Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 27-52. szám)

1884-11-16 / 46. szám

lanok az 1884. évi november iió 24-ik napján délelőtt 10 Órakor Söjtör község biró házánál megtarandó nyil­vános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át vagyis 43 frtot készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 41. § ábsn jelzett árfolyammal szá­mított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. c. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Zala-Egerszegen 1884. évi szeptember 12-én. A kir. törvényszék mint 221. 1—1. tlkvi hatóság. 1 • FÜRST IZIDOR GYÁRI RAKTÁRA fekete cachmír és íernókból ZALA-EGERSZEGEN, (Kazinczy-tér.) Van szerencsém a n. é. közönségnek becses tudomására hozni, miszerint sikerült a rajnavi­déki fek«te cachmir gyárak egyik legliirne­vesbikét azon célra megnyernem, hogy kizá­rólag kitűnőnek elismert készítményeiből nálam egy, minden igényeknek megfelelő és ki­elégítő [""|YÍ|I"mktárt""" állítson; ugyanazért azon szerencsés helyzetben vagyok, mikép a n. é. vevő közönséget e te­kintetben előnyösebb kedvezményekben ré­szesíthetem, mint a nagy és fővárosok. Midőn a n. é. közönség becses figyelmét erre felhívnám, kérem, hogy felmerülő ebbeli szükségleteinek kielégítése végett üzletemet meg­látogatni méltóztassék. Póstai megrendeléseknél a t. rendelők legnagyobb megelégedésére ponto­san kívánok eleget tenni. — Egyúttal bátorkodom N II. é. közönséget meg nrrfíl értesíteni, miszerint ter szilbe miatt kényte­len vagyok néhány cikket u. m. FESTŐKÉK ( KE­TON, SZŐNYEGEK és PAPLAKOKAT végkép eladni, melyek nálam Jóval leszállított áron kap­hatók. Tisztelettel 183. 26—9. Fürst Izidor. Tfi^li Nyújtsuk a szerencsének jobbunkat! in á r k a . főnyereményt ígér ked-l • ilí^lÉr ' llrf' vező esetben a hamburgi nagy pénzsorsjáték, melv az állam által jóváhagyatott s biztosíttatott Eme ujabb játék-tervezet előnyös berendezése abban áll. hotry rövid pár hó tefolyasa ala t T sorsolásban 100,000 sorsjegy köztli 50,000 nyereménynek kell bizton történni, ezek között vannak főnyeremények esetleges 500,000 r. márka illetőleg 1 nyeremény 300,04)0 200,000 26 nyerem. 10,000 5,000 8,000 2,000 a 1,500 u 1,000 2 500 " 145 19,463 nyeremény 200. 150. 124, 100, 94, 40, 20 Márkával. 4000 sorsoltatik 1 „ 200,000 - 56 2 100,000 - 106 1 .. 90,000 253 1 „ 80,000 .„ 6 2 „ 70,000 M 515 1 „ 60,000 . 1036 2 „ 50,000 " 29020 1 „ 30,000 Z 5 .. 20,000 3 . 15,000 Ezen nyereményekből az első osztásban ki 157,000 in összegben Az 1-sö osztály főnvereménve 50,000 márka s a 2-ik osz­tályban <>0,000-re emelkedik, a 3 ik osztályban 70,000-re, al íkben 80,000, az 5-ben 90,000. a 6-ikban 100,000. a 7­íkben pedig esetleg 500,000 márkára illetőleg 300,000 és 200,000, sat A nyereménybúzások tervszerűen hivatalosan ir.eg vai nak állapítva Eme nagy » az állam által biztosított pénzsorsjáték leg­közelebbi nyereményhúzásra 1 egész eredete sorsjegy ára csak 3.50 frt. o. é. 1 fél „ ; „ r 1.75 frt. o. é. 1 negyed „ „ ,, r 90 kr. o. é. Mindennemű megbízások, a pénz beküldése postaúton! fizetés >agy az összeg utánvétele mellett a leglelkiisn.