Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 27-52. szám)

1884-09-28 / 39. szám

III. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. szeptember 28. 39. szám. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktildtink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Kereskedelmi iskolánk iigyében. Ha van valami, ami szellemi és anyagi haladásunknak egyik lefőbb rugóját, nemzeti jólétünknek, működésünknek és megszilárdulásunknak létfeltételét képezi: úgy az kétségkiviil ama fontos ügy, melynek országok és nemzetek joggal hódolnak: az ipar és kereskedelem ügye. Megvagyunk mindnyájan önmagunkban győződve arról, hogv napjainkban a munka képezi az államok alapkövét. Munka, ipar és kereskedelem azon egyedüli források, melyekből egyesek úgy, mint nemzetek jólétöket merítik; ezek fűzik össze oly szorosan a nemzetcsaládokat, sőt minden habozás nélkül elmondhatjuk, hogy igazi culturállamnak csak az tekinthető, önállóságra, fennállhatásra csak azon nemzet számíthat, melynek kifejlődött ipara és kereskedelme van. E megdönthetlen életigazságból magyarázható ki azon lázas tevékenység, melyet e magasztos cél elérése tekintetéből a magas kormán}- mind az ipar-, mind a kereskedelmi iskolák létesítése körül kifejt. Így a közel múltban kiadott egyik üdvös rendelete oda irányúi, hogy minden oly polgári községben, melyben 12—15. éves kor közt álló s az elemi iskolát bevégzett 20—30 kereskedő tanuló van, az ismétlő vagy esetleg e célból fennálló vasárnapi iskola helyett alsófokú kereskedelmi iskolát köteles felállítani, vagy kapcsolatba hozni az iparos tanulók számára felállított tanonciskolával, s az ily alsófokú kereskedelmi iskolába minden kereskedő tanuló magát beiratni és hetenként legalább 7 órai tanításban pontosan résztvenni tartozik. Maga a rendelet egyúttal részletes tervezetet nyújt a három osztályú alsófokú kereskedelmi iskola minden egyes osztályában tanítandó tantárgyakról, az egyes tárgyakból feldolgozandó tananyagról. A zala-egerszegi kereskedelmi kör annak i tudatában, hogy egyik legfőbb céljának a kereskedelem előmozdítását tiizte ki, mely feladatának leginkább úgy felelhet meg a szó legszorosabb értelmében, ha fő törekvését a kereskedelmi tanulók szellemi kiképeztetésére fordítja, hogy belőlük idővel értelmes, a kor szinvona1 Ián álló kereskedők legyenek: ez okból tervbe vette a miniszteriális rendeletnek megfelelő ily alsófokú kereskedelmi iskola felállítását. A kereskedelmi körnek ezen, saját jól felfogott érdekében tett lépése kétségkivül elismerést érdemel és pedig annyival is inkább; mert nem állottak meg a kezdeten, nem elégedtek meg az elv kimondásával, hanem a módozatok megállapítása végett saját kebelükből egy szükebbkörii bizottságot küldvén ki, e bizottság elismerést érdemlő buzgalmának sikerült pár hét alatt e fontos ügyet annyira előre vinni, hogv az iskola már a jövő hó elsején áldásos működését megkezdi. Ez irányú működésük bizonnyára ritkítja pái ját s ép ez okból dicséretre nem szorul. Nem is célja e soroknak dicshimnuszt zengeni az úttörőknek; mert hisz azok fáradságukat bőven jutalmazva látandják majdan ama szellemi haszon által, mely a tanulókra s ezáltal közvetve magára a testületre háramlik. Sorainkkal felakarjuk veszedelmes közönvösségükből ébreszteni azon keveseket, akik vagy szűkkeblűség, vagy a magasztos ügy félreértése által nem is annyira ellenesei ez iskolának, mint inkább merev, tartózkodó állást foglalva el, ezáltal az egységes működésnek útját állják. Okát seniniikép sem tudjuk megmagyarázni. — Igaz, hogy a növendékek után mérsékelt tandíj (félévenként 3 frt.) fizetendő, de hisz ez a csekély összeg tartózkodó állásra okul nem szolgálhat. Vagy