Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)
1943-09-24 / 216. szám
4 1943 szeptember 24. HÍREK AZ ELSÖTÉTÍTÉS M£ este kilenc ÓRÁTÓL REGGEL NÉGY ÓRÁIG TART. A zalaegerszegi ferences plébánia Jézus Szíve szövetségének hirei A zalaegerszegi ferences plébániahivatal ez utón is kéri a csoportvezetőket, hogy vasárnap, szeptember 26-án délután félöt órakor tagjaikkal együtt (kézikönyvvel és gyertyával) a templomban jelenjenek meg, hogy az ünnepélyes felvételt pontosan 5 órakor megkezdhessék. Ki-ki gyónását lehetőleg még szombaton délután 4—8-ig végezze el. A felavatásra készülő tagok a következő sorrendben álljanak fel: ifjak, hajadonok, asszonyok, férfiak csoportjai. A csoportok felállása a szentélyben kezdődik és folytatódik a templom hajójában. Az egyes csoportok, miután a jelvényt és a kézikönyvet az igazgató kezéből átvették, a sekrestyén és gyóntató helyiségen keresztül bevonulnak a templomba, ahol a rendező a kijelölt helyre vezeti őket. A szertartás alatt előforduló közösen mondandó imákat értelmesen, hangosan és a szüneteket pontosan megtartva végezzék a hívek. Ha Valaki az egyes csoportokba nem nyert volna még beosztást, az még vasárnap délelőtt jelentkezzék. A csoportvezetők a szombati li- tania után a harmadik rend termében jelenjenek meg. A vezetők hozzák magukkal csoportjuk végleges névsorát. i , —o — — Tanügyi hír. Dr. Csík Béláné szül. Be- reczk Zsuzsanna felsőpálfai tanítónőt hasonló minőségben a sümegi állami elemi népiskolához helyezték át. (A kir. tanfelüigyelőségen nyert értesülésünk szerint Sümegen nincs üresedés, így az áthelyezés csak,számfeletti minőségben történhetett.) — A vallás- és köz- tíktatájSÜigyi miniszter Hárs László alsólend- vai, Papp István, Túrák János, Túrák Jánosné Soíymosi Irma, Visontay Ilona, Bájint Sarolta és özv. Vavroh Friigyesné Pecsornik Paula Csáktornyái, továbbá Varga Antal tapolcai polgári iskolai helyettes tanárt rendes tanárrá nevezte ki. — Névváltoztatás. Somogyi István m. kir. százados családi nevét belügyminiszteri engedéllyel az anyai név fölvételével Korchmáros- Somogyi névre változtatta. — Áramszünet Zalaégeíiszegen. Vasárnap, 26-án Zalaegerszegen reggel hattól délután kettőig áramszünet lesz. T—2 jjc Divatos női ruhák, blúzok, szoknyák, gyermekruhák szép választékban találhatók a Schütz Árúház ruhaosztályán. t1/*YARÍlKT — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban a hét folyamán a következő bejegyzések történtek. Születés: Farkas József cipészsegéd és Preisinger Anna Ferenc fia rk., Devecser Kálmán kisbirtokos és Takács Gizella Margit leánya rk. (Zala- szentmihályfa), Nagy József kisbirtokos és Tornyos Katalin László fia rk. (Gellénháza), Soós Ferenc napszámos és Újhelyi Anna István fia rk. (Göntérháza), Somlyai Zoltán m. kir. százados és Szilágyi Erzsébet Miklós fia rk. (Körmend), Keszi Joachim kisbirtokos és Kovács Valéria Árpád fia rk. (Kiskutas). Halálozás: Tóth József tanuló 10 éves rk. (Ne- meshetés). Házasságot kötött 6 pár: Miszori Géza Máv vonatfékező Vass Juliannával rk.; Dervalics Sándor napszámos Horváth Máriával rk., Dévényi József Maort vasesztergályos Szalai Saroltával rk., Nagy Károly kereskedősegéd Juhász Amáliával rk., Kövér Sándor hentes- és mészárossegéd Fehér Magdolnával rk., dr. Bertalan Pál orvos Füredi Ilona 'tanárnővel izr. — Betegsége helyett a halált választotta. Gyimesi János kiskanizsai gazda hosszabb idő óta betegeskedett. Mindinkább elvesztette a türelmét és miközben családtagjai távol voltak, felakasztotta magát. Az istállóban találták meg holtan. — Meghalt az országúton egy keszthelyi asszony. Kovács La,os keszthelyi nyug. vasúti