Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)

1944-08-26 / 193. szám

1944 augusztus 26. AZ ELSÖTÉTÍTÉS MA ESTE KILENCTŐL HAJNALI ÖT ÓRÁIG TART. »Érezze magát hátsóbb sarokba való pol­gárnak majd minden épkézláb magyar, aki a harcok lezajlása után nem mondhatja el, hogy az előző, vagy ebben a háborúban az első arcvonalban szolgált.« — o — — Holnap fogadja Zalaegerszeg lakossága a szombathelyi püspököt. Kovács Sándor szom­bathelyi megyéspüspök holnap, vasárnap teszi meg első látogatását a megye székhelyén. A Batthyány-utcában felállított díszkapunál pon­tosan reggel 8 órakor lesz a város nevében Való fogadtatása. A polgármesterrel az élen jelen lesz a városi képviselőtestület, ott lesz­nek a hivatalok, hatóságok és egyesületek képviselői, a tanuló ifjúság és a pép pedig sorfalat áll a Mária Magdolna plébániatemplo­mig. A templomba való bevonulás után 3 főpásztor csendes szentmisét és szentbeszédet mond. Féltizenegykor a vármegyeháza kis­termében lesz a küldöttségek fogadása. A polgármester kéri a város lakosságát, hogy há­zait a főpásztor iránt való tiszteletből lobo­gózza fel. — A sümegi ferencesek hírei. Megkezdőd­tek a sümegi ferences kolostor külső tatarozási és kisebb átalakítási munkálatai Kolleth József tervei szerint. Ezt megelőzően némi átalakí­tási munkálatok fejeződtek be a zárda falain belül. — Kocsis Ödön, a sümegi ferencesek ügybuzgó gvárdiánjának szerkesztésében több­száz pélldányban megjelent »Sümeg, Szűz Má­ria virágoskertje« című munka, Sümeg jelleg­zetességét ábrázoló, kék színű fedőlappal1. A könyv 99 Mária-éneket, köztük több sümegi vonatkozásút is, valamint a Szűz Anyához intézett 28 imát tartalmaz. — Keszthelyen tartották a karmeliták tarto- mánytainács ülését. A magyar karmelita rend- tartomány őszi tartománytanács ülését augusz­tus 24—25-én Keszthelyen tartotta. Az ülésen P. Pálvölgyi Ignác tartományfőnök elnökölt s megjelent azon a 'két neves tartománytaná­csos is, P. Szeghy Ernő és P. Hász Brokárd. — Szerkesztőségünk híre. Pécny-Horváth Rezsőt, az országosan ismert kitűnő újságírót lapunk kötelékében belső munkatársként szer­ződtettük. Uj dolgozótársunk munkaterülete a színes riportok írása lesz és mint utazó ripor­terünk szerepel a gárdában. — A zalaegerszegi állami kereskedelmi kö­zépiskolába« szeptember 2-án reggel fél 8 órakor lesznek a javítóvizsgálatok. A behatá­sokat a következő sorrendben tartják: Szep­tember 4-én reggel 8-kor a női kereskedelmi szaktanfolyam tanulói iratkoznak, 5-én a fiú kereskedelmi középiskola 11. osztályosai.( Az I. osztályba beiratkozni szándékozók szeptem­ber 5-én reggel 8 órakor tanulmányi köny­vecskéjüket kötelesek átadni az igazgatói iro­dában. Ezek a tanulók szeptember 5-én dél­után 3 órai kezdettel iratkoznak. Szeptember 6-án reggel fél 8 órakor a III. osztályú és délután 3 órakor a IV. osztályú tanulók irat­koznak. Légiveszély, vagy légiriadó esetén a behatások megszakadnak és a légiriadó elmúl­tával folytatódnak. Szeptember 8-án reggel 8 órakor Veni Sancte és 9-én megkezdődik a tanítás — A Deák Ferenc gimnázium tanéveleji rendje. Augusztus 28-án fél 9-től javítóvizs­gálatok (fizetendő 25 pengő). Augusztus 29-én 8 órától írásbeli különbözeti és magánvizs­gák, délután 3-tól pedig szóbeli különbözeti vizsgák. 