Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-06-05 / 126. szám
hAöVRRELET ÍM , Főzzük iqy: •*sEgy liter hideg vízbe tegyünk 3 evőkanál Franck cikóriakávét. Forraljuk körülbelül 5 percig,: míg a habja teljesen el nem fő. Egymagában tfagy fejjel keverve kitűnő! 1943 június 5. Képeslap a zalai Murapartról Felsőbeszterce mellett egészen a Mura- parton vagyunk. A folyó túlsó része már a német birodalom területe (Stájerország). Lomha méltósággal húzódik át éppen most a komp mihozzánk. A kikötés után pihen, mert egyelőre nincs utasa. Mi ugyan néhányan amúgy kedvtelésből beszállnánk egy átiútra, a komp vezetője is váltig biztat bennünket, hogy csak lépjünk rá: a komp semleges terület marad a túlsó part szélén. A magyar határőr azonban barátságos óvást emel: a két part között közlekedők számára újabban szigorúan előírták az útlevél, vagy határátlépési igazolvány felmutatását. Mélán duruzsoló malmok egyhangú zenéje vegyül bele a folyó szaladó vizeinek ritmusába. Jegenyenyárfák illatát hozza innen is — onnan is a simogató szellő. Odaát vén füzesek mélyrehajló ágai mossák magukat a csillogó folyóbari. Elszánt, edzett fiúk fürdenek; folyómeité- ben ráfeküsznek a víz hátára, ellenirányom kezük, lábuk ütemes verésével birkóznak a sebes sodrással. A fiatal vér tüzes: az ifjú tanító néni is leveti cipellőjét és belépked a vonzó vizek ágyába, legalább apró lábát i tgáztatni. Arcát megcsókolja a 'napsugár, bök íját megöleli a hab. Éppen most kattintja el valaki a társaságból fényképező masináját: ez a jelenet megörökítődik. A társaságban van három község fiatal tanítósága, akik csak az imént még a madarak és fák ünnepélyén olyan komolyak, nagyszerűek voltak, hogy mé^'in megillette őket a legnagyobb cím: ők a magyar művelődés honvédéi a végeken, az új Magyarország alapkő-lerakói a visszakerült zalai területeken. Égő piros kötött kabát, libegő virágos szoknya, virágos jókedv az az új színfolt, amit most a komoly tanítás után következő pihenőn bevisznek a muraparti hangulatba. Elmondhatjuk bók nélkül: boldog faluk, ahová csupa életvidám leányt küldtek a nép mestereinek a magas tanügyi hatóságok. Amíg nevetve oktatnak, addig csupa becsvágyó tanítóhivatás valamennyi. De amikor munka után vannak, pajkos, álomkergető tündérek valamennyien. Comme il faut — mondja a francia. Olyanok, amilyennek az egészséges nőnek lennie kell. Mert a lánynak nem kenyérkereső pályát is rendelt az Isten. Sőt, elsősorban a családban jelölte ki hivatásának a helyét. Ezt tudat alatt is érzi, mihelyt felszabadul a hivatalos kötelességből, vagyis amikor két szerepe közül az eredetit kell nem e 1 játszania, hanem élnie — a természet szerint. Velünk együtt, a társaságban van dr. Or- szágh Pál, a kerület képviselője is. Komolyságban, vidámságban együtt ver az ő szíve a tanítóságéval. Hiszen maga is tanító-cs .Iád sarjadéka. És minő figyelmes gavallér! Esküdni merünk, hogy a gavallér-versenyben túlié íz legalább egy fejhosszal minden fiatalemberen. Mert most is mi történt? Ahogy a névtelen tanító néni vizes lábikájával előtipeg a kavicsos partra, Országh,, képviselő úr a fehér díszzsebkendőjét nyújtja feléje törülköző lek. Ilyen körülmények között nem csoda, ha az a hír van elterjedve Országh Pál képviselőről, hogy meghódítja az alsólendvai várat is, pedig azt még senki se tudta meghódítani. Meghódítja a — polgári iskola számára. Csak a minapában járt el megint a kultuszminisztériumban, hogy a várkastély átalakításához még hiányzó 90 ezer pengőt is valahogy kieszközölje. A költségelőirányzat ugyanis 240 ezer pengő, ebből van 130 ezer pengő államsegély és 15 ezer pengő Alsólendva község hozzájárulása. Még 95 ezerre lenne szükség. Országh képviselő abban bízik, hogy szeptemberre már a várba költözhetik a polgári fiúiskola. A helyszíni szemlénk alapján ennek a közeli időpontnak sikerében ugyan tamásko- dunk, de hiszünk egy szeptemberben, amely meghozza az alsólendvaiak vágyának a teljesülését. Távolról harmonika vasárnapi hangja szűrődik felénk. Szív küldi szívnek a szerelmes üzenetét. Mellettünk tehénfogat ballag el: asz- szony a kocsisa, frissen kaszált takarmányt szállít haza. Önérzet csillog az arcán, a nő állja az életharcot hadbavonult férje helyett. Réti virágok nevetnek ránk, incselkednek, mint édestestvéreik, a leányok. Arra tartunk, amerre a kémény barátsága füstöl. Ott, egy olaj- ütőben megmutatják a tanító nénik, hogy jó szakácsok is tudnak lenni. A halász hálót vet, a leány főz. Minden regénynek ez a kezdete. Alkonyodik. A húnyó nap aranyfénye reszket a füzeseken, a rétek zöld lapján, az erdő lombján, a szemhatárt szegélyező dombokon. Alkonyodik Győrben, Tatán, Kalocsán, Szatmárion és minden más városban, ahonnét a nemzet napszámosainak ide hozta a fiatal tanító néniket a magyar ügy szolgálata. Ott a városban most éppen »korzóra« indulnak a lányok, mert a fiatalemberek is várják már őket a korzón. Ott a városban most éppen moziba sietnek a lányok, mert a fiatalemberek is ott lesznek és ma adják éppen a legszerel- mesebb filmet: Az első randevú-t. Az Isten háta mögötti falu névtelen tanítónőjének ábrándos lelke előtt is el-elsuhan estenden a vágy a városi élet után, amiből kiszakadt. De éppen csak átsuhan. A tanítónő ugyanis a Pétiké pufók képével alszik el, a vend Petikével, akivel, jaj, sehogy se értették meg egymást az első randevún — az iskolában. Holnap azonban a gyerek már ismét bizalomtól csillogó szemét veti rá és megkéri, hogy tanítsa meg egy új magyar nótára, Dr. PESTHY PÄL. ,
