Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)
1884-02-17 / 7. szám
férjenek ki a vitorlásoknak, éjjel pedig ugy a gőzösük, mint a vitorlások és halászbárkák is kötelesek legyenek a jelzőlámpát égve tartani. Hasonlóképpen kérni fogja az ( o-ylet a minisztérium intézkedését arra nézve, hogy a Balatonon a hajózást veszélyeztető pontok, (mint a tihanyi szoros szirtjei) bizonyos jellel (éjjel lámpával) állandóan felismerhetővé tétessenek. Végre intézkedés történt, hogy junius 1-től kezdve a fürdői vad alatt Sziklay János egyleti titkár állandóan Füri den tartózkodjék kirándulások rendezése, szükséges útbaigazítások adása egyáltalában az egylet mindennemű érdekének előmozdítása céljából. — A Balaton-egylet az általa tavai megkezdett szerény mozgalmat tehát, a mennyire az ifjú egylet ereje engedi, az idén annyira fogja fokozni. hogy a Balaton mentén eddig még nem tapasztalt élénkség fog uralkodni. A gyűlés végre köszönetet szavazott gróf Nádasdy Ferencnek buzgósógáért. Jövő kedden folytatólagos ülés lesz a folyó ügyek elintézése végett. Köszönetnyilvánítás. Egy jó lelkű emberbarát, ki magát megnevezni nem akarja, a karácsonyfa egylet javára 6 frtot adott át az elnökségnek; fogadja az egylet nevében ennek hálás köszönetét. Ruzsics Mária karácsonyfa egylet elnöke. A zala-egerszegi önk. tiií olto-egylet 1884. évi február hó 24-én d. u. 2 órakor a városi népiskolaház emeleti helyiségében tar,tja évi közgyűlését a következő tárgysorozattal: 1) Évi jelentés. 2) Tisztviselők választása. 3) Az évi költségvetés előirányzata. 4) A számvizsgáló bizottság jelentése. 5) Indítványok. Állandó yaztlasagi tudós tók. V földmivelés-, iparés kereskedelemügyi m. kir. miniszter Győrfly Dániel köveskállai, Hertelendy István alsó-dörgicsei lakost a tapolczai járásra, Csigaházy Gábor szepetneki, Tonika Endre nagy-kanizsai lakost a nagy-kaniszai járásra nézve az állandó gazdasági tudósítói tiszttel bizta meg. A nagy-kanizsai altalános ipartársulat az ország ipartársulataihoz intézett körlevelében felhívja az egyes ipai társulatokat, hogy a kormány által legközelebb beterjesztet ipartörvény javaslatnak, amely az iparosok sanyarú helyzetén nemcsak nem javít, hanem még egy jobb jövő reményét is elveszi, törvényerőre emelése ellen minden törvényes eszközzel közreműködni szives kedjenek. A célhoz vezető mód gyanánt ajánlja lehetőleg hamar egy országos iparosgyülésnek összehívását Budapestre olv célból, hogy e gyűlés, mielőtt a javaslat a képviselőházban tárgyalás alá kerülne, annak a jelen alakjában a törvényerőre emelése ellen a lehető legimpozánsan tiltakozzék. A nagy-kanizsai általános ipartársulat ez érdemben már felkérte az országos iparegyesiilet elnökét, gróf Zichy Jenő urat, hogy ily congressus összehívását kieszközölni sziveskedjék. A nagy-kanizsai városi tisztviselői valasztas Svastits Benó alispán úr elnöklete alatt f. hó 14-én ejtetett meg a következő eredménynyel: Babócliay György polgármester, dr. Benézik Ferenc ügyész, Horváth Károly közigazgatási előadó tanácsos, Lang Henrich pénztárnok, Juhász György számvevő, Lilik Ágost könyvvivő, 1'losszer Ignác mérnök, Yágner Károly közgyám, Berényi József gyámi ellenőr, Szmettena Ferenc szállásbiztos, Matkovich Sándor levéltárnok, Szakonyi József főkapitány, Farkas Ferenc és Bay György alkapitányok, Raffay István rendbiztos, Kovács János gyámi ülnök, Oszeszly Antal adóellenőr, Varga István segédgyám, Fürst Lajos állatorvos, Csemits Károly, Pál Sándor kültanácsosok, Anek István, Martinecz György, Gudlin László. Faits József kis-kanizsai kültanácsosok. A muraközi tanitokör választmánya Csáktornyán január