30-án írásbeli magánvizsgák 8 órá­tól. 31-én szóbeli magánvizsgák 8 órától. Szeptember 6-án és 7-én délelőtt 8—12 óráig és délután 3—6 óráig beiratások. (Nem szep­tember 1-én és 2-án, mint az évkönyvben van.) Szeptember 8-án reggel 8 órakor szent­mise Veni Sancteval (gyülekezés háromnegj ed 8 órakor), szentmise után évnyitó ünnepség és osztályrendezés. A tanítás kezdetét ekkor köz- lik. Minden tanulónak jelen kell lennie. Mindez a kereskedelmi iskolában lesz. Augusztus 27-én 8 órakor leventemise, utána az évköny­vek kiosztása. — Igazgatóság. — Újabb ítéletek a zsidó vagy on rejtegetés miatt. Braun Imréné szül. Kovács Mária Kürschner Dezsőtől 2 ezer pengő készpénzt, 6 ezüst evőkanalat és egy merőkanalat vett át. A zalaegerszegi rendőrségen 3 ezer pengő pénzbüntetésre ítélték. Baranyai Sándorné ugyanattól 2 ezer pengőt vett át; 800 pengő pénzbüntetésre ítélték. Rozsnyói Józsefné dr. Vidor Gábortól 16 ezer pengő készpénzt, két öltöny férfiruhát, 3 inget, 4 törülközőt és 202 gram fogászati aranyat vett át. Büntetése 5 ezer pengő. Kauzli József könyvkereskedő Wittmann Mórtól 2 ezer pengőt, 2 darab be­tétkönyvet és egy életbiztosítási kötvényt, Singer Miklósnétól 3 ezer pengőt vett Jjt. Büntetése 2 ezer pengő. Cselesznik Jánosné ugyanattól 2.500 pengőt vett át. 600 pengőre büntették. Ebedli Istvánné ugyanattól egy női órát, gyémántgyűrűt, 16 darab egyéb rany- tárgyat és ruhaneműt vett át. Büntetése ,300 pengő. Kerkai Józsefné a lakásában a kály­hában elrejtett arany karkötőt, férfi óraláncot, női aranyórát, fülbevalót, brilliánsgyürüt talált és nem jelentette be. 600 pengő pénzbünte­tésre ítélték. Jámbor Kálmánná Kürschner De­zsőtől egy öltöny férfiruhát, törülközőket, ab­roszokat vett át. Büntetése 800 pengő. Vala­mennyit rendőrhatósági felügyelet alá helyez­ték. — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban a hét folyamán a kö­vetkező bejegyzések történtek. Születés: Né­meth Ferenc gazdasági cseléd és Paál Rozália István fia rk., Szabó Sándor vasgyári mű­szerész és Iván Irma Zsuzsanna leánya rk. (Budapest), Szíjártó Mihály csendőralhadnagy és Óvári Mária Mária leánya rk., Kovács Lajos napszámos és Nemes Margit László fia rk. (Kávás), Kolompár Gizella István fia rk., Ko­vács József szabómester és Horváth Ilona László fia rk., Magyar Ferenc gazdasági cseléd és Ambrus Valéria Ferenc fia rk., dr. Bíbor Jenő szolgabíró és Avar Margit egészségügyi védőnő Ilona leánya rk. (Enying), Andris Gyula kisbirtokos és Sabján Irén Ottó fia rk., Bankó Gyula napszámos és Őri Margit Éva leánya rk. (Andráshida). Halálozás: Kovács Gyula rk. 3 hónapos, özv. Tóth Jánosné szül. Szóka Rozália rk. 57 éves, Büki Ádám kis­birtokos rk. 64 éves (Gáborjánháza), Fricsli János uradalmi erdőőr rk. 63 éves (Pölöske), Hajba Kálmán volt kereskedő ref. 77 éves, Lapat János kisbirtokos rk. 58 éves (Rédics). Házasságot kötött egy pár: Majoros Kornél m. kir. repülőfőhadnagy Horváth Éva Amália oki. tanítónővel rk. — Eddig még nem sikerült kinyomozni « légiriadó alatt való betörés tettesét. Közöl­tük tegnap, hogy a délelőtti légiriadó alkal­mával betörő járt Mezriczky József kereskedő­nek a lakásán, amely a Hubinszky-féle üzlet feletti emeleten van. A rendőrség azonnal nyo­mozásba fogott. Kiderült, hogy 3 ezer pengő készpénzt és egyéb értéktárgyakat vitt el a tettes, akinek a személye azonban eddig még ismeretlen. Az a gyanú, hogy a betörő csak a hellyel és a körülményekkel nagyon ismerős személy lehetett. Ebben az irányban folyik a nyomozás és minden remény megvan arra, hogy a most még lappangó tettes hamarosan horogra kerül. t— A tanítás kezdete a zalai népiskolákban. A zalaegerszegi kir. tanfelügyelőség hivatalo­san közli, hogy a zalai állami és községi népiskolákban a tanítás a rendtartásban meg­állított idő szerint történik. — Egy ellenséges repülőgép lezuhant, egy pedig kényszerleszállást végzett a sümegi já­rásban. Az angolszászok legutóbbi légikalóz­kodása során a német-magyar légierők együt­tes közreműködésének eredménye gyanánt a Zalaerdőd község határában elterülő közala­pítványi erdő szélén egy négymótoros Libera­tor zuhant le. Robbanás következtében ketté­szakadt és a földreérve elégett. Egy pilóta bennégett, kilencet pedig, akik ejtőernyővel leereszkedtek, elfogtak a kivonult katonák és csendőrök. Egy kettős törzsű ellenséges va­dászgép viszont a Csatarendek községhez tar­tozó úgynevezett Barcza-tagon végzett kény­szerleszállást. Pilótáját a bányászok fogták el és adták át a karhatalomnak. (C) 7 írógépet használtat veszek, cserélek. Szakszerű javításokat vállalok Horváth Miklós irógépműszerész. — Változás a sümegi állami gimnázium vezetésében. