Zalai Magyar Élet, 1944. április-június (5. évfolyam, 74-143. szám)

1944-04-27 / 94. szám

4 1944 április 27. MACTffjfíXF,T HÍREK r. AZ ELSÖTÉTÍTÉS ma este féltiz ÓRÁTÓL REGGEL ÖT ÓRÁIG TART. — A belügyminiszter megerősítette zalai főispáni állásában vitéz gróf Teleki Bélát. A törvényhatóságok főispánjai a kormány válto­zás alkalmával állásaikat az alkotmányos szo­kásoknak megfelelően az új kormány rendelke­zésére bocsátották. A Kormányzó Ur most a belügyminiszter előterjesztésére több főispánt fölmentett állásától és újakat nevezett ki. Egyes főispánokat pedig_ felkért a kormány, hogy tartsák meg továbbra is állásukat. Az utób­biak közé tartozik vitéz gróf Teleki Béla zalai főispán is. Zala megye örömmel fogadja ezt a megerősítést, mert itt mindenki tudja, hogy vitéz gróf Teleki Béla immár hatéves főispán- ságának kezdetétől fogva mindig azt a szelle­met képviselte, amely a végre elkövetkezett új politikai beállítottságú időnek szelleme lett. Tetterős ember, amilyenre szükség van és a múltban sem rajta múlt, hogy nem mindenben tudta érvényesíteni a mai időknek egyedül megfelelő politikai beállítottságát és tetterejét. Most, hogy a korábbi akadályok eltűntek az útból, erélyes és a figyelmét mindenre kiter­jesztő tevékenységétől csak újabb eredménye­ket várhat a vármegye. — Várlatlaniul szabadságra ment az alispán. Dr. Brand Sándor, Zala vármegye alispánja a mai napon váratlanul hosszabb időre szabad­ságra ment. Az alispán már nem vesz részt a május 11-én tartandó vármegyei közgyűlésen sem. Hír szerint a vármegye közigazgatásá­ban legközelebb már fontos személyi változá­sok várhatók az új idők szellemének megfele­lően. — Bérmálás Nagykanizsán. A veszprémi megyéspüspök a pünkösdi ünnepekben osztja ki a bérmálás szentségét Nagykanizsán, ahol öt évvel ezelőtt volt az utolsó bérmálás. Pün­kösdvasárnap a világi plébánia, pünkösdhétfőn a ferences plébánia, kedden pedig a kiskani- zsai plébánia híveit részesíti a bérmálás szent­ségében a főpásztor. A megyéspüspök egyéb­ként május 18-án Pacsán, 19-én Dióskálon, 20-án Szentpéteruron, 21-én Zalaapátiban, 22-én Zalacsányban, 23-án Kehidán, 24-én Fel- sőrajkon, 25-én Zalaszentmihályon, 26-án Ne- mesradón, 31-én Murakereszturon, június 1-én Hahóton, 2-án Nagyrécsén, 3-án PölösKefőn, 4-én Zalaszentbalázson, 5-én Gelsén, 6-án Nagybakónakon, 7-én Homokkomáromban fog bérmálni. — Szálasi Ferenc Zalaegerszegen. Értesülé­sünk szerint Szálasi Ferenc, a nyilaskeresztes párt országos vezetője vasárnap látogatást tesz Zalaegerszegen. Hívei a fogadtatására szem­mel láthatólag máris megtették az előkészüle­teket. — Kinevezés a pénzügynél. A pénzügymi­niszter Aranyossy Mária sümegi lakost oíj- nokká nevezte ki és szolgálattételre a sümegi m. kir. adóhivatalhoz osztotta be. — ADAKOZZUNK A LÉGITÁMADÁSOK ÁLDOZATAINAK MEGSEGÍTÉSÉRE! — A légoltalmi parancsnokság felhívása. Za­laegerszeg város légoltalmi parancsnoka nyo­matékosan felhívja a lakosságot, hogy ismeret­len eredetű talált tárgyakhoz ne nyúljanak, hanem értesítsék a hatóságokat. Az angolszász gépek legutóbbi berepülésük alkalmával papír- forgácsot dobáltak le, amelyek között vékony sztaniolszerű szálak voltak. Egy háznál a pa­pírforgácsot tűzbe dobták, mire az felrobbant és szétvetette a tűzhelyet. Az elsötétítéssel kap­csolatban felhívják a lakosság figyelmét, hogy bár az elsötétítés féltízkor kezdődik, ajánlatos lámpagyújtáskor azonnal elsötétíteni. — Pályázat gazdasági szaktanképző inté­zetbe. A kecskeméti állami gazdasági szaktan- képző intézet 1944 szeptember 1-étől kezdve újra megnyílik. Pályázhatnak okleveles népis­kolai tanítók és tanítónők. A tanulmányi idő két év. Kérvényt a kecskeméti szaktanképző in­tézethez kell beadni. — Utazás a Balaton zalai partján. A zála­egerszegi