Zalai Magyar Élet, 1944. október-december (5. évfolyam, 224-249. szám)
1944-10-09 / 229. szám
ÄRA 20 FILLÉR 1944 OKTÓBER 9. HÉTFŐ V. évfolyam # politikai napilap ^ 229. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tüttössy-utca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 5, negyedévre 14.50 P Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. Egy OTI tisztviselő hattagú családja lett a halálos áldozata a Zalaegerszeg lakónegyedét ért ellenséges bombázásnak Szombaton a déli órákban többszáz ellenséges gép hatolt be a Dunántúl légiterébd- Néhány helységben bombázás volt. Anyagi károk és emberéletben veszteségek keletkeztek. (MTI) ★ Zalaegerszeg légitere felett déli egy órától 3-ig vonultak át több hullámban az ellenséges gépek északi és északkeleti irányban. A lakosság a rádióból és a szirénajelzésből nem értesülhetett a légiveszélyről, mert déli 12-től kezdve vonaljavítás miatt végrehajtották a napokkal azelőtt bejelentett áramszünetet, bár kora reggeltől már berepülés volt az országban. Az ilyenkor szokásos harangfélreverés is elmaradt, így csak a vasútállomás közelében lakók hallották a mozdony vészjelzését, meg a város néhány utcáján átrobogó tűzoltógépkocsi szirénája riasztott. Az ellenséges gépeket a magyar és német légvédelem alaposan szétszórta, mert rövidesen visszafordultak és 'egy kisebb kötelék pontosan háromnegyed kettőkor egyrészt megfélemlítési célzatból, leginkább azonban azért, hogy a menekülésben megszabaduljon a terhétől, Zalaegerszeg egyik lakónegyedére leszórta a bombáit. A bombák közül az egyik telibe találta egy tisztviselőnek földszintes családi házát és megölte a benne tartózkodó családtagokat. A többi 33 bomba pedig legnagyobbrészt kertekbe, magán-, vagy köztulajdonban lévő területre zuhant. Hatalmas tölcséreket csináltak, úgy hogy némely helyen a talajvíz is kifakadt, a kiemelt és szertevágódott földtömeg, a re- peszdarabok és a légnyomás-hullám ereje berendezésben, szerelvényben károkat okozott, azonkívül több házat megrongált, a cserepeket lesodorta és az ablakokat betörte. Távolról mindössze csak három csattanásszerű dörej volt hallható, nyilván mert az ellenséges gépek egyszerre oldották meg bombáikat. Majd a széltől elhajtott füst- és porfelhő jelentette azt az ördögi munkát, amelynek nyomán néhány röpke másodperc alatt békés, meleg polgári otthonok külseje, belseje vált romhalmazzá, lakhatatlanná, vagy megtépázottá. Mindenesetre Isten és a történelem előtt újabb kiáltóan vádoló bizonyíték ez arra, hogy az ellenség nem a kimondottan hadicélpontok ellen veti latba a kérkedöen fitogtatott légierejét, hanem családok ellen hadakozik, dolgos polgárembereket fenyeget és azokat akarja pusztítani, akik fegyveresen sem nem támadnak, sem nem védekeznek. Október 7-ike örökké emlékezetes napja lesz Zalaegerszeg város történetének. Az október 7-iki zalai áldozatok szenvedése és a mártírok vére mindig szégyenfolt marad azoknak a népeknek a becsületén, amelyek engedik, hogy a »felszabadító demokrácia« jelszavát zászlajára író kormányaik tisztviselőotthonokat és ONCsA- telepet bombáztassanak. Az ellenséges gépek elvonulásával egyidő- ben nyomban megindult a mentő-, segély- és a munkásosztagok önfeláldozó munkája. Nemcsak az erre kijelölt és megszervezett légoltalmi alakulatok, de a bombázott városrész környékének egész társadalma és a távolabbról érkezettek is hősies lélekkel kívántak részt- Venni a bajtársi szolgálatban. Helyszíni riport a bombázott városrészből Lapunk szerkesztője a helyszínre sietett, hogy szomorú, fölemelő és tanulságos képeit örökítse meg az eseménynek. Csákánnyal, ásóval, lapáttal dolgoznak lázas sietséggel, szakavatott irányítás mellett katonák, tűzoltók, leventék, tisztviselők, kis- és nagydiákok, iparosok, munkások, sőt a városban időző színtársulat tagjai is. Férfiak és nők egyaránt forgatják a szerszámot a romok eltakarításánál, a mentésnél, mások a pince- óvóhelyeket, a bunkereket kutatják át, hogy nincsenek-e kimentésre váró áldozatok, mások meg már az első segélyt nyújtják a sebesülteknek és szállítják őket a kórházba. Mindenki