Zalamegye, 1882 (1.évfolyam, 1-27. szám)

1882-09-03 / 10. szám

úgy tisztolt családjának egyletünk tagja irányában tett jó'szolgálatáért hálás köszönetünket nyilvánítjuk. Kivá­ló tisztelettel maradtunk Sopron 1882. augusztus l*-án kész szolgái: Tonsich Bertalan <•. elnök, Schneider Nán­dor II. jegyző. Fáklyás-zene. A zala-egerszegi önkéntes tűzoltó csapat augusztus hó 26-án fáklyás zenével tisztelte meg Kovács Károlv fő-, úgy ('zifrák József alparancsnokot. Az elsőnél Yöczköudy László városi jegyző, az utóbbi­nál Nagv József tolmácsolta a csapat érzelmeit, köszö­netüket nyilvánítva azon ügybitzgóságukért. melyet az országos tűzoltói ünnepély sikeres kivitele körül kifej­tettek. — Sajnálattal értesültünk arról, hogy főparancs­nok úr ezen megtiszteltetés alkalmával a csapat előtt kijelentette, hogy a főparancsnokságot továbbra nem tarthatja meg; mert működését más irányban t. i. a kisdednevelés ügyének emelése körül óhajtja érvényesí­teni. — Azt hiszszük, hogy a zavar kikerülése végett az év végéig állását be fogja tölteni. Tandíj felemelés. A nagyméltóságú vallás- és köz­oktatásügyi m. kir. minisztérium e hóban kiadott rende­te alapján az állami, valamint a tanulmányi alapból fentartott, vagy segélyezett gymnasiumokban és reál­iskolákban eddig 12 frttal megállapított évi tandíjt az 188 2/ 3- tanévtől kezdve évi 18 írtra emelte; a főváros ban létező tanintézetekben az évi 20 forintnyi tandíj helyett ezután 24 frt fizetendő. A magyar tüzoltok V!. országos közgyűlése al­kalmaval a zala-egerszegi önk. tűzoltó-egylet betegsegé­lyezési alapja javára rendezett tárgy sorsjátéknak 1^X2. évi augusztus 13-án történt kisorsolásakor a következő nyerő számok húzattak ki: 4937, 2160, 1492, 1501, 3628, 4673, 1421. 4932, 1232, .">14, 503, 1369, 4708, 3670, 2181, 530, 2656, 4433, 2274, .".470, 1237, 2895, 952, 3083, 4405, 2324, 4861, 641, 3422, 845, 3648, 2369, 2027, 963, 4218, 3770, 40, 1292, 2679, 3044, 1323, 1167, 1997, 1116, 3237, 2841,3864, 1214, 1525, 44*1. 1928, 1539, 2184, 873, 2980, 915, 1235, 2030, 33.47, 1638, 4022, 4075. 3619, 7*7, 2097, 855, 1728, 2451, 2231, 2453, 3114, 1668,4799, 2776, 2363, 2479, 2652, 635, 281, 3635, 1184, 2768, 4946, 4322, 3000, 2957, 2401, 907, 1122, 4156, 1743, 1444, 1820, 4032, 1442, 2564, 2429, 3166, 4849, 2796. Fiok-konyvkereskedes. Fischel Fülöp, nagy-kani­zsai könyvkereskedő és nyomdatulajdonos Csáktornyán fiók-könyvkereskedést nyitott. Tekintettel arra, hogy Csáktornyán a népiskolán kivül még polgári iskola és tani tó-képző intézet i.s van, e kereskedés megnyitásával a város lakosságának jó szolgálatot tett. Keszthelyről veszszük a következő sorokat: A „Zalamegye" cimű heti lap utolsó számában a keszt­helyi apáca zárda felszentelésére vonatkozólag közölt hirt oda kell módosítani, hogy a zárda nem szept. hó 3-án, mint a lapbán közölve volt, hanem f. é. október hó 1-én fog felszenteltetni. Az apácák (5), mint e so­rok irója hallotta, csak e hó 28-ik napja körül érkeznek meg. A zárdában a jelen tanévben csak az óvó-iskola s az első és második leányosztály fognak megnyílni. A