Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)
1944-09-22 / 215. szám
ilAGWjfELET tár bevonja és helyette postatakarékpénztári betétkönyvet ad ki. Csak a Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó pénzintézet betétkönyveit veszik figyelembe. (MTI) * Berlinből jelentik: A boisevisták az erdélyi medencében nyugodtan maradtak. Erdély kiszögellő részénél és a keleti Kárpátoknál csak helyi jellegű harcók folytak. Az elhárító csata Sanok és Kroszno területén továbbra is heves. A szovjetnek egyik erős páncélos kötelékét, amely Sanoktól délre átkelt a német elhárító arcvonalon, tüzérségi tűzzel árasztották el és elvágták hátsó összeköttetéseitől. Duklától délre a német páncélosok rohammal visszafoglaltak néhány községet. (MTI) Stockholmból jelentik: A porkkalai terület kiürítése megkezdődött. Mintegy 10 ezer ember elszállítására van szükség. Az orosz csapatok átlépték Finnország északi határát. Finn és német csapatok közötti ellenségeskedésről Stockholmban nem tudnak. Mannerheim tábornagy államfő közölte, hogy az új kormány miniszterelnöke Castren, külügyminisztere Énekel lett. Ugyancsak Stockholmból jelentik, hogy a helsinki magyar követség tagjai, tizenegy emher, csütörtökön este külön repülőgépen megérkezett Svédországba. A horvát és szlovák követség szintén Svédországba készül. Svédország és Svájc helsinki követségei értesítést kaptak, amely szerint ezután nem küldhetnek rejtjeles üzeneteket országukba és nem folytathatnak országukkal telefonbeszélgetést. (MTI) A NTI. az arcvonalak helyzetéről a következőket közli: Az angolszászok középhollandiai vállalkozásának elsősorban politikai oka van, mégpedig az, hogy Hollandiát felszabadítsák. A másik céljuk pedig az, hogy innen az Alsó- rajna vidékére áttörve az Aachenből Köln ellen irányuló támadásokat megindítsák és a Ruhr- vidéket is kézrekeritsék. Ezt a műveletet azonban néhány rövid hét alatt, az őszi időváltozás bekövetkezése előtt kellene megtenniök. A Times cimü angol lap ezzel kapcsolatban azt irja, hogy a németek bizonyára kétségbeesett erőfeszítéssel harcolnak majd. Németország most három kisebb európai nemzettel három hatal^ más arcvonalon harcol három nagyhatalom ellen. Az angolszászoknak és általában a szovjetnek sem szabad elbiznia magát azért, hogy a franciaországi csata olyan hamar befejeződött. A németek innen sokkal több embert és anyagot tudtak kivonni, mint azt az ellenséges haditudósítók állítják. Az ellenségnek összefogott nagy támadása a német fegyverkezési központ ellen nagyon kemény ellenállásba fog ütközni. A harcok meglassubbodását jelentik a középhollandiai harcok, ahol az ellenségnek sikerült ugyan Ninwegenig előrejutnia, de az Arnheim- nél bekerített másfélhadosztálynyi erejét nem tudta tehermentesíteni, annak ellenére, hogy mindig újabb erősítéseket kapott Erre a csoportra a megsemmisülés vár. Az a szűk folyosó, amit az angolszászok Ninwegentől Eindhovenen át Neerpeltig alakítottak maguknak, teljes hosszában a német nehéz tüzérség tüze alatt áll. A keleti arcvonal harcaiban legérdekesebbek a Balti térségben folytatott harcok, ahol a németek hét nap alatt 600 páncélost semmisítettek meg. Az észtországi harcok továbbra is elkeseredetten folynak. Varsónál a harcok enyhülésére még nem lehet számítani, mert a szovjet a varsói felkelők megsegítésére mintegy erkölcsi kötelezettséget vállalt. