Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)
1943-09-22 / 214. szám
2 JO EJT, KEDVESEM... Látogatás .a költőházaspár nyugvóhelyénél Tapolcán Most van 180 éve annak, hogy a bortermő vidékü Tapolcán Bacsányi György varga gyer- mekeként szalmafedeles viskóban nyitotta ki (élőször a szemét Bacsányi János. Két év múlva lesz száz esztendeje, hogy a linzi számkivetésben követte a halálba hat évvel azelőtt elköltözött hűséges életpárját. Az a 82 évek időköz, amely 1763-tól 1845-ig terjed, a leghánya- tottabb, de legtehetségesebb életpályáját mutatja egy kiváló költőnek, tudósnak, lángoló lelkű hazafinak, felvilágosodott, szabad szellemű embernek és eszményi hűségű férjnek. Ha a tájaknak valóban van hatása az embeí egyéniségére, Bacsányiban a sajátos zalai éghajlat lelkisége tükröződött. És jövőre lesz tíz éve, hogy a szülőföld népének lelkes mozgalma teljesítette a költőnek forró vágyát: hazahozták poraikat Linzből, hogy együtt pihenjenek a drága magyar földben, amelyből a tapolcai rögök Bacsányi bölcsőjét tartották. Mint zalai, nagy zalai honfitársamnak sírját azóta minden évben fölkeresem. Elmélkedem és elmondok a hamvak felett egy Miatyánk-ot. Megyek most is az állomásról a közelfekvő temető felé. Lelkemben újra csilingelnek az emlékezetes szavak, amelyeket akkor írt Bacsá- nyi a menyasszonyához intézett levélben, amikor életében utoljára járt Tapolcán, 70 éves édesanyjának temetése alkalmával. A hirdető Közönség figyelmébe! i Felhívjuk a hirdető közönség figyelmét arra, hogy a Zalaegerszegen megjelenő mindkét napilap ugyanazon hirdetési díjtételben állapodott meg és ezt az Országos Magyar Sajtókamara jóváhagyta. Az azonos díjszabás táblázatának mind a két újság kiadóhivatalában látható és a hirdetők által betekinthető helyen kifüssesztve kell lenni. Az egyes hirdetés-fajtákra külön- külön megszabott dijtzabáton aluli önzésért tehát hirdetést felvenni egyik lapnak sincs joga. Áron aluli hirdetés felvétele ugyanis a tisztességtelen ver- í senyre vonatkozó kamarai határozatba ütközik és fegyelmi eljárást, büntetétt von maga után. »Nem tudom, lesz-e még valaha alkalmam visszatérni ide. Szent nekem a hazai földnek minden göröngye, melyen napvilágot láttam s melyben szülőim és szeretteim hamvai pihennek. Nehezemre esik az elválás azoktól a jó emberektől, kik engem itt az imádásig szeretnek.« Szegény költő, nem látta többé soha Tapolcát. De bárhová vetette is kegyetlen sorsa, a szülőföldje iránt való szeretet mindig lángolt benne. Ezért viseltetett meleg vonzódással zalai földije, Kisfaludy Sándor iránt is, akinek Himfy verseit ő javítgatta át spielbergi börtönének kegyetlen levegőjében. Később a leánynak, .akinek kezéért oly kitartóan küzdött a bécsi mamának lenéző ellenállása miatt, ezeket a jósmondatokat írta: »Vájjon a te nyugvóhelyed máshol lesz-e, mint ahol barátod nyugalomra talál? Szemem belelát késő századok homályába s magam előtt látom nyugvóhelyünket, barátságunknak, szerelmünknek és hűségünknek az lesz végső menedékhelye. Hazánknak ifjai és lányai eljönnek oda, megáldanak bennünket sírunkban és emelkedett érzéssel fogják olvasni életünk történetét és költői műveinket.« A jóslat beteljesedett. De még nem egészen. Majd meglátjuk a látogatásunk tanulságaiból, mi vár még teljesedésre. Áthaladunk a hősök ligetének szépséges vadgesztenyefa-során, ahol az országzászló őrködik és ahol számos zománctáblácska őrzi a hazáért életüket áldozott tapolcai honvédek nevét. A temető bejáratánál kétoldalt szintén hősi emléksírok. A főúton eljutunk a kápolnához, attól balra a kripták előtt találjuk meg a Bacsányi költőpár pihenőhelyét. A temetőben mindig szomorú az ember. De amikor ezt a sírt meglátja, a legsötétebb szomorúságfelhő ereszkedik a kedélyre. Nem márványkripta, nem virágos sírdomb takarja a közös koporsót, hanem összerepedezett, besüppedt betonlap. A repedések között gaz bújik ki és keres magának életet. A legkisebb falu temetőjében is megbecsülik a hozzátartozók kedveseik nyugvóhelyét. Virágok illatoznak rajta, a mező egyszerű virágai. Bacsányiéknak egész Tapolca népe a hozzátartozójuk, a sírjuk mégis az elképzelhető legnagyobb elhanyagoltságban, nemtörődömségben van. Ha így tart a gondviselés, egy téli fagy és tavaszi fölmelegedés után összedől az egész. Az eredeti emlékkövet elhozták Linzből és azt állították a betonlap fölé. Elmosódott már annak is a felírása, nehezen olvasható, rövid idő múlva egyáltalában nem lesz kibetűzhető. »Hier ruhet die wohlgeborene Frau Marianna Gabriela Batsányi geborene von Baumberg. ln den Seite seiner geliebten Gattin ruhet hier Herr Johann Batsányi, Gelehrte und Dichter ..