nagy-kanizsai onk. tüzolto-egziet zászló-avatási ünnepélyét rendező bizottság befejezett számadása sze­rint az ünnepély bevétele 1792 frt 32 krt és 7 db. cs. cs kir. aranyat tett s a kiadás 1544 frt 74 kr. volt s így 250 frt 57 kr. és 7 db. cs. és kir. arany tiszta jövi delem maradt az egyesület részére. — A budapesti allami kczép-ipartanodánál a beha­tások szeptember hó 1-től 15-ig tartatnak az intézet helyiségében VI II. kerület bodzafa-utca 28 szám alatt. Ez intézet célja építő mestereket, pallérokat, a jelenté­kenyebb kézmű iparágak számára szakavatott s önálló működésre képes mestereket, a különböző gyáriparágak számára pedig eló'munkásokat, művezetőket és kivált­kép oly szakembereket nevelni, akik kisebb ipartele­peknek, gyáraknak önálló vezetői is lehessenek. Az új iskola évben az intézetnek öt szakosztálya t. i. az épí­tészeti, gépészeti, két vegyészeti és a fémvas-ipari lesz megnyitva s a gyakorlati oktatás céljára szerkovács, lakatos és egy négy lóerejü motorral és munkagépekkel felszerelt gépműhely, a vegyészet és a fémvas-ipar szá­mára pedig nagyobb laboratóriumok vannak berendezve. Az intézetbe rendes taniüókul felvétetnek: 1) kik a gynmasium, reál. vagy polgári iskola négy alsó osztályát jó sikerrel bevégezték; 2) iparos segédek és mindazok, akik kellő készültségüket felvételi vizsgálat alapján igazolják. Nézetünk szerint e nagyfontosságú és hé­zagpótló intézet magasztos feladatát csak azon esetben oldhatja meg igazán, ha az intézetbe lépő növendékek részére kellő számú ösztöndíjak alapíttatnak. Ennek hi­ányában a nemzet zömét képező középosztály elől el van zárva az ut, hogy gyermekeit oda küldhesse; mi­vel a nagy költséget viselni nem képes. HIRDETÉSEK. Szerkesztői üzenet. Egy helybeli polgár. Névtelenül beküMii:t közleményedet figyelmen kivül hagyunk. A szerkesztőnek a cikk beküldője nevét okvetlenül kell tudnia. — Egyébként a kérdéses ügynek többet használunk, ha más hangon irunk. A személyek agyon durungolá­sával csuk is az ügy szenved. Kirándulás a biinboházakhoz. legközelebb magán levél­beli mondjuk el nézetünket. A műipar társadalmi jelentőseire hazánkban. Időhöz kötött közleményeink kissé háttérbe szorították; rajta leszünk, hogy mielőbb közölhessük — A közeledő tanév. Sajnáljuk, hogy nem kerülhetett reá a sor. Uemeijük, hogy most több ideje és alkaima lesz a szellemi mun­kálkod ásra. s a távolból néha megörvendeztet soraival. A nőnem hajdan és most. Aki ily nagy fontosságú kérdést a*. ó-kort >l kezdve a legújabb korig egy fél iV papiroson fejteget, már ez által elárulja, hogy dolgozata felületes és hézagos Egyéb­ként is a cikk szófiizési, mondattani és helyesírási hibáktól hem­zseg. ­f. Ily közieméi,jelenek a nyilt-térbm van helyük és pedig a beküldő aláírásával ellátva, miután inkább személyeskedés, mint a közörséget érdeklő ügy. — 1158.]1882. szám. firlejtési hirdetmény. A pozsonv - varazscli államuton levő "255. sz. hiti helvreállitását a nagyméltóságú közmun­ka- és közlekedési m. kir. minisztérium 1882. évi augusztus hó 26-án kelt 23,605. számú ma­gas rendeletével 1234 ft. 11 