^re­tesebben teljesíttetnek, mindenki, az államcimerévei Tlátott eredeti sorsjegyet tőlünk saját kezeibe kapja A megrendelésekhez a szükséges hivatalos tervezetek in­gyen mellékeltetuek. melyekből úgy a nyeremények beosztása az illető osztalyokra. mint szintén az illető betétek is meglát­batók és minden húzás utan érdekelt feleinknek felhívás nélkül megküldjük a hivatalos hn/.ási lajstromot Kívánatra a hivata­los tervet előre megküldjük megtekintés végett bérmentve és készek vagyunk nem tetszés esetéb.-n a sorsjegyet az összegnek visszafizetése mellett húzás előtt visszavenni. A kifizetések mindig pontosan és az állam íótállá.-a mel­let történnek. Csoportozatunk mindig a szerencse kegyeltje volt és ér­dekelt^ feleinknek gyakran a legnagyobb nyereményeket tizettük ki, többek között 250,000 100.001-i 80,000. 60,000 40 000 stb markasokat Egy ily. a legszolidabb alapokra fektetett vál­lalatnal előreláthatólag mindenütt a legélénkebb részvétre lehet számítani s kérjük enuélfogva már csak a közeli húzások lé­gett IH a megrendeléseket hozzánk minél előbb de ok vet.-t­len 1 é. november 3o. beküldeni. Kaufmann <& -Simon, bank- és válto-üzlet Hamburgban. U. i. Ezenuel köszönetünket yiivánítjuk, a régebbi idők óta megajándékozott bizalomért. kérjük a hivatalos tervezet áttekintése által magoknak ama nagyszerű nyeremény esélyek­ről meggyőződést szerezni, melyek, i eme sorsjáték nyújt — A reutebbiek. Bizt os kereset!!! Kereskedők, ügynökök, hivatalnokok, magá nosok stb állam- és díjsorsjeinek havi részletfizetések melletti I eladására az 1883-ik évi XXXI. törvénycikk határoz­ni ány a i értelmében előnyös feltételek :. ellett általa, k felvétetnek. Fő városi V rál tó iizlet-Tá i >sasá g BUDAPESTEN. 3—1. . ILI J Főnyeremény 500.000 márka Szerencse X nyeremény az állam által biztosítva. Csillag-fele HA1NÖVÉSI-ÍLLATKE.NÖCS. Az orvosi tekintélyek által megvizsgált és •géseeu ártalmatlannak talált, a haj é.s szakái növést előmozdító és a fejidegeket erősítő Csillag-féle hajnÖTési kenőcs, mely Csillag Annánál rövid használat után 185 em. hosszú hajnövést idézett elő, mai naptól kezdve < sillag és Tsa Budapesti cég által szállíttatik. Hamisítások­nak elejét veendő a cégnek sehol sincs raktára, hanem küldi maga készpénz beküldése vagy utánvét mellett. Rcrv doboz ára használati utasítással 3 frt. o. é. jelentés! Megbivó a Hamburg- város által biztosított nagv pénznyeremény sorsjátékre, melyen 9 miíiio 620 100 marka biztosan nyeretik Ezen előnyös pénz-sorsjáték nyereményei, melyek tert szerint 100.001) sorsjegyet tartalmaznak a követkcaők: Legnagyobb nyeremény esetleg 500.000 márka Jutalék 300,000 M. 253 nyerem á 2000 M. 1 nyerem á 200,000 6 nyerem á 1500 „ 2 n á 100,000 ?5 515 r> á 1000 „ . 1 j) á 90,000 E 1036 7) á 500 „ ' 1 j1 á 80,000 60 n á 200 n 2 n á 70,00 0 n 63 n á 150 „ í j, á 60,000 T) 29030 n á 145 „ 2 á 50,000 T) 3450 n á 124 n 1 7} á 30,000 77 90 V á 100 „ 5 )7 á 20,-000 T> 3950 T) á 94 „ 3 JJ á 15,000 n 3950 n á 67 „ ; 29 71 á 10,000 JI 3950 7) á 40 „ ! 