Zalamegye, 1882 (1.évfolyam, 1-27. szám)
1882-10-15 / 16. szám
I. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1882. október 15. 16. szám. Előfizetési (li.j: Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyílttér petítsora 12 kr. A laj) szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bénnentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. ' TÁRSADALMI, KÖZMŰVELŐDÉSI és GAZDÁSZATI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. A műipar társadalmi jelentősége hazánkban. Kétségbe vonhatlan tény, hogy a munka alapja minden nemzeti vagyoúosodásnak. A munkához szokni nem tudó nép sínlődésbe esik, mind erkölcsileg, mind szellemileg, mind politicailag, mind gazdászatílag. A munkának egyik főtényezőjét a műipar képezi, melyre az ember személyes céljait fekteti, a mennyiben azon anyagokkal, melyeket munkásságának eszkezeiil használ, a fenntartás szükségleteit kivánja kielégíteni. Azonban a munkának e neme nem azért becsülendő, mivel termékei múlékony szükségleteinkre vannak, hanem azért, mivel az embert az élet szebb és nemesebb fogalmára emeli; forrásává lesz az emberiség minden irányú fejlődésének, megteremti az ember szabadságát és azért feltétlenül szükséges. Ha tehát a műiparnak valóban ily nagy jelentősége van és feltétlenül szükséges: úgy előáll azon kérdés, melyek azon eszközök, melyek által az annyira pangásra jutott hazai műipar fejleszthető. Ezen kérdés megfejtése köriil hazánk leghirhedtebb neinzetgazdászai és szakférfiai harcoltak és ez ideig valami kielégítő eredményt létesíteni nem tudtak, szerénytelenség vádja terhelhetne tehát, ha mindezek dacára e helyen nézeteinket nyilvánítjuk. Tudva azonban azt, hogy események képezik az emberiség útmutatásait legyenek azok bár jelentéktelenek is, — de másrészről tudva még azt is, hogy a tudósok, nagy emberek eszméi mindenhová be nem hatolhatnak mindezekért niííiparunk fejlesztésére irányuló eszközök megvitatását e helyen célvesztettnek és igy mellőzendőnek nem tartjuk. Első sorban azon természetellenes korlátokat kell elhárítani, melyek az általános jólétet akadályozzák, vagyis a természetellenes egyenlőtlenséget, a kasztrendszert : a munka és a munkás elleni előítéleteiket kell kiirtani. Hazánkban ugyan a jogegyenlőség törvén vnyel biztosítva van, mégis az uralgó kasztrendszernél fogva az ipar elleni előitélet ol\- nagy, hogy a vagyonosabb osztály inkább a tönkrejutásnak teszi ki magát, mintsem gyermekét valamely iparágra képeztesse ki. Ezen előítéletnek következménye pedig az lesz, hogy a vagyonosabb és értelmesebb osztály a niíiipartól tartózkodván, értelmes mii iparost nevelni nem tudunk. De a vagyonosabb osztály tartózkodása folytán a szükséges tőke is hiányzik, ez okból a műipar csak tengődni, de fejlődni nem tud. Értelmiség és vagyon hiányában pedig a külfölddel, — mely úgy értelmiség, mint vagyonnal bőven rendelkezik, versenyezni nem tudunk, azért iparosaink csak tengődni, de munkájok fárasztó bérét élvezni valóban nem fogják. De azon rendszer mellett, melylyel nálunk a műipart űzik az ez iránti előitélet rosz néven sem vehető, mert hiányzik az egyedüli nevelője, a miveltség. Az iparosnak iskolája nincsen, mivel már gyermek éveiben kénvteleníttetett dolgozni és igy elvadul a mivelt társadalom közepette. Nem csoda tehát, ha munkája iránt kereslet nincsen, mert az nem felel meg a mai miveltebb kor igényeinek. o J Az iparosnak tehát szellemileg képezni kell magát, vagyis tanonc éveinek megkezdése előtt az e célra létesített szak-, különösen polgári iskolákat látogatni, hol a műtani kiképeztetés első elemeibe bevezettetvén, később alkalma nyilik a haladó korral egyenlépést tartani. Az értelmiség fejlesztése által e szerint hármas cél lesz elérve, eslő sorban iparosainknak a miveltebb osztályhoz való felemelése, ezzel