hóban tartott választmányi gyűlésén behatóan foglalkozott az orsz. tanitóí nyugdíj törvény revisiójának kérdésével. Javaslataiból kiem Ijiik, h< gy 35 évi szolgálat után fizettessék az utolsó szolgálati évben élvezet törzsfizetés, tiz szolgálati év után a törzsfizetés 50" ,,-a, mely a 11 évtől kezdve mindegyik szolgálati év után 2° / n-kal növekedik. Az özvegyi segélypénz évi összege a férj utolsó szolgálati évben élvezett törzsfizetésének 66- ,,-a. Az árvái , tekintet nélkül a tanitó szolgálati idejére, mindenki:,' fejenk'nt a szülő törzstizetésének 1 r J részét élv« zzék segélyül. Hasznos tudnivaló. Gazdaküzöuségünk ügyeimébe ajánljuk Kovács János úrtól vett következő sorokat : Nagy-Kanizsa város derék erdó'mestere Botfy Károly ur tekintettel arra, hogy Kanizsa város polgárságának egy része a kocsikas- és kosárfonást mint házi ipart szép sikerrel űzi, de az ezen eszközök előállításához szükséges füzvesszőt távolabb helyréi különösen a Mura öntésein növő vesszőkből szerzi be, hogy a költséges és nem ritkán veszélylyel járó beszerzést megkönnyítse, a kolosvári gazdasági tanintézetnél ápolt, úgynevezett „salix ureuis és salix vittelina aureá"-ból néhány évvel ez előtt dugványokat hozatott s azokat most már faiskolájában 4128 tőre felvitte. Tekintve azt, hogy ezen tőkék 20-tól 40 hajtásig termést hoznak, keltő hajlékonyságnak és a célnak megfelelő hosszúsággal birnak, miért is tekintve az elért szép eredményt, e fiizfajnak terjesztése hasznosságánál fogva a legmelegebben ajánlható. iMidőn azért e lapok utján ez ügyben az eddig elért eredményt tudatom, egyúttal jelzem, hogy most már közel 1000Ö0 darab dugvány áll készen megrendelésre: megrendelhető pedig Botfy Károly Nagy-Kanizsa városi tőerdész urnái március 1-sőig, a dugványok 1000 dbja csomagolással 2 Írtban számíttatik és utánvét mellett is szétküldetik. ..Dalos Liget u Ujabb költemények. Irta Hajgató Sándor. A tehetséges költő verseinek negyedik kötete ez, mely díszes kiadásban, Aigner Lajos bizományában legközelebb a sajtót elhagyta. Felhívjuk reá olvasó közönségünk becses figyelmét. Névmagyarositas. Kauder .Manó tapolczai illetőségű budapesti lakós vezetéknevének „Kőszegi"-re kért átváltoztatását a belügyminisztérium f. évi 8335 VII. b. sz. a. kelt rendeletével megengedte. A zala-egerszagi takarékpénztár részvény társaság 15-dik üzletévi zárszámadása szerint 1883. évi december 31-én a társaság vagyona: pénzkészlet 11820 frt 69 kr., váltók 513099 frt 16 kr., jelzálogkölcsönök 173013 frt, előleg értékpapirokra 9249 frt, folyó számla adósok 16368 frt 57 kr., értékpapírok a decem. 31-iJd árfolyam szerint 160084 frt 50 kr., ezek függő kamatai 3118 frt -13 kr., meglevő szelvények 473 frt 37 kr., meglevő ércpénz aranyban 268 frt 8K kr., intézeti ház 38160 frt 54 kr., ingatlanok vételárában 139 frt 67 kr., felszerelés 2UU frt, hátralékos kamatok 3330 frt 31 kr., összesen 929326 frt 12 kr. Teher: részvénytőke 40000 frt, ennek évi 6" ,,-os kamata 2400 frt, betétek 796930 frt 57 kr., ezek után járó kamat decem. 31-ig 17158 frt 35 kr., betét kamat 10",, illeték 1715 frt 83 kr., folyó számla hitelezők 28059 frt 95 kr., nyugdíj alap 201)76 frt 61 kr., tartalék alap 3584 frt 32 kr., fél nem vett osztalék 72 frt, előre fizetett kamatok 1884-re 6637 frt 94 kr., egyenleg mint tiszta jövödelem 12690 frt 55 krajcár. Hagyatéki leltarak felvételénéi követendő eljárás tárgyában a bel- és igazságügyi miniszterek a következő körrendeletet bocsátották ki: A birói vagy gyámhatósági beavatkozást igénylő hagyatékok leltározása alkalmával a hagyatékhoz tartozó épületek évi házosztály és házbér adóját, és