Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)
1943-07-04 / 147. szám
1943 július 3. 3 Aztán a már megjárt utón boldogan tértünk vissza a városba, énekelve, imádkozva. Ez a vallásos kiállás a legragyogóbb ajándék volt e napon közel 600 hívőtől. Nehéz volt, rendkívüli, vagy éppen merész talán? Néni, nem, egyik sem. Bárki megcselekedheti, csak hittel, akarattal meg kell állni a sorok közt és ha csak akkora fényt is sikerült a léleknek gyújtani, mint egy parányi szentjánosbogárka, szikra, láng lesz az a hit örökké lobogó nagy békeoltárához. N. HETI ÉRDEKESSÉGEK A keszthelyi népművelési tanfolyam egyik emlékezetes lelki hatása az a barátságos elmélyülés és közvetlen kapcsolat, amely a személyes érintkezés révén létrejött Szinyei-Merse Jenő kultuszminiszter és a népművelők között. Talán az első eset ez a felelős magyar kormányok történetében, hogy egy miniszter — országgyűlési képviselőválasztási kortesút kivételével — leereszkedett a magas méltóságnak elefántcsonttornyából, hogy elvegyüljön mint ember az embertársai, mint miniszter a legszélesebb körű munkatársai között. Különösen szép példa volt ez a kultuszminisztertől, a magyar művelődés legfőbb őrétől, aki megmutatta, hogy az eredmények eléréséhez okvetlenül szükséges a nagyok és kicsinyek meleg kézfogása. Ismertünk rideg, egyébként nagyérdemű kultuszminisztereket, akik a világért kezet nem fogtak volna egy tanárral, hogyan foghattak volna kezet egy falusi néptanítóval! Szinyei-Merse valóban új stílust mutatott, az eljövendő idők stílusát, amely nem félti a hivatali tekintélyt a barátságos érzés megnyilvánulásától. Ez a stílus nem mesterkélt utón keresett népszerűség, de a népszerűség maga, amelyet szeretetnek és bizalomnak nevezünk. A megjelent előkelőséggel éppúgy elbeszélgetett a miniszter, mint a kezdő tanítóval. Ahogy nézte az ember, úgy tűnt fel, mintha a legkedvesebb rokonok találkoztak volna. Legalább kétszázan voltak együtt egy teremben, de senkisem távozott anélkül, hogy a miniszterrel nem váltott volna szót és pedig a bizalomnak legmeghittebb hangján, minden elfogódottság nélkül. Azért tartott ez a »cercle« több mint egy órát. Kikérdezés és vizsga, a legszélesebbkörü érdeklődés volt ez az idő. Alkalma nyílt kinek-kinek kérvényezés nélkül előadni a jogos kívánságát. Nem kihallgatás, hanem meghallgatás volt itt, miközben a miniszteri titkárnak is parancs adatott a följegyzésekre. * Nem hiányzott a sok komolyság mellett a derű sem. Többek között a miniszter megkérdezte az egyik fiatal zalai tanítónőt, hogy ki van eltemetve Ercsiben. A tanítónő mosolygott, de nem tudott felelni. — Szekunda! — szólt mosolyogva a miniszter is. Megkérdezte aztán a másik tanítónőt is. Az is hallgatott. — Hát akkor magának is szekunda! — No, ki tudja megmondani? — adta fel a kérdést a miniszter az egész zsúfolt terem közönségének. — Báró Eötvös József — hangzott a válasz vékonyan. — Igen kevés hangot hallottam! — mondta a miniszter fejcsóválva. Egy pacsai ifjú tanítónőtől megkérdezte, hogy ki a kerület országgyűlési képviselője. A hölgy rövid tűnődés után kibökte: — Muszka! ' — Ilyen nevű képviselőnk nincs! — válaszolta a miniszter. — Huszky! — találgatta tovább a kisasz- szony. — Olyan sincs. Ahá, de most már tudom: Huszovszky az! * A fényképezőgépek közben sűrűn elkattantak. ÉjDpen akkor is kattant a gép, amikor a vallás- és közoktatásügyi miniszter egy zalai helyettes tanítóval volt beszélgetésben elmerülve. Ha a fényképek elkészülnek, a tanító még i »karriert« csinálhat. Eszünkbe jut ugyanis a nevezetes mozidarab: »A miniszter barátja«. *4? Csonkahegyhát községben Tuboly Aladár földbirtokos felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy a bokrétás szereplők között vannak hon- foglaláskorabeli családok ivadékai is. Az előadás végén odamegy a miniszter egy pirospozsgás fehérnéphez és megkérdezi tőle: — Lelkem, maga is honfogtaláskorabeli? ★ Nova községben eleget hallott a miniszter a göcseji Noah-bor pusztító hatásáról. Csonkahegyháton a kedves műsorú délután befejezése és a leventék díszelvonulása után Ács Imre körjegyző, a híres magyar .vendégszeretet és áldomások hagyományának tisztelője barátságosan meghívta a kegyelmes urat »egy kis göcseji borkóstolóra«.-rr- Isten ments! — szabadkozott a miniszter. Ács jegyző csendesen megjegyezte: — Pedig a kegyelmes úr Szinyei-Merse, nem Bornemisza! P.P.
