Zalai Összetartás, 1945. január-december (2. évfolyam, 1-63. szám)
1945-02-21 / 40. szám
2 1945 FEBRUAR 22. sftagyarftan — A parasztok — folytatja a vörösbarát j újságíró — a kollektív gazdaságokban olyan! viszonyok között élnek, amilyenek között] semmiféle fehér ember nem él. A parasztok \ végeredményben még ma is csak jobbágyok! a Szovjetúnióban. A cári időkben a jobbágyokat uruk megbüntethette, most viszont a szovjet jobbágy okát a GPU utóda, az NKWD tetszés szerint büntetheti és még hozzá eljárás vagy tárgyalás látszata nélkül. Horthy és korszaka Fenti címen Magyarország egyik legnagyobb közírója, Milotay István cikksorozatot kezdett el. E cikksorozatból már három cikk jelent meg, amelyeknek az alábbiakban adjuk rövid kivonatát. ' Az első cikkben, amelynek a „Nagy illúzió" a címe, többek közt a következőket írja Mi- lötay: — Horthy Miidós nevét, aki 1919_ben a szegedi katonai szervezkedés élére állt, már akkor a katonai dicsőség és hősiesség nimbusza övezte. A nemzeti várakozás, hit, bizalom és lelkesedés így körülrajongott emberét a nemzetgyűlés egyhangúlag Magyarország kormányzójává választotta. Es ennek eredményeképpen mindenki hitt benne, hogy a radikális-demokratikus birtokpolitika, a föld népének felemelése, jólétének, jogainak döntő érvényesítése, a munkásság igazi új szeírepe, az értelmiség megtisztulása, a zsidóság visszaszorításával, lesöPré- sével együtt végre történelmi valósággá válik. Mindenki szentül hitte, hogy a nagy , belső népi, nemzeti forradalmat nyomon fogja követni a külső erőszak megtörése, a reánkrakott börtönhatárok szétzúzása. Worthy kezébe ezt a feladatot, ezt a reményt, ezt a lehetőséget tette le a sors- És ő ezeket mind cserbenhagyta, megcsalta, kijátszotta. Mindegyikhez hűtlenné és méltatlané vált, ugyanazon végzetes erők be-^ hatása alatt. A második cikk címe: „A szegedi mítosz", amelyben Milotay a következőket írja: — A kommunista rémuralmat se a magunk erejéből ráztuk le. Kun Béláék vörös hadseregét nem egy magyar ellenforradalom, nem Horthy Miklós nemzeti hadserege verte le és űzte el, hanem a mi leglenézettebb ellenségünk: a román. — A magyar lelkiismeret 1919-ben nem volt elég erős arra, hogy ezt az önvizsgálatot, ezt a beismerést elvégezze és ezt a mea culpát magára könyörtelenül kimondja. > így történhetett meg, hogy lassanként tiltakozás nélkül, a jobbak részéről legfeljebb bizonyos szemérmes fejcsóválgató hallgatástól kísérve Horthy nimbuszának, a Horthy-mítosznak egy történelmi valótlanság lett az alapvető tétele. És ezt a valótlanságot nemcsak a sajtó kendőzte, szé- pítgette valósággá, hanem a magyar iskolakönyvek hivatalos történetírása is ilyennek könyvelte el. Se Rákóczi Ferencnek, se Kossuth Lajosnak dicsősége nem ilyen önáltató illúziókból táplálkozott. Se a tíz esztendeig tartó kuruc felkelés, se a 48-as szabadságharc haditettei nem szorultak ilyen átköltésre, ilyen felnagyításra, megszépítésre. Azok leveretésük után is hitet, erőt és önbizalmat adtak az elnyomott magyarság lelkének. A cikksorozat harmadik részének címe: „A tengernagy“t amelyben Milotay a következő megállapításokat teszi: — A Horthy.család azzal a nemzedékkel jutott a gentry karrier legmagasabb fokára, amelyet a kormányzó és testvérei képviseltek. Horthy Miklós, a császári és királyi tengerészet tisztje, egy csatahajó parancsnoka, a császár és király egyik hadsegédje és végül a kommunizmus alatt a Szegeden szervezkedő nemzeti hadsereg fővezére és a trianoni Magyarország kormányzója. A gyerek Horthy Miklóst teljesen átitatja az a bizonyos k. u. k. szellem, amelyet