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Sabján János tanügyi főtanácsos, sü­megi gimnáziumi igazgatót betöltött szolgá­lati évére való tekintettel, saját kérelmére nyu­galomba helyezte. Vitéz Berend Iván volt sü­megi gimnáziumi tanár, jelenleg szekszárdi címzetes gimnáziumi igazgatót pedig a sümegi Kisfaludy Sándor gimnázium igazgatójává ne­vezte ki. (C) — A Baross Önsegélyző pénztári óráit va­sárnaptól kezdve Zalaegerszegen a Gabona­forgalmi Központ Tüttőssy-Utcai irodájában tartja délelőtt fél 10 órától fél 11 óráig. — A zalaegerszegi állami polgári leányisko­lában a magántanulók és a nyilvános tanulók javítóvizsgálata augusztus 31-én, csütörtökön délután 2 órakor kezdődik. A beírás szep­tember 1-én és 2-án délután 2-től 6 óráig lesz. 1-én az I. és II., 2-án a III. és IV. osztályos tanulók iratkozhatnak. 1—4 — Négy évfolyamú kereskedelmi leány- középiskola Nagykanizsán. A Zalai Közlöny jelenti: A nagykanizsai kereskedelmi közép­iskola felügyelő bizottságának ülésén dr. Borsa Béla igazgató beszámolt a felállítandó keres­kedelmi leány-középiskola ügyéről. A város közönsége a kereskedelmi női tisztviselői után­pótlás szempontjából nélkülözhetetlennek tart­ja a szakiskola létesítését. Az igazgató be­jelentette, hogy eddig már százhúsz leány je­lentkezett fölvételre. Az iskola szabályrendele’t- tervezete jóváhagyás alatt van. A város a maga kezelésében indítja el az új leányisko­lát. Két nő tanár és három óraadó tanár áll rendelkezésre. Az egyéves női kereskedelmi szaktanfolyam tovább is működik. — Pályázati hirdetés. Zala vármegye Vitézi Széke egy telektiszti állásra pályázatot hirdet. Pályázhatnak nagyszülőkig bezárólag igazolt nyugdíjas tisztek, jegyzők, vagy számvevőségi tisztviselők, akik teleknyilvántartásra és azok elszámolására hivatást éreznek. Jelentkezések írásban, vagy szemelyésen Zala vármegye Vi­tézi Székénél, Zalaegerszeg, Kazinczy-tér 5. szám alatt naponként 9—14 óráig, ahol a kö­zelebbi föltételek megtudhatók. — Családias délután a hévízi hadikórház­ban. Karmacs község népe az ottani lelkes tanítónő, Bozzay Boldizsárod vezetésével csa­ládias délutánt rendezett a hévízi hadikórház sebesült honvédéinek. A szórakoztató műsor­ban a leventefiúk és leányok s a kisiskolások működtek közre. Előadás után a karmacsiak gazdagon megvendégelték a sebesült honvé­deket. , — Gondoljunk a zalaegerszegi hadikőrház- ban ápolt honvédeinknek testi és szellemi felkarolására! Küldjünk nekik édességet, sava­nyúságot, bort, gyümölcsöt s egyebet. A lába­dozóknak botra van szükségük. Küldjünk nekik! Küldjünk nekik jó könyveket, képes­lapokat, napilapokat. De ne öreg újságokat, hanem mindjárt, ahogy kiolvastuk őket. Ami figyelmességet gyakorolunk, a hazának tesz- szük. Gondoljunk a hadikórházakban ápolt hős fiaink áldozataira! — Áramszüntet Zalaegerszegen. A villamos- üzem közli, hogy holnap, vasárnap 14 órától 20 óráig áramszünet lesz. HIRDETMÉNY. A közellátásügyi miniszter úr 515.500—1944 sz. rendelete alapján felhívom a város ellátat­lan lakosságát, hogy burgonyaszükségletét — tekintettel arra, hogy a -szállítási nehézségek és a szállítási eszközök elégtelen volta miatt minden igényt központilag kielégíteni nem lehet — a lehetőséghez képest minél többen igyekezzenek 30 km-es körzeten belül szabad vásárlás útján biztosítani. Az ellátatlanok ré­szére megállapított fejadag évi 45 kg. Polgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents