s vele szemben én (a többi cimborával ellentétben) bizonyos tartózkodó magaviseletet tanúsítottam. S talán épen ezzel keltettem benne magam iránt érdeklődést, hogy látta, mily kevéssé tart hatalmában a látszat, a külsőség. Egyszer bizalmasan mégis kérdezett, hogy mért vagyok iránta oly bizalmatlan s mért kisérem minden mozdulatát, minden tekintetét olyan bizalmatlanul fürkésző szemekkel ? Fölhivott az őszinteségre, hát határozottan, őszintén megmondtam neki, hogy nem vagyok Lavater, de az ő arcában valami különös és tanúsított kedvével, hangulatával ellentétben álló sötét vonást látok, mely azt mondja, hogy ez a cimboráskodás, ez a sok dinomdánom, ez a sok kacaj : hazugság, kinos álarc, mely alatt valami sötét fájdalomban vergődik — a szív. Erre azután óriásit kacagott, de kacagása olyan rémes volt, hogy minden idegszálam megborzongott tőle. Karon fogott é< vezetett lakására, hova soha egyikünket sem hivott meg. En voltam ekkor az első és egyetlen is. Egész uton nem szólt semmit; fejét lehorgasztotta; szép fekete szemeit bekötözte a lélek sötét fájdalma; arca még halaványabb volt. Jelen szamunkhoz egy negyediv hirdetés melléklet van csatolva. Lakásán egy szekrény fülkéjét kinyitotta előttem. Nem volt abban semmi, csupán egy női arckép, egy gyönyörű madonna-fő, eszményképe az ártatlanságnak és fájdalomnak. Valamikor egy meglepően szép festői alkotást láttam, mely Mária menybemenetelét ábrázolta. Ahogy az arckép szemléletébe merültem, úgy tetszett, mintha az a csodás jelenés elevenülne meg előttem. Túlvilági fény sugározta azt be, s láttam, amint lassanlassan emelkedik, átszellemülten az ég felé. Egy pillanat s talán térdre omlok e csodás látoinány előtt, de a báró úr megragadta karomat, közelebb vont a képhez, rámutatott az eszményképre. Azután homlokához kapott mind a két kezével s őrjöngő, kinos vonaglással omlott a képre. Azt hittem, hogy ketté hasítja szivét a könytelen fájdalom. Mikor magához tért, a szekrény-fülkét gyorsan becsukta s telém fordult: „Férfiú vagy, barátom ! ez elég nekem !" Nem csalódott; titkát nem árultam el senkinek. Tehát itt is csak a nő ! Vájjon megcsalta ? Ha a madonna-arcra gondoltam, egész lelkem megremegett, hogy még gondolatban is gyanusitani birom azt a megtestesült ártatlanságot és fájdalmat. Talán meghalt? Igen, ez lehet. * A mi bárónk tovább tivornyázott, tovább húzatta a cigánynyal; fizette a lakomai költséget; ivott, dalolt, hahotázott. A cimborák készpénzül vették ezt az eszeveszett martiriumot. Csak én láttam lelkében azt a poklot, mely lángjaival borzasztóan mardosta. Az arckép előtt lefolyt jelenet óta úgy mulatozás közben rára-rám tekintett s olyankor mély fájdalmat takaró mosoly ült ajka ra. Előttem nem kellett azt rejtegetnie, csak anynyira, hogy mások is észre ne vegyék.