a Habsburg dinasztia udvari, katonai, kormányzati, hivatalnoki sze'kezete termelt ki és árasztott magából és amely egy egész külön emberfajtában teljesedett meg. Sajnos, de semmi sincs Horlhyban Besse- nyey György leikéből és szelleméből, aki min* parlagi nemes ifjú kerül Mária Terézia fényes udvarába és ebben a fényes, idegen környezetben ébred magyarsága gyötrő, büszke tudatára. Horthynál odáig megy az elosztrákosko- dás, hogy anyanyelvét is majdnem elfelejti, mikor őszülő fejjel a magyar hadsereg fővezére és Magyarország kormányzója lesz, szinte újból bele kell tanulnia a magyar beszédbe. A császári - és királyi haditengerészet, a Kriegsmarine, tengernagyi egyenrunájához véges-végig legyőzhetetlen előszeretettel ra gaszkodott. Ezt az állását szíve mélyén talán még kormányzó korában Ys. többre tartotta, mint magyar államfői méltóságát. Az a monarchia, amelynek jelvényei a ien- gernagyi díszruhát ékesítették, már régen ösz_ szeomlott és Horthy még mindig, mint osztrák-magyar tengernagy járt-kelt közöttünk. Horhy saját hadseregének egyenruháját soha egy pillanatra, semmiféle alkalomra fel nem vette. Mint osztrák-magyar ellentengernagy látogatta meg Hitlert éppúgy, mint az olasz királyt és ilyen gyanánt vonult be fehér lován a visszaszerzett trianoni országrészekre is. Egy karácsonyi beszélgetés margójára Válasz G nemei vezérkari ezredesnek Menekülésünk harmadik állomásán, a * biztonságos kis határmenti faluban ismertem meg G. német vezérkari ezredest. Karácsony este volt, beszélgettünk. A lelkem akkor is tele volt mérhetetlen fájdalommal. Rád gondoltam, Budapest, hiszen akkor kezdődött kálváriád- Szívem minden dobbanása kívánta az emlékezést, ezért úgy tereltem a beszéd fonalát, hogy rólad legyen szó. Dicsekedni akartam veled, el akratam mondani az ezredesnek, hogy mit jelentesz te nekünk, magyaroknak, Budapest. i. Közben élénken előttem lebegett egy kép: Szent István napja... Bécsből úszik hajónk hazafelé a Dunán. A hajón sok a külföldi. Ezidőtájt volt a legnagyobb idegenforgalom. Fél tíz is lehetett már, mikor hajónk elérte az összekötőhidat. Lassan bontakozott ki a feledhetetlen eszményi kép, a kivilágított város a Duna két partján. Az élénk forgalmú Margit.híd, Széchenyi Lánc hídja, az Erzsébet-híd (Európa köziismerten legszebb hídja), a magasan és méltóságteljesen kiemelkedő, foszforeszkáló tetejű királyi vár. Mátyás temploma, a Gellért-hegy, Gellérl püspök szembeszökő szobra, a pesti oldalon a legszebb velencei éjre emlékeztető csipkésszélű parlament s — újból-újból visszatekintve — a Dunán ragyogó fényben pompázó tündérkerted, szent Margit szigete . •. Könnybelábadt a szemem a boldog büszkeségtől, Budapest, mikor szépséged láttára a magafeledkezett, elragadtatott felkiáltásokat hallottam a sok világot megjárt ajkakról... —• Járt valaha Budapesten? — kérdeztem az ezredest. — Budapest környékén már utaztam . J. — ezután vártam valami magától értetődő rajongó elismerést — de Budapestet magát — folytatta — mindig elkerültem, nem voltam kíváncsi a külföldön olyan léha könnyelmű híréről ismert városra. Szíven ütött a válasz. Torkomat majdnem a sírás fojtogatta. Amúgy is gyenge németséggel dadogni kezdtem. Kézzel-lábbal hadonászva, fejjel-szemmel bólogatva igyekeztem az ezredest meggyőzni arról, hogy amit rólad hallott, Budapest, az rágalom, az nem igaz, az tévedés és ne higyje el, csak nekem higyjen, mert én ismerlek téged igazán. •. Ma mór tudom, hogy azért dadogtam akkor oly fejvesztetten, mert éreztem, hogy fossz híred nem volt alaptalan. Akkor ébredtem igazán annak tudatára, hogy Budapest, te vétkeztél! Bűnhődnöd kell, hogy újjászülethess és visszaszerezd az elprédált becsületedet, nemzeti tekintélyedet a világ összes népei előtt. Bűnös voltál Budapest és veled együtt bűnösök majdnem valamennyien. Gyengék, elvakultak és jóhiszeműek. 