Leventeleány Egyesület tegnap az iskolánkívüli népművelési bizottság rendezésé­ben vetítettképes előadást tartott. Az előadást Lahocsinszky Sándor tanügyi tisztviselő tar­totta »Utazás a Balaton zalai partján« címmel. Felhívja a vezetőség a 'leventeleányokat, hogy a foglalkozási napokon a sorozatos tanulságos előadásokra minél nagyobb számmal jelenje­nek meg. — Légicsata a sümegi járásban. Vasárnap a koradéiutáni órákban több hullámban berepült ellenséges gépek és magyar vadászok között a sümegi járás fölött is légicsata zajlott le, amelynek eredményeképpen Bazsi község fö­lött lelőttek egy angolszász gépet. A zuhanó vadászgépből a pilóta ejtőernyő segítségével kiugrott és egy fa tetején kötött ki. Mire azon- .ban a katonaság és csendőrség a helyszínre érkezett, már kioldotta magát és elmenekült. JDe még aznap este elfogták Keszthely közelé­ben. A lezuhant gép roncsait hatósági -őrizet alá vették. — Hatalmas tűzvész pusztított egy murat- kiözi faluban. A muraközi Pusztafa községben hatalmas tűzvész pusztított. Trojnár Józse,f pusztafai lakos gazdasági épületében egyszerre három helyen kezdett a tűz égni. A szél a környező szalmakazalra és pajtákra hordta a lángot, úgy hogy elégett három pajta, két is­tálló, 80 métermázsa széna, nagymennyiségű diófadeszka. A kár meghaladja a 60 ezer pen­gőt. Biztosítva semmi sem volt. Az állatokat sikerült kimenteni, de a gazdasági fölszere­lés is elveszett. — Folyamatban van Nagykanizsán a zsidók táborbagyűjtése. A határokhoz közel eső terü­leteken közigazgatási és rendészeti érdekből megkezdődött a zsidó lakosság kitelepítése,; illetve táborokba gyűjtése. Nagykanizsán teg­nap kezdődött meg ez a munka és az előre megállapított rend szerint történik. A kitelepí­tést házról-házra járó hatósági és rendőri bi­zottságok végzik és nyomban leltárba és zár alá veszik a kitelepített iszemélyek értéktár­gyait. A lakásokból kitelepített zsidókat to­vábbi intézkedésig gyűjtőhelyre viszik a vá­rosban. APRÓHIRDETÉSEK APRÓHIRDETÉSEK ÁRÁT előre kell fi- zetni. Telefonon tehát nem vehetők föl apró- hirdetések. MINDENESLEÁNYT elsejére keresek. Dr. Balogh. Állomással szemben. SÖNTÉSPULTOT keresek megvételre. GyU mesi, Uj-iutca 18. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hü- desse Fillérekért gyors eredmény. — Hat-hat hónapi börtönre ítélték a belicai fosztogatókat. Hírt adtunk arról, hogy négy belicai legény esténként lopkodott. A zsákmá­nyon aztán megosztoztak. A bíróságon most 6— 6 hónapi börtönre ítélték őket. M@2Í - Film AZ EDISON MOZGÓ MŰSORA. Előadások kezdete 27-én, csütörtökön három­negyed 4, fél 6, fél 8, 28-án, pénteken fél 6 és fél 8 órakor. Csütörtök, péntek: Az ellopott titok. * A SÜMEGI APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) Április 29-én, szombaton este negyed 8, 30-án, vasárnap fél 3, 5, negyed 8 órakor; Egy szív megáll (magyar film). Május 3-án, szerdán este negyed 8 órakor: Asszonyszív. Május 4-én, csütörtökön este negyed 8-kor; Fehér hajó. Május 6-án, szombaton este negyed 8-kor, 7- én, vasárnap fél 3, 5, negyed 8 órakor: Késő (magyar film). Május 10-én, szerdán este negyed 8-kor: Carl Peters. * AZ ALSÓLENDVAI BÁNFFY-MOZGÓ MŰSORA. Április 29-én, szombaton fél 8-kor és 30-án, vasárnap 5 és fél 8-kor: Csákó és kalap (ma­gyar film). Május 3-án, szerdán fél 8-kor és 4-én, csü­törtökön fél 8-kor: Szakadék felett. Laptulajdonos: Zalai Magyar Élet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Minden alkalomra sn könyv! Mindenféle könyvet, írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket, lemezjátszó gépeket stb. előnyös árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda könyv, papír, írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth La jós-u. 8. Telefon 131.

Next

/
Thumbnails
Contents