altiszt felesége vásárlások eszközlése végett a szomszédos Somogy megyébe ment. Bala- tonújlak és Kéthely között az Országúton hirtelen rosszul lett és összeesett. Mire a járóí- kelők ráaláltak, már-nem volt benne élet. jft Lakásának dísze a szép függöny. Valódi klöpli, grenadin és egyéb függönyök minden méretben azonnal szállíthatók a Schütz Árúházból. — Piaci árak Sümegen. A sümegi piacon az árak legutóbb a következőképpen alakultak: tök 30, sóska 100, paraj 200, fejeskáposzta 60, vöröskáposzta 70, kel 70, cukorborsó 200, zöldbab 120, kelvirág 160 fillér kilónként, kalarábé darabja 10, kukorica csövenként 10—14, barack 60—120, szilva 100, alma 100—120, körte 140—160, szőlő 200— 240 fillér kilónként. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGO MŰSORA. Csütörtök, péntek: Életre ítélitek. (Magyar film.) Szombat, vasárnap, hétfő, kedd: Bajtársak. (Magyar film.) A SÜMEGI APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) Szeptember 25-én, Szombaton negyed 9, 26-án, vasárnap fél 4, 6, negyed 9 órakor: Egy asszony visszanéz. (Magyar film.) Szeptember 29-én, szerdán negyed 9-kor: 103-as nem tér vissza. (Olasz film.) Piaci árak Zalaegerszegen A mai zalaegerszegi hetipiacra gyenge volt a felhozatal. Paradicsom 100, zöldbab 160, cukorborsó 240, vöröshagyma 80 filléres kilónkénti árban kapható. Paprika darabonként 6—12, kilóban 160—200 fillér. Szilva 150— 160, körte 280, alma 140, szőlő 250—270, barack 60—100, újdonságnak számító gesztenye kilója 270 fillér. Dióból 3 darabot 10, vagy öt darabot adnak 20 fillérért. Túró szeletenként 20 fillér. Tejfelnek még nyoma sem volt. A baromfipiac is teljesen üres. Egyetlen darab árú sem volt látható. Ennek azonban van egy kis előzménye. Ugyanis több falusi eladó vonult rendőrkísérettel, hónuk alatt a libákkal olyan helyre, ahol lemérték a szárnyasokat és azokat hatósági áron árulták. Előzetesen 31 pengőt is elkértek egy libáért. A megállapított áron vásárolni szándékozók azután körmenetszerűen követték a libákat. A' hír persze másodpercek alatt elterjedt a piacon és a jelenlevők fejüket összedugva tárgyalták az eseményt, ki-ki a saját elgondolása szerint. A városiak örültek az »olcsó« pecsenyének, a falusiak azonban — nagy a gyanúnk — nem helyeselték a rendőrök eljárását, amint az .elkapott szófoszlányokból észleltük. hAóvMTrirT APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési dij előzetes lefizetés esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 88 Hllér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri köziéit esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hirdesse. Fillérekért gyors eredmény. ELADÓ kitűnő jó, használt kerékpár, jó gumikkal. Zalaegerszeg, Festetics-utca 4. Bognár-műhely. HÁZASSÁGOK az égben köttetnek, de az újságban hirdettetnek ki. HIRDETÉSEKNEK ötletes összeállítását, vállalkozásoknak ügyes reklámozását vállalja a Zalai Magyar Élet. MENYASSZONYOKNAK jótanácsokat ad tapasztalt és erkölcsös öregasszony. Tisztelet- díj tetszés szerint. ÉLETTÁRSNAK szeretnék 40—55 év között levő, kis szőlőbirtokkal rendelkező, magányos özvegyasszonyt. Gyermektelen, 62 éves, özvegy, iparos ember vagyok, vagyonkám szerény megélhetést nyújt. Levél útján való megismerkedést »Atkonyi fény« címen kérek. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Mikiden alkalomra—könyv! Mindenféle könyvet. írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket. lemezjátszó gépeket stb. előnyős árban, nagy választékban talál a Fekete légvédelmi papiros Kakas-nyomda kapható! könyv, papír, Írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth Laios-u. 8. Telefon 131.