'fe széfárasztottad magadból mindazt a szépet és jóit, amivel az Isten oly bőségesen megáldott, azolcra is, akik ezt nem érdemelték meg: a zsidóságra, így leptek el téged hiszen ők mindenütt ott lebzselnek, ahol legkönnyebben, legjobban lehet élni, ahol felelőtlenül fertőzhetnek, destruálhatnak. így szennyezték be fehér falaidat, tiszta erkölcsödet, magyar jellegedet. Alattomos, ravasz álnoksággal, szép szavakba öltöztetett hízelgéssel megvették szívedet, hálából tapadós piócaként véredet is kiszívták, véreddel együtt becsületedet. így lett belőled külföldön is hírhedt Juda-Pest. És te mind hagytad ezt, talán, még tetszett is neked, talán elszédített ez a szemfényvesztő megtévesztés. Egy bizonyos: gyenge voltál és elvakult. Mi pedig legtöbben úgy voltunk veled, mint elfogult szülő agyonkényeztetett, legkedvesebb gyermekével, hem akartuk észrevenni hibáidat, még akkor sem, mikor már rossz útra tértél. •. A hátunk mogett a zsidóság vigyorgott, mert ők viszont jól tudták, hogy vérünkön-verítékün- kön felépített, legdrágább kincsünket sike-1 rült nekik észrevétlen elorozni. Jó munkát végeztek, híven a talmudi tanhoz. Végül, mikor már teljesen kihasználtak téged, oda-; vetettek a világ legveszettebb fenevadjának karmai közé. Bűnhődnöd kellett Budapest, mert {rossz útra tértél, bűnhődnöd kell, mert nagyon ] kevesen voltak lakóid közt, akik idejében meg akarták volna gátolni ezt! I De jól éreztem én azt, már akkor is, Budapest, mikor meggyőződés nélkül meg akartalak védeni a német vezérkari ezredessel szemben hogy eljön az idő, mikor te magad köszörülöd ki a hírneveden esett csorbát. Budapest, te most mutatkoztál igazán, be a világnak! A mi Budapestünk vagy újra és maradsz most már mindörökké! Te legendák hőse, te öntudatra ébredt magyar lélek, te megtért gyermek, te szent, ta hős, te drága! Emberfeletti erővel, hittel, kitartással, csodálatos, fanatikus ihletettséggel harcoltál majdnem két hónapig á romok között, a rögért, melyen ma a világ legelvetemültebb állati hordája tápod! Épületeidet, bár tövig lerombolhatták, szabadságodat elvehették, de a gyökeredet, melyet annyi szent hősi vér öntözött, ki nem irthatják! És ezerszer büszkébb vagyok ma rád, le- romboltan, kifosztottan, elszegényedve, porig gyalázva, agyontaposottan, mint akkor, mikor káprázatos szépségeddel ámulatbaejtet- tél mindenkit! Budapest, te megszenvedtél minden vétkedért de mi csak most kezdjük érted a szenvedést! Élni akarunk mert a te hősies magatartásod megkeményítette lelkünket; szívretett kézzel ígérjük és fogadjuk, hogy összeszorított foggal, megfeszített izmokkal viselünk el minden megpróbáltatást, minden gyötrelmet érted! Vállalunk minden harcot, minden küzdelmet, lemondást, otthontalan- ságot, elhagyatottságot, mindent, mindent vezeklésképpen — érted! Méltók akarunk lenni hozzád, te szeretve- szeretett, te drága, hogy megtisztult lélekkel viszontláthassuk szent földedet, ahol élnünk, halnunk kell... ♦ G. ezredes urat pedig csak arra kérem, hogy legközelebb ne hagyja majd ki utazási programjából Budapestet. A mi Budapestünket, az igazit, amelyet a gyötrelmes lelkiválságon és százezer tragédián a hűséges német szövetséges segített keresztül, amit a njegigazult, megújhodott, a magáratalált Budapest sohasem felejt majd el. (*> /