megtalálja a szerepkörét anélkül’, hogy parancsokra várnának. Ott van Krisztus szolgája, a pap is, aki az egyház erősítését és vigasztalását adja. Igaz, hogy akadnak csak kíváncsiskodók, bámészkodók is, akik az izgalomra éhesek. Ezeket a karhatatom tartja illő távolban a munka színhelyétől. Egész Utcasorok mutatják a pusztulás j v lesújtó képét. j De egy sarokház romjai körül tömörül össze a legfőbb segedelem. Ezt a még röviddel azelőtt csinos, komfortos, háromszobás családi hajlékot Rónay Dezső társadalombiztosítóintézeti főellenőr építtette, ő is lakott benne négytagú családjával. Fiatal, kedves, szorgalmas feleség, Jancsi, a 13 éves gimnazista, az ötéves Gyurika és a négyéves Marika. Kell-e több ennél a boldogsághoz? A ház végében lévő egyszerűbb házban pedig, amelynek csak a puszta falai és az üres tetőgerendái meredez- nek, az apósa lakott, Hertl Emil nyugdíjas dohánygyári műhelyvezető és a felesége. A két összetartozó család a polgári szorgalom áldását élvezte, szépen berendezett otthon, gondosan ellátott háztartás, az ólban két hízó sertés. Éppen szilvalekvárt főzött szombaton délben Rómayné, hiszen a gyerekek szeretik a lekvároskenyeret. Amikor az ellenséges gépek moraja közeledett, a jó, figyelmes édesanya gyermekeivel és szüleivel lement a lakás pince- óvóhelyére, amely egyúttal a 65 éves Hertl bácsinak lakatosműhelyül is szolgált. Rónay pedig ebédutáni pihenőjében elaludt fenn a szobában a kanapén. Éppen ebbe a házba csapott be egy 500 kilós űrméretű bomba és az óvóhelyi részt találta telibe. A robbanási gázok hatása szétrombolta az épületet, maga alá temetvén az óvóhelyen levőket, a nyomás, meg a szívóhullám pedig a téglákat, gerendákat, berendezési tárgyakat szétvetette, de kihajította a romok közül csodálatos épségben Rőrnayt is. Gyorsan segítségére sietnek, megvizsgálják az ijedtségtől megszédült embert, aki kábultságá- ban nem is tudja hirtelen átérteni a történteket. Annyit mond, hogy csak egy szörnyű csattanást hallott és egyébre nem emlékezik. Elvezetik a kórházba, ahol aztán megállapították, hogy csak a szeme sérült meg, valószínűleg a belevágódott törmeléktől, és gyengébb légnyomást kapott. Később vissza akart térni, hogy övéit megkeresse, mintha felocsú- dottságában sejtette volna a szörnyű katasztrófát. De gyengéden visszavezetik a kórházba. Most már a romok alatt maradiakat keresik lázasan. A mentési munkában különösen ember- feletti munkát végez egy német hadseregbeli tiszt. A kimerültségtől szívgörcsöt is kapott és elájult. Az orvos segítségére siet és mikor magához tér és újra a munkához akar fogni, az orvos leinti és kéri, hogy pihenjen. A tiszt tiltakozik és így szót: — Nem érek rá most pihenni, magyar bajtársaimról van szó! Végre emberi részekben akad meg az ásó (És a kapa. A legnagyobb óvatossággal távolít- ják el a törmeléket, amely alól véres húsdarabok, a törzsről levált kezik, lábak, fejek, kidőlt belső részek kerülnek elő. Egymásra borulva találnak az óvóhely egyik sarkában több holttestet, ugyanazon fal másik sarkában pedig külön egy holttestet. Mellette kerékpár romjai. A robbanáskor bekövetkezett erőhatások leszakították róluk a ruházatot is. A pap ellátja őket az utolsó kenettel, majd hordágyon elviszik a testdarabokat és az egyik ház előtt lehelyezve, fehér lepellel takarják be. A mentők azt hiszik, hogy öt halottat találtak és sokáig kutatják a romok közt a hatodikat is, Hertlné holttestét. Estefelé megérkezik a halottszállító gépkocsi. Két koporsóba rakják a maradványokat. Ekkor derül ki, hogy két gazdátlan női láb is van. Megállapították, hogy ezek Hertlné holttestéből maradtak meg. Az elpusztult lakásokból alig maradt valami érték a por között. Rónay valóban mindenkijét és mindenét elvesztette. Annál különösebb, hogy a sertések épségben maradtak. Szívet facsaró látványt nyújt az egész környék összeborzolt tetőzetű házaival, kidőlt oldalfalakkal, begöngyölített ablakredőnyeivel, kivert áblakaival. Az egyik rongált háztető kopasz lécei között a még október 6-ára kitűzött nemzeti zászlónk hirdeti a maradandóságot. Amit ez a három szín jelképez, az él a magyar