kapcsolatosan a vagyonosabb osztálynak magához való vonása és a tőke meghódítliatása és végre a munkának a kor igényei szerinti átalakitása és annak kereslete iránti fokozatos növelése. A jelenkornak tehát egyik sürgős feladata a műiparosok kiképeztetése, mert ama váltózta. tások, melyeket a felfedezett természettitkok gya. korlati érvényesítése által tapasztalunk és előre láthatólag még tapasztalhatunk, különben is nagyobb megrázkódtatásokát idéznek elő a műipar körében —, melyek legcéliránvosabban csakis a miveltség által lesznek ellensúlyozhatok. Az iparos a kíképeztetéssel járó értelmiséget és ezzel kapcsolatosan a szükséges tőkét körébe vonván, előáll azon kérdés, valljon az iparoson a cultura emelése és a munka iránti tisztelet növelése által egyedül segitve lesz-e? E kérdésre határozottan nemmel kell felelnünk és kiemelni, hogy fentebbi tényezőket műiparunk fejlesztésére nem mint egyedüli és kizárólagos — hanem mint első sorban nélkülözhetlen kellékeket emiitettük fel. Áttérve tehát a további tényezők nicyvítaJ ~ fásához, előre kell bocsátanunk, hogy mivel nem létezik oly általános gyógyszer, oly általános elv, melyeknek alkalmaztatásával társadalmi bajainkat orvosolni leletne — azért nem is mint határozottan jobb állapotokat szülő módszereknek —, mint inkább jobbulást előidézhető nemzetgazdászati elveknek adunk e helyen kifejezést. Hazai műiparosaink egyik főgyengéjét az képezi, hogy helyzetüket más keresmény által kívánják megjavítani, különösen pedig a földniivelés által. Pedig éppen ebben rejlik müiparunk gyógyíthatlan betegsége, mert következménye nemcsak az lesz, hogy az iparos valóságos rendeltetésétől elvonatik, hanem munkájának megosztása által sem az egyik, sem a másik hivatásnak megfelelni nem tud. Lesz belőle rosz iparos és rosz földnűvelő. Mig egyrészről tehát saját foglalkozását elhanyagolja, addig elvonja a földmivelő elől azon tért, melyet ez célirányosabban tudna betölteni. Ezen viszszás és iparosaink helyzetét slilvesztő állapotokat tehát meg kell szüntetni, mert az iparos és bárki más is csakis azon munkájának szerezhet sikert, melyet iskolázás utján ápolt, vagyis melyet tanult; az iparos tehát iparágát és nem a földmivelést sajátítván el iskolázás utján, egyedül ennek kell élnie — hogy hasznosan élhessen. Az amerikai nők. Glagan Ottótól. (németből Baboss I ,ászló.) (Folytatás.) Varren Josiah úr és tanítványainak ezen kísérletei mellett számtalan mozgalom hozta most izgalomba az amerikai női világot. Az egyesült államok területein úgy nevezett női társaságok, egyletek és gyűlések alakultak, a melyeken egyidejűleg az Európában is napirenden levő női emaneipatio is buzgón meg lett vitatva. Első sorban a célok meghatározására szorítkoztak csak s elhatározták a nőképzés körét tágítani, hogy alkalom legyen nyújtva a nőnek általános tudományos miveltséget szerezni. Csakhamar követelték azonban már a tudományok és művészetek teljes körét, a melyen semmiben sem akartak a férfiaktól elmaradni és kívánták, hogy a nőknek az iskolák és akadémiák szabad látogatása engedtessék meg. Végül tekintettel a gyakorlati életre, a fentebbi követelmények mellett az ezekkel okozatos összefüggésben levő követelményt is felállították, hogy a nőnek hasonlón a férfihoz megengedtessék az önálló megélhetést elérni, a mennyire képessége engedi, és hogy a nő ép oly kevéssé korlátoztassék a keresetmód és hivatása megválasztásában, mint a férfi. Nem is maradtak puszta összejöveteleknél és tanácskozásoknál, hanem elveiket igyekeztek a gyakorlati élet mezején megvalósítani. Theologiára, philosiphiára, az orvosi és természet tudományokra, az Európában kizárólag férfiak számára fentartott mennyiségtanra adták magokat s elkezdtek prédikálni, gyógyítani, mérni és határokat igazitni. Mellette fölhasználtak minden