talán tanoncukat az iskolába nent akarják elereszteni? Ezt meg épen nem tételezhetjük fel; mert ha az intézet a miniszteri rendeletben foglalt kellékeknek teljesen megfelel, habár a kereskedelmi kör tartja is fenn s így magán intézetnek látszik, azomban a kör részéről a magas minisztériumhoz intézendő kérvény alapján minden bizonynyal nyilvánossági joggal felruháztatik s úgy tekintendő, mint a törvény által előirt módon és szellemben a kereskedelmi tanulók részére szervezett iskola, hova is minden kereskedő a törvény értelmében külömbeni büntetés terhe alatt köteles tanoncait a kiszabott időben az iskolába beadni. Nem-e válik a helybeli kereskedelmi karnak becsületére, ha önként, minden külső kényszer nélkül teljesíti ebbeli kötelmét s nem vár addig, míg a törvény rideg betűje kényszerítőlég hat reá. Lehet a tartózkodó állásnak még egy más, de számba épen nem vehető oka ; hogy t. i. a mozgalom ez ügyben magától a kereskedelmi körtől indult ki. Ez volna azomban a legszánandóbb állapot, ha mi egyes, kűlömben üdvös dolog megbuktatásán fáradoznánk azért, mert az eszme megpendítő nem mi vagyunk, hanem esetleg azok, akik iránt talán ellenséges indulattal viseltetünk. Ezzel ellentétbe JÖIlllGlliv öntermészetünkkel, mely szerint a jót még ellenségünkben is becsülni és tisztelni tartozunk. Félre tehát az akadékoskodással, hagyjunk fel merev álláspontunkkal s mert nem hiszszük, hogy volna egy is józan gondolkozású kereskedőink közt, aki ez iskola hasznos és üdvös voltát be nem látná, egyesüljünk nemes ügyünk sikeres kivitele körül! Ne legyen egy se közöttünk, aki tanulóját be nem küldi ez iskolába, sőt vetekedve buzgólkodjunk akörül, hogy az minél inkább virágozzék s éltetni fog bennünket az édes öntudat, hogy minden külső kényszer, minden hatósági beavatkozás nélkül teremtettünk tanulóink számára egy iskolát, amelyben az élet számára szükséges ismereteket elsajátíthatják s azokat, az élet zajló tengerére lépve, önszorgalmukkal saját javukra és boldogságukra fordíthatják! — „Zalamegye" tárcája. Signor Campobassi kedvenc szerepe. i'esckau Kuitltöl. Németből fordította: Nyári Sándor. Olaszországi legszebb emlékeim közé azon esték tartoznak, melyeket Oicogua lovaggal — ez volt gúnyneve a színészek között — Velenczében töltöttem. Rendesen az Osteria kertjébeu ültünk késő éjjelig, majd ketteu, majd ismét Amati kapitánynyal. Az Osteria kertje alatt itt esak kicsike kis udvart értsünk körülbelül egy négyzet ölnyi nagyságban és uiárvá.oy lapokkal berakva. Az udvar közepén kis asztal s effelt;tt a legnemesebb szőlőtő indái fontak sürü lugast. Itt iilMuk a hűvösön kényelmesen és hogy ha a hold ezüst sczálait a szőlőlevelek és szárak körül szegélyezte és a tekete Trensinoval telt üveggel enyelgett, mely előttünk a színdús márványlapou állott, — akkor ezen ..kert" egy egész költészettel telt világgá lett. Ez épen rendes lielye volt Cieogna lovag elbeszéléseinek. Bohózataiban, adomáiban és elbeszéléseiben feléledt a negyvenes tis ötvenes évek. a rablók, a csataregények, az osztrák katonák és titkos összeesküvések, a Garibaldi és Vict or Emánuel és nem miut legutolsó — mert Cieogna lovag a Doctor Bartolo és Don Pasquale leghíresebb alakitói egyike volt — a Hossini és Donizetti l Haszon izága. Itr, mesélte el nekünk az öreg, Signor Campobassi történeti it, miközben, mint rendesen, kissé hevesen kijelenté, hogy a Madonna vegye le róla a kezét, ha az elbeszélésnek csak egy szava is nem felel meg a való ságnak. * * * Ismeri ön Farli-t? Nem. Nos, ott fekszik a touristák ál tal kedvelt országúton és nemis csudálkozom, ha ön előtt ismeretlen maradt. Kapitány, ön ismeri a neve után, nemde? Talán a Signor