Zalai Összetartás, 1945. január-december (2. évfolyam, 1-63. szám)
1945-02-21 / 40. szám
Egy ezredév néz rank ítélő szemmel! ÉVFOLYAM 2. SZÁM. • A polgárság jövője a szovjet alatt A Völkischer Beobachter egyik legutóbbi számában Franz Ronneberger, a közép- és kele^európai kérdések egyik legalaposabb ismerője, az úgynevezett délkeieteurópal -»polgárság“ problémájával foglalkozik, jaz- zal kapcsolatban, hogy ez a ..polgárság“ teljességgel képtelen a vezetőszerep betöltéséi’e, mint azt a jelenlegi romániai és bulgáriai viszonyok világosan mutatják. — Tudjuk, hogy a romániai és bulgáriai áruló kormányok — írja a kiváló német publicista — milyen okoskodások alapján — szakítottak Németországgal és milyen hátsó gondolatokkal szolgáltatták ki hazájukat a szovjetnek. Bizonnyal őket is borzalommal tölti el a szovjet militarizmus gondolata és a szovjet politikai eszközeitől, valamint céljaitól szintén rettegnek. Lépéseiket kétségkívül nem a Moszkva iránti szerelem vezette- Azt hitték azonban — és talán még ma is azt hiszik —, hogy csak rövid közjátékról van szó, amelyen kérészül kell esni. Azt hiszik, hogy ez alatt valahol majd csak meg tudnak lapuim. Nem akarnak látni és azt hiszik, hogy akkor őket sem látják. Azt remélik, hogy végül az angolok és amerikaiak majd' közbelépnek, hogy Maniu, Sanatescu, Moraviev és peorgiév urakat sietve kiszabadítják az oroszok karmaiból. Hihetetlenül okosoknak és ravaszoknak képzelik magukat. Talán még a markukba is nevetnek, hogy: „No, ezt a Sztálint ugyancsak jól becsaptuk!“ Megjósoljuk nekik, hogy olyan ravaszok, mint ők, még a szovjet népbiztosok is tudnak lenni. A bolsevistáknak különben is nagy gyakorlatuk van már, hogyan kell a polgári rétegeket „likvidálni“. Nekik egészen mindegy, hogy ezek az urak a Szovjetunióért, vagy Angliáért és Amerikáért, vagy akár Németországért exponálták magukat. A bolsevistáknak egészen mindegy az is, hogy mi ezeknek a politikai felfogása. A szovjet szempontjából csak arról van szó, hogy itt egy alapvető kérdést minél gyorsabban meg,: kell oldani. A „polgári réteg“ nem illeszthető bele a szovjetállamok rendszerébe. A polgársággal szemben már eleve fennáll a gyanú, hogy nemzeti törekvéseket fog követni, mert a polgárság csak a nemzeti államok önállósága és függetlensége mellett virulhat- Éppen ezért tisztában vannak a vörösök azzal, hogy bármi legyen is pillanatnyilag a polgári rétegek kifelé hangoztatott politikai felfogása: végeredményben mégis csak nacionalista célokat fognák követni. Moszkvában tudják azt is, hogy milyen gyenge lábon állanak ezek a „polgári rétegek“- Tudják, hogy valósággal ég és föld között lebegnek, tehát nem lehet igazi politikai jelentőségük. Az oroszok éppen ezért erre építik fel számításaikat. A vörös népbiztosoknak nem is kell ezt a párszázezer embert tarkólövéssel elintézniük. Nyugodtan számíthatnak arra, hogy ezek egymást kölcsönösen beárulják és feljelentgetik, úgyhogy végül mindnyájan bitófára kerülnek, sőt, ha a vörös rendezőség csak egy kicsit is ügyesen intézi a dolgát: a polgárság saját magát fogja kiirtani. Német M.e.ékes Németország ellenségei he.yenkoz.ik: kjterítetrék kártyáikat! A keletporeszcrszági és sziléziai helyzettel kapcsolatban alkalmunk volt az illetékes német helyen tájékozódni, ahol munkatársunknak a következőket mondották: — Az ellenséges betörés Németországba szerencsére nem a háború eleién, hanem a végén jött, ami óriási különbség, mert öt esztendő tapasztalataival a hátunk mögött már meg tudjuk találni a módo^ és eszközöket, ho^y ezt az arányaiban is páratlan támadást feltartóztassuk. Az ellenállás lépés-ől-lépésre erősebbé válik és nemcsak a hadsereg egységei, hanem minden efryes német ember is ereic végső megfeszítésével veti magát a küzdelembe. — Ez a harc nem hozhat számunkra vereséget, mert nincs német férfi, r.ki ne lenne elszánva arra, hogy inkább magával rántja a halálba ellenfelét, de nem engedi, hogy a bolsevizmus szennves hullámai elárasszák Euróuát. Ez a háború nem végződhet vereséggel Németországra és szövetségeseire, amíg a hősies bátorság és önfeláldozás olyan példáinak vagyunk a szemtanúi, amilyet például Budapest vitéz védői mutattak ország-világnak- Budapest majdnem kéthónapos önfeláldozó ellenállása, majd vitéz csapatainak kitörése nagyon mély benyomást keltett az egész Birodalomban és mindenütt meghajtják az elismerés lobogóját a magyar Alcazar hősei előtt. — Talán a háború utolsó fordulója előtt állunk — fejezte be szavait német tájékoztatónk —, így jó, ho"^ ellenfeleink végre kiterítették kártyáikat. Mi még nem árultuk el kezünkben készen tartott ütéseinket és nem kell különös jóstehetség ahhoz, hogy legalább annyit mondjunk: „A meglepetések korszaka csak most köszönt majd ellenségeinkre!“ A szovjet legnagyobb barátja a szovjet viszonyokról Kinckerbocker, az Egyesült Államok egyik: legünnepeltebb újságírója, aki hosszú éve. ! ken át Moszkvából tudósította az amerikai lapokat és áld szovjotbarátságáról híres, a New York Sun.ben igen figyelemreméltó cikket írt, amelyben többek között ezek állanak: — A Szovjetúnió legfőbb gyengesége és minden baj kútforrása abban kereshető, hogy a bolsevisták azt hirdetik, hogy a cél szentesíti az eszközöket. Ez az alapelv vezetett arra, hogy a szocializmus kiépítésében a terrort vezették be legfőb fegyverükül, — A termelés a hadianyaggyártásra ossz. pontosait és a használati tárgyak előállítása soha sem haladta meg a létminimumot. A Szovjetúnió véglegesen elszegényedett állammá váltA lakosság reménytelen nyomorban és állandó rettegésben él. A 200 millió szovjet polgár kétségkívül a legszerencsétlenebb nép, mely valaha is a föld színén tengődött. — Hosszú moszkvai tartózkodásom alatt — folytatja Knickerbocker — alapos tanulmányozás alá vettem a moszkvai mintagyárak munkásainak életstandardját. Ezek a munkások élnek a legkedvezőbb viszonyok: rak munkásainak életstandardját, összehasonlításul három hónapig tanulmányoztam a keleteurópai kis kapitalista országok tipikus munkáscsaládjainak az életstandardját. Az összehasonlítás tárgyául kiszemelt országok a világ legszegényebb kapitalista országai közé tartoztak. Egytől-egyig többet szenvedtek az első világháborúban, mint az orosz birodalom— Az átlagmunkás mégis legalább kétszer olyan jól élt Finnországban, Észtországban, Litvániában, Lettországban és Lengyelországban, mint a Szovjetúnió legtöbbet kereső munkása. I