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: A középhollandiai arcvonal felett a német vadászok, eddig nem teljes jelentések szerint 20 szállító repülőgépet lőttek le teljes rakományával együtt. A gépek közül a legtöbb a lezuhanáskor rögtön kigyulladt és elégett. A heves robbanások bizonyították, hogy a gépekben igen sok lőszer és üzemanyag volt. Az olasz- országi arcvonalon tovább folyik a csata a Po síkságért. Az angolszászok Firenzétől északra a Gidda hágó ellen indítottak támadást. A németek a támadást visszaverték és több mint 100 foglyot ejtettek. Az adriai szakaszon is tovább folyik a küzdelem. San Marino és a tengerpart között súlyos és az ellenségre nézve veszteséges harcok voltak. (MTI) (105) Az erdőben találkoztunk Aljosával, aki két karabélyt és több pisztolyt cipelt. Mégegyszer gyors haditanácsot tartottunk. Táborunkban nyolc őr van, akik közül kettő szolgálatban áll pillanatnyilag, a többi hat valószínűleg ffiszik. Ez tehát nem számít. De aztán ott vannak a többiek: a parancsnok, meg a védőőrsége és a GPU-emberek... Mi pedig csak hárman vagyunk. Hiába is okoskodtunk — reménytelen volt a dolog! Egyetlen lehetőség nyílt számunkra: a szökés! Ebben mindhárman egyetértettünk. Gyors iramban nekieredtünk. 'Áthaladtunk egy holdsütötte tisztáson, majd ismét sűrű erdőbe értünk. Nemsokára a sziget túlsó partjára érkeztünk. A csónakház előtt megálltunk. Aljosa fölkeltette az evező embert, mi pedig őrt álltunk. — Gyorsan, gyorsan, mert sürgős az* átr kelés! — riasztottuk fel az álmos embert. — Úgy? — válaszolt félálomban. — Talán szökni akartok? — Persze, hogy szökni! Igyekezz, ahogy csak tudsz! — Na, rendben van — mondta megadással. — Mit tehetek én egyedül három ellen? De aztán majd a vallatásnál megmondjátok ám, hogy fegyverrel kényszerítettetek rá! A helyzet komolysága ellenére nevetésben törtünk ki és biztosítottuk, hogy kívánsága szerint vallunk majd ... Öt kilométeres út állt előttünk a szárazföldig. A tenger síma tükrén nagy gőzös siklott előttünk. »Népszabadság«-nak hívták a hajót. A szárazföldi part közelében motorcsónak berregett. Nagy figyelemmel néztük, amikor hirtelen megállt. Valaki felállt a csónakban, kezeiből tölcsért alakított és ordított valamit. f á.-J>Z<kroOA NA«jA EMBERÜNKNEK, - NEHO&y V«AW bór okozzon nekünk ez 4 MOTOR CSÓNAK! — Hé, —- szólt oda Vauja emberünknek — nehogy valami bajt okozzon nekünk ez a. motorcsónak! Az ember hátrafordult és nyugodtan válaszolt: — Nem kell félni, csak az uszályt akarják' elérni! Mintegy négy kilométer lehet már mögöttünk. Idegeim pattanásig feszültek, mert amint körülnéztem, láttam, hogy odaát a szigeten a csónakház előtt sötét alakok futkostak ide-oda. Tehát már fölfedezték szökésünket. Láttam, hogy már a barakoknál is kigyulladt a fényt, Még egy kilométernyi út volt hátra. — Siess! Siess! — hajszoltam az embert, — Már nem csípnek el bennünket, — nyugtatott meg ismét — biztos, hogy megmenekültök ! — És te? — kérdi Aljosa. — Én? — válaszolta nyugtalanul. — Engem a golyó fenyeget. — Jöjj velünk — indítványoztam. — Azt korábban kellett volna mondanotok, mert a pénzemet a csónakházban rejtettem d. — Ahogy jónak látod — jegyezte meg Vanja közömbösen. ; Végre megérkeztünk. A szemközti part közelében két csónak körvonala látszott. — Ezek már keresnek bennünket — kiál1944 szeptember 22. tottam