56 TI á 5,000 3950 7) á 20 „ ; 106 n á 3,000 egészben 50,000 nyere­mény, melyek néhány hó alatt 7 részletben biztosan elintéztetnek. Az első nyeremény huzái hivatalosan n.egallapíttatoti ss erre nézve az egész eredeti sorsjegy ára csak 3 ft 60 kr. o. é. vagy 6 marka a fél „ „ „ „ I ft 80 kr. o. é. vagy 3 marka a negyed „ „ „ „ 90 kr. o. é. vagy l'/ 2 marka, mely államilag biztosított eredeti sorsjegyek (nem tiltott rész­letjegvek) az ÖBszegi ek portomentes beküldése után általam a legtávolabb vidékre is megküldetnek. Minden résztvevő kap eredeti a rsjegye mellett e y a város címerével ellátott eredeti tervet ingyen és a megtörtént liazás után r.eki kéretlen egy sorshuzási kimutatás azonual küldetik A nyeremény pénzek kifizetése és elküldése az érdekelteknek általam azonnal közvetlenül pontosan és a legszigorúbb titok­tartás mellett történik jg^k" A megrendelés egyszerűen póstautalványuy.il avagy ajánlott levélben- is történhetik, gjgt" A legközelebbi f. november 20-áu eszközle- dő bú­zásig szíves megbízásért esedezik Heckscher Samu senr. bank- és váltó-üzlete Hamburgban közönséget értesí­© Van szerencsém a t. c. teni, hogy az olai utca 119 sz. a. levő há­zamban ZÁL0GÍ7ZLETET nyitottam, melyben mindennemű értékes tárgyra pénzt előlegezek. Kívánatra magáu uton is szolgálatára állok a n. é. közönségnek. Coiiiin J. Ot Alapíttatott 1847/Bécs és Budapeste n 18 61, óta, jj| Az első, valódi, nyalkoldó Hoff Janos-fele mell maláta bombonok kek papírban vannak. Keményt kelt a szenvedőnél a számos gyógy­jelentés olvasása, mely gyógyjelentések a Hoff János-féle maláta készítményeknek az egész szervezetre gyakorolt hathatós és jótékony be­folyását hirdetik. 192.5—2. liolí János ogés/.ség sőre egy palack ára 60 kr. Iloff János Halála-kivo­nata egy palack l frt 12 kr. kis palackban 70 kr. Egy millió köszönőlevél a mell-, és tüdőbajoknak, sorvadás, gyomor bajok, emésztési gyengeség, vérszegénység és idegbajoknak a Holt .lános-Jéle gyártmá­nyok által eszközölt meggyogyításáról. Ugyanaz bevezettetett 400 kórház- és gyógyintézetbe; a legtöbb európai hatalmasságoknak udvari szállítója, a világ minden részében 27000 elárusító hely, n indezek a legfényesebb bizo .yítékai azon bizalomnak, hogy azt be tegek és gyengék használják. Holt'János maláta cukor a 60 kr Valódit! kája , 30, 15 és 10 ki­c-al kék dobozban. Hoff János maláta-egész­ség csokoládéja fél kilo I 2.40 kr,II 1 60 kr. ' ^kilo 1. I 30 kr II 90 kr. Hoff János urnák a maláta-gyártmányok feltalálója és készítőjének, a legtöbb európai uralkodó udvari szállítójának Bécs. Graben, Bráuner utca 8 sz. Eger, IS 0. novenber 29 Műmnek mell- és gyomorbaja az ön Hoff János maláta egészségi sörének has/.nálita által nagv mér­tékbe : megjavult, miért is kérek ismét ugyanabból 11 palackkal póstai utár.vét mellett. Tisztelettel Némethy Elemér s. k. törvényszéki telekk.invvvezető Eger. Kis-Tálya, 1883. február 15. A már elhasznált 33 palack Hoff Jáno -tele inaláta­egészségsöruek kitűnő hatása volt. — Kérek foly­tatólag póstai utánvétellel 11 palackkal. Tisztelettel I)r. Mara -Iá os plébános Kis-Tályán Eger mellett­Miviitales gyógyjelentes. C kii táb .ri kórház igazgatójától Schlt-zwigből. A Hull - féle Maláta - egészségsör mi den megfi­gyel! esetben igen szívesen fogadott, tápláló és erősítő hatású italnak bizo:ivult, főleg al esti szervek gyengeségé­nél, ÍJŐSZJLI hurutokban, nagy nedvveszteségeknéí és el­sová yodásnal. Piri őrnagy. Úr. Mayer ezredorvos. Kaphatók : Kaszter Sándor grógyszert ában, Hu­biuszky A. és Wuisz J. unoka öcscse kereskedésében Zala-Egerszegen. 194. 3—1. t>0 magas kitüntetés. 3ÉL .Nyomatott Taliy 11. gyorssajtóján Zala-Egerszegen.

Next

/
Thumbnails
Contents