kedvező alkalmat a nő egyenjogosítás javára, minden nyilvános tüntetést saját előnyükre kizsákmányoltak, hol törvény és szokás gátot emeltek, az ellen hangosan és ünnepélyesen óvást tettek. Es hogy sok eset közül csak egyet említsünk, Massachusettben egy mátkapár, a pap előtt, aki házasságukat megáldotta, következő nyilatkozatot tette: Mi ezennel bevalljuk kölcsönös vonzalmunkat és szerelmünket; kötelességünknek tartjuk azonban a kölcsönös függetlenség elvének szigorú megőrzése végett kijelenteni azt is, hogy ezen cselekményünk által részünkről az alárendeltségre vagy az engedelmességre nézve semmi Ígéretet nem teszünk; mert ez által a nőtől független okos lény sajátsága tagadtatnék meg, a férfira pedig oly fönhatóság ruháztatnék, mely a természettel ellenkező és sértő. Mi tiltakozunk minden törvényhozási rendszer ellen, a mely szerint a nőnek törvényes létezése a házasság alatt olvképen semmisíttetik meg, mint a legtöbb államokban I Észak-Amerikában), ahol lakóhelyén választójoggal nem bir, végrendeletet nem tehet, nem tanuskodhatik, saját személyében nem védekezhetik, örökséget el nem fogadhat. Mi azt hiszszük, hogy a személyes szabadság és függetlenség, a jogegyenlőség csak a bűntény által veszhet el, hogy a házasságnak a folytonos egyenlőségen kell alapulnia, s ennek a törvény által szentesítve lenni, és hogy a házaspárok ezen elveknek elismeréseig minden tőlük telhető eszközzel oda tartoznak hatni, hogy magukat a hatályban levő törvények ezen jogtalansága alul elvonják. És a nők nem voltak egyedül; Franciaországban, Németországban. Angliában irók álltak a mozgalom élére, kik mindanyian az emaneipátiot hangsúlyozták és mint feltarthatlant állították fel. De legtovább ment köztük J. Stuart Mill, ki a nők számára politikai jogokat, legelső sorban szavazati jogot követelt és legujabban ez érdemben egy kérvényt nyújtott be a parlamenthez, melyben nagy logicai éllel harcolt ezen elv keresztül vitelén. lHGl-ben megjelent „a képviseleti alkotmányról 1 1 irt művében szórói-szóra ezt mondja: „Nem messze van az idő, hogy a ,nők bebizonyítsák, hogy szavazatjoggal kell birniok. Es ha magában véve oly igazságos volna is, mint a milyen valójában nem, hogy a nők egy alárendelt osztályt képeznek, a kiknek csak a házi ügyekkel kell foglalkozni ok és házi tekintélynek vannak alávetve, mégis szükségesnek mutatkozik reájuk nézve a szavazati jogra alapított ótalom épen eme tekintély által okozott visszaélések ellenében. A nők épen ugy, mint a férfiak rá vannak szorulva a politikai jogokra, nem csak azért, hogy kormányozhassanak és viaskodhassanak, hanem azért is, hogy rosszul ne kormányoztassanak. A férfiak többsége sohasem fog másból állani és áll most is, mint mezei munkásokból és iparosokból, és azért ezek részére a szavazat jog semmivel sem kívánatosabb és semmikép sem elvitázhatlanabb, ha nein látja magát arra utalva, hogy vele visszaéljen. De senkisem állíthatja, hogy a nők szavazatjogukkal majdan visszaélnének." Stuart Mill óta, illetve a rabszolgaság megszűnte óta az egyesült államokban, a ini óta a négereknek is megadatott a szavazatjog, ez a „nő egylet 1 1-ekben csak magától érthető követelmény, s njint biztosan hihető a legközelebb meg is fog adatni. És az amerikai sajtó e hiedelemnek ellene sem mer szólni, sőt inkább a legjelesebb politikai hírlapok közöl legtöbben már mellette is nyilatkoztak. Amint azonban előre látható volt, az amerikai nők a szavazat jognál sem állapodtak meg; a „nő egylet u-ek kivánják most egy értelműleg és röviden a nőnek egyenjogosságát a férfival mind a családban, mind a községben, mind a társadalomban, mind az államban. Igy ők nem csak a szenvedő, de a cselekvő válasz tói jogot is óhajtják az az ők a férfiakkal a congressusban, a képviselőházban és a tanácsban is részt akarnak