fel, — Induljunk, bajtársak, nincs ,veszteni való indőnk! Kenyerünket három felé osztottuk és a vasúti sínek mentén megindultunk... — Tíz nap múlva a határnál lehetünk, —■ mondta Aljosa — végig kell éheznünk ezt a tíz napot. — Én nem vagyok olyan derűlátó — ellenkezett Vanja. — A kopókról* bizonyára megfeledkeztél?! Mihelyt megtudják, hogy átkeltünk, a kuvaszokkal mindjárt nyomunkban lesznek. És akkor Isten irgalmazzon nekünk! Aljosa hallgatott. Mindhárman némán folytattuk utunkat. Hátrafordultam. A tenger már eltűnt szemeink elől. Az éjtszaka sötétje .elnyelte a tájat. Félóra múlva folyóhoz érkeztünk. Itt merültek föl az első nehézségek. Hogy kelünk át! Addig járkáltunk a part mentén, amíg egy halászkunyhó mellett rozoga kis csónakot fedeztünk fel. Percek alatt átjutottunk, de én meztelenre vetkőzve rögtön vissza is eveztem és miután a csónakot a helyére kötöztem, úszva igyekeztem ismét két társam után. Erre pz óvatosságra nagy szükség volt, mert nem szabad megtudniok a kunyhó lakóinak, hogy valaki átkelt a folyón. Egyre sűrűsödő erdőben bukdácsoltunk tovább. Baloldali irányból hirtelen fény villant a szemünkbe. Ezek már itt lennének? — kérdeztem sut- tu,gva. De a fény nem mozdult. Előrecsúsztunk és karabélyunkat lövésre emelve tartottuk. — Ez egy barak — súgta Aljosa. Gyorsan irányt változtatva haladtunk tovább. Mintegy húsz méternyire vonat robogott el. — Jó lesz, ha a síneket mielőbb magunkj mögött tudjuk! — figyelmeztettem társaimat. Amikor átléptük a síneket, akkor ébredtem először tudatára annak, hogy sikerült a szökésünk! Mind mélyebbre hatoltunk a sűrű erdőben. Keleten már pirkadt az ég, de minket még egyelőre jótékony sötétség takart. Mindig a legúttalanabb sűrűségben haladtunk, mert attól tartottunk, hogy az erdei utak mentén kereshetnek bennünket. Kizárólag a nap után tájékozódtunk és állandóan nyugati irányba haladtunk. Dél felé megpihentünk. Most már a vonatok zakatolását sem hallottuk. Leültünk a nedves moha-szőnyegre, megettünk egy-egy darabka kenyeret, aztán megállás nélkül estig folytattuk utunkat. Mihelyt a sötétség beállt, ismét lepihentünk. Harminchat órája nem aludtunk már s idegeink a végsőkig feszültek. Alig feküdtünk te,, már aludtunk is. Ez volt az első álmunk a, szabadságban! * Nedves fekvőhelyünk és a hűvös erdei éjtszaka ellenére úgy aludtunk, mint a halottak. Amikor fölébredtünk, a nap már magasan járt. Talpraugrottam és szememet az ég felé fordítottam. A hatalmas fenyőszálak csúcsán napsugarak rezegtek. Könnyű és vidám volt a szívem. — Vájjon utolérhetnek még bennünket? — kérdezte Vanja. — Kizárt dolog — mondtam, Legalább 25—30 kilométert haladtunk már, ilyen mesz- sze nem jönnek utánunk a kopókkal. Az első nehézségein tehát valóban túljutottunk. Amint a lakott vidékek felé közeledtünk, nagy óvatosságra volt szükségünk s különösen a bolsevista járőröket kellett gondosan elkerülnünk. Minél inkább közeledtünk a határ felé, annál jobban fenyegetett két nagy veszély: a bolsevista őrségek és az éhség. Igaz, hogy fel voltunk fegyverkezve, úgy hogy kisebb őrjárattal a harcot is fölvehettük. De ez kétélű dolog volt, mert egy ilyen összecsapással el is árulhattuk volna magunkat. És mivel a GPU nagy összegeket tűzött ki a szökött fegyencek fejére, a lakosság közül sokan vetemedtek arra, hogy időnként az erdőket átkutassák. (Folytatjuk.) j