a földbirtokok kataszteri tiszta jövedelmét a leltározást teljesítő közegek kötelesek jövőre a leltárba a becsérték mellett mindig pontosan beirni. Zssbmetszö. A f. hó 14-éu városunkban tartott Bálint napi országos vásáron Heller Adolf Bács-B idrogh megyei Topolya községbeli csavargó, foglalkozására nézve úgy látszik zsebmetsző Vukovics Ignác boezföldi lakós és korcsmárosnak 123 frttal terhelt könyvecskéjét zsebéből kimetszette, azonban az ép akkor arra cirkáló csendőr őrjárat a gaz tolvaj vakmerő tettét észrevevén, rögtön elfogta é- illetékes intézkedés végett a kir. járásbíróságnak átszolgáltatta. — Kicsibe mult, hogy a nép — mint két évvel ezelőtt — tettlegességre nem fordult a könnyű módon pénzre szert tenni akaró szélhámos ellenében. Tolvajlás. Beek Éva szül. Kardos Jánosné szentevzsébethegyi lakosnak f. hó 11-én egy darab 5 éves tehenét cltolvajolták, Czirmán Lajos ebergényi lakosnak pedig kamaráját törték fel s abból zsirt s egyéb húsneműt vittek el. Vizbefult. Tóth Ferenc keményfai lakós 71 éves f. hó 3-án hazulról eltávozott leányától férjezett Gaal Jánosnétól s azóta hírét sem hallották, mivel azonban a közel falvakban több gyermeke volt, leánya azon tudatban volt, hogy valamelyik testvérénél van apja s igy eltűnése felől jelentést sem tett. F. hó 12-én azonban apját a keresztúri patakban halva találták. Miután a hullán semmi külerőszak nyoma sem található, alapos a gyanú, hogy a patakon átmenet közben — mivel részeg fővel is volt — lebukott s a vízben megfulladt. íingyiilíossag. Nikó József 25 éves, rom. kath. vallású, olahi (Vasm.) illetőségű nőtlen fiatal ember f. hó 11-én reggel Csáktornyán a nagy vendéglő fa-félszerében felakasztva találtatott. Öngyilkosságának oka kedvesének hűtlensége volt. A szerencsétlen Csáktornyán Kis János vendéglősnél mint kocsis szolgált s igen ügyes, becsületes és hű cseléd volt. Agyonlőtte. Takács Gábor galamboki lakós, helyettes szőlőpásztor, a galamboki öreg hegven f. hó 5-én este 9- 10 óra között portyázás közben Simon Imre galamboki lakós pincéjében világosságot látott, miért is a pincéhez ment és az ajtót megzörgette, azomban válasz helyett a világosság a zörgeté re eloltatott. A szőlőpásztor erre az ajtótól félrehúzódott; kevés idő múlva a pince külső ajtaja belülről felnyittatott és ott Talmi Antal galamboki lakós ismert és több izben büntetve volt betörő tolvaj őt fenyegetések között megtámadni akarta, mire a szőlőpásztor által lelövetett. — A vizsgálat a helyszínén teljesíttetvén, Takács Gábor letartóztattatok és további illetékes eljárás végett a nagy-kanizsai kir. j á i'ásbi róságn a k átad a to tt. NYILTTÉR Máyer Ádel és Gyarmati Vilmos Z.- Egerszeg, Marczali, jegyesek. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: UDV ARDY IGNÁC. Meghívó. A „zala-egerszegi szövetkezeti önsegélyző egylet" rendes évi közgyűlését f. 1884. évi március lió 3-án d. u. 2 órakor az egylet iroda helyiségében fogja megtartani, melyre a t. e. egyleti tag urak az alapszabályok 41 §-a értelmében tisztelettel meghívatnak. A közgyűlés napirendjét képező tárgyak következők: 1. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére kiküldendő 2 tag megválasztása. 2. Az igazgatóság évi jelentése. 3. A mérleg megállapítása és a Vl-ik csoportbeli üzletrészeknek a felügyelő bizottság véleményes jelentése alapján eszközlendő felosztása. 4. Az igazgatóságnak, nemkülönben a felügyelő bizottságnak az 1883. évre adandó felmentése. 5. Az 1884. évi költségvetési előirányzat tárgyalása s megállapítása. 6. Az alapszabályok 50 §-a értelmében 4 igazgatósági tag kisorsolása s ezen kisorsolt tagok ö O O O állásának választás utján leendő betöltése. 