Zalai Magyar Élet, 1944. január-március (5. évfolyam, 1-72. szám)
1944-02-12 / 34. szám
Mí^Svrelet 8 A Magyar Nemzeti Bank közgyűlése Dr. Pósch Gyula elnökletével most tartotta XX. rendes évi ülését a Magyar Nemzeti Bank. A közgyűlés Quandt Richard vezérigazgató előterjesztése alapján úgy határozott, hogy 6 és fél százalékos osztalékot fizet ki, vagyis 7.53 pengőt részvényenként, ezen felül a nyereségből jelentékeny összeget, 5 millió pengőt juttat a nyugdíjalapnak. A közgyűlés után a bank főtanácsa ülést tartott, amelyen dr. Thaly Zsigmond főtanácsost újra a bank alelnökévé választotta. (MVS) Nagy érdeklődés fogadta a tőzsdén a buzakötvényt A Magyar Vidéki Sajtótudósító fővárosi jelentése szerint a tőzsdén február 1-én indult meg búzakötvényekben a hivatalos forgalom. Már az üzletidő megkezdése előtt rendkívüli érdeklődéssel várták a jegyzések megkezdését. A tőzsdetanács elrendelte, hogy a kötvények egy mázsa búza névérték szerint pengőben jegyeztessenek és 100 mázsa búza névérték legyen egy tőzsdei kötésegység. Érdekes és jellemző, hogy már az első napon az érdeklődés kizárólag az újonnan bevezetett búzakötvények felé fordult, amelyeket jelentős tételekben vásároltak, még pedig névérték szerinti áron, vagyis mázsánként 40 pengős árfolyamon. Tőzsdei körök véleménye szerint a búzakötvények bemutatkozása kitűnően sikerült. A gabonakereskedők részére 40 millió pengő tárolási hitelt folyósítottak a bankok A gabona- és magkereskedő cégek az idén is nagyobb tárolási hiteteket kértek a pénz-t intézetektől, amelyek az elmúlt években is résztvehettek ebben a célhiteljuttatásban. A tárolási hitel föltételei azonban az idén lényegesen megváltoztak, mert csak olyan hiteligényeket elégítettek ki, amelyeknél kétséget kizárólag kiderült, hogy a tárolások nem árú- halmozási célt szolgálnak, hanem elsősorban a készletek igazságos elosztását. A hiteligények szigorú felülbírálása ellenére nagy volt az érdeklődés. Az érdekelt kereskedőkből, pénzintézetekből, valamint a mezőigazdasági érdekeltség tagjaiból alakult hitelszétosztó bizottság befejezte munkáját, amely után 12 országos és 10 körzeti gabonakereskedő 40 millió pengős közcélú tárolási hitelben részesül. (M.VS) KIADÓHIVATALI ÜZENETEK. Azoknak a tisztelt előfizetőinknek, akik válaszbélyeget nem csatolnak, ezúton adunk válaszokat. Dr. Sz. J., Keszthely. A beküldött 9.80 pengővel az előfizetés csak 1943 december 31-éig van rendezve. Kérjük tehát a további negyedévi befizetést is. A burgonyatermesztés eredményesebbé tétele A földmívelésügyi minisztériumban dr. Kon- koly-Thege Sándor államtitkár elnöklésével az érdekelt állami intézmények, jeles szakemberek, gazdaérdekképviseleti és értékesítési szervek bevonásával értekezlet volt annak megvitatására, hogy a háborús viszonyok ellenére milyen intézkedésekkel lehetne a burgonya- termést növelni. A résztvevők egybehangzó véleménye szerint a burgonyatermés emeléséhez elsősorban inem a területek kiterjesztésére, hanem rv--~ a termesztési eljárás általános fejlesztésére és megjavítására van szükség. Újabb területeknek a burgonyatermesztésre történő felhasználása általában csak a saját önellátás biztosítása végett lehet szükséges. A legfontosabb feladat a megfelelő fajtájú, egészséges vetőburgonyáról váló gondoskodás. E célból elő kell mozdítani a burgonyanemesítést, továbbá folytatni kell a hazai anyag felfrissítése érdekében már évekkel ezelőtt megkezdett vetőgumóbehozatalt. A minőségi vető- burgonya minél nagyobb tömegben való előállítása végett újra kell rendezni a nemesítő és szaporító! felárakat. Helytelen gyakorlat az apró gumók felhasználása az ültetésre. A jó vetőburgonyát minden krumplitermelőnek saját magának is céltudatosan és rendszeresen biztosítani kell, e célból a tenyészidő folyamán és a kiszedéskor a legegészségesebbeknek és legjobban termőknek bizonyuló töveket kell megjelölni és ezeket kell ültetésre felhasználni. Az ez évi burgonyatermés emelése érdekében a legfontosabb feladat a kapálásnak és töltö- getésnek kellő időben történő, gyakori elvégzése. A helyes és okszerű burgonyatermesztés érdekében, a legszélesebbkörű oktató és fel- világosító munkát kell megindítani. A földm ívelésügyi minisztérium a szükségesnek tartott intézkedések nagyrészét már folyamatba tette. Kisvárdán burgonyanemesítő telepet állított fel és évek óta nagyobb meny- nyiségű németországi vetőburgonyát hozott be. 1944 február 12. MPRÓHIRDETÉSEK APRÓHIRDETÉSEK ÁRÁT előre kell fizetni. Telefonon tehát nem vehetők föl apró- hirdetések. ELADÓ egy antik asztal, bútorok, próbababa. Cím: Kossuth Lajos-utca 41. BOGNÁRMESTERT keres saját szerszámmal április elsejei belépésre gróf Andrássy Sándor uradalma, Szécsisziget. NAGYKANIZSÁN Magyar-utca 43. számú ház 100 pengő havi bérjövedelemmel^ eladó. Cím a kiadóhivatalban. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hirdesse Pillérekért gyors eredmény. HÁZASSÁGOK az égben köttetnek, de az újságban hirdettetnek ki. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGÖ MŰSORA. Szombat, vasárnap, hétfő, kedd, szerda^ Férfihűség (magyar film). Csütörtök: Úszó város. Péntek, szombat, vasárnap, hétfő: Hetenv mint a gonoszok (magyar film). * A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (TéliéIon 47.) 13-án, vasárnap fél 3, 5, negyed 8 órakora Emberek a kövek közt (magyar film). Február 16-án, szerdán este negyed 8-kor: Szélvészkisasszony. Február 19-én, szombaton negyed 8-kor, 20-án, vasárnap fél 3, 5, negyed 8 órakor: Láp virága (magyar film). Február 23-án, szerdán este negyed 8-kor: Ördögtorony. Február 26-án, szombaton negyed 8-kor, 27-én, vasárnap fél 3, 5 és negyed 8 órakor: Orient expressz (magyar film). Március 1-én, szerdán este negyed 8-kor: Ujrla sarjad az élet. Március 4-én, szombaton negyed 8-kor, 5-én, vasárnap fél 3, 5 és negyed 8 órakor: Csalódás (magyar film). Március 8-án, -szerdán este negyed 8-kor: Két jómadár. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesihy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Minden alkalomra sm könyv! Mindenféle könyvet. írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket, lemezjátszó gépeket stb. előnyős árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda könyv, papírf írószer és zenemükereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth L8. Telefon 131.