kl'iiyi összeggel engedélyezte. Ezen munka biztosítása tekintetéből alólirt hivatal irodájában folyó 1882. évi szeptember hó 11-én reggeli 10 órakor Írásbeli ajánlatok elfogadásával párosult nyil­vános szóbeli árlejtés fog- tartatni, melyre vállalkozni szándékozók azzal hivatnak meg, hogy az árlejtésbeni résztvevés esetére, magu­kat a fent kitett összeg 5°/ u-val, mint bánatpénz­zel ellássák, mely vállalkozás esetében 10% biz­tosítékra lesz kiegészitendő. Írásbeli ajánlatok fentebb kitett nap reg­geli 10 órájáig fogadtatnak el; ezekben az aján­lattevő neve, lakása és polgári állása pontosan kiteendő, továbbá száminál és szóval kiíran­dó azon száztóli elengedés, melyért ezen mun­kálatokat elvállalni szándékozik, világosan kife­jezendő végre, hogy ajánlkozó a munkálatokat és feltételek tartalmát ismeri és elfogadja. írásbeli ajánlatokhoz, melyek 50 kros bé­lyeggel ellátandók;, a vállalati összeg 10%-a készpénz, vagv elfogadhat«') állampapírokban csa­tolandó. A tervezetek, mííszerelvénvek és feltételek alólirt hivatalnál a szokott hivatalos órákban megtekinthetők. Zala-Egerszegen, 1882. évi aug. hó 30. Pályázati hirdetmény. A zala-szt.-györgvi plébániához tartozó Cséb fiók községben a kántortanitói állomásra t'. évi szeptember 30-ra pályázat hirdettetik. Javadalma: szabad lakás házi kerttel, 300 frt készpénz s némi stóla. A kellőleg felszerelt folyamodványok a zala-szent­györgyi plébánia hivatalhoz intézendők. Pályázó okleveles tanitó urak a jelzett napon személye­sen megjelenni kéretnek. 61 l-l. rm Zaíamegyei m. k. építészeti hivaial. 60. 2—1. Az ujra felszerelt Z a 1 a - S z e 111­Grrótlii uradalmi gőzmalom (egy francia és két sárospataki kőre) 1883. évi január hó Hol kezdve vagy előbb is 12 évre bérbe adatik. Az ajánlat october hó l-ig beküldendő, a szer­ződési feltételek az uradalmi pénztárban meg­tekinthetők. 55. 3-3. VTOOOOOOOOOOOOOOüüfly BREISACH SAMUEL 2 A L Ä - E G E R S Z E „G E fi ajánlja dúsan felszerelt úgyszintén kész nyomtatványok ­olaj fesiményii képek k t cl 1' cl legelőnyösebb áron. A gyümölcs befőzéshez való leg­jobb minőségű liártyapapir nálam kapható, és 1 iv ára -1 8 krajcárig. 11. 10-10. XSÖÜÜÜÖÜO®OOOOOOOC m 3 ÜSZÖG! Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: UDVARDY IGNÁC. Minden gazdának nélkülözhetlen a melyet a különféle gabona nemekben és tengeriben előforduló ÜSZÖg ellen a legkiválóbb gazdák mint csali íatlan óv szert már évek óta meglepő eredménynyel használnak. Több gazdasági egylettől kitüntetve, és előkelő gaz­dáktól ajánlva. Kapható Zala-Egerszegen: Rosenthál Ignác. Graner J. fia kereskedésükben Egy csomag ára: 200 Liter magra 30 kr. „ „ „ 100 „ „ 15 kr. Figyelmeztetem vevő közönséget, miszerint az általam készített vetömagcsávát többen is utánozzák, hogy tehát minden csalódást elkerüljenek, csak is név- és védjegyemmel ellátott csomagokat méltóz­tassék kérni. DUPUY NUMA. 4;). 4 1. ^ST*' Használati mód, mely igen egyszerű, minden csomagon található, •'"gí®^ V3<X ^OOOQÜOOQOOOfí^^^lQm^ Nyomatott özv. Tahy R. gyorssajtóján Zala-Egerszegen.

Next

/
Thumbnails
Contents