Campobassiról is hallott már? De csak ugy körülbelül, mi? Én ismertem őt. Együtt ültem vele a Refoseo-nál, mint mi most a Trentino mellett ülünk. Jó collega volt és mindnyájan sajnáltuk, mikor elveszhettük. Az asszonyok imádták, mert karcsú, izmos legény volt, ki a világ legszebb szemeivel birt és a bajusza olyan volt, mintha tulajdonosát a Madonna tenoristának szánta volna. Mi férfiak szívesen szenvedtük, mert jó barátunk volt, ki rögtön segített, ha valakinek akár az erszényére, akár a tőrére volt szüksége és a ki, bár a közönség kedvence volt. még sem volt gőgös. Azon irigylendő halandók közé tartozott, kiknek nincs ellenségük. Majd elteledtem mondani: Farli egy város a római tartományban az Abruzzok lábánál; egy kicsiny, de gazdag és virágzó város. Az ötvenes években volt, midőn egy ujonan szervezett társasággal oda jutottam. Fariinak volt egy új tágas szinháza, mi tetszettünk a közönségnek, jó üzletet csináltunk és ennek folytán nagyon jól éreztük magunkat. Legtöbb érdeket keltett a mi primo tenorunk Signor Campobassi. Impresáriónk elégedetten mosolygott, valahányszor róla beszélt és megbízottjának mosolyogva mondá: „Ez a legjobb fogás, melyet valaha csináltam" Nagyon jól emlékszem még arra, hogy milyen nagyszüksége volt egy primo tenorra. Sok pénzt nem akart kiadni, pedig a ternoristák mindig drágák. Egyik napon a kávéházban ültünk, Campobassi odajött, az igazgató után kérdezősködött s megkérte, hogy próbálja meg a hangját. Azt mondá, hogy ő egy paraszt fia, Arezzo vidékéből, már mint gyermeknek igen nagy fogékonysága volt a zene iránt. Ismerősei úgy találták, hogy kitűnően énekel és így az operánál szándékozik szerencsét próbálni. Azomban azt hallotta, hogy Signor Mario egy tenoristát keres és azért ide ide sietett, hogy bemutassa magát. Impresáriónk azomban furtangos ember volt éi ezért rögtön gondosan rázta a fejét. „A betanítás fáradtsággal jár mondá; de Campobassi viszonzá, hogy ő ezért csekély fizetéssel megelégszik. „Jól van, mondá végre, tegyünk próbát": Kartársak, ha kedvetek van a vizsgán résztvenni, kövessetek." Mindnyájan kíváncsiak voltunk, s déli forróság dacára a színházba mentünk. Campobassi az ismeretesebb operákból néhány dalt énekelt és minél többet énekelt, annál jelentősebben hunyorított felénk Mario. Kövér arca fénylett és égett az örömtől és végül mégis meglehetős hidegen mondá: „Campobassi, habár sok fáradságba kerül a betanítás, de mégis megkísérlem. Campobassi gyorsan haladt. Olyan különös zenei hallása volt, hogy a legnehezebb helyeket is egyszeri előéneklés után ki fogás tálánál elénekelte s e mellet kezdő létére nagyobb színpadi jártassággal birt sok régi szinésznél. Persze játékából hiányzott a művészeti gyakorlottság; de éneke nverseségeért kárpótlást nyújtott a kolosszális anyag, egy hang, mely mindent túlharsogott és mégis legtisztábban csengett. Farlibau már régóta nem hallottak ilyen tenoristát és a közönség csakúgy özönlött a színházba. Campobassi rövidesen Farli lakóinak bálványa lett. Egyszer délelőtt a próba után együtt ültünk a Piazza dei Signori oszlopsorai alatt és kávéztunk. Minden téléről folyt a beszéd, míg egyikünk a kedvenc szerepre tért át. Mindenki megnevezte a magáét, én a Doctor Bartolot, Pedroechi a Rigolettot. Mario tréfálva mondá, ő azt az operát szereti legjobban, a melyben nincs dolga, Campobassi — hallgatott. Végre felszólítottuk, hogy nevezze meg ő is kedvenc szerepét. O azonban vállat vont és nevetve jegyzé meg: „Az én kedvenc szerepem? Ez tulajdonképen az én titkom." — „Kartársak között nincsen titok", mormogá Pedroechi. „Nincsen titok?" — viszonzá Campobassi. „Nos — kedvenc szerepemet talán még ma játszani fogom előttetek."