« (Itt nyugszik nemes Batsányiné született Baumberg Gabriella Marianna. Hitvestársa mellett itt pihen Batsányi János úr, tudós és költő.) Csilingel valami a szomorú lelkemben, mint- |ha a költő halk szava törne fel a mélységből. Ezeket írta valaha a kedvesnek, akinek porladó csontmaradványaival összekeveredtek az ő csontjai: »Jó éjt, kedvesem! Talán mégegyszer látlak álmomban. Azt mondják, hogy a szerencse álom között jő. S te az én szerencsém isten- asszonya vagy, s az én hűséges Mártám, vagy 1943 szeptember 22. jobbanmondva, az én jóltevő, vigaszt és segélyt hozó angyalom . .•.« Bacsányiék sírja környékén fényes kivitelű kripták hivalkodnak, megrakva csokrokkal, környezetük ízléses kertészeti elrendezésű. Ez csak méginkább kidomborítja a riasztó ellentétet. A múlt év őszén, amikor itt jártam, még két összeszáradt koszorúmaradványt találtam a síremléken. Szalagot is himbált rajtuk a szél. Az egyik szalagon ezt láttam: »Katolikus Legényegylet a varga fiából lett írónak«. A másik szalagra ezt írták: »A Bacsányi cserkész- csapat a nagy hazafinak«. Most már csak néhány szál száraz margarétát láttam a betonlapon. Hiába, vannak még Tapolcán, akik gondolnak Bacsányira! A sírhely közvetlen közelében kút van. Éppen vizet merít egy anyóka. Látja megdöbbent tűnődésemet és odajön. Magától elkezdi: — Ifiúr (tökéletesen így szólított meg), ugy-e, csodálkozik, mennyire nem törődnek ennek a híres embernek a sírjával?! Hej, pedig de fogadkozott ez a város, amikcxr a temetés volt, hogy a hamvakat a legnagyobb kegyeletben részesíti. Megfeledkeztek a fogadalomról. Megtudom tőle, hogy özvegy Varga Dá- nielnénak hívják. Az ő férje sírásó volt és laz ásta meg a Bacsányi házaspár sírját is 1934 május elején. Elbámulok, hogy ez a nagyon egyszerű öregasszony mennyi mindent tud Bacsányiról is, meg a szüleiről is. A hagyományok tisztelete elevenen lobog benne. Messze elkísér, amikor távozom a temetőből és telkemre köti: — Ifiúr, arra kérem, látogasson el a Bacsányi utcájába is. Ihol ni (mutatja), ott a Szentháromság-szobor, meg a piac, attól jobbra forduljon be abba a lejtős utcába, amelynek háta mögött az a magas hegy ádigál. Azt úgy hívják, hogy Szentgyörgy-hegy. Abban az utcában iszületett Bacsányi. Már nincs meg a íszülő- hajléka, most emeletes ház van a "helyén, de táblával van megjelölve. * Falu Tamás, aki Bacsányiék hamvainak linzi kihantolásánál a Petőfi Társaság képviseletében jelen volt és aki tanúja volt annak az ünnepségnek, amelyet Tapolca rendezett a régi vándornak és hűséges társának a hazai rögbe való visszatérése alkalmával, az Uj Idők című folyóirat egyik minapi számában ezeket a szemrehányó mondatokat írta le: »A síron nincs sírdomb, csak egy betonlap, a mai siető és felejtő világ kényelmes betonlapja. Erre nem kell és nem is lehet fűmagot vetni, virágot ültetni. A sírkövön jobbról és balról egy-egy vaskampó szerényen jelzi, hogy oda akasztandók a koszorúk, az emlékezés virágai. A kampókon egyetlen szál virág sincs... Kik késő reményt jelentenek a száműzött költő reménytelen napjaiban, hazánknak ifjai és leányai, hol vagytok?« Az Uj Idők-nek ugyanez a száma fényképben is bemutatja Bacsányiék tapolcai sírját. Ez a kép maga a legkeserűbb szemrehányás. Látják, kérem, tapolcaiak, sokan figyelik ám az országból ezt a sírt! Nemcsak a zaloiol/ Dr. PESTHY PÁL. Apró zalai hirek Percek alatt kétezer pengő gyűlt össze a kiskanizsai segélybizottság ülésén a hadba- vonultak hozzátartozóinak megsegítésére. — Ellenőrző szemléje során Galamb István m. kir. szőlészeti és borászati felügyelő Nagykanizsán 11 vendéglős ellen tett följelentést a rendőrségen. — Virágba borultak az orgonák dr. Hegyi Lajos nagykanizsai főjegyző udvarán. — A nagykanizsai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetését dr. Koltay László fogalmazó vette át. — Fölmentették a perújrafelvétel során Polgár László nagykanizsai kö- tött-szövöttárú kereskedőt, akit előzőleg a zsidótörvény kijátszása miatt 500 pengő pénz- büntetésre ítéltek. Kőszilánk ugrott a szemének a zalaegerszegi államépítészeti hivatal alkalmazásában dolgozó Kovács Tivadar kőtörő munkásnak a zalagalsai út építésénél. Súlyos sérülést szenvedett.