7. A felügyelő bizottságnak választás utján 3 évi időtartamra leendő megújítása. 8. Az alapító betétekre vonatkozó szakasz módosítása esetleg megszüntetése és végre 9. Indítványok tárgyalása. Kelt Zala-Egerszegen az igazgatóságnak 1884. január hó 24-én tartott üléséből. Jámbor Samu s. k. Deutseh Manó s. k. titk. könyvelő. v. igazgató. Hirdetés. g A káshágyi italmérési jog ^ folyó e'vi március lió 2-án X a községbiró Lázánál árverés Itjj utján három évre haszon- g bérbe adatik. 8 A közbirtokosság. Mindennemű fogfájás, még ha a fogak lyukasak vagy töröttek is, pillanatnyi idő alatt és tartósan elháríttatik a liires INDIAI FOGKI VONAT (indischer Ext rak t) által. E kitűnő tulajdonságánál fogva ezen szernek egy háznál sem szabad hiányoznia. Valódi hamisítatlan minőségben, palackokban elhelyezve, palackja 35 krajcárjával Z.-Egerszegen egyedül Hollósy József gyógyszerész urnái kaphatók. 5 *- 30 yjfe vfc vfecfe Cfe jfevfecfc Svfcvfcvfe & vfcítefccfc & í 1 Breisach Sámuel ^ 41 könyv- és papir kereskedő H ZALA-EGERSZEGEN. ^ Ajánlja a n. é. közönség becses fiyelmébe mindennemű bel- és külföldi szépirodalmi müvekkel, iskolai és ima könyvekkel, kész üzleti vonal/ott könyvekkel, mindennemű irodai szerekkel dúsan és Ízlésesen felszerelt raktárát. Díszes kiállítású levélpapírok kaphatók dobozban, monogram- és jelvényekkel ellátva. Legnagyobb választékban találhatók irodai- és rajzeszközök. A legjutányosabb áron szerezhetők meg a jegyzők, bíróságok és Ügyvédek részére szükséges nyomtatványokMindennemű nyomtatványt,, nyomtatott és o kőnyomata névjegyet gyorsan és a legolcsóbb áron o elvállal és kész nyomtatványraktáráról lei/közelebb új jegyzéket bocsát ki, mely az eddig megjelente- c# ket olcsóságra nézve messze túlszárnyalja. ^ §§ Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan ££ eszközöltetnek. H ^ Kitiintettetett Bécs Triest 1882, Kecskemét, ^ Fehérvár, AVels. / t \ t i + \ t S t S \ Egger- féle dijjutalmazott különlegességek. Az Egger-féle mellpasztilla, általánosan ismert és kitüntetett szer köhögés, rekedtség és elnyálkásoilás ellen elannyira, hogy számos bel- és külföldi szak-tudós e nemben a le?jobbnak ismerte el. A 25 és 50 krajcáros eredeti dobozok Magyarország minden nagyobb gyógyszertárában kaphatók. fivrunnrhín PIIPII Rsís e rM e Sodapasztiiiák U) UUlUllJdJ tJJttll mindenféle gyomorbajok, emésztéshiány, gyomorliév, béltunyaság, görvély, halványság, ismétlődő főtájás ellen. Kzen pasztiliák, melyek egy ezen célra készült és szabadalmazott gépen készülnek, könvnyen olvadnak, kellemes izüek és elősegítik a könnyű lélekzést. — Egy eredeti doboz utasítással 30 kr. Egger zuzmolinövény cukorkái (lichenis carraghen) a legfinomabb anyagból készült, hatásuk nedvesítő köhögési csillapító szer. Igen kel.emes gyümölcsizüek, külör ösen ó ják o lé zési szerveket a száradástól. Szónokok, bírók, színészek, tanítók, különösen mindazok, kik hivatásuknál lógva sokat beszélnek, el re mulaszszák ezen kitűnő cukrokat használni. Jóságuk dacara könnyen beszerezhetők: egy doboz 15 kr. Egger val. mandula formájú inalót'i linnhnn Csomagolva, valódi amerikai liártyaJtlLcl UUI1UUU p api rzac skókban. Biztos óvszerköhögés, rekedtség és gége kiszárítás ellen Igen tiszta malátakivonatokból és cukorból vannak készítve és nem képeznek semmiféle gyomorsavat »Egy eredeti zacskó 10 kr. Ezen különlegességek eredeti áron kaphatók : Zala-Egerszegen Hollósy Jó sef; Nagy-Kanizsán Belus József és Práger Béla, Szombathelyen Rudolf Alajos és Simon Gyula gyógyszerészeknél. — *— 30. i \ ! \ t \ / S é Nyomatott özv. Tahy R-nál Zalaegerszegen.